14. Fejezet

-Sziasztok!!
Itt Szasza és Detty Ez pedig a karácsonyi feji... Különleges módon csináltuk meg ezt a fejezetet. Külön voltunk mikor írtuk... Szasza az alapszerző és a párbeszédes részeknél mikor Diana jött mindig Detty válaszolt...  :) De további információkat olvashattok majd a fejezet végénél...

(Alesha szemszöge)

Belevetettük magunkat az éjszakába. Először nem tűnt jó ötletnek és még most sem tartom annak, de azt be kell látnom, hogy nem maradhatunk itt... Csak tudnám mit mondunk majd a szüleinknek...Nagyon reméltem hogy Die-nak van valami ötlete hogy hova megyünk és arra  is hogy mit mondunk az "ősöknek".  Ahhoz képest, hogy több ideig készülünk távol maradni semmit nem hoztunk magunkkal...Kivéve a bankkártyáinkat és Die mobilját... Az enyém sajnálatos módon hősi halált halt... Arra sem vettük a fáradtságot hogy bezárjuk magunk után az ajtót, "Aki akar úgyis bejut" alapon. A ruhák miatt nem aggódtam és semmilyen más apróság miatt sem mert ezekre remek megoldás a bankkártya amin nem kevés pénz van. A szállás több félelmet keltett bennem mert annyira azért nincs sok pénzünk hogy hónapokig szállodában lakjunk... Vagyis lenne ha a szüleink nem korlátozták volna a havi fogyasztásunkat, ugyanis szerintük egy hangyányit sokat költekezünk... A sötét utcán sétáltunk, egy külső szemlélő szerint nyilván nyugodtan, de én tudtam hogy mi is az igazság. A sötétség mindkettőnkben félelmet keltett bár az éjszaka csendes és nyugodt volt...Kicsit már fáztam is..Apropó a kocsit miért nem hoztuk magunkkal?
-Die? A kocsit miért hagytuk otthon?? - fordultam nővérem felé értetlen arccal.
-Szerinted én tudom?- Ő is hasonló arckifejezést öltött. Kicsit el is nevettem magam helyzetünkön. Csak mi lehetünk olyan idióták hogy fagyhalálban elindulunk egy szál miniruhában amin oké hogy van egy kabát és hosszú csizmával hordjuk de mégis!!! Ha ott van a fűtött kocsi minek kutyagolunk ebben az eszeveszett hidegben??? Hirtelen megtorpantam és megosztottam ötletem Dianaval.
-Mi lenne ha inkább hazamennénk érte? Ki akar gyalogolni??? - néztem látványosan körbe...
-Menjünk, de az én kocsimat hozzuk el és én vezetek!! Nincs apelláta, én vagyok az idősebb!
- Jó ezt megbeszéltük!!! És most térjünk a lényegre!!! Miért viselkedsz ilyen furcsán?
-Biztos, hogy akarod hallani? Mert szerintem nem! Éppen elég ha én tudom....
-Szerintem nem!! Sokkal jobb ha felkészülök... Szóval??
-Meséltem erről a ..lényről. Mindent elmondtam, de azt nem, hogy beszél is. Suttog. Kiráz a hideg, ha csak rágondolok. Azt mondta, hogy ha ...inkább idézem jó? "Ott leszek mindenütt. Ha a lámpa megpislant, tudd, hogy én játszom ott, ha az ajtó megnyikordul, akkor én látogatlak meg, ha a gondolataid összekuszálódnak...ott vagyok a hátad mögött. Te nem láthatsz ha én nem akarom." Hát ettől félek....szörnyen...háromból, három már meg is történt. Kettőn te is ott voltál. Míg te azt hitted ketten vagyunk, igazából hárman voltunk...- Nem tudtam szóhoz jutni!! A félelem vasmarokként szorított markába és nem engedett szabadulni. Ha eddig féltem és sírni lett volna kedvem, akkor most már egyenesen rettegtem és ordítani lett volna kedvem... Arcomra egész érdekes és egyben ijesztő arckifejezés ülhetett ki, mert Die megállt és a szemembe nézett. Ő is rémültnek tűnt, de próbálta bennem tartani a lelket. Nem szólalt meg csak szorosan magához ölelt és annyit motyogott
-Annyira éreztem...nem szabadott volna elmondanom..
-Mi? Szerinted az jobb lett volna ha nem tudok róla? - háborodtam fel hangosabban a kelleténél. - Lehet hogy most kiakadtam de sokkal rosszabb lett volna ha váratlanul ér valami...
-Mégis mi a franc érne váratlanul?? Engem akar megölni, nem téged!! ....Úristen... Aly...nem akar megölni...csak úgy mondtam....Aly...- De már nem hatott rám semmi sem!! Jobban kiakadtam mint egész életemben valaha is... Torkom kiszáradt, sebeim újra égtek és éreztem hogy mára ennyi volt!!!! Elszakadt az a bizonyos cérna ami már így is viseltes és vékony volt a sok megpróbáltatás hatására. Die furán nézett rám és úgy mint aki éppen magát hibáztatja... Ettől még idegesebb lettem és olyan hangosan és fájdalmasan üvöltöttem föl hogy azt egész Anchorage-ben hallani lehetett!! Az utcán amelyiken végighaladtunk a házakban egymás után gyúltak a lámpák. Ekkor rájöttem... A sikolyom alapján úgy tűnhetett mintha éppen megerőszakolnának vagy kínoznának de legalábbis a halál felé taszítanának. Die rémült tekintete tudtomra hozta hogy nem lenne a legjobb ha megtalálnának. Kimondtam a végszót..
