11. Fejezet

Sziasztok! Meg is hoztam a 11. Fejezetet. Remélem örültök neki és, hogy tetszeni fog.
Ps.: Ehhez a történethez nagyon illenek Mester Tamás számai. Én őt hallgatom írás közben...nagyon inspiráló!
Puszi
Detty

[ Diana szemszög ]

Rettegtem. Nem tudtam, hogy mi volt az ami követett. Azt meg végképp nem értettem, hogy miért csak az erdőben...mikor kiértem onnan már eltűnt.. ezek szerint csak az erdő határokig tud közlekedni...vagy talán a sötétségben, akkor akár éjszaka  bárhol tudna járni...még a szobámban is. Megborzongtam a gondolatra és nekidőltem az egyik fának. Lépteket hallottam a hátam mögül, de tudtam, hogy most csak Alesha az. Nem élném túl ha bántaná az a lény.
-Die, jól vagy?-kérdezte. Most mégis mit mondjak? Nem, nem vagyok jól, az imént támadott meg egy fura valami! Nem. Ezt nem mondhatom.
-Igen.-válaszoltam végül, s hangom még jobban remegett, mint ahogy gondoltam. Tudtam, hogy Aly nem hiszi el amit mondok, de szerencsére nem kérdezősködött. Pontosan tudta, hogy úgyis az lesz amit én akarok.
- Nem akarsz bejönni? Tudod péntek van... Pár nap és kezdődik a suli bármilyen hihetetlen is. Nem lenne túl jó ha tüdőgyulladással kezdenéd az évet...
- Tudod mit Aly? Inkább tűnj el!-mordultam rá. Nem haragudtam igazán, de nagyon nyugtalanító volt, hogy ezen a helyen van ő is. Tudtam, hogy ezzel megbántottam. Láttam amint sós könnyei patakokban folynak le arcán, míg végül magányosan a friss hóba esnek, ahol végül eltűnnek. Berohant a házba és hangosan csapkodott. Nem tudtam, hogy anyuék már megint hova a francba tűntek, de hihetetlenül mérges voltam rájuk. Hogy lehetnek ennyire felelőtlenek? Olyan mintha nem is lennének. Reménykedtem, hogy Aly nem csinál semmi rosszat.
 Zihálásom nem hagyott alább és még mindig rettegtem. Aly után akartam menni, de nem tudtam mozdulni. Az erdő - akármennyire is féltem tőle -még mindig vonzott magához. Vissza akartam menni és megnézni, hogy mi volt az a valami. Ekkor meghallottam egy hangot. Nem tudtam, hogy gondolat-e, vagy ténylegesen beszélt-e valaki, de nem érdekelt. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mi lehet ez...behízelgő volt, csalogató, hívogató, de egyben rémisztő. A nevemen szólított.
-Die, Diana gyere...gyere most és csak te halsz meg...ha nem, hát követlek. Ott leszek mindenütt. Ha a lámpa megpislant, tudd, hogy én játszom ott, ha az ajtó megnyikordul, akkor én látogatlak meg, ha a gondolataid összekuszálódnak...ott vagyok a hátad mögött. Te nem láthatsz ha én nem akarom. Végül ha nem jössz...ölni fogok...sokakat.
  A hang megszűnt és mozdulni sem bírtam. Ép ésszel már nem lehet kibírni amik itt történnek...lehetetlen. Vagy bemegyek és meghalok ezzel megölve Alyt is, vagy maradok, és nem csak én, de sokan mások is meghalnak miattam...talán a családom is...így is-úgyis meghalok. Arra jutottam, hogy bemegyek, de ekkor meghallottam Alesha sikoltását. Fejvesztve rohantam a házhoz, de Alesha már lerohant a lépcsőn. Át akart rohanni az úton, de belebotlott valakibe, és a földre esett. Közelebb mentem és megláttam, hogy az a személy történetesen az apám. Akkor mégiscsak itt volt a közelben. Minket keresett. Megpróbáltam összeszedni magam és elindultam feléjük.
-Die? Végre megvagytok! Mit csináltatok ennyi ideig?-szólalt meg apu
-Sétáltunk.-vágtam rá azonnal. Kifejezetten jó színésznő vagyok, ezért apu nem gyanakodott.
-Igen. Ittunk egy kávét is.-toldotta meg Aly. Forgattam szemeimet, hogy már megint beleszólt, mert nagyon rosszul hazudott. Nem is szereti a kávét.
Apu beküldött minket a házba. Alyval felmentünk a szobámba. Én estem be másodjára az ajtón, s nagy hévvel csaptam be azt, majd remegve térdre estem.
-Mi történt Die?? Kezdesz megrémíteni.-szólalt meg végül Aly és kezét a vállamra tette.
-Semmi nem történt amihez neked közöd lenne!-förmedtem rá, mert nem akartam, hogy belekeveredjen ebbe a dologba. Már késő lett volna bemennem az erdőbe az a ..lény, arra a pillanatra gondolt, amit én elszalasztottam. Sokan fognak meghalni, éreztem. Mintha az egész meg lett  volna tervezve. Mintha a lény direkt ijesztette volna meg a nővéremet, hogy én a segítségére siessek, ezzel elszalasztva az alkalmat. Ez a valami ölni akar. Sokakat.
