23. Fejezet

Sziasztok!
Megjött a fejezet!! :D Lehet, hogy kicsit elragadott a hév, és elmebetegnek fogtok gondolni az elolvasása után, de még ezt is kibírom! :D Hulla vagyok, úgyhogy átadom a 23. fejezetet!!
Puszi mindenkinek és jó nyári szünetet!!! :D:D:D
Detty

 
Hogy bátor vagyok-e, vagy csak eltitkolom félelmem? Jelentem, pusztán csak titkolom. De azt briliánsan! Esküszöm-noha sokszor megcáfolom-örülök, hogy vannak bennem emberi érzések...persze csak mértékkel. Például Miranda. Ha nem rohanok ki az éjszakába, elvérzik. Már pedig én előbb fogok kezet egy szörnnyel, mint hogy egy légtérben legyek egy hullával. Uhf, ez még hozzám képest is durva volt...
   A kórház várótermében ültünk. Komolyan gondolkoztam azon, hogy beszélek Colin fejével. Hihetetlen mennyi reményt fűz Aly-hoz. Majd orra bukik...vagy orra buktatom...részletkérdés. Nem utáltam. De nem is kedveltem különösebben. Kiváltképp a gondolatai pumpálták fel az agyam.  Valami tőlem nem megszokott ötlettől vezérelve mégis Justin felé fordultam. Egyenesen a mellkasával találtam szembe magam. Furcsa dolgot éreztem. Az arcomat forróság öntötte el, és a látásom is kissé homályossá vált, mind e mellé bárgyú mosoly ült a képemre...ilyet én soha nem csinálok még egy félmeztelen pasi jelenlétében sem. Soha nem fordult még elő velem, hogy elpirulok. Pfff...besültél Diana, csúnyám besültél. Összeszedtem magam, és Justin szemébe nézve keményen neki szegeztem a kérdést.
-Colin méltó a húgomhoz vagy nem? Semmi elfogultság!-böktem ki.
Egy pillanatig csak a vigyorgását próbálta leplezni, de nem bírta. Vigyorogva kérdezett vissza.
-A húgod méltó Colinhoz?-kérdezte meg pimaszul. Arca pár centire volt az én arcomtól.
-Colinhoz egy hiú macska is méltó!-sziszegtem vissza a szájának és elhúzódtam. A lehető legmesszebbre. Justin arcáról azonnal leolvadt a mosoly.
-Lebecsülöd őt.-figyelmeztetett.
-Valóban?
Választ már nem kaptam. Úgy láttam Aly hamarosan kidől, a többiek nem különösebb figyelmet szenteltek nekem. Tökéletes időzítés, hogy végre megleljem a szüleimet. Indulás előtt még kivágtam Miranda kórtermének az ajtaját. Hosszan altatták, a doki az ágya mellett állt.
-Rendbe jön?-kérdeztem flegmán.
-A dolgok jelenlegi állását tekintve...minden bizonnyal...hamarosan...
-...hamarosan kénytelen leszek eltörni az állkapcsát, ha nem mondja el az igazat.
-De kérem!-méltatlankodott.
-Kérje, úgy se kap!-morogtam, és mindenféle körítés nélkül megmarkoltam a lány kezét, hogy lássam a sebet.
  A seb formája nem volt szokatlan...és mégis furcsa volt. Mintha valami szétmarcangolta volna a csuklóját. A seb szélén végig feketének ható erek húzódtak. Mintha folyton változott volna az alakja...MINTHA A SEB ÉLNE.
 Elfogott a hányinger.
-Miért nem kötözik be?-kiáltottam a dokira, de a választ már nem vártam meg. Kirohantam a kórteremből a mosdó felé kezemet a számra tapasztva. Sikerült megúsznom ebédem viszontlátása nélkül, de émelyegtem. Fel akartam állni a csempéről...nem túl nagy sikerrel. Karok fonódtak derekam köré, és én tűrtem, hogy a karjaiban szállítmányozzon, mint egy rongybabát. Tisztában voltam vele, hogy Justin az, de nem izgatott.... Elmotyogott Colinak valamit Aly-val kapcsolatban és már cipelt is haza.
  Az út teljes és tökéletes csendben telt. Ilyen sem volt még: csend. Teljes és tökéletes. Nem zavartak be a gondolatai sem, mivel nem hallottam őket, és ennek örültem. Mikor hazaértünk, kikapart az anyósülésről és a kezébe kapott.
-Tegyél! Le!-utasítottam. Nem tett le.
 Illetve letett, de csak a fürdőszoba csempéjén.
-Kimész?-kérdeztem nyomatékosan.
-Nem.-cövekelt le.
-Kimész!-ezúttal parancsoltam.
-Nem megyek ki, mert nem bizonyosodtam meg arról, hogy lábra tudsz állni.
-Uhm...-nyögtem, vijjogtam, jajjogtam, de végül sikeresen felálltam.
  Justin bólintott, majd kiment. Bezártam az ajtót, teleengedtem a kádat meleg vízzel, majd levetkőztem és bemásztam.

Passzolom, ha valaki megkérdezi, hogy mi történt ez elmúlt egy órában. Annyi bizonyos azonban, hogy a tehetetlenségem miatt kialakuló dühöm, valahol nagyon magasan az egekben Zeusz hátát vakargatta. Ha csak pár információ segédkezne...
  Az asztalnál ültem és éppen néztem, de nem láttam ahogy Justin letesz elém egy tál levest. Mikor elkezdtem látni ezen életképeket, hála fogott el, de tökéletes pókerarccal elutasítottam.
-Ne kelljen megetetnem!-fenyegetett.
-Ne aggódj, nem is kell.-feleseltem és felálltam az asztaltól. Jah, majd pont úgy lesz, ahogy elképzeltem....Diana mily' naiv vagy...Igazából nem álltam fel, mert Justin még előtte elkapott.
-Egyél!
-Nem.-makacskodtam tovább, pedig közben rájöttem, hogy nagyon is éhes vagyok.
-Egyél!-ismételte meg.
-Jó!-vágtam rá és elkezdtem falni a kaját. Próbáltam tudatni Justinnal, hogy tökéletes rálátásom nyílik vigyorgó pofázmányára, és nem tetszik, hogy kinevet, de nem sikerült. Befaltam az ételt, majd felvettem a cuccaim és elindultam a kijárati ajtóhoz.
-Hová mész?-kérdezte egy hang közvetlen a hátam mögül, szinte éreztem a leheletét a tarkómon.
-Na ide figyelj, nincs időm magyarázkodni, ráadásul semmi nem kötelez arra, hogy mi ketten eljátsszuk az aggódó apa vs. hülye tinilány darabot. Elmegyek valahova. Méghozzá most.
-Veled megyek.
-Uhm...-nyögtem fel. Elegem lett belőle, úgyhogy nem érdekelve mit csinál, elindultam utamra. Próbáltam úgy tenni, mintha nem lett volna ott, de árgus szemekkel figyelt, azt pedig mindig észreveszem. Érdekes mód nem kérdezett semmit. Hova megyünk, miért? Semmi ilyesmi. Idegességemben bekapcsoltam a rádiót, miközben a kocsiban ülve hajtottunk a régi, immár lepusztult házunk felé.
 Amikor beléptem az ajtón, hirtelen túl intimnek tűnt a pillanat ahhoz, hogy Justin is a szemtanúja legyen.
-Mi a...?
-Kimennél?-kérdeztem flegmán.
-Itt leszek.-figyelmeztetett. Cöhh....pont ettől féltem.
-Tűnj el!-kiáltottam utána, miután bevágta maga mögött az ajtót. Ujjaimmal végigsimítottam, a poros, szilánkos és szanaszét tört bútorokat. Villany híján kellemetlenül éreztem magam. Így nem látom ha valami megtámad. Olyan érzés volt, mintha hatalmas súlyok nehezedtek volna a hátamra...a nyakamat, meg mintha csiklandozná valami. Erre a gondolatra hangosan felnevettem, de a csöndben túl élesen, és túl hangosan csengett, saját magam megrémítettem vele.
  A házban-ahhoz képest, hogy milyen lett-egy egér vagy állat sem poroszkált. Úgy döntöttem felmegyek az emeletre. Jobb lábamat az első lépcsőfokra helyeztem, majd feltekintettem a sűrű sötétségbe. Normális vagyok? Valószínűleg nem, és épp ezért mentem tovább. Féltem. Hogyne féltem volna, de szörnyen kíváncsi természetem most is eluralkodott rajtam. Kissé határozatlan léptekkel mentem tovább, de haladtam. Végül is mit veszíthetek? Maximum a fejem.
  Ahogy egyre feljebb értem, egyre inkább elveszítettem félelmem. Már szinte semleges érzésekkel léptem az utolsó lépcsőfokra, mikor olyan történt, hogy legszívesebben az elsőre ugrottam volna vissza. Bal lábam alig érintette a második szint mahagóni parkettáját, ijedtemre az egész házban vakító fény támadt. Az összes villany egyszerre kapcsolódott fel. Nem láttam semmit a hirtelen fényviszony változások miatt. Ijedtemben fel is sikoltottam, és imádkoztam, hogy Justin jöjjön vissza, de nem jött. Dühös lettem rá, pedig hát én küldtem el. Hibátlanul világított az összes lámpa, kivéve egyet. Az én régi szobámból vibráló fény tört fel, ami jelezte, hogy ott pislákol a villany. Ijedt voltam, ezért igyekeztem a dühömre koncentrálni ami valamilyen szintem be is jött. Köhöm..valamilyen szinten...
  Már magam sem tudtam, hogy mi vezérel, de elindultam a vibráló fényben úszó szoba felé. Fél úton nem jártam, mikor a hátam mögött, a folyosó végén nyikorogva kinyílt egy ajtó. Most ott pislákolt a lámpa. Elindultam arra, de ismét szobát váltott ez a különös jelenség. Hát persze! A szörny! Az mondta, ha pislákol a lámpa, akkor itt van.
-Te jó ég!-nyögtem ezt már hangosan, és ebben a pillanatban éreztem amint egy jeges kéz elsöpri a hajam, és belecsókol a nyakamba.
-Rég láttalak...-súgta a fülembe érzékinek szánt hanggal, és lefogta mindkét csuklóm.
-Dögölj meg Alton! Tudhattam volna, hogy te vagy a szörny!-ficánkoltam.
-Tudhattad volna, de akkor is rosszul. Nem én vagyok a szörny picim.
-Jah persze...és ne szólíts picimnek. De legalább most, hogy tudom....hát minden félelmem elszállt. Nem félek tőled!!
-De félsz...hidd el!-suttogta, ajka súrolta a fülem.
-Mitől? Hogy megint kilöksz az ablakon? Látod, nem haltam meg. Élek és virulok. Ráadásul megfogadtam, hogy amint találkozok veled, kinyírlak.
-És hogyan?-búgta ezúttal a nyakamnak címezve a mondandóját, s közben úgy átkarolt, hogy megmoccanni sem bírtam. Erőlködve próbáltam kiszabadulni.
-Mit hogyan?-kérdeztem két próbálkozás között.
-Hogyan akarsz megölni? Miből gondolod, hogy az olyan egyszerű?
-Alton...jó pasi vagy....de nagyon hülye! Tudod könnyűszerrel.....-kezdtem mondandómba, de Alton hirtelen szembefordított magával, durván nekiszorított a falnak és testét nekinyomta az enyémnek. A nyakamat kezdte csókolgatni...durva volt. És nekem tetszett. Végül is miért ne..? Vadul csókoltuk egymást, majd eszembe jutott, hogy miért utálom és elhúzódva tőle pofán vágtam. Ez inkább nekem fájt. Neki meg se kottyant, visszatért a tevékenységéhez.
-Hülye, hülye!-kiáltottam miközben csapkodtam őt. Valamilyen szintem magamnak is szántam ezeket a szavakat. Egyszer csak elkapta a kezem.
-Hülye? Akkor honnan tudom, hogy úgy lehet örökké magam mellett tartanom benneteket, ha testileg....hát hogy is mondjam, közelebb kerülünk egymáshoz. Akivel először csináljátok, annak örökké az adósai lesztek. Ha a pasi is úgy akarja. Mondhatni amellett tartotok ki egy életen át akivel először fekszetek le. Akarva sem tudjátok őt elhagyni.-Honnan veszi ezt??-kérdeztem gondolatban magamtól.
-És úgy döntöttél, most Dianán próbálod ki, hogy tényleg így van-e?-szólalt meg egy férfihang közvetlen Alton mögül. Ismerős volt a hangja, de természetellenesen mély, így nem tudtam megállapítani, hogy ki az. Az arcát álarc takarta.
-Talán meg akarod akadályozni?-kérdezte Alton lenézően.
-Nem, csupán figyelmeztetni szeretnélek, hogy nem ez az ideális időpont.-felelte higgadtan a hang. Alton elengedett, jelezve, hogy egyetért a hanggal. Amint eltávolodott az összes villany lekapcsolódott, és a házat ismét a tátongó sötétség uralta.
-Még találkozunk cica!-hallatszott utoljára Alton hangja.
Valamiért megnyugodtam, és azon gondolkodtam, hogy ki lehetett az a másik pasi. Mikor kiléptem a házból, még azzal sem törődtem, hogy becsukjam az ajtót. Beültem a kocsiba és igyekeztem nem hangosan pánikrohamot kapni. Justin egész úton rám sem nézett, szigorúan az utat bámulta (mivel ő vezetett). Nagyon gondolkodóba esett, mert simán elhajtott a ház mellett. Én térítettem vissza a helyes útra. Leparkolt, majd együtt léptünk be a házba. Elkísért a szobámig, ami ezúttal nem zavart, sőt. Mielőtt beléptem volna a hálómba, Justin hirtelen megölelt. Hosszan, gyengéden. Ilyen ölelést még soha nem kaptam. Visszaöleltem és életemben először nem a pasizós Diana voltam, hanem az őszinte szeretetre éhes Diana. Mikor elváltunk, mindketten elmotyogtunk egy egy "jó éjt"-et, majd beléptem az ajtón. Még tisztán hallottam ahogy Justin magában motyog.
-Sajnálom Diana.