-Futás!!- Olyan gyorsan futottunk még a magassarkúnkban is hogy már rég elkellet volna esnünk a saját tulajdon lábunkban... A házunk felé vettük az irányt és nem is kellett sok idő hogy odaérjünk. Mikor megláttuk a házat Die megnyomta a kocsikulcson a nyitó gombot mire a kocsi kattanva és villogva kinyílt. Bepattant a vezető ülésre én pedig mellé. Nem tudtuk hova megyünk csak mentünk. Fejemben egy térkép körvonala rajzolódott ki.  Nem tudtam pontosan hová is tartunk, de úgy tűnt Die a fejemben lévő térkép alapján halad előre. Remegő hangon de megszólalt...
-Nem tudom ki az a Miranda, de most is a kávézóban van, mint mikor találkoztatok. Pont oda tartok. Ha másnak nem is, de szállásbiztosítónak jó lesz a csaj. Jó, hogy összebarátkoztál vele. Meg fogja engedni, hogy náluk lakjunk egy ideig...olyan kedvesek a gondolatai..szinte már idegesítő. Ha meg veszélybe kerülne miattunk, akkor majd továbbállunk. Mi a véleményed?
-Igen gondoltam hogy most is a gondolataim közt furkálsz .... Kedves lány majd meglátod!! Szerintem is megfogja engedni hogy náluk lakjunk... Teljesen rendben van... Máshova nem igazán mehetünk... Az egyik olcsó szállodából már rég kitiltottak mert ott tartottuk meg titokban a szülinapi bulinkat aminek nem lett túl jó vége...Arra emlékszel még?? A másik szálló pedig csak horror összegért adja ki a szobáit. Itt ki is futott a készlet. Nem igaz hogy Anchorage-nek csak két szállodája van ahhoz képest hogy nagyon szép és sokan jönnek ide...
-Emlékszem arra a bulira!! A következőt...már ha lesz következő, akkor a drága szállodában tartjuk meg, és onnan is kitiltatjuk magunkat! Drága Aly, hidd el, van horrorisztikusabb dolog is a szálloda áránál. Egyébként pont nem érdekel, hogy mennyire kedves a csaj...mellettünk úgyis veszélybe fog kerülni, úgyhogy nem is biztos, hogy egyáltalán életben marad azzal az áldott jó szívével!
-Ez gonosz volt de sajnos igazad van...- hajtottam le fejem, mire magamon éreztem Die pillantását.
-Gyűlölöm, hogy mindig igazam van!
- Erről most inkább ne nyissunk vitát. - Nincs mindig igaza csak azt hiszi... És beleestem abba a hibába hogy elfelejtettem drága jó nővérem még mindig a gondolataim között turkál...
-Mi az, hogy azt hiszem?? Mondj egyetlen egy rohadt esetet mikor nem volt igazam!!!! És ne merj rólam ilyen hangsúlyban beszélni, mert esküszöm nem állok jót magamért!! Te vagy az aki mindig azt hiszi, hogy ő ugyan mindent jól csinál, és te hiszed folyton azt, hogy igazad van, ugyanis az esetek  túlnyomó részében elfelejted, hogy olvasok a gondolataidban...de még csak véletlenül sem turkálok!!! Elegem van! Menj amerre akarsz, én kiszállok!- Kicsit kiakadt...
-Ismét nincs igazad... Nagyon jól tudod hogy nem hiszem azt hogy mindent jól csinálok!!! Ha mindent jól csináltam volna akkor már rég nem lennék itt!! Nem jöttem volna össze Altonnal és inkább feláldoztam volna magam hogy téged békén hagyjon az a ***** lény!!!! A gondolatolvasásról azért beszélek már turkálás számban mert nehéz úgy élni hogy amit legszívesebben magadban tartanál azt nem tarthatod mert valaki ha akarja, ha nem, megtudja!!! Nem szállhatsz ki... Ha kiszállsz én esküszöm kinyírom magamat... Még rég egyszer eljátszottam a gondolattal...
-Régen egyszer?? Óh tényleg szegénykém!! Én minden istenverte percben csak arra tudok gondolni, hogy ha meghalnék, akkor mindenkinek könnyebb lenne. El lenne rendezve az egész! Szerinted mégis micsoda az a vágás a csuklómon? Tudod mit? Inkább szállj ki te a kocsiból, és majd én elintézem a kocsi, és a saját sorsomat is! Gyerünk! Ki a kocsiból!
- Eszedbe ne jusson! Nem ölheted meg magad mert azzal velem is végeznél!!!- ordítottam a képébe amitől megdermedt és nagyon elgondolkozott...
-A rohadt franc enné meg, hogy cseszné szét a fene!! Utálok iker lenni!! Jól jegyezd meg, hogy kizárólag azért nem ölöm meg magamat, mert a te formás kis hátsódat biztonságban akarom tudni! - Széles vigyor ült ki a képemre. Nővérem nyakába ugrottam aki meglepődött, de viszonozta az ölelést.
-Mehetünk tovább?? - kérdeztem.
-Gondolj az útvonalra, mert az életben nem találok oda! Mindjárt ott vagyunk. Vá..várj!! A ...Aly ..úristen.... - A frászt hozta rám!!
-Die???? Mi történt?? Mit hallasz?
-Mit hallanék?? Az égvilágon semmit, de Die ilyen nincs!!!! Hogy lehetünk ennyire felelőtlenek?? Loryt és Marlot otthon hagytuk!!!- Majdnem kinevettem magam, de tudtam hogy megint igaza van... rá pillantottam és láttam hogy gondolataimmal megelégedett.
-Tényleg felelőtlenek vagyunk!!! Menjünk vissza!!!
-Vissza? Te megkattantál? A kutyák hallják a gondolatainkat!!
-És erről mégis mikor óhajtottál szólni??
