7. Fejezet

Ez egy tényleg rendhagyó hétvége, mert már hozom is nektek a 7. fejezetet. Annyira megszerettem ezt a történetet, hogy nem bírtam ki, hogy ne írjam meg ezt a fejezetet. De ezt ne nagyon szokjátok meg :) jah és egy figyelmeztetés: 3 szemszöges és a második elég idétlen. :D
Puszi
Detty

[ Diana szemszöge ]

  A fájdalom a gerincemtől kezdve szétterjedt az egész testemben. A szememet lehunytam és vágytam a halál csókjára, ami megváltás lett volna, tekintve helyzetem. A fájdalom kezdett felemészteni és legszívesebben sikítottam volna. Nem lehet igaz, hogy Alton öl meg engem.
  Sikítozásra lettem figyelmes. Aly közeledett felém és sírt. Tudnám, hogy került ide...Ő is érezte, hogy már nincs sok hátra. Ebben a pillanatban leesett, hogy ő is érzi azt amit én. Meg kell, hogy halljak végre. Nem hagyhatom őt szenvedni!! Várjunk. Ha meghalok, akkor ő is meghal. Életben kell maradnom miatta. Hallottam, hogy Aly hívja a mentőket és én könyörögtem, hogy siessenek. Még pár perc és mindketten meghalunk. Igazából azt sem értem, hogy, hogy lehetek még életben.
  Szerencsére meghallottam a szirénázást, ami egyre közelebbről és közelebbről hallatszott. Nem tudtam mozdulni sem. Az utolsó emlékfoszlány az volt, hogy Aly a kezét a kezemre helyezte és engem ölelve mindketten elvesztettük eszméletünket.

  Ébredésem nagyon furcsa volt. Erős fény világított a szemembe, ami elvakított. Nem hittem az érzékeimnek. Meghaltam volna? És a fény...a mennybe kerültem? Bármit el tudtam képzelni, de ez az egy kizárt volt! Én a pokolba kerültem volna és csak Aly a mennybe.
 Látásom kitisztult, mikor megszoktam a fényt és az érzékeim is elkezdtek normálisan működni. Felfigyeltem egy csipogó hangra, és a gépekre körülöttem. Mozdulni akartam, de nem ment. Szörnyen fájt mindenem és a tűk a kezemben sem nyugtattak meg. Egy új gondolat ütött szöget a fejemben. Élek! És Aly is! Rákoncentráltam a gondolataira és megtudtam, hogy ő is most kelt fel. Azon gondolkodott, hogy élek-e még. Hát igen..ez Aly. Amikor fél, elveszti a józan eszét és még annyit sem fog fel, hogy azt nagyon is érezné ha meghaltam volna. Nagyon aggódott értem és ez jó érzés volt. Tudtam, hogy szeret és ő is tudta, hogy én is szeretem őt, de ezt szánt szándékkal egyikünk sem adta a másik tudtára.
   Anya hangját hallottam. Be akart jönni hozzám, de nem engedték. Miért nem engedik be anyut? Látni akarom! Nagy csodálkozásomra anya beletörődött, hogy nem fogják beengedni, és megkérdezte, hogy Aly-hoz bemehet-e. Hozzá beengedték. Mi történik itt? Elmélkedésem egy ápolónő zavarta meg és mikor belépett, én inkább úgy tettem mintha aludnék. Bevette. Ellenőrizte az állapotom, és a gondolataiból kiolvasva nem találtam semmi nyugtalanítót. Akkor miért van az, hogy hozzám nem engedik be a szüleimet? És hol az apám? Ő miért nincs most anyuval?
  Apropó anyu. Ki kéne hallgatni a beszélgetésüket. Ha nem fájna mindenem ennyire, akkor könnyebb lett volna odafigyelni, de így... Annyit fogtam fel, hogy anyu megkérdezi Aly-tól, hogy mi történt. Aly nem tudott válaszolni és kétségbeesve üzengette felém, hogy segítsek neki, de nem tudtam. Ez vicces volt. Kíváncsi voltam, hogy vágja ki magát. A kérdésemre hamar választ kaptam. A  legegyszerűbb módot választotta: Elaludt, és vele én is.