22.Fejezet

Sziasztok!
Óriási bocsánat kéréssel tartozom. Megbocsájthatatlan, hogy ennyit késtem, de megígérem, hogy amikor újra rám kerül a sor, hamarabb hozom a fejezetet. Azt hiszem izgalmakban továbbra sem lesz hiány, jó olvasást ;)
Szasza


[Alesha szemszöge]

 Alig értünk oda a lány szobájához, ő az ajtón kiesve szorongatta...talán a csuklóját...amin patakokban folyt a vér. Pont úgy, mint ahogy a szeméből a könny. A sötétben két világító szempár villant meg.
-Félsz?-Kérdezte egy hűvös hang.-Nem?-Folytatta, de nem tudtam kihez beszél.-Pedig kellene!-Mondta és elcsendesült.
Borzasztóan féltem, ha egyedül lettem volna akkor tuti, hogy minimum szívrohamot kapok. Miranda véres csuklója láttán torkomban csomó képződött és nem kaptam levegőt. Eleinte azt hittem a csomótól nem kapok...  Nyakamhoz kaptam, de semmi nem volt ott. Eddig merően néztem a világító szempárba, ami furcsán ismerős volt és hűvös, mint az éjszaka. Kezdett elhomályosodni az, amit eddig láttam. Magam elé képzeltem szeretteim arcát és kiélveztem utolsó pillanataimat. Ez a valami megfojt! Az utolsó dolog amit láttam, az egy nagy fényes medve volt. Ebben a pillanatban lecsuktam szemem, de nem ájultam el. Csodával határos módon ahogy a medve megjelent abbamaradt a fojtogató érzés. Testem ernyedten hullt a padlóra. Eközben a hangokból ítélve Die is mellém rogyott. Nem tudtam mi lehet vele. Ugyanaz mint velem?? Csak reménykedni tudtam. Egy öblös, férfi nevetés hangzott fel. Sose akartam ilyet hallani. A szenvedésben látott szépség okozott neki örömet. Kinyitottam szemem, de a medve és a szempár már sehol sem volt. Justin éppen Miranda kezén fogta le a sebet. Pólójától egy könnyed mozdulattal megszabadult és a sebre kötötte. Pillantásomat körbe futtattam a helységen. Die felült és kapkodta a levegőt. Fél perc múlva felállt és megpróbálta felkapcsolni a lámpát. Az még mindig nem működött.
-A jó életbe!-Mondta idegesen és a falra csapott. Miranda sírása eközben sem szűnt. Igaz, hogy Justin pólója már a kezén volt de hamar átázott a kötés.
-Kórházba kell vinnünk-Jelentettem ki rekedtes hangon az előbbiek után. Legszívesebben elmondtam volna Dienek, hogy mit éreztem. De nem most volt az ideje. Ha Mirandának az erét vágták el, akkor perceken belül elvérzik. Felálltam és a többiek bólintása után megtámogattam a sebesültet bal oldalról, Justin pedig jobbról.
-Én vezetek.- Mondta Die és elindult le a lépcsőn. Alig láttunk valamit a sötétben, de azért próbáltunk nem legurulni. A cipőszekrényről Die felkapta a kocsikulcsot és kirohant a sötétbe. Mindig is csodáltam, hogy ennyire bátor, vagy legalábbis nem mutatja ki, hogy fél. Pillanatokon belül a kocsiban ültünk, Miranda egyre rosszabbul volt. Die  indított és már a város utcáin száguldoztunk. Még szerencse, hogy van a városban kórház. Amint odaértünk kiugrottunk a kocsiból és bevonszoltunk Mirandát. Egy ügyeletes ápolónő szája elé kapta a kezét, majd hozzánk rohant.
-Mit történt??-Kérdezte, de már húzott is minket magával a sürgősségi felé. Egy doktor is megérkezett perceken belül és bement. Justin egyedül bevitte, de mi nem mehettünk be. Leültünk a padra és én kezembe temettem arcom. Így kezdtem beszélni.
-Te is láttad??-
-Aly így semmit sem értek.-Mondta és megértettem mire gondol. Elvettem kezemet szám elől és rá emeltem pillantásom.
-Láttad a medvét?-Kérdeztem újra. Gyanakodva nézett rám, de válaszolt.
-Nem. Milyen medvét?-
-Ott volt... Mikor az a valami fojtogatott... Téged is, láttam, hogy te is a földre estél... egyszer csak előbukkant az a világító medve... és és és-Ekkor Die befogta a számat. Egy ügyeletes nővér közeledett és nézett ránk elég furcsán előbbi elég hangos hisztirohamom miatt. Csoda, hogy nem dugnak diliházba... Mikor elhaladt mellettünk Die levette kezét számról, bízva abban hogy nem kezdek el újra hisztizni. Miután befordult a sarkon azonban újra kezdtem.
-Segített. Megmentette az életem!-Mondtam hálás hangon. Szemeimben is ez tükröződhetett, mert Die felsóhajtott.
-Jó, akkor majd...-Ebben a pillanatban Justin kilépett az ajtón. Még mindig félmeztelen volt, mellkasán pár csepp vér száradt. Mosoly nélkül sétált oda a velünk szemben lévő padhoz. Leült és fáradt tekintetét ránk emelte. Végigmértem. Mellkasa izmos volt, arca meggyötört.
-Hogy van?-Kérdezte Die.
-Túléli.- Nézett a szemébe Justin, aztán balra fordította fejét, mintha a jövőbe látna. Ugyanis pár pillanattal később Collin lépkedett a folyosón. Küldtem felé egy halvány mosolyt és ezt viszonozta is.
-Hogy kerülsz ide?-Kérdezte Die kicsit ellenséges hangon. Collin arca olyanná vált, mint akit lebuktattak. Fél szemöldökömet felhúztam és úgy néztem rá.
-Öhh... Jártam nálatok, nem volt ott senki... bementem és láttam a vért... aztán mivel ez a város egyetlen kórháza idejöttem... Reméltem, hogy itt lesztek.- Mondta és meséje eddig majdnem teljesen hibátlan volt.
-És mit kerestél nálunk este?-Kérdeztem ezt már én. Erre már igazán nem tudott mit felelni.
-Tudod... szerettelek volna látni...-Suttogta halkan és szégyenlősen. Én pedig hittem neki.
-Az éjszaka közepén? Mocskos...-Mondta Die ezzel előcsalva egy köhögésnek álcázott röhögést Justinból, aki eddig csak csöndben figyelt. Collin fülig vörösödött. Én nem bírtam megszólalni. Annyira nem voltam gonosz, hogy kiröhögjem, de mást sem bírtam tenni, így csak néztem ki abból az értelmes bukómból. Ahogy a  félelmem kezdett alább hagyni álmosságom is előbukkant. Szemeim majd leragadtak. Már közel álltam hozzá, hogy kitámasztom őket egy-egy fogpiszkálóval. Észre sem vettem, hogy Die eltűnt mellőlem és Colin vette át a helyét. Örültem neki, kimondhatatlanul, ugyanis egy jó nagy pohár kávét tartott kezében. Odaadta nekem én pedig egy hálás mosoly után elvettem és beleszürcsöltem. Felnéztem, de Justin is eltűnt. Megkérdeztem volna, hogy hova lettek, de nem volt erőm hozzá. A kávé szépen lassan elfogyott. Leraktam a földre a pad alá. Elfeküdtem a padon és fejemet Colin ölébe hajtottam. Két perc sem telt bele, már aludtam. Nem érdekelt, hogy ez esetleg később ciki lesz, most csak álmos voltam, de az nagyon.