-Nyugi van! A tied nem hall semmit, ő közvetíteni tud neked, mivel  neked ez a képességed, ezért neki is ez lett. Lory meg hallja az én gondolataim, de csak az enyémeket, mivel én is hallom a gondolatokat. Azt hittem észre vetted. Ezért értitek olyan jól meg egymás!! Ez eddig nem esett le?? Mindegy az a lényeg, hogy szuggerálj a kutyádra, hogy jöjjön és hozza Loryt is!!
-Nem értem ha hallja a gondolataid akkor minek én hívjam de oké legyen! Kíváncsi vagyok hogy működik!! - Erősen koncentráltam és Die bizonyára az arcomat nézte és közben a gondolataimat hallgatta mert megrázta az autót nevetése. "Marlo!!! Megtalálsz minket?? Gyere kérlek és ha megtalálod akkor hozd Loryt is!!"- Die szavaival élve így szuggeráltam kutyáinkat. - Azért kérlek ellenőrizd le hogy meghallotta-e. Nem vagyok még annyira biztos magamban...
-Ezt soha nem fogom elfelejteni!! Hihetetlen vagy! Hihi. Nah hát kérlek szépen jönnek!! Ügyi vagy!
-Oh!! Köszönöm szépen!!- vigyorogtam rá erőteljesen.  - Mikor vagyunk már ott?? - türelmetlenkedtem.
-Most! Kiszállás! Nézd, ott ül az a Miranda! Menj be ha akarsz, addig megvárom a kutyáinkat! Habár ebben a göncben lehet, hogy egy kicsit furcsán fog rád nézni, de szerintem nem lesz semmi baj...- Die kinyitotta az ajtót hogy egy kis friss levegőt engedjen be én pedig halálra rémültem ugyanis ezzel egyidejűleg a lámpa villogni kezdett az autóban.
- Die!!! A lény!! - Mutattam holtra váltan a lámpára.
-Mi? Hol?
- A lámpa!!!- mutattam a villódzó fényforrásra.
-Aly legalább te ne őrülj meg! Én már így is mindkettőnk helyében az vagyok!! Az a lámpa csak azért villog, mert nyitva van az ajtó. Most akkor nem mész be Mirandához? - Szívemről óriási kő esett le.
-De, de bemegyek... - mondtam és kiszálltam a kocsiból. Csupasz lábamat megcsapta a hideg de elég jól tűrtem. Besétáltam a kávézóba ahol kiszúrtam Mirandát.
-Szia Miranda!
- Alesha! Hogy vagy?
- Nem túl jól... Apuék... Öhm... Apuék kiraktak minket. - sose hazudtam jól így ez sem volt valami hihető.Félve pillantottam ki a kocsira és nem volt alaptalan félelmem. Die rosszalló pillantásokat küldött felém és tekintetében tisztán látszott egy gondolat.Amit nem kellett hallanom ahhoz hogy megértsem.
- Igazából nem, egy kicsit távol szeretnénk tőlük lenni de nincs hova mennünk...- mondtam sokkal hihetőbben, de csak azért mert részben igaz is volt. Azért is jöttünk el hogy őket megvédjük...
-Áh... és rögtön én jutottam eszedbe?- kérdezte barátságosan.
-Tudom hogy nagy teher és nem is fárasztanálak de nem ismerünk mást....
-Jó!! Oké legyen!- mondta én pedig rossz szokásomhoz híven a nyakába vetettem magam.
-Köszönöm. -ujjongtam.
-Ez a legkevesebb. Csak tudnám mit fog szólni az öcsém. - mondta mikor már egy ideje a pincér fiú is melettünk állt.
-Öhm sajnálom hogy beleszólok, de nem hiszem hogy bármely férfinak is ellenére lenne egy ilyen gyönyörűség! - Die nem tudom honnan de egyszer csak előbukkant és indulattól izzó szemekkel meredt a pincérre.
-Öhm sajnálom, hogy beleszólok, de nem hiszem, hogy bármelyik olyan gyönyörűségnek, mint például nekem, ellenére lenne, egy ilyen kínálkozó alkalom, hogy beverje a képed!!!- A pincér köpni nyelni nem tudott akárcsak Miranda. Ha jól emlékszem neki nem említettem hogy van egy ikrem... O-óhh
-Miranda, ő itt az ikrem Diana.- először nem szólalt meg majd feleszmélve  ő is köszönt.
-Szia...
-Te még mindg itt vagy? HA a nővérem nem adta volna eléggé értésedre, bár szerintem eléggé lényegre törő és érthető volt akkor most azért felvilágosítalak!  Nagyon örülnénk neki ha eltűnnél!! - mondtam neki a kelleténél egy kicsit erőteljesebben mire hátrahőkölt. Még ránézett Die-ra de mivel onnan nem várhatott segítséget elvonult.
-Kocsival vagy? -kérdeztem ismét Mirandához fordulva.
- Nem, gyalogosan.
-Akkor hazaviszünk.
- Rendben, csak előtte még fizetek..- mondta mire Die felkapta a fejét és ezt mondta úgy hogy lehetőle mindenki hallja a kávézóban:
-Fizetsz?Á-á! Pincérke drága gyere csak ide! Szerinted mennyit ér az a ruha ami rajtam van?? ...Oké akkor most azt kérdezem meg, szerinted mennyivel ér többet Miranda italánál az, hogy egyáltalán bejöttem ide és még szóba is álltam veled?...Jó 10 dollár lesz ide!!A fizetség pedig, hogy nem jelentelek fel, amiért műszakban részeg vagy és a vendégeket szapulod! Megegyeztünk? Mert ha nem elintézhetjük másképp is!! Fej vagy gyomor?- Páran hangosan felröhögtek és én is köztük voltam. Elengedtek fizetés nélkül... Azt hiszem jobban is tették, mert ha Die beindul akkor annak még akár feljelentés is lehetett volna a vége vagy panaszkönyv és a többi. Ez volt a legkevesebb...
 Nem akartam túl nagy balhét így inkább beültettem a kocsiba amiben már várt ránk a két kutya. Miranda is beszállt és elindultunk a házuk felé.