-Aly, mitől ijedtél meg?-kérdeztem. Ő is remegett.
-Die...valami nincs rendjén.
-Mond már a lényeget.-sürgettem
-Öhmm...kaptam egy levelet, amiben az állt, hogy " A halál mindenkit megtalál..", és ott volt a te arcod. Valamitől nagyon megrémültél.
-Biztos, hogy Alton küldte.-próbáltam megnyugtatni, de én biztos voltam benne, hogy az a lény tette.
-És te? Mi történt?
-Semmi. Rosszul lettem. Megszédültem.
-Ezért félsz? Tudod mikor láttalak téged utoljára félni?- Hát igen. Nagyon jól hazudok, kivéve Alynak. Ő mindig tudja, ha eltitkolok előle valami.
  Már éppen válaszolni akartam, mikor a szoba ablakai mind kirobbantak. Mindketten felsikoltottunk, és Aly elkezdett zokogni. Nem csodálom. Nekem is sok volt mára, de szerencsére megvolt az a képességem, hogy lelkileg érzéketlen tudok maradni. Átöleltem Alyt és nyomtam egy puszit a homlokára.
-Mi történik Diana Burke?-sikított rám. Úgy döntöttem elmondom neki hiszen őt is érinti.
  Részletesen elmondtam mindent, míg neki csendben potyogtak a könnyei. Félt. Mindketten féltünk. Egyikünk sem önmagát féltette hanem a másikat.
-Mit csinálunk a szilánkokkal?-kérdeztem végül.
-Talán söpörjük össze és dobjuk ki.-mondta rekedt hangon Aly.
-Jól van na!-mondtam, s szórakozottan megfogtam az egyik nagyobb szilánkot, amit azonnal el is dobtam egy sikoltással kísérve.
-Mi történt megint?-ugrott fel ijedten a húgom.
-Ez forró...-megfogtam egy másikat is.-Mind forró.
-Úristen...
-Jó...öhm hozz egy söprűt és egy lapátot.
Miután összetakarítottunk, hívtuk az üvegeseket és megcsináltattuk velük az összes ablakot. Kivettünk egy kis pénzt anyu táskájából és fizettünk. Mivel a szüleink nem voltak itthon, nagy volt az esélye, hogy soha nem tudják meg a mai nap történteket. Mindketten elmentünk fürdeni és mivel mindketten féltünk egyedül, jelen volt a másik is. Úgy döntöttünk, hogy egy szobában fogunk aludni és egy apró vitatkozás után, az én szobámra esett a választás.
  Bebújtunk az ágyba és hamar elaludtunk.
  Szörnyű álmok borították el öntudatlan állapotban lévő elmém.
Újra az erdőben voltam. Ugyanott feküdtem Loryval, és idővel a hangot is meghallottam. Tudtam, hogy menekülnöm kell, de most valamiért lassabb volt minden..mint egy lassított felvétel. Most futás közben volt időm körbenézni, és rengeteg árnyat láttam meg. Nem egyedül volt a támadóm...sokan vannak! Mikor már az erdő szélénél voltam, egy boldog kacaj hagyta el a szám, hogy végre vége, de most máshogy történt, mint nappal. Elkapott az a valami és magához rántott. Most sem láttam, csak éreztem. Olyan volt, mint egy ember. Végig tudtam tapintani "testén". Izmos volt, és rendkívül erős. Teste forró volt, és illata vonzó. Kissé elkábultam a félelemtől, és a fogva tartóm csábító hangja térített magamhoz.
-Az első csapás holnap ér!-suttogta és nyakon csókolt. Bármennyire is volt vonzó láthatatlan gonosztevőm, undorodtam tőle.
Felkeltem. Húgom ziháló alakjával találtam szembe magam.
-Én is érzékeltem az álmod!-mondta kikerekedett szemmel.-Alton az! Neki ilyen az érintése, és pontosan ilyen csókot adott régebben a nyakamra.
-Lehetetlen!
-Nem lehetetlen...de nem értem, hogy miért csinálja...és mi az az "első csapás"? Die úgy sajnálom. Ha annak idején nem jövök össze vele, akkor ez most nem történne meg és..
-Hagyd abba saját magad hibáztatását, mert esküszöm nyakon váglak. Nem lehetünk biztosak abban, hogy Alton csinálja! Amúgy...nemsokára megtudjuk, hogy mi az első csapás.
-Nagyon várom.- Remegett meg.-Ha már itt tartunk, ideje lenne felkelni.
-Mennyi az idő?
-Reggel 9 óra van.
-Mit csináljunk.
-Először is lezuhanyzok.
Aly elment zuhanyozni. Öt perce lehetett bent mikor megnyitotta a csapot. A vízcsobogást egy sikoltás is követte, amiből túl sok volt mostanában. Berohantam a fürdőbe, és rettenetes látvány fogadott.
Az első csapás: a zuhanyrózsából vér folyt...