***

Felébredtem. Egy ágyban voltam, de hogy hol, hát fuh... Nehéz lett volna megmondani. Felültem és egy ásítás közepette körbe néztem. A nap már magasan járt. Késő délelőtt lehetett. Colin belépett az ajtón és vigyorgott, mint a vadalma. Az utóbbi időben egy kicsit felbátorodott. Ekkor szörnyű gondolatom támadt.

-Ugye te meg én nem....??-Kérdeztem aggódva. Egy pillanatra felhúzta szemöldökét, majd mikor leesett neki nemet intett fejével.

-Hogy kerülök egyáltalán ide? Fáj a fejem és borzalmasat álmodtam...-Kaptam kezem az imént említett testrészem felé. Arca komollyá vált.

-Justin azt mondta jobb lesz, ha ide hozlak... És tartok tőle, hogy nem álmodtad.-Mondta és elhúzta száját. Ajkaim néma sikolyra nyíltak. 

-Hogy van??-Kérdeztem Mirandára utalva.

-Jól, semmi komoly, de a sebe... Nem hétköznapi formájú, a dokik meg is ijedtek...-Nem tudtam elképzelni milyen lehet. Azt sem tudtam Die hol lehet. Nem vallottam volna be, de kezdett hiányozni. 

-Merre van a fürdő?-Másztam ki az ágyból, de meglepő módon csak fehérneműm volt rajtam. Rögtön visszahúztam magamra a takarómat.-Mi a fene? Én vetkőztem le?-Néztem rá kissé vádló tekintettel. Kicsit elpirult.

-Nem, én voltam... De nem hagyhattam, hogy koszos ruhában aludj.-Magyarázkodott.

-Hehe, milyen lovagias vagy... szóval a fürdő?-Kérdeztem rá újra, mire rábökött az egyik ajtóra. 

-Csukd be egy kicsit a szemed!-Kértem, aztán mikor megtette kimásztam az ágyból és bementem a fürdőbe. A szekrényből elővettem egy törülközőt és a kádba meleg vizet engedtem. Levettem fehérneműm és bemásztam. Jól esett a forró fürdő. Női illatú sampont és tusfürdőt pechemre nem találtam. Így muszáj volt a férfit használnom. Hajat mostam, aztán 20 perc múlva kihúztam a dugót és kimásztam. A szekrényből kivettem egy törülközőt, meg törülköztem és magam köré csavartam. Hajam még nedves volt. Aztán kiléptem, Colin a gép előtt ült, háttal nekem, de amint meghallotta, hogy nyílik az ajtó felém fordult.

-Ugye nem baj?-Mutattam a törülközőre.

-Dehogy.-Mondta egy mosoly kíséretében. Odamentem hozzá és kezemet orra alá raktam.

-Nem találtam mást, csak pasi sampont és tusfürdőt, szóval... elég férfias illatom lett.-Vigyorodtam el és ő is, miután megszagolta. Visszahúztam kezem és segítségkérően néztem rá.

-Viszont fogalmam sincs, hogy mit vegyek fel...-Elhúztam szám, ő pedig rögtön ugrott is.

-Remélem jó lesz a méret....-Nyomott a kezembe egy fehérnemű párosítást és egy farmer-póló párost. Meglepő, de illettek egymáshoz. 

-Ezer hála.-Mondtam és bevonultam vele a fürdőben. Felvettem mindent, de egy kicsit hűvös volt, így mikor kimentem a meleg fürdőből kissé libabőrös lettem. Colin figyelmesen rám adta egyik pulóverét, ami elég nagy volt, így kényelmes is. Élvezettel szagoltam bele. Nem húzódott el tőlem. A szemembe nézett, én szintúgy. Aztán krahácsoltam egyet megjegyzem direkt. Elhúzódtam, és hogy ne legyen olyan kínos megszólaltam.

-Hazakísérsz?-Gratula magamnak, így még kínosabb lesz... Bólintott és miután összeszedtem a cuccaimat elindultunk a ház felé. Reméltem megtudom hol járt Die és Justin, na meg, hogy milyen alakú Miranda sebe...

Ez volna az :) Nem nagy szám, de hulla vagyok, majd lesz jobb is :D Remélem azért élvezhető volt. Még egyszer bocsánatot kérek a késésért és sok puszi mindenkinek!

Szasza

21. Fejezet

Sziasztok!
Megint késtem, de mentségemre szóljon, hogy most nem volt net. A Szürkülethez holnap után hozom a frisst.
Remélem tetszeni fog a fejezet, de most rohanok, mert a nevelőapám éppen rajtam éli ki a feszültséget! :S :D
Puszi Nektek!
Detty


  Eszeveszettül hajtottam, hogy még Aly előtt a házhoz érjek, és ennek meg is lett az eredménye. Olyan érdekes, hogy mindkettőnknek pontosan ugyan olyan a vezetési stílusa-szóval katasztrofális-és mégis be vagyunk ijedve a másik kocsijában. Lepergettem szemeim előtt a mai napot, de ezen kívül más furcsaságot nem találtam. Vigyorral a pofázmányomon léptem be a házba, húgom díszkíséretével. Bent, a nappaliban megláttam a kiscserkészt, akit Aly nevezett el így. Nagyban beszélgetett Justinnal, nem vettek észre minket. Volt időm tehát végigmérni mindkettőjüket, miközben ikrem csöndre intettem. A kiscserkész...eléég...ronda. Hát istenem. De nagyon aranyos...uhh inkább hagyjuk. Beljebb léptem és mikor észrevettek, egy hanyag mozdulattal a földre dobtam a táskát és csak úgy mellékesen számon kértem mindkettőt.
-Nem voltatok suliban.-vigyorogtam rájuk köszönés helyett-De most itthon vagytok és látszólag nincsen semmi olyan apropó, ami kifogásolhatta volna, hogy bemenjetek és elhelyezzétek a hátsótokat azokban a roppant kényelmes padokban. Hmmm mennyire vagyok gonosz...Aly?-néztem húgomra az egyik szemöldökömet megemelve. A két pasi nem nagyon tudta mire vélni viselkedésem, sőt Justin nagyon is ficánkolt ültében.
-Nagyon!-bólintott mindent tudóan Aly és csak nagy nehézségek árán sikerült visszafojtania a mosolyát.
-Ez esetben...-kezdtem bele, de valaki hiányzott.-Hol van Miranda?
-Itt vagyok!-mosolygott miközben lejött a lépcsőn.-Mi az?
-Nem voltak suliban!-árulkodtam rögtön, mint egy ötéves.
Megpróbáltam belekutatni az elméjükbe, hogy találjak valami olyat, amit semmiképp nem akarnának tudatni velünk...de nem ment. Az ég világon semmit nem hallottam. Ez olyan szinten felbosszantott...dühösen meredtem rájuk. Nem mondhatnám, hogy értették hirtelen hangulatváltozásomat, így inkább Mirandához fordultam.
-Mi legyen a büntetésetek?-ment bele a játékba Miranda.
-Szerintem ma főzzenek ők vacsorát, és ha nem lesz jó, akkor kilógatjuk őket az ablakon!-ajánlottam gyorsan.
-Benne vagyok!-mondta Miranda és Aly.
-Na fiúk, ti jöttök!-mondta Aly egy hirtelen bátorsághullámtól vezérelve.-De mi lenne, ha versenyeznénk?
-Aha, jó ötlet! Nélkülem!-jelentettem ki és felrohantam a lépcsőn. Természetesen Alesha jött utánam.
-Mi a baj?
-Nem tudok olvasni  gondolataikban!
-Jó, ne dühöngj!
-Jó? Nem, rohadtul nem jó!-kiabáltam torkom szakadtából.
-Én értem, hogy ez nem jó, de ne az én fejemet ordítsd le!
-Annak a fejét ordítom le akiét akarom.-köptem oda.-Menj inkább versenyezni.
-Jó!-mondta és leviharzott a lépcsőn.
  Szóóóóval Aly, Miranda vs. Justin, Kiscserkész. Hmmm...hallgatózni kezdtem.
-Akkor rántott dolgokat csinálunk és akiknek finomabbak lesznek, azok nyernek. A panír mindegy, hogy milyen.-hallatszott Mianda hangja. Tehát panír...ez jól hangzik. Csendben lelopóztam a földszintre, és az egyik pult mögött bújtam meg. Kétoldalt voltak a versenyzők. Elkezdték bekeverni a panírt, és egy egy pillanatban, mikor nem néztek oda kicsit belerondítottam a kutyulékba. Amikor a fiúcsapat elfordult, alaposan elsóztam a főztjüket. Mikor a húgomék fordultak el, némi ecettel bolondítottam meg a szószt. Néha Justin egy-egy pillanatra arra fordította egyébként igen dögös tekintetét, ahol én bújtam meg. Kezdtem azt hinni, hogy tudja: Ott vagyok. Így ment ez addig, míg el nem jött a sütés pillanata. Akkor aztán észrevétlenül felrohantam, majd mikor hallottam egy diadalmas kiáltást, szépen hangosan lerobogtam.
-Die! Akarsz te lenni a zsűri? Kóstold meg!-mosolygott édesen Miranda. Ha tudná milyen a kajájuk...
-ŐŐŐŐ neeem köszi, fáj a hasam. -hazudtam könnyedén, majd jelentőségteljesen vigyorogva néztem Aly szemébe, és rágcsálni kezdtem egy almát.
-Jó, akkor először mindenki az ellenfél ételét kóstolja meg.-hunyorgott gyanakvóan Aly.
  A következő pillanatban csődöt mondott minden színészi képességem és kitört belőlem a röhögés, ugyanis Aly megkóstolta a Justinék túlsózott rántott sajtját és egy laza mozdulattal ki is köpte. Ugyanebben a pillanatban a kiscserkész megkóstolta Alyék ecetes panírját és Alyval egyszerre rohantak vízért, egymással szemben rohantak és a végén egymásnak mentek. Akkorát estek, mint a ház. Aly fülig pirulva próbálkozott a felállással. Egyedül Justin nem mozdult, csak a pultnak támaszkova vigyorgott felém. Tehát tudja, hogy én voltam. Kacsintott egyet, majd segített a kiscserkésznek felállni. Miranda töltött némi vizet mindenkinek. Aly undorodva törölgette a száját, és rekedt hangon szólt hozzám.
-Ez mire volt jó?
-Ugyan micsoda? -kérdeztem újra elővéve tehetségem, de Aly nem hitt már nekem. A következő pillanatban azonban már nem kellett színészkednem, ugyanis szörnyű hányinger jött rám. Kezemet a számhoz tapasztva rohantam a mosdó felé. Még hallottam egy "szegény lány" megjegyzést Miranda hangján, de aztán minden elsötétült. Éreztem a hideg csempét magam alatt, viszont nem láttam semmit. Eszeveszett sikítás hangzott a fülemben, de tudtam, hogy nem a házból jön. Valahonnan sokkal távolabbról. "Ne bántsd őket!"-sikította tovább a hang. Egyre elviselhetetlenebbé vált a sikítás, mert megismertem a feladóját: Anya
 
  Csukott szemeim előtt kibontakozott a már ismert tűzben égő oroszlán. Forróság borította be testemet, és ismét jól éreztem magam. Kezeket éreztem amik felemeltek, de nem tudtam kinyitni a szemem. A kéz az ágyra helyezett és hideg borogatás került a homlokomra.
-Die! Hahó! Jól vagy?-fogta meg Aly a kezemet.
-Mi van? Hagyjál!-nyavalyogtam csak úgy félvállról, flegmán, ezzel is jelezve, hogy tökéletesen jól vagyok. Körülöttem mindenki felnevetett.-Köszi annak aki felhozott!
-Nincs mit!-jött Justin válasza. Hmm...egy ilyen jó pasi hozott az ágyamba? Rávetítettem tekintetem, így láttam, hogy eszeveszettül vigyorog. A végén még kiderül, hogy én nem tudok olvasni az ő gondolataiban, de ő tud az enyémekben...cöh..
-Te szúrtad el az ételeket igaz?-kérdezte szemrehányóan Aly.
-Úgy nézek én ki, mint aki most tudott ezzel törődni?-hökkentem meg, persze csak a látszat kedvéért.-Naná, hogy én voltam!