Nah remélem mindenki élvezte minimum annyira ezt a fejezetet, mint mi az írásakor. Ez a karácsonyi rendkívüli fejezetek első fele. Jól olvastátok tényleg többes számban írtuk, mivel a következő fejezet ugyan ilyen rendkívüli módon lesz megírva, csak Diana szemszögéből.

Merry Christmas!! 

Szasza

Detty

13. Fejezet

Hali!!
Itt is van a 13. fejezet. Elég elmebetegre sikeredett pont úgy mint a többi, de egy kis sötét humort azért csempésztem belé. :P Az eddigiekhez képest rövid lett, de szerintem még meg is fogjátok köszönni....Remélem tetszik. Most az idő 1:08, és most írtam meg ezt a fejezetet, úgyhogy rémülten, remegve adom át nektek. :) Hát jó olvasást!
Puszi
Detty

Szörnyű volt látni Alyt vértől tocsogva. Olyan rémisztő látványt nyújtott. Minden egyes porcikájáról vér csorgott le, a haja pedig az arcába lógott, és az is véres volt. Miután sikerült megállítanom, hogy ne kaparássza magát, a nyakamba ugrott, és ekkor pislákolt egyet a lámpa. Egyszerre kaptam 3 szívrohamot és 5 agyvérzést. Aly gondolatai elárulták, hogy nem ért engem, de ezt már tényleg nem fogom elmondani neki. Így is magát hibáztatja...
-Die? - kérdezte - Nem érzed a fájdalmam? És nem, nem önsajnáltatás szempontjából kérdezem, szóval nem érzed a sebeimet?
-Nem. - nyögtem...én igazából csak akkor érzem Aly érzéseit, ha közben rám gondol. Ő viszont mindig érzi az enyémeket. Ezt eddig nem mondtam el neki...
-Die kérlek! Tudok segíteni? Valamit nem mondasz el! Mit? - szakította félbe gondolataim.
-Nem tudsz! Még én sem tudom, hogy, hogy segítsek saját magamon. Éppen elég, ha megpróbálsz kitalálni valamit, a saját magad megóvására! - tört ki belőlem. Valamiért dühös lettem..csak tudnám miért...
-Ne haragudj! - Kezdett bele megint a bocsánatkérések áradatába.
-Nem haragszom, de szedjük már le rólad a vért, mert szörnyű!
-Hogyan? Nem jön le...a víz hát pedig...
-Szerinted még mindig olyan a víz??-kérdeztem
-Ki ne próbáld!!-sikoltott rám Alesha, de már késő volt. Megnyitottam a vizet a zuhanyzókabinban, pontosabban a vért...Elrettentő látvány volt. A zuhanyrózsából ömlött a vér, elárasztva mindent. Még időben elugrottam, ezért nem lettem véres.
-Ez bizony még mindig olyan.-mondtam tárgyilagosan.
-Zárd már el!-Rivallt rám Aly, és közben hátat fordított a zuhanynak.
-Zárd el te, már úgyis olyan vagy.
-Mondd, te magadnál vagy?? Vissza nem állok!
-Akkor központilag zárom el. Mindjárt jövök.-mondtam és otthagytam egyedül a fürdőben. Lerobogtam a pincébe, mivel ott lehet elzárni a vizet. Kiskoromban rettegtem ettől a helytől, de most már rosszabb úgysem lehet, mint amiket eddig láttam, ezért érzéketlenül mentem oda a víz elzáró micsodához. Sötét volt, és temérdek félelem tolongott bennem. Hátam mögött az ajtó megnyikordult, majd becsapódott. Ordítani akartam, de jobbnak láttam, ha Alesha nem jön most ide. Tudtam, hogy valahol itt van az a lény. Teljesen lezsibbadtam és csak a remegéshez volt erőm.
-Nehogy azt hidd, hogy megóvhatod.-suttogta egy mézesmázos hang, majd a a pinceajtó hangos reccsenése adta a tudtomra, hogy újra egyedül vagyok. Megrémültem. Egyáltalán nem magamat, hanem Alyt féltettem. Gyorsan kirohantam, és felrohantam a fürdőbe. Aly nem volt ott. Berohantam a szobámba, de ott sem találtam. Megfordultam, és ki akartam rohanni, de az ajtóban egy véres csapzott test fogadott. Sikoltottam.
-Die csak én vagyok!!-nyugtatott meg Aly, bár nem sikerült megnyugodnom.
-Szedd már le valahogy a vért!! - nyögtem
-Elhiszed, hogy megtenném, ha tudnám, de nem megy?! Azt mondtad keresel ásványvizet! És fájnak, de nagyon a sebeim!
-Jó van, szerzek vizet és a sebeidet is ellátjuk drágám!-mondtam és már adtam volna egy puszit a homlokára, de nem akartam én is véres lenni. Az öleléstől már épp eléggé ...olyan lettem.
-Te drágámnak szólítottál?
-Ugye milyen érdekes? Tönkretesz a félelem.-gondolkoztam hangosan és Aly, egy aprót, de tényleg nagyon aprót mosolygott.
-Én is segítek szerezni. Nem akarok egyedül maradni!
-Nem megyek messzire! A konyhában van víz.
-Jó, de van pár kérdésem hozzád.
-Alig várom....
Szereztünk szénsavmentes ásványvizet és lelocsoltam vele Aly testét. Törölközővel segítettem finoman letörölni, de nagy megrökönyödésemre a vér nem jött le.
-Aly ne ijedj meg. Ez így nem jó...nem jön le.
-Nem lehet...nem élhetek így...
-Igazad van. Véres hurkának fognak csúfolni!
-Ez nagyon, de még annyira sem vicces!!-köhögött-És egyébként sem vagyok kövér!
-Csak vicceltem...
-Ahelyett, hogy poénkodnál, segíts kitalálni valamit!!
-Próbáljuk meg szénsavas ásványvízzel!!- próbálkoztam
-Te megzakkantál? Az miért lenne jobb?
-Nem tudom.-mondtam ki az egyszerű tényt és lelocsoltam szénsavas vízzel.
A jó hír, hogy ez lehozta a vért, viszont a rossz, hogy ez még jobban marta Aly sebeit. Egy óránkba telt mire sikerült leszednünk róla ezt a mocskot. Hát mit mondjak így sem volt túl szép látvány. Úgy értem  nem a teste, mert az mindig is hibátlan volt, hanem a sebei. Mindenhol kék-zöld foltos volt, tele véraláfutásokkal, karmolásokkal, és horzsolásokkal.
-Köszönöm!-hálálkodott. - Most kenjük be betadinnal. Nem?
-Inkább propolisszal. Az jobb.
Míg Aly lefertőtlenítette a sebeit, én kimentem a szobám erkélyére, és kitisztítottam a fejem. Jól esett a friss levegő, de a szobám ablaka alatt elterülő táj, csöppet sem volt megnyugtató. Az erdő vészjósló hangja örökké beleégette magát a létezésembe. Mikor húgom végzett, visszamentem a szobába, és megbeszéltem vele, hogy a legjobb lenne ha egy időre elhagynánk a házat. Aly egyetértett, ezért szereztem mindkettőnknek egy kihívó miniruhát. Nem volt különösebb célom, de ha jól néztem ki, akkor jobban is éreztem magam. Ezzel Alesha is így van, akárhogy próbálja tagadni.Örömittasan néztem végig Aly testén, és arcán, mert tökéletesen eltüntettem rajta a sebeket, és a sminkje még annál is jobb lett. Magamról is eltudtam ezt mondani. Mindig megnyugtatott a sminkelés és a ruhaválogatás, ezért most is higgadtabb lettem. Indulás előtt még figyelmesen hallgattam gondolatait, és örömmel vettem tudomásul, hogy elégedett azzal amit csináltam vele. Egyszer csak azonban teljesen összekuszálódtak a gondolatai. Tudtam, hogy ez mit jelen. Rettegve kaptam hátra a fejem, de nem láttam senkit a hátam mögött.
Aly félve nézett rám. Nem értette, hogy miért viselkedem ilyen furcsán.
-Die, mi az?
-Majd elmesélem.-nyugtatgattam, majd karon ragadtam és belevetettük magunkat az éjszakába...


                                                Diana ruhája:

                                                          
                                                             Alesha ruhája:

12. Fejezet

Sziasztok!
Elég gyorsan jönnek a fejik mindnyájunk nagy örömére :D:D Itt is van a 12. fejezet amit Szasza írt :) Jó olvasást!

