3. Fejezet

Sziasztok! Jelentem meghoztam a fejezetet! A Die, az Diana. Nem tudom, hogy ki melyik szereplőt szereti jobban...Az én "feladatom" igazából a testvérpár gonoszabbik felé, Diana karakterének kidolgozása, és valamilyen szinten azonosulni is tudok vele, de néhány helyen elég őrült jeleneteket idézek elő, ami igazából hozzá tartozik, és képekben jelenítik meg Diana lelki világát, érzéseit és elvon tulajdonságait. Jah és persze Aly és Die kapcsolatára is érdemes odafigyelni, és komiban írjátok le légy szíves, hogy nektek mi jött le belőle, mit gondoltok róla, hogy tudjam: sikerült-e megfelelően átadnom a lényeget. Egy kicsit melankolikusra sikeredett ez az "előszó", de a fejezet megírása után nem tudtam más hangulatba kerülni... :D  Nah szóval Detty vagyok és jó olvasást kívánok! 
Puszi:)


[ Diana szemszöge ]

Igen! Igen! Igen! Míg Aly elvonult felvenni azokat a ruhákat, amiket kiválasztottam neki, addig én is felöltöztem! Ujjongtam! Végre sikerült szétválasztanom őket, és milyen primitív kis trükkel!! Istenem végre! Nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy lesz a sikerem! Szörnyen furcsállottam, hogy Aly ilyen könnyen elhiszi, hogy Alton Szemét Bunkó ennyi lánnyal csalja. Azt hittem nehéz lesz....de igazából nem is értem! Akkor most ASZB tényleg csalta? Nagyon vissza kellett fognom magam, hogy ne ugorjak neki, mikor azt mondta, hogy igénybe venné a szolgáltatásaimat!! Egy: Kizárt, hogy én ezzel a barommal fogok először lefeküdni!! Bármennyire is pasizós vagyok, én sem mentem még tovább a csóknál. Nem érdemelnek meg engem ezek a pasik. Kettő: Hogy meri így megsérteni a testvéremet. Az ereimben felforr a vér és belülről perzselte végig testem minden egyes porcikáját. Ami lenyugtatott és visszahozta józan eszem, az Aly gondolata volt. Kiakasztotta, hogy Alton így beszél rólam! Ekkor felváltotta a haragot egy másik érzés: Hála és szeretet! Szerettem Aly-t, bármennyire is utáltam...ez furcsa dolog, még én magam sem értem. Legtöbbször utáltam, de voltak olyan pillanatok, mikor a nyakába ugrottam volna és a fülébe suttogva a tudtára adtam volna, hogy szeretem és, hogy bármit megtennék érte, hiszen a testvérem. De nem tettem hisz' mégis csak én vagyok ennek a testvérpárnak a gonoszabbik fele. Hogy nézne ki ha neki állnék lelkizni? A lényeg, hogy mérhetetlenül boldog voltam! Aly szakított azzal a gennyládával! Valahogy még meg kell bosszulnom Altonnak, amit Aly-val tett! De előbb még meg kell látogatnunk a kínzókamrát a könyvekért és az egyéb helyeket a további kínzóeszközökért!
  Most a Alesha kocsijában ültünk. Én az anyósülésen, Aly pedig a vezető ülésen. Vigyorogva figyeltem Aly őrült vezetési stílusát. Ez azon néhány dolgok közé tartozik, amik nagyjából közösek bennünk. Én is így vezetek csak kicsit kevésbé figyelem az utat. A hobbimmá vált figyelni a félelmet az utasaim arcán. Csak tudnám, miért Aly kocsijával jöttünk...mondjuk ebben tántoríthatatlan. Ha valahova megyünk, akkor rendszerint én utazok vele, mert nem hajlandó beülni a kocsimba...főleg ha be van lőve a haja. Hihi
  Aly olyan hirtelen fékezett le, hogy én előrebuktam és hangosan káromkodtam, bár az én hülyeségem, hogy nem kötöm be a biztonsági övet miközben Aly mellett ülök.
-Mi van?-kérdeztem kicsit rosszabb kedvűen, mint ahogy egyébként éreztem magam.
