9. Fejezet

Sziasztok!
Lám megérkezett a 9. Fejezet is. Bevallom egy kicsit beijedtem a feji írása közben, de ez azért lehetett, mert a fejemben már megvannak a részletek, és este van. :D Hát nem is szaporítanám a szót, helyette átadom a fejit. Jó olvasást Nektek!!
PS.: Boldog osztálykarácsonyt és ideiglenes megválást a tankönyvektől!
Puszi

Detty

[ Diana szemszög ]


-Gondoltam.-furcsa mód nem lepett meg, hogy nem ember, így egész nyugodt volt a hangom. Ezzel szemben Alesha egy hangyányit kiborult a maga módján.
-Gondoltad...ennyi?! Először áthajítod az egész udvaron a volt pa....Altont, utána ő megpróbál megölni téged...majd elmondom, hogy nem ember, erre te annyit mondasz, hogy gondoltam? Ha gondoltad, akkor mégis miért nem osztottad meg velem? - mondta feszengve, számon kérően.
-Honnan tudod, hogy nem ember?-hagytam figyelmen kívül kérdését.
-Ezt ne most...jó?
-Nem jó! Mégis mi lehet? -gondolkoztam kizárva a külvilágot és vele az idegesítő húgomat.
-Nem tudom.- mindketten szótlanul ültünk az ágy egy-egy végében, a gondolatainkba merülve. Már kezdtem ideges lenni amiért nem jöttem rá, hogy mi lehet Alton, mikor valami kaparászásfélét hallottam az ajtón. Alesha ugrott egyet ültében, majd rám meredt. 
-Azt ne mond, hogy még világosba is félsz!-gúnyolódtam.
-Ha-ha Diana hozod a formád, de mégis mi volt ez?-kérdezte a szemeit kapkodva.
-Már el is felejtetted a kutyáinkat? Engedd be őket!
-Marlo? Lory?-pattant ki Alesha az ágyból. Odarohant az ajtóhoz és kinyitotta. Két nagy eb ugrott be rajta Alyt a földre teperve. Marlo ott maradt és az arcát nyálazta tele. Lory azonban otthagyta őt és az ágyra pattanva mellém feküdt, s hagyta, hogy végigdögönyözzem testét míg ő játékosan harapdálta a karom.
Hol voltatok??-kérdezte meghatódva Aly. Igaz ami igaz tényleg nem láttuk őket egy ideje és komolyan kezdtem aggódni miattuk. Sokszor ellógnak, de mindig hazajönnek. Lory az az egy személy-igen személy, mert hiszem, hogy a kutyák is rendelkeznek olyan értelemmel mint az emberek...ha nem többel - akit imádok és ezt KI IS MUTATOM. Szorosan megöleltem csupa bunda kutyám, aki szorgalmasan nyalogatta az arcom.
 Szerettem Loryval lenni. Nagyon megnyugtató a jelenléte, bár néha nem nagyon össze tud zavarni. Az ő gondolatait is érzékeltem. Furcsa dolog...a kutyák gondolatai nem szavakban, hanem képekben jutnak el hozzám. Ez néha nagyon előnyös, mert így tudom, hogy miért ugat. Néha viszont összezavar. Olyan mintha ő is hallaná az én gondolataim...könnyen megértjük egymást. Aly és Marlo kapcsolata is ilyen, bár őket nem figyelem annyira. Marlo nem kedvel engem..Lory meg Alyt nem szereti.
-Mit csináljunk most?-kérdezte húgom és én nem tudtam, hogy a kutyához vagy hozzám beszél-e. Akkor világosultam meg, mikor már előttem állt és a nevemet mondogatta.
-Diana! Die! Figyelsz? Hozzád beszélek! Mit csináljunk?
-Mit..mit..miért kéne egyáltalán csinálnunk valamit?
-Hát Altonnal kéne valamit kezdeni. Nem úszhatja meg, hogy kilökött téged az ablakon!
-És mit akarsz csinálni? Feljelented?-gúnyolódtam
-Nem tudom...talán beszélhetnénk vele.
-Mi csak emberek vagyunk. Nem tudunk vele semmit sem csinálni. Ha még egyszer a kezeim közé kerül, akkor biztos, hogy megölöm, de addig nem tudunk mit tenni. Azonnal megölne minket.
-De....egyrészt nekünk is vannak bizonyos "dolgaink" és...
-Várj! Mégis van egy tervem!
-Micsoda?- kérdezte mohón Aly.
-Nem gondolod, hogy megmondom...
-De gondolom!
-Nem, nem gondolod, mert te nem tudnál úgysem segíteni! Ezt egyedül én csinálom.
-Fenét! Segítek!
-Pontosan. A fenét segítesz! Nem kell segítség. Amúgy sem lennél képes rá! Csak hátráltatnál!
-Vagy elmondod, vagy..
-Nem!-ordítottam rá, és megindultam felé, mire Marlo közénk állt, és morogni kezdett rám.
-Hülye kutya! Tűnj innen!-nagyon úgy tűnt, hogy Marlo érzi a szavaim súlyát, mert nekem akart ugrani, csakhogy Lory nem engedte. Megijedtem mert féltettem őt. Gyorsan magamhoz hívtam, és megsimogattam.
-Jól van kicsim gyere menjünk innen.
-Hova mentek?-aggodalmaskodott Alesha.
-El innen! Tűnjetek el az ajtóból!-parancsoltam rá és a kutyájára.
-Nem.-makacskodtak mindketten.
-Jó.-mondtam és elindultam az ablak felé. Aly odarohant és elém állt.
-Elment az  eszed?!
-Nem. Nagyon is sok van.-mondtam és mivel Alesha már nem állt az ajtóban, könnyűszerrel kislisszoltam rajta. Lory követett miközben lementem a lépcsőn. Anyuékba botlottam, akik kikerekedett szemmel figyelték magán akciómat.