(Miranda szemszöge)

Reggel csörömpölésre ébredtem ami a konyhából jött.
-Juss??- kérdeztem álmosan. Megtapogattam magam mellett a helyet de szeretett öcsémnek se híre se hamva nem volt. Nagy nehezen feltápászkodtam és felvettem a hálóköntöst ami az ágy mellett lévő székre volt rakva. A fürdő felé vettem az irányt, öt perc alatt fogat mostam és elvégeztem teendőimet. Már kissé felélénkülve indultam meg a konyha felé.
-Justin? - kérdeztem halkan, de mikor megláttam hogy nincs egyedül rögtön a menedéket nyújtó fal mögé vetettem magam. Nem szerettem volna ha bárki is így lát. Álmosan egy szál köntösben.... Nem volt szerencsém mert észrevettek.
- Miranda! Gyere elő nyugodtan...- nevetett öcsikém. Nagyon kedves mondhatom. Vettem egy mély lélegzetet majd mintha egyáltalán nem lennék zavarba megindultam a hűtő felé egy pillantást sem vetve az engem néző emberekre. Kivettem a tejet a kávémhoz, de mikor megfordultam megcsapott a felismerés...
-Alton!- jött a frappáns köszönés számból. Rég nem láttuk egymást. Valamikor egy párt alkottunk, de még milyen szép párt!!
- Szia Miranda... - hiába vártam azt a régi gyönyörű mosolyát... csak egy furcsa grimaszt kaptam, amit nem hagyhattam szó nélkül...
- Igen én is nagyon örülök hogy megint találkoztunk! Te is jól nézel ki... Á velem nem történt semmi veled? - Kezdtem el beszélgetni saját magammal. - Ugyan Alton! Nehogy belehalj a kíváncsiságba hogy mi van velem! - mondtam cinikusan.
-Nem fogok nyugi... - mondta lezseren.
- Mióta vagytok ti ilyen jó barátok? - mutattam kettősükre.
- Azóta mióta egy célért "küzdünk" - nevetett fel.
- Oh valóban? És mi lenne az a közös cél?
- Csak nem gondolod hogy elmondjuk? - nézett rám immár kicsit idegesen.
- De komolyan gondolom...- vetettem be mosolyom, de rögtön le is hervadt arcomról mikor elmémbe szörnyű fájdalom hasított. Kezem oda kaptam és még kipréseltem pár szót a számon.
-Most mennem kell...- préseltem ki ajkaimon. Berohantam a szobába és belevettem magam az ágyba a szörnyű fejfájás közepette, de ami nagyon furcsa volt, hogy fél perc múlva minden fájdalmam elmúlt. Nem akartam visszamenni a fiúkhoz, inkább úgy döntöttem kicsomagolok. A bőröndből nem tudtam hová tegyem a cuccaimat így úgy döntöttem csinálok magamnak helyet. Az egyik szekrényből kipakoltam a ruháit és a helyére beraktam a sajátjaimat. Az ő ruhának is találtam helyet 5 perc keresgélés után. Hihetetlen milyen rendetlen az öcsém... Nem erre lett nevelve... Kíváncsi lettem. Mi lehet az a közös cél? Remélem nem keveredett bajba... Ezért fogok megőszülni! Mert folyton-folyvást aggódok az öcsémért.

(Justin szemszöge)

Kedvem lett volna megölni Altont mikor nővéremet kínozta... A düh elemi erővel tört rám. Nehéz volt visszafogni magam de mégis megtettem mert tudtam egy rossz lépés és megöl. Nem segítettem volna neki ha nincs ekkora ereje. A terv már készen állt. Csak kivitelezni kellett...
- Most megyek, de ne feledd amit mondtam! Semmit sem árulhatsz el a nővérednek!
- Rendben! - mondtam és köszönés nélkül távozott is.Kifújtam a levegőt. Elindultam szobám felé, de nem tudtam mit mondjak Mirandának... Bekopogtam.. Hátha öltözik. Hát nem vagyok jó testvér??
-Gyere - mondta én pedig beléptem az ajtón. Nővérem ahogy gondoltam éppen öltözködött, de ahogy láttam nem igazán zavartatta magát. Megköszörültem torkom, mire felém fordult. Csak egy bugyi és egy melltartó volt rajta. Ha nem a nővérem lenne még meg is dicsérném, mert tényleg nagyon szép... Ezek beteges gondolatok!! Miranda kérdően nézett rám, de miután nem szólaltam meg csak vállat vont és felvette  aznapi öltözékét. Egy fehér farmert egy piros pólóval és magassarkú csizmával.
-Készülsz valahova? -kérdeztem gyanakvóan.
-Nem itthon fogok magassarkúban rohangálni! Persze hogy elmegyek.- A végére már vigyorgott és én sem tudtam megállni nevetés nélkül. Magában a mondatban semmi vicces sincs de az értelme!! Elképzeltem nővérem ahogyan fejvesztve és kiáltozva rohangál a nem túl nagy házban mint egy 5 éves gyerek. Még jobban nevettem, de mivel Miranda már abbahagyta elég érdekes arccal nézett rám. Kicsit lenyugodtam és tovább kérdezősködtem.
- És hova mész?
- Még nem tudom csak úgy sétálgatok majd.
- Jó, rendben. Nem baj ha most nem megyek veled?
- Nem, dehogy maradj csak. Szerintem két óra és itthon leszek!
- Rendeben várlak. - mondtam mosolyogva.