-Megjöttünk!-válaszolta jókedvűen Aly.
-Neked mitől van ilyen jó kedved?-rökönyödtem meg teljesen...végtére is most szakított a pasijával. Mindketten túl könnyen vették ezt a szakítást...
-Szakítottam Altonnal. Érted Die? Szakítottam vele! Rájöttem, hogy ez az egész kapcsolat csak egy teher volt rajtam sok szenvedéssel és nem is volt igazi szerelem csak olyan...nem tudom. Így visszatekintve nem is volt értelme.- Mondta Aly nagy lendülettel és én nem hittem a fülemnek
-Aha.-jött a számomra is meglepően frappáns válaszom.
-Na gyere vegyük meg azokat a borzalmakat és húzzunk innen.
-Na jó...
  Beléptünk a suliba, hiszen itt árulják a könyveket. Nem volt valami nagy szám...a tavalyi év óta nem változtattak rajta semmit. Még mindig idétlen sárga falai, barna szekrényei és fekete keretű hatalmas ablakai voltak. Már a kinézetét is utáltam ennek az intézménynek.
-Aly menjünk már!!
-Jó-jó!
-Várj!-kiáltottam rá hirtelen
-Mi az?-nézett rám meglepetten Aly
-Ezeket a ruhákat én erőszakoltam rád?
-Igen-hallottam Alesha gondolataiból, hogy egyre inkább nem érti, hogy mire akarok kilyukadni.
-Kizárt!-hitetlenkedtem
-Miért?
-Romlik a stylist énem...
-És ezt muszáj rajtam szemléltetned?-nevetett rám a húgom, mert akármit adok rá, neki mindig tetszik.
Egy óránkba került beszerezni a könyveket. Miután megvettük őket Aly beültetett engem a kocsiba és én készségesen, minden szó nélkül néztem végig, hogy az ellenkező irányba indul el, mint amerre egyébként a házunk volt, de amikor már jó ideje egyikünk sem szólalt meg, csak Aly somolygott titokzatosan, akkor betelt a pohár és rámordultam.
-Alesha nincs kedvem játszani! Hova megyünk?
-PLÁZÁZNI!!
-Hogy....a....mi?-hitetlenkedtem. Ez nem Aly. Ő nem viselkedik így. Ráadásul a gondolatai is össze-vissza pörögtek.
-Die, vásárolni. Hahó, te imádsz vásárolni!-kissé elbizonytalanodott és én magamban jót nevettem az arcán, s a gondolatain.
-Tudom.- Most mit mondjak neki?-Menjünk!
-Nah végre!
Az autó ismét őrült rohamra kapcsolt majd megint megállt. Megérkeztünk egy óriási épülethez. Kiszálltunk a kocsiból, és megindultunk a bevásárlóközpont felé. Én személy szerint mikor beléptem, sokkot kaptam. Egy csomó üzlet egymás hegyén-hátán csak arra várakozott, hogy kifosszuk őket. Könyvesbolt, ajándékbolt és ami a legfontosabb, ruha bolt volt az üzletházban. Én vérszemet kapva kezdtem el rohangálni egyik boltból a másikba, magára hagyva az én húgicámat, aki csak azért a húgom és nem a nővérem, mert 3 perccel utánam született. Kb három órája pattogtam üzletről-üzletre, mikor megcsörrent a telefonom és fejembe szöktek Aly gondolatai. Tudtam, hogy menni akar, ezért megpróbáltam elmenekülni, de jobban ismert ő annál, hogy ne kapjon el.
 Miután rávett a távozásra-amit ő saját sikerének tudott be, pedig csak véghez akartam vinni újabb zseniális tervemet-megint kocsikáztunk egyet, egészen hazáig megállás nélkül és ez újdonság volt.