-Te mégis hova mész? Most engedtek haza a kórházból! Pihenned kell!-hadarta el a vádpontokat apu.
-Igen, tudom, de szükségem van egy kis levegőre. Nem éreztem jól magam a szobámban, úgyhogy gondoltam sétálok egyet.-mondtam teljesen ártatlan fejjel.-Nem megyek messzire, csak a környéken sétálgatok.
-Jó, de nagyon vigyázz magadra! Ne kísérjelek el?
-Öhm..nem köszönöm.-Francokat. Tettem hozzá magamban. Hallottam Alesha gondolatait amint méltatlankodik. Utálta mikor megjátszom a jó kislányt. Nemhogy elismerné a munkám. Kifejezetten nagy színészi tehetséget igényel, hogy megjátsszam a pedáns kislányt.
 Kiléptem az ajtón és elindultam az erdő felé. Loryn nem volt nyakkörv, mert anélkül is mellettem maradt. Sétálás közben még soha nem csatangolt el, csak néha esténként lóg ki. Már egészen mélyen jártam az erdőben, hol Loryt, hol a hóval meghintett tájat figyelve, mikor meghallottam Aly hangját. Túl sok információ jutott el hozzám, úgyhogy nagy valószínüséggel a gondolatait hallottam. Engem keresett, és jó nyomon volt. Halkan letértem eddig járt utamról és irányt változtattam, hogy nem találjon meg. Loryt csendre intettem, és szinte hang nélkül figyeltük Alyt. Kicsit közelebb ért, ezért hátrálni kezdtem, csakhogy ráléptem egy ágra, ami hangos reccsenéssel adta tudtomra, hogy megadta magát. Húgom a hang irányába, vagyis felém kapta a fejét és közelített.
-Diana beszéljük meg.
-Mit?
-Azt, hogy nem csinálhatod egyedül! És örülnék ha előjönnél, mert nem látlak.
-Eszemben sincs előjönni!
-Veled nem lehet beszélni!-fogyott el húgom türelme.-Elmegyek a kedvenc kávézónkba. Ha esetleg beszélni támad kedved, akkor gyere.-mondta, s azzal eltrappolt.
-A fenét támad kedvem beszélgetni. Főleg nem veled és főleg nem erről.-válaszoltam szinte suttogva.
Egy hirtelen jött ötlettől vezérelve, lefeküdtem a hóba. Nem vagyok valami hajlamos a betegségekre, úgyhogy nyugodt szívvel tehetem meg ezt. A friss hó inkább nyikorgott, mintsem ropogott, mit ahogy azt mondani szokták. Kicsit fáztam, de ez jó volt arra, hogy kitisztuljon az elmém. Átgondoltam a szobámban megszületett ötletem és nem is volt akkora hülyeség...bár kicsit rizikós és nevetséges, nem utolsó sorban nagy a lebukásveszély.
 Mivel Alton úgy tudja, hogy megölt engem, könnyűszerrel ráijeszthetnék azzal, hogy visszatértem a halálból, és őt kísértem. Vajon bevenné? Megijedne egyáltalán? Nem tudom. Olyan képek kúsztak be az elmémbe, amitől muszáj volt nevetnem. Hangom villámcsapásként hasított keresztül az amúgy majdnem csöndes erdőn. Az erdei állatok féltek tőlem, pedig én szívesen jártam ide. Mindig szerettem az erdőket, főleg ha velem volt Lory. Kutyám most fejét a hasamra tette és egyik szemöldökét felhúzva figyelt engem. Annyi értelem volt a tekintetében, ami még emberek között is ritka.
-Szerinted is gonosz vagyok Lory?-Az említett felpattant, vakkantott egyet és végignyalta az arcom. -Ezt nemnek veszem.-vigyorogtam rá, mivel a gondolatai egyértelmű nemmel válaszoltak. Percekig ültünk a hóban, miközben simogattam őt. Hirtelen felpattant, s a gondolatai ijedtek voltak. El kezdett loholni kifele az erdőből. Még csak két métert tehetett meg, mikor visszafordult és a fejével intett, hogy kövessem. Földbe gyökeredzett a lábam. Megijedtem. Egy furcsa, összefüggéstelen gondolatot hallottam meg, egy ismeretlen hangon. Valahonnan távolabbról, a hátam mögül jöhetett. Közeledett felém. A félelem elhatalmasodott rajtam, de valamilyen szinten kijózanított. Elkezdtem rohanni ki az erdőből, és Lory is velem rohant. Ő kicsit előrébb járt, mint én. Figyelt rá, hogy egy bizonyos távolságnál messzebb ne kerüljön tőlem. A félelem őt is uralma alá vette, de én jobban rettegtem. Minden második pillanatban hátrakaptam a fejem. Nem láttam semmit, de a hang nem akart megszűnni. Egyre hangosabb és rémítőbb lett. Az erdő ami eddig békés volt, most félelmetes hejjé változott. A szívem a torkomban dobogott és remegtem. Próbáltam minél gyorsabban futni, de mintha nem is haladtam volna előre. Már láttam az erdő végét jelentő fényt. A hang szinte elviselhetetlen volt. Már majdnem a hátam mögött volt az a valami, mikor még mindig volt kábé öt méter hátra. Négy, már azt is hallottam, ahogy suhanása megrezegteti a leveleket. Három, émelyítően édes illat csapta meg az orrom. Kettő, éreztem tekintetét a hátamon. Egy, lehelete a tarkómat érte.
 Az utolsó pár centit már ugorva tettem meg. Valami megérintette a karom. Kiértem az erdőből és azonnal támadómra emeltem tekintetem, de nem láttam senkit és a hang is megszűnt...