(Alesha szemszöge)


Reggel kilenc fele keltünk. Megbeszéltük különös álmunkat ami nagy meglepetésünkre ugyanaz volt! Hátborzongató ez az egész! Féltettem nővérem akinek miattam kellett szenvednie!! Ez a gondolat kínzott még akkor is mikor bementem a fürdőbe. Lassan vetkőztem. Nem volt kedvem sietni. Bemásztam a zuhany alá és megnyitottam a vizet. Eszeveszett sikítozásba kezdtem! A csapból nem víz, hanem vér folyt. Undorodtam magamtól és a vér minden egyes cseppjétől. Az ajtó kicsapódott... Diana az első meglepődésen átjutva odarohant és elzárta a csapot  de késő volt. Egész testemet vér borította. Hajat mosni készültem így a  fejemen is csorgott végig... Nem tudtam hogyan is szedhetném le magamról!! A víz kilőve...
-Adj egy törülközőt... Kérlek!- sírtam kétségbeesetten. Die nem habozott. Felkapta a türcsit és odadobta nekem.
-Hozok még! Maradj itt! - Hálás voltam neki de maradjak itt?? Mégis hova mehetnék vértől tocsogva?? Két percbe sem telt és máris jött vissza kezében vagy 5 törülközővel. Lerakta őket és megállt. Szemei üvegesen csillogtak. Nagyon gondolkozott valamin, de  én nem lévén gondolatolvasó nem is sejthettem min. A törülközővel egyre erősebben súroltam magam. Bőröm egyre vörösebb lett. Néhol már a saját vérem is kibuggyant... Minden porcikám égett de nem tudtam még mindig leszedni...
- Aly?? - kérdezte nővérem hisztérikusan. Csak futólag rápillantottam, majd súroltam tovább már így is égő bőröm. - Hagyd ezt abba! Nem segít! Keresek ásványvizet!- nem hallgattam rá. Félőrülten dörzsöltem tovább bőröm. Nem tudtam másra gondolni csak arra hogy gusztustalan, irtózatos és hogy meg kell szabadulnom tőle...
-Aly!!- próbálkozott utoljára nővérem, de mikor látta hogy sikertelenül elkezdte cibálni a karom. Kitépte a kezemből a törülközőt és féltő szemekkel meredt rám. Nem bírtam elviselni a tudatot hogy valaki vére éppen rajtam szárad... A szám lebénult .. egy hang sem jött volna ki a torkomból. Körmöm vészesen közelített saját véremmel színezett bőröm felé. Mielőtt elkezdhettem volna karmolni Die elkapta a kezem és vasmarkába zárta. Szemei mindent kifejeztek, nem kellett megszólalnia. Féltett, ideges volt és undorodott. Nem tőlem, a vértől ami ellepte a zuhanyzó minden részét. Mélyen a szemembe nézett és láttam benne azt hiszi megőrültem.. Lehet hogy igaza van. Tovább szerettem volna magam karmolni de az amekkora fájdalmat a szemében láttam teljesen elvonta figyelmem. Csak néztem rá könnyeim pedig akaratlanul is kicsordultak. Kezdtem magamhoz térni..
- Jaj Die!!! - borultam a nyakába sírva. Reszkető vállaimra terített egy törülközőt,  vacogtam. Szó sem volt undorodásról és ez reménnyel töltött el. Reménnyel hogy talán mégis fontos vagyok neki. Ekkor a lámpa pislákolni kezdett Diana pedig ugrott egyet zihálni kezdett és még szorosabban bújt karjaim közé. Nem értettem miért teszi mindezt... Csak ki kell cserélni az égőt és máris jó lesz! Vagy ennyire félne egy villanykörte cseréléstől? Ez abszurd!! Altonnal persze leáll verekedni de egy pislákoló lámpa már megijeszti? Azt hiszem lesz vele egy hosszú beszélgetésem amint elláttuk több sebből vérző testem. Úgy érzem nem mond el nekem mindent... De még attól sem kellene félnie hogy sötétbe maradunk hisz lehet hogy a fürdőn nincs ablak de reggel van... ha kimegyünk a fürdőszobából világosságot találunk...
- Die? - kérdeztem mire összerezzent. Valamire nagyon kíváncsi voltam... - Nem érzed a fájdalmam? És nem, nem önsajnáltatás szempontjából kérdezem, szóval nem érzed a sebeimet?
- Nem. - nyögte ki végül. Megértettem hogy sok neki ez az egész... nekem is, de most erősnek kellene lennünk.
- Die kérlek! Tudok segíteni? Valamit nem mondasz el! Mit?

11. Fejezet

Sziasztok! Meg is hoztam a 11. Fejezetet. Remélem örültök neki és, hogy tetszeni fog.
Ps.: Ehhez a történethez nagyon illenek Mester Tamás számai. Én őt hallgatom írás közben...nagyon inspiráló!
Puszi
Detty

[ Diana szemszög ]