-Hmmm...Mennyire vagyok gonosz haver?-kérdezte a szavaimat idézve Justin a kiscserkészt.
-Nagyon.-szólt a cserkész.
-Ez esetben....
-Ma egyedül alszol!-kiáltotta diadalittasan Aly

-Pihenhetek egy kicsit?
-Aha.-mondták és kimentek a szobából.
  Azonnal álomba merültem fürdés, és átöltözés nélkül.


  Egy hatalmas csattanásra keltem. Szemeim kipattantak, és a zaj forrását kerestem. Az ablak csapódott ki, a fagyos, rideg szél pedig cudarul rángatta a függönyt. Élesen suhogott be a levegő, azzal a veszéllyel fenyegetve, hogy a következő ablak is kicsapódik. Lerántottam magamról a takarót és az ablakhoz rohanva becsuktam azt. Ekkor egy hang ütötte meg a fülemet: a szobán túlról valaki nagyon dühöngött. A falhoz húzódtam és nagyon próbáltam láthatatlanná válni. Lépések zaja kavarta meg eddig sem éppen nagy nyugalmam. A szoba félhomályba burkolódzott, így jóformán semmit sem láttam. Odarohantam a villanykapcsolóhoz, hogy mikor bejön, legalább lássam ki az a szemét, aki mostanában folyton ijesztget minket. Az ajtóra vetítettem tekintetem. Láttam amint a kilincs lassan lenyomódik, majd kitárul az ajtó. Egy sötét alak bontakozott ki a homályban. Reflexből rácsaptam a villanykapcsolóra, de az az istenért nem akart felkapcsolódni. Ijedtemben két ököllel csapkodtam, de a lámpa fénye csak nem jelent meg. Egy különös hang szólalt meg.
-Mi volt ez?-kérdezte éles hangon.
-Ki az?-sipítottam. Egy szörnyet nem éppen ilyen hangon képzeltem el.
-Én!
-Ki az az én?
-A húgod!
-Aly?
-Igen!
-Mi a fenét keresel itt?
-Valami zajt hallottunk. Mindenki felkelt. Nincs áram.-foglalta össze.
-A-ha-nyökögtem-Kicsapódott az ablakom.
-Neked is?-kérdezte megütközve.-Mindannyiunk ablaka kicsapódott, de lépéseket hallottu.......-ekkor valaki hatalmasat sikított, de ezt nem csak beképzeltem. A hang Mirandától származott. Dühösen indultam a hang irányába, mert már elegem lett, abból a valamiből, ami folyton rémisztget. Aly némi habozás után követett.
-Hol vannak a kutyák?-kérdeztem közben.
-Nem tudom.-válaszolta Aly.
  Alig értünk oda a lány szobájához, ő az ajtón kiesve szorongatta...talán a csuklóját...amin patakokban folyt a vér. Pont úgy, mint ahogy a szeméből a könny. A sötétben két világító szempár villant meg.

20. Fejezet

Sziasztok!
Sajnálom, hogy ennyit késtem. De most itt van a feji :D Egy új szereplőnk is van, akinek a képét is kiraktam :) Remélem tetszeni fog :P
Jó olvasást: Szasza

-Die! -visítottam, majd arra fordultam amerre Die meredt.- Alton!-suttogtam elhaló hangon.......
Nem tudtam mit tegyek. Agyam lefagyott, mint ahogy a Windows szokott. Lassan újraindítottam agy működésem és ideges pillantásokat vetettem Altonra és nővéremre is. Majd kezemmel megragadtam vállát és miden ellenkezését figyelmen kívül hagyva az autóhoz vezettem. Beültettem, én pedig a vezetőülésbe huppantam. Várakozóan tartottam tenyerem a kulcsért, míg gondolatban azt ordítottam felé, hogy "Add ide, vagy nem állok jót magamért". Nem sokszor voltam ennyire kiakadva, de nem kívántam még egy olyan találkozást, aminél Die élete is veszélybe kerül. Egy sóhaj kíséretében kezembe dobta a kulcsot. Agyamat egy vörös köd fedte el a külvilágtól. Lassan kitolattam, majd a gázra léptem. Egy pillanatot vetettem a visszapillantó tükörre. Láttam amint Alton felé tart egy fiú, de nem láttam ki az. Százzal repesztettem hazáig. Ott befaroltam a ház elé. Mindezt úgy, hogy az autónak semmi baja sem lett. Szusszantottam egyet, akárcsak Die. Mindketten megkönnyebbülésünkben. Én, hogy messze vagyunk Altontól, ő pedig, hogy túlélte a haza utat őrült vezetési stílusom mellett. Kiszálltunk az autóból. Én rányomtam a bezárás gombra, majd táskáinkkal mentünk be a házba. Most nem találtunk otthon senkit sem. Így ledobtuk cuccainkat, majd megcéloztuk a konyhát. Összedobtunk egy gyors kaját, ami... rántotta volt. Ugyanis főzőtudományunk nem volt túl gazdag. Mikor készen lettünk vele két tányérra pakoltuk az adagokat. Leültünk vele az asztalhoz és falatozni kezdtünk. Persze megint Die végzett előbb, mint mindig. Így elmosogatta maga után a tányérját. Miután végeztem én is megtettem ugyanezt. Aztán felmentünk szobánkba. Ő elment fürödni én meg nekiálltam a leckénknek. Igen, én írtam meg az övét is. A kézírásunk ugyan különbözött, de mesterien tudtuk utánozni a másikét. Aztán bepakoltam a másnapi könyveket. Die még mindig nem jött ki, így épp az ágy felé tartottam, hogy pihenjek egy kicsit, mikor valaki csöngetett. Sóhajtva indultam el a bejárati ajtó felé. Szépen komótosan lépkedtem. Majd kinyitottam az ajtót. Először egy vigyorgó sráccal találtam szembe magam, majd vigyora szégyenlős mosollyá vált.
-Öh... Hello.-Mondta zavart hangon. Ebbe meg mi ütött?
-Nem veszek sütit.-Zártam rövidre a témát. Úgy nézett ki, mintha valami kiscserkész lenne, aki sütit árul. Erre kérdőn felvonta szemöldökét,de továbbra sem mondott mást.
-Semmi mást sem veszek.-Mondtam neki ezzel jelezve, hogy most már mehet. Pillantását idegesen doboló lábamra vetette, majd arcomra nézett és szégyenlős hangon megszólalt.
-Nem szeretnék semmit sem eladni, csak Justint keresem... de ha zavarok már megyek is.- Hitelen szörnyű bűntudat tört rám. Szegény srác.
-Bocsi, hogy ennyire.... nem is tudom mi voltam. Gyere be. Láttam a suli előtt. Szerintem nem sokára itt lesz.-Mondtam és félreálltam az útból. A fiú belépett én pedig becsuktam utána az ajtót. Felé fordultam és kezemet nyújtottam.
-Alesha vagyok. Téged hogy hívnak?-Kérdeztem tőle. Kezet ráztunk, majd válaszolt. Ajkain ismét ott virított a szégyenlős mosoly.
-Colin vagyok.-Mondta és leült az egyik székre. Én továbbra is álltam és figyeltem. 
-Te is a suliba jársz?-Kérdeztem.
-Igen. Veled vagyok egy osztályban.... -
-Uhh.... sajnálom, nem figyeltem kik az osztálytársaim...-Mert nem is érdekelt. De így legalább az egyiküket ismerem. 
-Áh, engem általában senki sem vesz észre.- Mondta.
-Kérsz valamit inni, vagy enni?-Kérdeztem udvariasan.
-Egy pohár vizet, köszi.- Bólintottam, levettem egy poharat és öntöttem bele a szénsavmentes ásványvízből. A kezébe adtam, ő pedig belekortyolt. A vizet visszaraktam a helyére és a pultnak támaszkodtam. Die nem tudom mit csinál ennyi ideig. Jöhetnél te lány! Mit csináljak a cserkésszel kettesben?? Mintha meghallotta volna a gondolataimat, amik szinte ordítottak és valószínűleg meg is hallotta komótosan felénk sétált egy cicanadrágban és lila pólóban. Haja a vállára omlott. Colinra néztem aki nem bírt megszólalni.
-Na igen... Colin, ő itt az ikrem Diana. Die, ő itt Colin- A kiscserkész. Tettem hozzá gondolatban amin jót mosolygott.
-Ciao Colin.-Mondta neki lazán, majd a hűtőből kivett egy túrórudit és enni kezdte. 
-Szia-Mondta félős hangon és cipője orrát kezdte nézni. Die kérdőn rám nézett én pedig gondolatban üzentem neki. "Azt hittem cserkész. De Justin egyik haverja... Segíts! Mit csináljak vele??" Gonoszan elvigyorodott és a túrórudi papírját a kukába hajította.
-Nah megyek pihenni.-Mondta és már el is ment. Kedves!!! Ordítottam neki gondolatban. Megesküdtem volna rá, hogy egy ördögi kacajt hallottam, de megráztam fejem és elhessegettem ezt a gondolatot. Colin felnézett, de csak azért, mert az ajtón belépett Justin. Táskáját ledobta és egy féloldalas mosollyal ajkain mellénk sétált. Összepacsiztak Colinnal én pedig elmotyogtam egy halk sziát. Rám emelte pillantását.
-Szia.- Mondta én pedig a pólóm szélével kezdtem babrálni. 
-Én nem is zavarok tovább. Majd találkozunk Colin.-Küldtem felé egy mosolyt és bementem szobánkba, ahol Die éppen gépezett, fülében fülhallgatóval. Hahó Die!! Ordítottam felé gondolatban ő pedig összerezzent. Letette a fülhallgatót és felém fordult.
-Jól mulattatok?-Ajkain egy ördögi mosoly játszott. 
-Nagyon jól.- Mondtam hangomban töménytelen iróniával.- Megírtam a leckédet.- közöltem vele és lehuppantam az ágyra.
-Kösz. Most nem lett volna hozzá kedvem. A fürdő szabad. Kell valamit tanulnom?-Kérdezte. Kezdem azt hinni, hogy én vagyok a személyi asszisztense. De nem baj, mert szeretem ezt csinálni.
-Kiraktam az éjjeliszekrényedre. Egy picit fizikából... Másból nem igazán fognak számon kérni. Én már megtanultam, 30 perc az egész, mire kijövök már készen is leszel.- Mondtam és bementem a fürdőbe. Ruháimat a szennyesbe dobtam és beléptem a zuhany alá. A forró víz felmelegített. Hajat is mostam. Mikor készen lettem megtörülköztem és hajat szárítottam. Aztán visszamentem a szobába és felvettem pizsamámat. Die már az ágyban volt kezében a könyvvel. Mikor bemásztam mellé ledobta a szekrényre. 
-Nagyjából megtanultam...- Mondta.
-Majd segítek.-Vigyorogtam. Jól elment az idő... Már tíz óra is elmúlt. Die lekapcsolta a villanyokat és hallgattuk egymás egyenletes szuszogását... 
-Kösz hogy elrángattál onnan... Azt hiszem megöltem volna.-Mondta, s hangja dühvel teli volt. Én csak vállat vontam. Majd mindketten álomba merültünk.