  Beértünk a házba és megmutattuk egymásnak a szerzeményeinket és egy komplett kis divatbemutatót tartottunk egymásnak. Én már nagyon untam, de gondoltam adok Aly-nak egy veszekedés nélküli napot. Fejfájásra hivatkozva bevonultam a szobámba és gyorsan felkaptam egy aznap vásárolt fehérneműt, ami Alton elleni hadjáratom egy lényeges része. Hallottam amint Aly jön fel a lépcsőn és a szobám felé tart. Gyorsan felkaptam azt a ruhát, ami aznap volt rajtam, és Alesha abban a pillanatban be is nyitott a szobámba. A gondolatai olyan feldúltak voltak, hogy megfájdult a fejem, s mikor még beszélni is elkezdett, akkor forogni kezdett körülöttem a világ. Néha nagyon nem jó gondolatolvasónak lenni.
-Die!! Itt van Alton a ház előtt!
-Hogy mi van?
-Die ne mond, hogy nem hallottad a gondolataimból!
-De igen hallottam, de nem hittem el! Ez most komoly?
-Nézz ki az ablakon!-utasított kétségbeesve. Én kinéztem az ablakon. Megláttam Altont és olyan harag gerjedt bennem, hogy a testem remegni kezdett és a torkom legmélyéről eszelős sikítás tört fel. A földre térdeltem és kapkodtam a levegőt, mikor kifogytam belőle. A vérem ismét perzselt, és Alesha gondolatain keresztül láttam, hogy teljesen kivörösödtem, és eltorzul az arcom a haragtól.

-Die, nyugalom!-egyre jobban megijedt, amit nem csodálok. Soha nem kaptam még ilyen rohamot, de most nem tudtam visszafogni magam. Nem érdekelt többé a tervem, se az, hogy Aly-t megóvjam az extra őrült énemtől. Fejvesztve rohantam le a lépcsőn és téptem föl a bejárati ajtót.
  Alton a kocsijának dőlt és láthatóan nem rám számított. A tekintetemet látva hátratántorodott, aminek az lett a végeredmény, hogy a földre esett. Kaján vigyor terült szét az arcomon, amit Alton gondolatban különösen gyönyörűnek, de rémisztően őrültnek titulált. Erre a gondolatára még dühösebb lettem. Most szakított a húgommal, mégis ilyenek a gondolatai.
-Undorító féreg! Te utolsó tetű! Hülye rohadék! Megöllek! - ordítottam és megindultam felé, s halottam Aly kétségbeesett sikoltását. Szóval mégis szereti. Még egy ok, hogy megöljem.
  Alton ijedten indult meg a házzal szemben lévő erdő felé, csakhogy én követtem. Még mielőtt beért volna az erdőbe, elkaptam a nyakánál fogva és a ház felé hajítottam az immár latyakossá vált hóba, de nem akárhogy. Repült vagy három méter és nekiütközött a kocsifelhajtónak. Alton fájdalmában felnyögött és engem ez valami morbid élvezettel töltött el. Rápillantottam Aly-ra aki földbegyökerezett lábbal figyelte az eseményeket. Kicsit fájt az arcára kiülő félelem és az, hogy kihasználom ijedségét, de agyamat elborította a gyilkolási vágy. Azt sem tudtam, hogy honnan jött az a hirtelen erő, amivel embert három méterre el tudok hajítani, de nem érdekelt. Rávetettem magam Altonra és a hangokból ítélve az orrát vertem be. Egy viszonylag szép napnak elég durva vége lesz ez, de ez sem érdekel. Semmi sem érdekelt. Egy célom volt, mégpedig az, hogy megölöm Altont. A fiú a földön feküdt én pedig a derekán ülve ütöttem ahol csak értem. Elég félreérthető lett volna a helyzet, de az ütések mindent egyértelművé tettek. A következő ütésem gyomorszájon érte Altont. Ő pedig utolsó erejét összeszedve legurított magáról és hátrarántotta a fejem a hajamnál fogva. Iszonyatosan fájt és nem tudtam mozdulni, mert ha megpróbáltam, akkor még jobban megfeszült a nyakam. Nem kaptam levegőt és az a görény ezt kihasználva a torkon ragadott. Ez kellett ahhoz, hogy Alesha végre megmozduljon és egy orrba vágással leszedje rólam azt a görényt. Én már ugrottam volna megint annak a szemétnek, ő pedig nekem, de a húgom közénk állt. Altont védelmezte, nem engem...