Rettegtem. Nem tudtam, hogy mi volt az ami követett. Azt meg végképp nem értettem, hogy miért csak az erdőben...mikor kiértem onnan már eltűnt.. ezek szerint csak az erdő határokig tud közlekedni...vagy talán a sötétségben, akkor akár éjszaka  bárhol tudna járni...még a szobámban is. Megborzongtam a gondolatra és nekidőltem az egyik fának. Lépteket hallottam a hátam mögül, de tudtam, hogy most csak Alesha az. Nem élném túl ha bántaná az a lény.
-Die, jól vagy?-kérdezte. Most mégis mit mondjak? Nem, nem vagyok jól, az imént támadott meg egy fura valami! Nem. Ezt nem mondhatom.
-Igen.-válaszoltam végül, s hangom még jobban remegett, mint ahogy gondoltam. Tudtam, hogy Aly nem hiszi el amit mondok, de szerencsére nem kérdezősködött. Pontosan tudta, hogy úgyis az lesz amit én akarok.
- Nem akarsz bejönni? Tudod péntek van... Pár nap és kezdődik a suli bármilyen hihetetlen is. Nem lenne túl jó ha tüdőgyulladással kezdenéd az évet...
- Tudod mit Aly? Inkább tűnj el!-mordultam rá. Nem haragudtam igazán, de nagyon nyugtalanító volt, hogy ezen a helyen van ő is. Tudtam, hogy ezzel megbántottam. Láttam amint sós könnyei patakokban folynak le arcán, míg végül magányosan a friss hóba esnek, ahol végül eltűnnek. Berohant a házba és hangosan csapkodott. Nem tudtam, hogy anyuék már megint hova a francba tűntek, de hihetetlenül mérges voltam rájuk. Hogy lehetnek ennyire felelőtlenek? Olyan mintha nem is lennének. Reménykedtem, hogy Aly nem csinál semmi rosszat.
 Zihálásom nem hagyott alább és még mindig rettegtem. Aly után akartam menni, de nem tudtam mozdulni. Az erdő - akármennyire is féltem tőle -még mindig vonzott magához. Vissza akartam menni és megnézni, hogy mi volt az a valami. Ekkor meghallottam egy hangot. Nem tudtam, hogy gondolat-e, vagy ténylegesen beszélt-e valaki, de nem érdekelt. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mi lehet ez...behízelgő volt, csalogató, hívogató, de egyben rémisztő. A nevemen szólított.
-Die, Diana gyere...gyere most és csak te halsz meg...ha nem, hát követlek. Ott leszek mindenütt. Ha a lámpa megpislant, tudd, hogy én játszom ott, ha az ajtó megnyikordul, akkor én látogatlak meg, ha a gondolataid összekuszálódnak...ott vagyok a hátad mögött. Te nem láthatsz ha én nem akarom. Végül ha nem jössz...ölni fogok...sokakat.
  A hang megszűnt és mozdulni sem bírtam. Ép ésszel már nem lehet kibírni amik itt történnek...lehetetlen. Vagy bemegyek és meghalok ezzel megölve Alyt is, vagy maradok, és nem csak én, de sokan mások is meghalnak miattam...talán a családom is...így is-úgyis meghalok. Arra jutottam, hogy bemegyek, de ekkor meghallottam Alesha sikoltását. Fejvesztve rohantam a házhoz, de Alesha már lerohant a lépcsőn. Át akart rohanni az úton, de belebotlott valakibe, és a földre esett. Közelebb mentem és megláttam, hogy az a személy történetesen az apám. Akkor mégiscsak itt volt a közelben. Minket keresett. Megpróbáltam összeszedni magam és elindultam feléjük.
-Die? Végre megvagytok! Mit csináltatok ennyi ideig?-szólalt meg apu
-Sétáltunk.-vágtam rá azonnal. Kifejezetten jó színésznő vagyok, ezért apu nem gyanakodott.
-Igen. Ittunk egy kávét is.-toldotta meg Aly. Forgattam szemeimet, hogy már megint beleszólt, mert nagyon rosszul hazudott. Nem is szereti a kávét.
Apu beküldött minket a házba. Alyval felmentünk a szobámba. Én estem be másodjára az ajtón, s nagy hévvel csaptam be azt, majd remegve térdre estem.
-Mi történt Die?? Kezdesz megrémíteni.-szólalt meg végül Aly és kezét a vállamra tette.
-Semmi nem történt amihez neked közöd lenne!-förmedtem rá, mert nem akartam, hogy belekeveredjen ebbe a dologba. Már késő lett volna bemennem az erdőbe az a ..lény, arra a pillanatra gondolt, amit én elszalasztottam. Sokan fognak meghalni, éreztem. Mintha az egész meg lett  volna tervezve. Mintha a lény direkt ijesztette volna meg a nővéremet, hogy én a segítségére siessek, ezzel elszalasztva az alkalmat. Ez a valami ölni akar. Sokakat.
-Aly, mitől ijedtél meg?-kérdeztem. Ő is remegett.
-Die...valami nincs rendjén.
-Mond már a lényeget.-sürgettem
-Öhmm...kaptam egy levelet, amiben az állt, hogy " A halál mindenkit megtalál..", és ott volt a te arcod. Valamitől nagyon megrémültél.
-Biztos, hogy Alton küldte.-próbáltam megnyugtatni, de én biztos voltam benne, hogy az a lény tette.
-És te? Mi történt?
-Semmi. Rosszul lettem. Megszédültem.
-Ezért félsz? Tudod mikor láttalak téged utoljára félni?- Hát igen. Nagyon jól hazudok, kivéve Alynak. Ő mindig tudja, ha eltitkolok előle valami.
  Már éppen válaszolni akartam, mikor a szoba ablakai mind kirobbantak. Mindketten felsikoltottunk, és Aly elkezdett zokogni. Nem csodálom. Nekem is sok volt mára, de szerencsére megvolt az a képességem, hogy lelkileg érzéketlen tudok maradni. Átöleltem Alyt és nyomtam egy puszit a homlokára.
-Mi történik Diana Burke?-sikított rám. Úgy döntöttem elmondom neki hiszen őt is érinti.
  Részletesen elmondtam mindent, míg neki csendben potyogtak a könnyei. Félt. Mindketten féltünk. Egyikünk sem önmagát féltette hanem a másikat.
-Mit csinálunk a szilánkokkal?-kérdeztem végül.
-Talán söpörjük össze és dobjuk ki.-mondta rekedt hangon Aly.
-Jól van na!-mondtam, s szórakozottan megfogtam az egyik nagyobb szilánkot, amit azonnal el is dobtam egy sikoltással kísérve.
-Mi történt megint?-ugrott fel ijedten a húgom.
-Ez forró...-megfogtam egy másikat is.-Mind forró.
-Úristen...
-Jó...öhm hozz egy söprűt és egy lapátot.
Miután összetakarítottunk, hívtuk az üvegeseket és megcsináltattuk velük az összes ablakot. Kivettünk egy kis pénzt anyu táskájából és fizettünk. Mivel a szüleink nem voltak itthon, nagy volt az esélye, hogy soha nem tudják meg a mai nap történteket. Mindketten elmentünk fürdeni és mivel mindketten féltünk egyedül, jelen volt a másik is. Úgy döntöttünk, hogy egy szobában fogunk aludni és egy apró vitatkozás után, az én szobámra esett a választás.
  Bebújtunk az ágyba és hamar elaludtunk.
  Szörnyű álmok borították el öntudatlan állapotban lévő elmém.
Újra az erdőben voltam. Ugyanott feküdtem Loryval, és idővel a hangot is meghallottam. Tudtam, hogy menekülnöm kell, de most valamiért lassabb volt minden..mint egy lassított felvétel. Most futás közben volt időm körbenézni, és rengeteg árnyat láttam meg. Nem egyedül volt a támadóm...sokan vannak! Mikor már az erdő szélénél voltam, egy boldog kacaj hagyta el a szám, hogy végre vége, de most máshogy történt, mint nappal. Elkapott az a valami és magához rántott. Most sem láttam, csak éreztem. Olyan volt, mint egy ember. Végig tudtam tapintani "testén". Izmos volt, és rendkívül erős. Teste forró volt, és illata vonzó. Kissé elkábultam a félelemtől, és a fogva tartóm csábító hangja térített magamhoz.
-Az első csapás holnap ér!-suttogta és nyakon csókolt. Bármennyire is volt vonzó láthatatlan gonosztevőm, undorodtam tőle.
Felkeltem. Húgom ziháló alakjával találtam szembe magam.
-Én is érzékeltem az álmod!-mondta kikerekedett szemmel.-Alton az! Neki ilyen az érintése, és pontosan ilyen csókot adott régebben a nyakamra.
-Lehetetlen!
-Nem lehetetlen...de nem értem, hogy miért csinálja...és mi az az "első csapás"? Die úgy sajnálom. Ha annak idején nem jövök össze vele, akkor ez most nem történne meg és..
-Hagyd abba saját magad hibáztatását, mert esküszöm nyakon váglak. Nem lehetünk biztosak abban, hogy Alton csinálja! Amúgy...nemsokára megtudjuk, hogy mi az első csapás.
-Nagyon várom.- Remegett meg.-Ha már itt tartunk, ideje lenne felkelni.
-Mennyi az idő?
-Reggel 9 óra van.
-Mit csináljunk.
-Először is lezuhanyzok.
Aly elment zuhanyozni. Öt perce lehetett bent mikor megnyitotta a csapot. A vízcsobogást egy sikoltás is követte, amiből túl sok volt mostanában. Berohantam a fürdőbe, és rettenetes látvány fogadott.
Az első csapás: a zuhanyrózsából vér folyt...