  Mikor ismét felkeltem, már többen voltak a szobámban. Egy orvos, két ápolónő és...Aly? Egy tolószékben őt is átengedték, de a szüleinket még mindig nem engedték be. Megpróbáltam kiolvasni a gondolataikból, hogy mi történik, de nem ment. Az infúzió átmenetileg ugyan, de törli a képességem. Ezt már tapasztaltam még mikor régebben eltörtem a lábam. Nagyon kíváncsi voltam, ezért ki kellett nyitnom a szemem.
-Felébredt!-kiáltott fel vékony hangon az egyik ápolónő.
-És akkor mi van?-mordultam rá flegmán.
-Die! Die!-ordított Aly és kipattant a tolószékből, amin nevetnem kellett.
-Minek neked tolószék te lány?-kérdeztem
-Jól vagy?
-Pont annyira, mint te.-mosolyogtam rá.-De úgy látom te elég jól úgyhogy mehetünk is.
-Hááát Die...ne ijedj meg...
-....mi van?? Mi történt?
Tudod, én másodkézből éltem át. Közölte gondolatban Aly, de a következő mondatát már hangosan mondta.
-Te...elég súlyos sebeid vannak.-közölte Alesha.
-Súlyos sebek? Na ne! Adjatok egy tükröt!
-Die nyugi! Az arcod nem sérült.-nyugtatott nevetve Aly. Hiába, ő tudja, hogy nem élném túl ha sérült volna az arcom.
-Akkor nincs semmi gáz, de akkor mégis mim sérült?
-A gerinced.-felelt a doki
-Magyarul?-kérdeztem szokásos bunkó modoromban, de ezt az itteni dokik már megszokhatták mivel törzshelyemmé vált a kórház.
-Nem vagyunk benne biztosak, hogy tudod-e mozgatni a tested.... Előfordulhat, hogy az ütés miatt megbénultál.-mondta halkan a doki félve, mert tudta, hogy kiborulok.
-Mi az, hogy megbénultam?- olyan dühös lettem, hogy kitéptem a kezemből a tűket és kipattantam az ágyból, hogy neki ugorjak a dokinak.
-Ezek szerint szó sincs bénulásról.-nevetett hangosan Aly.
-Valóban. Akkor mehetünk?-kérdeztem
-Nem lehet, hogy ilyen gyorsan gyógyulj!-kiáltott fel az orvos.- És ha szabad megkérdeznem, mi történt?
-Nem szabad!-förmedtem rá.
-Tudnunk kell.
-Összeverekedtem Alesha-val és azt hiszem folytatni fogom, ha tovább röhög!
-Egy verekedéstől lennének ilyen sebeitek?
-Igen, mert Alesha egy kővel dobott hátba, csak azzal nem számolt, hogy a fájdalmamat ő is foglya érezni, mert ikrek vagyunk.-sziszegtem, mire Aly-nak az arcára fagyott a mosolya. Csak el ne felejtsek bocsánatot kérni tőle később.
-Akkor megírjuk a zárójelentést és mehetnek is.
-Ajánlom, hogy gyorsan csinálják. És egyébként mire volt jó az, hogy nem engedték be a szüleimet?
-Nem akartuk, hogy így lássanak.
-Aha. Na menjünk már.
Kiléptünk a kórteremből és anyuék a nyakunkba ugrottak. Miután agyon csókolgattak mindkettőnket, hazavittek és betessékeltek minket az én szobámba és mindketten a franciaágyamba feküdtünk be. Persze csak míg anyuék ki nem mentek. Bírtam az ősökbe, azt, hogy soha nem kérdeztek semmit. Még arról sem tudtak, hogy milyen képességeink vannak. Be akartam menni a gardróbomba átöltözni, de a húgom megragadta a kezem és én felszisszentem, mert Alton nagyon megszorította.
-Bocsánat.-engedte el a kezem.
-Hát van mit!
-Van mit?? Van mit?? Őrült, hülye, liba? Van mit? Még te mondod? Mi a fenét csináltál? Azt hittem meg fogsz halni!! El tudod te képzelni, hogy hogy aggódtam. Én is átéltem azt amit te és mégis miattad aggódtam!-zokogta Aly
-Én is miattad aggódtam, mert tudtam, hogy te is átéled amit én! Egyébként meg had világosítsalak fel, Alton-nál voltam, és tudod ki volt nála? Az a lány akivel utoljára láttad őt csókolózni! Gondoltam kinyírom, de az a barom kilökött a hálószoba ablakán!! Jah és tudod, mi mondott előtte? Figyelj idézem! "Jah és Die! Ha nem akarnál kinyírni szívesen kerülnék veled közelebbi kapcsolatba, mert igencsak izgató tudsz lenni"! Én mondom neked Aly, ez a pasi nem ember. Túl nagy ereje van hozzá. Meg sem érezte ha megütöttem, viszont ő ember feletti erővel vágott vissza.-ordítottam húgom pofázmányába.
-Várj..várj! Alton kilökött az ablakon?-rémületében még a zokogást is abba hagyta.-Alton meg akart ölni? És megütött téged?
-Lényeglátásod lenyűgöz. De komolyan!
-Nem lehet...nem....lehet. Biztos nem direkt csinálta!