****

Reggel álmosan ébredtünk. Én elmentem zuhanyozni. Fogat mostam és elvégeztem teendőimet, aztán visszamentem a szobámba ahol egy ruha szett várt. Egy fekete nadrág szürke csíkokkal, egy fehér póló, egy barna, vékony, bőrhatású dzseki ami rövid ujjú volt és egy magassarkú. Köszi! Üzentem gondolatban. Die fürdött én addig felvettem a ruhákat. A táskákat az ajtóba raktam és mikor Die már felöltözve kijött végeztünk magunkon pár utolsó simítást. Magunkhoz vettük kulcsainkat és ami ég kellett, majd a konyhába mentünk. Bekajáltunk egy-egy tál müzlit és indultunk is a mosogatás után. Megint Die kosijával mentünk és immár ő vezetett. A saját autóm a sulinál maradt, így majd azzal kell hazajönnöm. Nővérem gyorsan hajtott. Pár perc alatt ott voltunk. Ismét úgy szálltunk ki, hogy mindenki minket bámult. Már nem zavart. Egyszer már elestem.... annál cikibb nem nagyon lehet semmi sem. Egymás mellett lépkedtünk. És a fizika terem felé mentünk. Beléptünk, a tanár még nem volt ott. Pár lány az asztalon ült és élénken fecsegett. A fiúk is beszélgettek. Mi leültünk egymás mellé egy hátsóbb padba. A tanár pár perc múltán beért és csöndre intette az osztályt. Ez pár vihogás kivételével sikerült is. Belekezdett a tananyagba, de közölte, hogy minden óra elején két embert feleltet. Kinyitotta a naplót és na ná, hogy Dienál. Nővérem magabiztos léptekkel ment a táblához. Egy utolsó pillantást vetett rám, majd a tanárra kezdett figyelni. Én kinyitottam a könyvem és figyeltem a tanárra is. Mikor kérdezett valamit gyorsan megkerestem a választ és elküldtem gondolatban Dienak, ő pedig kimondta. Mindössze 5 kérdés volt és mindegyiket így oldottuk meg. Ötöst kapott hála képességeinknek, na meg a legtöbb dologra maga is tudta a választ. Egy elégedett mosollyal ajkain sétált vissza és ült le mellém. Az óra unalmas volt és a csengőszónál mindenki villámgyorsan elment. Nyelvtan volt a következő óránk, ami szintén közös volt. Egy szóval lehet jellemezni: Unalmas. Mikor ezt is leküzdöttük szétváltunk. Die rajzra én pedig technikára mentem. Sosem voltam belőle jó, hála bénaságomnak. Egy anyacsavart kellett volna elkészítenünk... Én megkértem a mellettem ülő fiút, hogy csinálja meg nekem, ő pedig mint valami kis pincsi kutyus már ugrott is és megcsinálta. Legközelebb az ebédszünetben találkoztam Die-vel a történelem órám után. Sokat jelentkeztem, mert ebben mindig jó voltam. Az egyik asztalnál várt egy teli tálcával. Most egy almát rágcsált. Én elvettem egy üveg vizet és egy banánt, majd nekiláttam az evéshez. Gondolatban lepörgettem az eseményeket      Die-nek. Néhol elmosolyodott, majd kérdésemre, hogy vele mi volt, csak annyit mondott, hogy semmi. A rajzban mindig is tehetséges volt, így nem csodálkoztam. Az olaszról sem mondott semmi érdekeset. Miután végeztünk az evéssel elmentünk utolsó óránkra. Az enyém rajz volt, az övé informatika. Egy állatot kellett kiválasztanunk és lerajzolnunk. Én egy pockot rajzoltam. Az óra hamar eltelt. A parkolóban összefutottunk Dianaval és már válaszolt is kérdésemre.

-Szöveget szerkesztettünk. 10 perc alatt készen voltam, utána neteztem.-Elvigyorodtam. Mindketten a saját kocsink felé mentünk. És mikor kihajtottunk a parkolóból megint versenyeztünk. Eszeveszett gyorsasággal száguldottam, de ma nem voltam formában, így Die nyert. Ma nem találkoztam Colinnal, de volt egy olyan érzésem, hogy hamarosan fogok...

Aly ruhája

19. Fejezet

Sziasztok!!!! :D 

Apró késéssel ugyan, de itt a 19. Fejezet!! :D Remélem sikerült alkotnom egy jó függővéget....:D Egy hirtelen ötlettől vezérelve csináltam és Szaszi helyében nem tudom mit csinálnék...de majd ő feltalálja magát, ebben biztos vagyok. :) 

Most még nem értitek miről beszélek, úgyhogy átadom a fejezetet Nektek! Jó olvasást és kérek szépen komikat!!! :D

Puszi

Detty

Veszekedős kedvükben vannak a lányok.

De kibékülnek :D:

Miért ébreszt fel az éjszaka közepén? Uh...ásítva, félig csukott szemmel bukdácsoltam az ablakhoz és ki akartam nézni rajta, de mire odaértem, automatikusan visszacsukódtak szemeim
-Die nyisd ki a szemed!-hallottam Aly hangját
-Jól van na!- nyafogtam idegesen és kinyitva a szemem, kibámultam az ablakon.
Először nem láttam semmit. Az utcai lámpa fénye elvakította a látásom, ami a sötéthez volt hozzászokva. Hunyorogtam és vártam, hogy kitisztuljon a kép. Először csak körvonalakat láttam, majd észrevettem a tengernyi nyálkás békát sorakozni a talajon.
-Hányok!-morogtam, mert kavargott a nyomrom a sok dögtől. Öklendezni kezdtem és a fürdőbe rohantam. Mivel nem volt bennem sok étel nem hánytam, de továbbra is émelyegtem. Mikor visszamentem a szobámba azt vettem észre, hogy Aly még mindig az ablakon keresztül nézi a tájat.
-Aludj! Álmosa vagyok. Ha te nem tudsz aludni és nyugtalankodsz, akkor nekem is végem. A tíz órám sosem akar mostanában összejönni.-parancsoltam rá és készültem befeküdni az ágyba, de húgom megragadta a könyököm ezzel lehúzva az ágyról. Ez mégis mire volt jó? A földön kötöttem ki és dühösen meredtem húgomra, majd felálltam. Csak, hogy megtartsam méltóságom, megfogtam a haját és finoman hátrarántottam.
-Mondtam már, hogy baromira elegem van a viselkedésedből?! - dühöngött
-Mondtam már, hogy rohadtul leszarom? Ha nem keltettél volna fel ilyen kis apróságok miatt és nem ráncigálnál le az ágyról, akkor én sem lennék ilyen erőszakos.
-Nem gondolom, hogy apróságnak lehet nevezni azokat ott.-mutatott ki az ablakon.
-Zavarnak téged? Mi a franc közünk van ehhez? Semmi!! Én alszom.-olyan kimerült voltam, mint ritkán. Szemem szúrt és kiszáradt ha nem hunytam le. Nem akartam mást csak aludni. Már a szobában táncoló árnyak sem érdekelte, amiket a szemem odaképzelt. Na jó féltem, de jobbnak láttam ha becsukom a szemem és elalszom. Így is tettem.
  Reggel az a semmirekellő ébresztőóra keltett, ami természetesen Aly oldalán volt, de azt várhattam, hogy kikapcsolja...ő csak lassú és komótos mozdulatokkal kapcsolja ki. Még egy ideig fel sem kel rá, de ha mégis akkor is tutyi-mutyizik vele. Hát ezt nem engedhettem. Bántotta a fülem a zene éles hangja. Számomra a csönd a megváltás. Néha utálok válaszolni mások kérdéseire, mert akkor én magam töröm meg az áhított csendet. Már a saját gondolataim is zavarnak. De jó lenne őket kikapcsolni... a többi ember gondolatairól már nem is beszélve...szörnyű! A szokásos dühömmel pattantam négykézlábra az ágyban és megindulva a hangoskodó tárgy felé, lelöktem Alyt az ágyból, a csörgő micsodát pedig darabokra törtem. Aly zsák módjára ért földet amiben valami állat van. Nagyot puffant, majd nyögött. Miután végignéztem munkám eredményén, visszafeküdtem az ágyba, betakaróztam és lehunytam szemem. Nem számítottam húgomra aki a következő pillanatban már rajtam feküdt és készült agyonnyomni. Nem kövér, de akkor sem bírtam el izmok híján. Kiszorította belőlem a szuszt. Dühösen gurítottam le magamról és berohantam a fürdőbe. Ott elvégeztem szokásos teendőim, majd a hálóban lévő szekrény felé vettem az irányt. Alynak nem vettem ki semmit. Dühöm nem hagyott alább, úgyhogy had válogasson csak magának cuccokat és égjen csak. Magamnak egy apró képekből álló szűk szárú nadrágot vettem ki, egy egyszerű fehér pulcsival. Felvettem őket.
-Velem is foglalkozhatnál végre!-mutatott a dolgok állására Aly.
Kaján vigyor terült szét az arcomon, ami mellé felhúztam egyik szemöldököm és úgy világosítottam fel.
-Ma magadtól öltözködsz. Én ugyan nem választok neked semmit.
Azonnal megértette, hogy tényleg nem segítek neki és nekilátott válogatni. Mikor hallottam, hogy kész, kárörömmel vegyes gúnnyal néztem rá. Csalódnom kellett, mert nem volt olyan rossz, mint ahogy elképzeltem. Nem az én stílusom, de Alynak jól állt. Magára aggatott még pár kiegészítőt. Uhm...de utálom a kiegészítőket. Mire jók? Plusz előnye volt azonban, hogy így nem hasonlítottunk. Hálát adok az égnek amiért valami rejtélyes oknál fogva nekem fekete a hajam, ellenben a család többi tagjával. Herótom van attól, hogy  van a földön még egy olyan lány, aki majdnem úgy néz ki mint én. Aleshát ez szemmel láthatólag nem zavarja. Soha nem is említettem meg neki, mert még azt hinné, hogy letagadom.
-Kinéztél már azóta az ablakon? -kérdeztem flegmának szánt hanggal. Nem hisztizésből undorodom a békáktól. Pár példánnyal még nincs semmi bajom. Boncolni például prímán lehet velük, de ennyi brekeke..
-Még nem mertem.-válaszolta kerülve a pillantásom. Mindig ezt csinálja. Először nem beszél, majd beszél, de nem néz a szemembe, aztán már a szemembe néz és végül jön a könnyes kibékülés.
  Kinéztem az ablakon. Továbbra is ott voltak a zöld mocskok.
-Dobj ide egy dezodort!-utasítottam Alyt -Nem olyat!-állítottam le mikor egy golyós dezodort fogott meg. -Olyat ami olyan "Pszzzszszszszs" hangot ad ki. - Aly megfogott egy Olyat(!) és a kelleténél erősebben vágta hozzám.
-Ó te dög! Ez vért kíván! -kiáltottam játékosan és ráugrottam. A különválást Aly könnyes szeme kísérte. Én megmondtam.
-Kérek még egy gyufát.
-Mit akarsz csinálni?-aggodalmaskodott.
-Adj gyufát!
Aly adott egy gyufát. Egy madzagot kötöttem a dezodorra, amit meggyújtottam és vártam, hogy kicsit leégjen, majd a békák közé dobtam. Csalódottan vettem tudomásul, hogy nem történt az égvilágon semmi. Mintha még a békák is vigyorogtak volna. Nem sokkal ezután a dezodor robbant egyet. Nem volt tűz, csak hang, de megtette a hatását és a békák továbbálltak mintha csak lejárt volna a műszakjuk.
-Szabad a pálya!-kiáltottam diadalittasan.
-Imádlak!- tapsolt egyet, majd lementünk.
-Sziasztok!-köszöntött Miranda mosolyogva.-Csináltam nektek reggelit.
-Isten vagy!-ujjongtam.
-Melegszendvics. Dobtam rá mindent amit itthon találtam. Nem tudom szeretitek-e...
A mondatot már nem fejezte be, mert Aly átölelte. Felkapunk egy-egy szendvicset és kiléptünk az ajtón. Én a saját, és Aly is a saját autójához lépett. Mikor ezt észrevette, rám nézett és ugyanaz a gondolat futott át az agyán, mint az enyémen: Verseny.
  Bepattantunk a kocsinkba és rögtön a gázra léptünk. A kanyarokat éppen hogy csak be tudtuk venni. Én nyertem, de csak mert az utolsó pillanatban megdobtam Aly kocsiját egy tollal. Úgy megijedt, hogy rögtön a fékre lépett. Röhögve szálltam ki a kocsiból mikor elsőnek parkoltam be az iskola parkolójába. Húgom durcás fejjel jött felém, hogy kiosszon.
-Nem tudsz veszíteni húgi?
Aly felemelte állát, és eltrappolt az iskola bejáratához, amin belépett. Elment a matekterem felé én pedig az olasz teremhez sétáltam. Gyönyörű nyelvnek tartom az olaszt, de felesleges és sok időt vesz igénybe. Itt vagyok én, akinek az anyanyelve a világ talán legismertebb nyelve erre olaszt tanulok. Miért is? Jó vagyok belőle, de utálom az órákat. Alyért nem aggódtam, a matek a specialitása.
  Az óra nagy részét firkálgatással töltöttem, mikor pedig felszólítottak, gyorsan kiolvastam a válaszokat a tanár gondolataiból és tovább rajzoltam. Néha halálra rémítette szerencsétlen osztálytársaimat, mikor suttogva kimondtam a gondolataikat. Persze ügyeltem arra, hogy ne tudják merről jön a hang így szerencsétlenek még jobban megijedtek, én pedig sokszor majdnem elnevettem magam. Néha pedig bekukkantottam Aly gondolataiba és az ő szemén keresztül körbenéztem az óráján. Félő volt, hogy elalszom, ezért abbahagytam.
Kitört belőlem a nevetés, mikor kicsöngettek.
  Alynak földrajz, nekem pedig tesi jött. Tesi...katasztrófa! Kosárra kellett dobni és azt akarta leosztályozni a tanár. A kosár Aly szakterülete, de én...cöh. Hetvenedjére próbáltam végre bedobni ezt a ku...szemét labdát a kosárba, de nem ment.
-Dobjon már kosárra, nem létezik, hogy ennyit nem tud megcsinálni.-cseszett le.
-Álljon fejre és szarja le magát! Nem igaz, hogy ennyit nem tud megcsinálni!-löktem oda neki flegmán.
-Egyes!
-Az IQ-ja?-szemtelenkedtem tovább.
-Szeretne az igazgatóiba jutni?
-Minden vágyam, de most inkább kihagyom.
-Öltözzön vissza!-sziszegte lila fejjel a tanár és lám....pont kicsöngettek. Kifele menet összefutottam Aly-val és figyelmeztettem, hogy egy szemét a tanár, és elmondtam neki a kis párbeszédünket. Nem hatotta meg, bár jót nevetett. Megveti a szemtelenkedést, úgyhogy vele nincs baj.
  A földrajz órát végigunatkoztam, a kémiát úgyszintén. Irodalom órán feleltünk. Mivel együtt járunk erre az órára, ezért egymás mellé ültünk. Aly olyat tett amit még soha. A képességével elintézte, hogy minden felelő ötöst kapjon. Elküldte nekik gondolatban a helyes válaszokat, én próbáltam keresztbe tenni neki, zagyváltam minden hülyeséget, hogy ne jó gondolatot küldözgessen, de mindenkinek elintézett egy ötöst. És szerencsétlenek azt hitték, hogy saját kútfőből hozták össze. 
-Miért csináltad? -kérdeztem mikor az ebédlőben leültünk egymással szemben az egyik asztalhoz.
-Szeretem használni a képességem. És mert tudom, hogy ez idegesít téged!
-Sunyi vagy!-nevettem rá
-Tudom.-vonta fel a vállát vigyorogva.
Csöngetés után mindketten elmentünk maradék egy óránkra és utána a parkolóban találkoztunk.
-Na milyen volt a matek?-kérdezte
-Unalmas. És az olasz?
-Unalmas. Die itt vagy?? Hahó. - Hiába hallottam Aly kétségbeesett hangját, nem tudtam megmozdulni. Izmaim megfeszültek, agyamat elöntötte a düh. Támadni akartam...mint egy vadállat. Ajkaimat felhúztam fogamról, ami így kivillant. Ijesztő volt, hogy így reagált a testem a dühre. Gyűlölködő szemekkel meredtem a 10 méterre álló motoros pasira. Lazán nekidőlt a motorjának, sisakját a kezében tartotta. Még szexis is lehetett volna. Sőt. Az is volt.
-Die! -visította Aly, majd arra fordult amerre én meredtem.- Alton!-suttogta elhaló hangon.......

18. Fejezet

Sziasztok!

Kis késéssel, de itt van a 18. Fejezet :) Mivel kihagytak egy napot a suliból, most már azért csak kéne menni :P Szóval ezt olvashatjátok ebben a fejiben egy kis bővítéssel :D Remélem tetszeni fog ;)
Szasza

[Alesha szemszöge]

-Valaki keres titeket lányok! Itt áll az ajtóban....- Mondta Miranda hozzánk intézve szavait. Gyorsan az ajtóhoz rohantunk. Die biztos másra számított és én is kicsit meglepődtem, mert már el is felejtettem...
- Végre!! - Ujjongtam.- Megjött a telefonom!!! - Ordítottam boldogan és szinte rávetettem magam a futárra. Gyorsan aláírtam a papírokat és mivel már kifizettem csak megfogtam a dobozt és becsaptam a futár orra előtt az ajtót. Die kissé értetlen arccal nézett rám. 
- Nem bírtam tovább. Nem vettük meg... Otthonra rendeltem, de átkértem ide.- Magyaráztam neki. Kivettem a dobozból érintőképernyős telefonom. Nem vagyok oda az ilyen cuccokért, de a szükség nagyúr. Kezemben forgattam, majd ismét bepötyögtem szüleink számát. Kicsörgött, egyszer, kétszer, háromszor, négyszer, majd csak pittyegést hallottam. Megszakadt a vonal. Amilyen boldog voltam, most annyira elszomorodtam. Kedvem a béka... khm alsóbb fertálya alatt volt. Leültem a konyhaszékre és egymást kezdtük nézni Die-al. 
-Őket hívtad igaz?- Kérdezte. Én csak bólintottam. Az első iskolai napról lemaradtunk. Holnap már mennünk kéne és tenni fogok érte, hogy be is jussunk. Die gondolataimat hallva felhorkant, de nem fűzött hozzá különösebben semmit. Elindult fel a szobánkba és én is követtem. Nem történt semmi különös a délután folyamán. Én az ágyon egyik oldalamról a másikra, majd a hátamra vagy a hasamra dőltem, fordultam vagy éppen vergődtem. Die kicsit hasznosabban töltötte az időt. A ruháinkat mustrálta és kirakta nekem azt a ruha kombinációt, amit a következő nap kell hordanom. Majd a sajátját is elkezdte összeállítgatni. Mire ezzel végzett már elmúlt kilenc óra is. Bekapcsoltam a laptopot és egy ügyes mozdulattal feltöltöttem pár számot a telefonomra. Nem néztem hátra, így nem láttam Die mit csinál. Majd mikor végeztem nővérem is géphez ült. Nem leskelődtem, így nem tudom mit csinált. Eközben ismét az ágyban döglöttem. És szó szerint vergődtem, annyi különbséggel, hogy most bedugtam fülembe a fülhallgatót és a feltöltött számokat hallgattam. Közben a zene ritmusára mozgattam a fejemet, lábfejemet, és lábaimat az ég felé emelve még rugdostam is. Egy külső szemlélő szerint biztosan diliházban volna a helyem. Mikor Diana is végzett 11 óra volt. Azt mondta 10 órát kell aludnia, hogy ne legyen elviselhetetlen.
-Ez így van.- Mondta a nővérem, majd kikapcsolta a gépet és bedőlt az ágyba engem kissé arrébb rugdosva. Gyors fejszámolás következett. Fél hétkor kelünk. Ha nagyon bénán is számoltam... De ez biztos hogy nincs meg tíz óra. 
-Jól számolod húgi.- Mondta Die és lehajtotta fejét a párnára egy ásítás közepette. Beállítottam az ébresztőórát 6 órára és én is a párnára döntöttem fejemet. Majd mind ketten álomba merültünk.

***

Reggel álmosan ébredtem egy pörgős zenére. Kikapcsoltam.Majd mikor éberebb lettem ráugrottam Die-ra aki a fejére tette párnáját és megmakacsolta magát. De 10 percnyi próbálkozás után megadta magát és beslattyogott a fürdőbe. Oda rohantam, még mielőtt bezárhatta volna  cselesen kivettem a zárból a kulcsot. Képes lenne és bezárkózna, hogy ne vonszoljam be az iskolába. Csak nyelvet öltött rám, de az ajtót becsukta. Vízcsobogást hallottam. Majd szerencsémre fél óra múlva már ki is jött testét törülközőkbe bugyolálva. Gyorsan berohantam. Ruháimat ledobtam a földre. Majd a zuhany alá álltam és langyos víz segítségével próbáltam még jobban felkelni. Mikor alaposan átmostam testem megtörülköztem és fogat mostam. Majd kimentem a fürdőből és néztem Die-t amint bepakol két táskába... Nos nem kis mennyiségű könyvet. Felvettem aznapi ruhámat. Egy fehér farmer egy mintás pólóval, egy hosszú nyaklánccal és egy bokacsizmával.Pont első napi viselet. Kényelmes. Die-ét inkább nem is elemezgettem. Csábos és nagyon jól néz ki, mint mindig. Mikor mindketten készen voltunk, vállunkon a táskával a konyhába mentünk és ettünk valami zabpelyhet reggeli gyanánt. Fél nyolc körül mindennek megvoltunk. Majd felvettük cipőinket, kabátjainkat és vállunkra a táskákat, majd Die felkapta a kocsikulcsát és indultunk is első, egyben  második napunkra. Beszálltunk és bekötöttük magunkat a biztonsági övvel.Gyorsan hajtott, ami nem tetszett, mert kissé fagyos volt az út, majd mikor megálltunk egy stop táblánál megláttam egy cuki kis békát. Gusztustalan is lehetne, de olyan egyedül van és milyen aranyosan ugrál ott az út szélén.... Die újra indított és még gyorsabban hajtott. Az ablakon bámultam kifelé, majd egyik percről, a másikra felordítottam. 
-Die vigyázz!- Ordítottam. Nővérem rátaposott a fékre, mi pedig kisodródtunk. Beletelt pár percbe, míg felfogtam mi is történt valójában. Az egyik pillanatban még csak egy cuki békát láttam, majd a másik pillanatban már ezrével ugráltak keresztül az úton, gonoszan csillogó szemekkel. Ezek már nem voltak cukik. Sokkal inkább undorítóak és félelmet keltőek.
-Ez meg mi a p***a??- Káromkodott nővérem. Nah most kifejezte az én gondolataimat is. Szerencsre nem ütköztünk neki semminek. A kocsi megállt az út szélén, mielőtt az árokba sodródhattunk volna. Igaz egy fél fordulatot leírt az autó, de mi hála a biztonsági öveknek sérülés nélkül megúsztuk. Die csak értetlen arccal ült, majd átsuhant a boldogság és a haragosság is az arcán.
-Nyomorék kis békák. Majdnem összetörték a kocsimat!- Jót nevettem magamban.- De így legalább nem érünk be a suliba.- Vigyorgott rám kajánul, na erre már tényleg elnevettem magam. Kimutattam a hátsó ablakon.
-Die, innen 3 perc séta a suli. És még csak háromnegyed nyolc van.- Mondtam a tényeket.
-Igen, de én át nem megyek a között a sok undorító béka között.- Érvelt ő is. Oda néztem és örömmel mutattam,hogy már csak az utolsó pár béka ugrándozik az úton, a többi már átért.
-Fordulj meg a kocsival.- Mondtam, mert így pont az ellenkező irányba állt a kocsi eleje mint amerre mennünk kellett volna. Die indított és megfordult, mire ezt megtette már az utolsó breki is átért. Alig fél perc alatt a suli parkolójában voltunk. Die beparkolt egy tökéletes helyre, mintha csak nekünk lett volna fenntartva. Egyszerre pattantunk ki a kocsiból vállunkon a táskánkkal. Jó pár kíváncsi, csodáló és irigykedő szempárral találtuk szembe magunkat.  Die láthatóan élvezte, hogy a figyelem középpontjában állunk. Én nem. Kecses léptekkel elindultunk az ajtóhoz. Die belépett és én is... Követtem. Csak, hogy az én belépőm nem sikerült túl szerencsésre. Átestem a... Nem is tudom miben, talán a saját lábamban és eltaknyoltam. Táskám elrepült. Kezemmel kissé felfogtam az esést, így nem vertem be a fejem, de a bal kezem egy kicsit fájt. Szerencsésen kezdem a sulit... Alighogy betettem a lábamat az ajtón már el is estem, remek. Abba már bele sem merek gondolni, hogy mi lesz ezután. Felnéztem és láttam, ahogyan többen engem bámulnak, majd megláttam Die-t tőlem pár lépésnyire mérges arccal. A tömeg felé fordult és olyan ijesztő hangon szólalt meg, hogy még a szőr is felállt tőle a hátamon.
-Mit ácsorogtok itt? Húzzatok órára!- Mondta megfélemlítően, kissé hangosabban a megszokottnál.- Ha nem mentek, nem kímélem a csinos kis hátsófeleteket!- Mondta ugyanolyan hangon, majd felvette táskámat a földről és a kezemnél fogva felhúzott. Majd táskámat a vállamra rakta és egy iroda felé húzott, ahova ki volt írva az "Igazgatói iroda" felirat. Bekopogtunk, majd benyitottunk. Az asztal mögött egy rövid barna hajú nő ült. Negyvenes éveiben járhatott és elegáns öltözéket viselt. Majd kedvesen köszöntött minket. Még szép hogy kedvesen! Egy rakat pénzt fizetünk azért, hogy ide járhassunk. Mindketten köszöntünk. És leültünk a székekbe, amik az asztal előtt álltak. Az igazgatónő elmondta a szabályokat és a fontos tudnivalókat. megkérdezte hogy hétfőn miért nem jöttünk suliba, de Die lerendezte annyival, hogy családi ok és másnap hozzuk az igazolást. Majd átnyújtotta papírjainkat, órarendjeinket és a térképeinket az iskolához. Elköszöntünk és indultuk első óránkra, ami nem más volt, mint biológia. Kedd van és szerencsére közös az óránk. Mikor beléptünk a terembe minden szempár ránk szegeződött. A tanár kedvesen üdvözölt minket. köszöntünk és elnézést kértünk a késésért, pontosabban én kértem elnézést, mert Die inkább a képébe vágta volna, hogy álmos és miért nem mehet haza. Már majdnem mindenhol ültek... Egy hátsó pad még teljesen üres volt, így oda ültünk le. Hallgattuk a tanár bemutatkozó szövegét és azt is hallottuk, ahogy azt mondja, hogy itt minden osztály az évfolyamon ugyan aszerint  a tanmenet szerint halad, így lehet az, hogy néha több osztály is egybe kerül az órákon. Mindenki kapott egy ellenőrzőt, amit a tanár osztott ki. Ezután még két órán keresztül együtt voltunk. Az ének nagyon vicces volt. Rögtön belekezdtünk a tananyagba egy rövid bemutatkozó után légzésgyakorlatokat végeztünk, de mi szinte semmit sem csináltunk mert már a levegővételnél elakadtunk. Mikor beszívtuk a levegőt azon nyomban jött is ki röhögés formájában, ami a másik látványától származott. Mikor ennek az órának vége volt, nekem fizikára...pfúj... Die-nak pedig történelemre kellett menni. Fájdalmas búcsút vettünk, majd elindultunk. A fizika tanár nagyon komoly.... Kedvesen állt az osztályhoz, de amint valaki felröhögött, vagy cseverészni kezdett volna, rögtön bevágta az 1-est órai munkára. Ebből lejött, hogy a katonás fegyelmet szereti. Csak reménykedtem benne, hogy csak ránk akar ijeszteni az első órán, hogy megmutassa ki a főnök, aztán pedig majd kissé lazít.  Fellélegeztem mikor kicsöngettek és azt mondták pakoljunk. Majd világfájdalmas képpel végigültem a történelmet. A csöngőszóval együtt a gyomrom korgása is felharsant. Szerencsémre épp ebédszünet volt. Reméltem, hogy Diet is idecsábítja majd a hasa. Beléptem a suli menzájára és a sorban legelöl megláttam Diet. Elindultam felé, de ő addigra már fizetett és egy tálcányi kajával együtt leültünk az egyik asztalhoz. 
-Válassz.- Mondta miközben elvett egy szelet pizzát és azt kezdte el enni. Én egy csinos szendvicset rágcsáltam és közben néztem a tömeget. Hogyan juthatott ide ilyen hamar? És vajon milyenek lehettek az órái? Tettem fel magamban a kérdéseket, de egyiket sem mondtam ki. Lesz elég időnk megbeszélni.
-Milyen órád lesz?- Kérdezte mikor végzett a pizzával. Lenyeltem egy falatot és válaszoltam.
-Olasz. Neked?-Kérdeztem.
-Fizika.- Mondta és el is kezdtük az infó cserét.
-Vigyázz azzal a tanárral! Ha nem szólít fel és úgy röhögsz, vagy beszélsz máris bevágja az egyes órai munkát...- Mondtam neki. 
-A matek tanár teljesen normális és érthetően magyaráz. Már elkezdtük a tananyagot.- Mondja Die. Majd megszólalt a jelző csengő, ezzel késztetve minket indulásra. Két különböző irányba indultunk. Időben érkeztem az olasz terem elé. Várakoztam pár percet a többi diákkal, majd megérkezett a tanárnő. Kedves külsejű hölgy volt és mint órán kiderült tényleg kedves. Bemutatkoztunk, majd elkezdtük az első leckét. Rengeteg leckét kaptam és mire elengedett a tanár az agyam rendesen lefáradt. Die-al a parkolóban találkoztunk. Beszálltunk a kocsiba és Mirandáékhoz hajtottunk. Ott leparkoltunk és már mentünk is be a házba. Összességében nem volt olyan rossz a mai nap... Felmentünk a szobánkba és én elmentem zuhanyozni, miután leraktuk cuccainkat. Miközben én fürödtem Die a matekleckéjét írta, amit másnapra kellett elkészítenie, ugyanis akkor volt a következő óra. Majd mikor végeztem ő is elment fürödni. Én pedig felöltöztem egy kényelmes melegítőbe. Majd elővettem olasz felszerelésem és elkezdtem megírni a leckémet. Majd megtanultam, amit kellett és beraktam a táskámba a többi könyvemmel együtt. Majd elővettem mindkettőnk ellenőrzőjét, kitöltöttem, amit ki kellett. Majd gyorsan írtam egy igazolást és aláhamisítottam anyu kézjegyét. Mikor Die kijött a fürdőből már nyolc óra volt, így Die felöltözött és bebújtunk az ágyba. Egy jó kis film ment, így elkezdtük nézni. majd mikor vége lett ránk tört az álmosság és álomba szenderültünk. De úgy fél óra múlva felkeltem és az ablakhoz sétáltam. Kinéztem és kis híján felsikítottam. Az utat ismét békák fedték.
-Die!- Szóltam neki remegő hangon. Ő feltápászkodott és lassan mellém sétált, majd kinézett az ablakon.