-De lehet. És, de igen direkt csinálta. Te nem hallottad az a röhögést amit az utána hallatott miután kilökött.

-Neeem! Die...öhm mondanom kell valamit.-mondta Aly félve és olyan volt az arca mintha megvilágosult volna.
-Micsodát?
-Az előbb mondtad, hogy Alton nem ember...hát én sem tudom, hogy mi ő...de tényleg nem ember....

 + két fejezet


[ Elisa szemszöge ( a csajé, aki Diana jóvoltából ketcupban fürdött) ] ( Ez egy olyan paródia bevezető Alton szemszögéhez. Vicces kedvemben vagyok.)



-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ Meghaltam!!!!! Meghaltam!!! Meghaltam!!!! Segítség!! Úristen, tiszta vér a víz!! Mi történt?? Segítség! Meghaltam!!
-Fogd már be hülye liba! Felvered az egész várost!-mordul rám Alton!!
-Te voltál Alton te öltél meg?? Miért? Miért öltél meg Alton??? Én szerettelek és te is engem!! Alton!!!
-Kuss! Nem vagy halott!!
-Nem látod, hogy halott vagyok?? Tiszta vér minden! De miért tetted ezt velem?? Vagy ha nem te tetted, akkor ki volt?

-Istenem! Te nem csak kívülről vagy szőke!! Az ott csak ketchup! Neked nincs szaglásod?
-Ketchup? Hát te meg akartál enni?? Miért Alton?
-Nem akartalak megenni!-kiáltott rám undorodva Alton.-A kannibalizmus amúgy is büntetik.
-Tényleg. Akkor mit keresek egy kád ketchupban?
-Elisa...te mennyit ittál?-kérdezte gyanakodva az én Altonkám.
-Nem sokat.-vigyorogtam rá, mert igazából nagyon sokat ittam.
-Aha. Szakítok veled. Új célom van.

[ Alton szemszöge ]
-Aha. Szakítok veled. Új célom van.-mondtam neki.
-Mi??? Neeem!-mondta és ledobta magáról a ruhákat. - Szeretlek Alton!
-Én nem. Öltözz fel és menj innen.
-Miért? Szóval csak egy egy éjszakás kaland voltam neked?
-Le sem feküdtünk.-mordultam rá. Már a gondolattól is undorodtam.
-Az mindegy!
-Neem!-sikította és meztelen testével nekem ugrott. Undorodva löktem el magamtól.
-Takarodj!
-Nem.
-Nincs kedvem veled játszadozni.-mondtam és olyan erősen koncentráltam a halálára, hogy holtan esett össze a csempén.
-Végre.- Mormogtam magamba. Legalább tudom használni a képességem. Megérintettem meztelen vállát és hamuvá pörköltem. Hiába. A négy elem  is a képességem.
 El kezdtem tervezgetni. Tudtam, hogy nem öltem meg Diana-t azzal, hogy kilöktem az ablakon. Meg akartam szerezni őt, s magam mellé állítani. Tudtam, ha bevetem azt a képességem, amivel bárkit el tudnék csábítani, sikerülni fog...