17. Fejezet

Sziasztok!

Itt is a 17. Fejezet! :) Most nem késtem egy percet sem. Nincs is igazából semmi hozzáfűzni valóm, talán csak, hogy jó olvasást! :) Tudom, rövidebb lett, mint amit megszokhattatok tőlem, de velős :P 

Puszi Nektek!

Detty

[ Diana szemszöge]

Suli? Kelés? Szó sem lehet róla! Minimum 10 órát kell aludnom, különben kibírhatatlanabb vagyok, mint egyébként. És még nincs meg a tíz óra. Aly úgyis fürödni ment. Na akkor én ma már nem jutok be oda, főleg ha hajat mos. A biztonság kedvéért azért kicsit elkezdtem figyelni a gondolatokat, és húgom összefüggéstelen gondolatain kívül, egy pasi gondolatai is beágyazódtak elmémbe. Jobbnak láttam, ha kinyitom a szemem, és tényleg jól tettem.
-Ne! Justin a húgom bent van a fürdőben!-figyelmeztettem, de már késő volt. Amilyen tempóval robogott fel a lépcsőn a fiú, olyan lendülettel rontott be az éppen zuhanyzó húgomhoz. Visszafojtott lélegzettel figyeltem az eseményeket, és próbáltam nem elnevetni magam.
-Diana még nem végeztem! - kiabált Aly.
-Uhh én!!! Azta!!! Bo...Bocsi!...-makogott Justin. Nem akartam, de kitört belőlem a nevetés. Annyira vicces ez az egész. Jussi...huhh úgy becenevet találtam fel. Hehe. Na jó, szóval Justin rákvörös fejjel ugrott ki a fürdőszobából. Engem pusztán csak egy pillantással méltatott, majd eltűnt. Vihogva mentem be a fürdőbe.
-Még mindig nem mentél ki?-visította megbotránkozva szerencsétlen.
-Mély lélegzet! Csak én vagyok az, húgi!- prüszköltem a nevetéstől Alesha arcába.-Meg van az új préda? Lehet, hogy ő az igazi. Cöhh létezik, hogy nagyobb pasivadász legyél mint én? Szégyen.-nevettem tovább.
-Nem létezik! Nagyon cikis volt! Diana ha tudnád...és te is menj ki, mert ha nem vetted volna észre, meztelen vagyok. És még szeretnék egy kicsit a zuhany alatt lenni.
-Anyám...mintha még nem láttalak volna mezítelenül. Na jó...pörkölődj, én húzok vissza aludni!
-Mit csinálsz? Die! Suli van!
-Nem mindegy? Már rég elkéstünk.-dobtam oda neki félvállról.
-Mennyi az idő?-ugrott ki Aly a zuhanyból.
-Negyed kilenc.
-Bameg!
-Aly nyugi! Szerintem menjünk holnap. Nem jó, késéssel kezdeni az évet.
-Ennél jobb kifogást nem tudnál kitalálni?-zsörtölődött miközben egy szál törölközőbe rohant Mirandához.
-Én ezt komolyan gondolom, de ha te akarsz menni, hát tessék, én addig sütögetek valamit.
-Még csak a serpenyővel sem tudsz bánni.
-Nem ez a lényeg. Én nem megyek. Amúgy sem bírnám most a közösséget...
-Én meg pont szeretnék valahova tartozni...
-Nem hiába vagyunk mi ellentétek. Mondom. Akkor menj, én maradok. Amúgy is szívesen meghallgatnám, hogy milyen kifogással próbálsz meg előállni...főleg színészi képességek híján.
-Jó, maradjunk.
-Annyira tudtam.-motyogtam a bajszom alatt.
-Hallottam!
-Süssünk! Miranda!-kiáltottam el magam.-Sütni akarok.-jelentettem ki neki, mikor megláttam. Modoromat érzékelve kissé furcsán nézett rám. Szokatlan neki ez a viselkedés, de majd megszokja.
-Érezzétek otthon magatokat! Most megyek vásárolni. Szeretnétek valamit?-mosolygott továbbra is bájosan.
-Igen, ruhát!-válaszolta kedvesen Aly
-Gyertek, adok.-hívott Miranda a szobája felé.
 Határozottan abban a hitben voltam, hogy kizárt, hogy ránk jöjjenk a ruhái, de tévedtem. Kaptunk egy-egy cicanacit, és pulcsit. Miután felöltöztünk, lerohantunk a konyhába, és előkotortunk mindent ami egy egyszerű palacsinta elkészítéséhez szükséges. Kezembe vettem a serpenyőt, mert én akartam kisütni a hamit. Utálom bekeverni a tésztát. Egyszer csak egy légy szállt a konyhapultra és reflexből lecsaptam rá a serpenyővel, ami kongva jelezte, hogy ezt nem kellett volna.
-Még, hogy nem tudok bánni a serpenyővel...-morogtam, és Aly száját egy pindurka kuncogás hagyta el. A továbbiakban nem foglalkoztunk mással, csak a reggeli elkészítésével, majd annak a biztonságos szánkba szállításával. Miután végeztünk, elmentünk bevásárolni, és egy valag ruhát cuccoltunk össze. A bankkártya alapos megcsapolása után ismét Mirandához mentünk, leraktuk a zsákmányokat, és a szülői ház felé vettük az irányt.
  Ismét farkasszemet néztünk a ház betörött ablakaival, és döntésképtelenek voltunk. Hol lehetnek a szüleink? Mi történt a házunkkal? Kérdés kérdés hátán, de válasz sehol. Javaslatom alapján körbenéztünk a házban, de semmi olyat nem találtunk, ami valami horrorisztikus tényezőre utalna. A szüleinket egyszerűen a föld nyelte el. Jobb magyarázat nincs. Értetlenül pakolgattuk tovább még a törmelékeket is, de a hátborzongató emlékeken kívül semmit sem találtunk. Olyan idegállapotban voltunk mindketten, hogyha ránk szállna egy légy, tébolyultan rogynánk össze. Nyomott és merev volt a légkör. Értetlenül, és magyarázat nélkül hagytuk el, immáron harmadjára is a házat. Ezúttal Aly kocsiját is elhoztuk, és mindketten a saját autónkkal tértünk ideiglenes szállóhelyünkre.
-Mi lenne, ha felhívnánk őket? - ajánlottam, miközben mindketten lehuppantunk az ágyra. - Ez a legkézenfekvőbb lehetőség, és ez az egy ami nem jutott eddig az eszünkbe.
-Nem hinném, hogy fel fogják venni.-válaszolt Aly rezzenéstelen arccal, és ebből egyértelművé vált számomra, hogy nagyon töri magát a dolgon. Persze ez érthető, de annyira azért mégsem. Nem értem miért viseli meg ennyire az eset. Végül is sosem voltak valami szerető szüleink. Unottan kaptam a telefonomhoz, és rögtön anyu számát tárcsáztam.
-Kicsörög! - biztattam
 Egy ideig még kicsöngött, majd megszakadt. A pittyegő hangot a telefon rezgése vette át. Ijedten dobtam az ágyra a telefont, míg az tovább rezgett. Nem akarta abbahagyni. Mindketten sápadt arccal bámultok a mobilt, végül Aly megfogta és földhöz vágta. A telefon ripityára tört, aztán lángra kapott és elégett. Mindez másodpercek alatt történt.
-Én ezt nem hiszem el! A fene esne abba a bunkó tetűládába, aki ezt csinálja velünk. Miért? Csak kerülne a kezeim közé...Istenem, azt nem hálálná meg! - dühöngtem feszengve. A hátamban egy furcsa bénító érzés lett úrrá, az indulattól. Már megszoktam, de ez rendszerint csak jobban felperzselte a kedélyeket. Most is.
-Kifúj..beszív...
-De még milyet szív!
-Nyugodj már meg. Kezdesz megijeszteni.-tette a vállamra a kezét.
-Alesha húzz innen!-morogtam rá, mire visszavonulót fújt, és mereven bámulta a falat. Hosszas hallgatásba burkolóztunk mindketten, s csak jóval később ocsúdtunk fel, Miranda jól hallható lépteinek hallatára. Egy emberként kaptuk oda a fejünket és néztük az ajtót, míg meg nem jelent Miranda igen csinos alakja és beszélni nem kezdett.
-Valaki keres titeket lányok! Itt áll az ajtóban....

[ Alton szemszöge ]

A francba. Az a szerencsétlen mindent elrontott! Tökéletes lett volna a támadásom, ha az az istenverte barom nem kavart volna be. Nem elég, hogy nem csinálta azt, amit mondtam, de még meg is védte őket. Szánalmas. Nagyon meg fogja bánni, és ezt ő is tudja.Tartozik nekem és még nem vagyunk kvittek. Egy közeli hozzátartozójával végzek, abból talán tanul. Még több munkát csinál nekem...
 Kellenek nekem a lányok! Aleshat már sikerült megszereznem egyszer, nem lesz gond a visszaszerzésével, de Die. Az nem lesz könnyű. A legegyszerűbb az lenne, ha elcsábítanám, mint egykor Alyt. De abban hol lenne az izgalom, az élvezet? Semmi játék...Szórakoztatóbb, ha rettegésben tartom őket. Onnantól már csak várnom kell, hogy eljöjjenek hozzám segítségért. Én vagyok az egyetlen...vagyis szerintük az egyetlen, aki természetfeletti erőkkel bír, így egyértelműen hozzám fognak sietni. Én felveszem a segítőkész szerepet, majd ha már teljesen megbíznak bennem, magam mellé állítom őket, és önként és dalolva fognak ölni. Remélem Die nem neheztel rám amiért kilöktem őt az ablakon. Kaján vigyor ült ki a képemre. Őt ismerve szerintem jobban idegesítette az amit mondta, nem amit tettem.
 Padlónyikorgás csapta meg a fülem, majd egy egy test körvonalazódott ki a fél homályban.
-Gyere ide, kutya!
-Beszélni akartál velem.-mondta kimérten.
-Van miről.....