10. Fejezet

Sziasztok!
Itt Szasza :D Próbáltam sietni amennyire csak tudtam de nem volt egyszerű dolgom.. Sütiket sütünk és ajándékokat csomagolunk de szorítottam időt hogy Detty is írhassa tovább és be kell vallanom nem vagyok képes élni e nélkül a történet nélkül :D:D Remélem elnyeri a tetszéseteket ez a fejezet :))

(Alesha szemszöge )

Összezavarodtam. Nem értettem Dianat. Viselkedett már  így, de ahhoz nagyon össze kellett vesznünk... Most nem hiszem hogy kiérdemelném ezt a bánásmódot. Kezdett megrémiszteni hidegsége velem szemben. A szeretet ami tisztán látható volt köztünk egy csapásra eltűnt. A kedvenc kávézómba tartottam ahova reményeim szerint Die is követni fog... Egyre gyorsabban szedtem lábaimat egymás után, légzésem már kezdett gyorsulni, ekkor megálltam. Magamra szóltam. Ez így nem mehet tovább! Meg kell nyugodnom! Nagyon nehéz lesz úgy ha közben megmagyarázhatatlan félelmet érzek, ami nem is a sajátom... Próbáltam kizárni fejemből minden gondolatomat és ennek az lett a vége hogy üresen, botorkáltam tovább. Üresen, gondolataim nélkül. Azt hittem nehéz lesz mindent kizárni a fejemből. Tévedtem. Elmém olyan szinten ellenezte a természetfeletti félelmet és szomorúságot hogy már magától reagált. Beléptem a kávézó ajtaján és akkor kaptam magamhoz mikor megcsapott a meleg egy kis szédülést okozva... Körülnéztem, de nem láttam üres asztalt. Az egyik közeli asztalnál egy helyes fiú ült, már majdnem elindultam felé, de lábam földbegyökerezett. Ismét a természetfeletti erő kerített hatalmába. Egy igen erős vonzás hatására megindultam az egyik asztalnál ülő ismeretlen lány felé. Arca kedves volt így hát én is hasonló arckifejezés kíséretében tettem fel kérdésem.

-Szia. Leülhetnék?

- Szia! Persze. Ülj csak le nyugodtan. - hangja kedves volt de mégsem olyan amiben vakon megbíztam volna...

- Köszönöm. Alesha vagyok. Téged hogy hívnak?

- Miranda vagyok. Most érkeztem egy órája ide. Eddig Amerikában éltem.- A neve sem ismerős...

- De jó!! És még iskolába jársz? - Kicsivel több lelkesedét mutattam. Nem akartam megbántani és még akár hasznos is lehet a barátsága...

- Nem. Már befejeztem. Viszont az öcsém még gimibe jár. - közben megérkezett a pincér.

-Mit hozhatok?

- Öhm... Egy narancslevet kérek szépen. - Nem igazán fáztam így nem a szokásos forrócsokimat kértem.

- Rendben hozom.

- Mivel foglalkozol? - kérdeztem meg barátságosan.

- Fényképészettel legfőképpen, de ezen kívül modell is vagyok.- Legalább valami közös bennünk...

- Én is imádok fényképezni. Egyszer szívesen megnézném a képeidet. - Ez remek felfedezőút lehetne.

- Rendben. Megadod a számod? - nyújtotta felém telefonját, hogy pötyögjem be a számom.

- Persze, de te is! Sokszor volt hogy én megadtam de nem hívott az illető. Most szeretnék biztosra menni.

- Egyet értek. Szimpatikus vagy. - erre csak mosolyogtam. Ha tudná, hogy csak kihasználom nem biztos hogy ugyanígy vélekedne... Intett a pincérnek . Fizetett és borravalót is hagyott. - Remélem nem baj ha most megyek. Az öcsém már lehet hogy otthon van...

- Nem dehogy baj. Akkor majd hívjuk egymást. Szia.

- Szia. - Mondta majd kilépett a kávézóból. Ezt nem hagyhatom annyiban... Még mindig a vonzás hatása alatt ami lassan kezdett alábbhagyni utána indultam. Követtem egészen egy szép házig, ami  nem volt ismerős és a lakója sem... Csak halványan halottam rejtekhelyemről, egy bokor mögül ahogyan köszönnek egymásnak. A fiú helyes volt és kedvesnek is tűnt, az a szeretet pedig amit Miranda iránt sugárzott elviselhetetlenül gyötörte szívem. Nehéz volt végignézni a két testvér boldogságát, mikor én és Die ilyen rosszban vagyunk... Szinte egyértelmű volt számomra, hogy utál. A két testvér közben bement a házba, nekem pedig nem volt kedvem kint ácsorogni, szóval elindultam afelé a hely felé ahol Die és én elváltunk. Meglepő látvány fogadott... Die lihegve dőlt neki egy fának az erdő szélén és a lábát figyelte. Lory elkezdett rám morogni Diana pedig felkapta fejét. Arca izzadt volt, haja pedig homlokára tapadt... 

- Die? Jól vagy? - Megint nem értettem mi történhetett, de ha az egésznek köze van Altonhoz én kinyírom azt a férget... Hiába érzek iránta bármit is és hiába utál vagy legalábbis már nem kedvel Die, meg fogom védeni nővérem!

- Igen! - hangja remegett és nem hangzott túl őszintének... Úgy döntöttem nem zaklatom. Nem akart beavatni és amit ő akar az általában úgy is történik. Annyira bíztam nővérem épeszűsségében ha szüksége van rám akkor azt közli is velem!

- Nem akarsz bejönni? Tudod péntek van... Pár nap és kezdődik a suli bármilyen hihetetlen is. Nem lenne túl jó ha tüdőgyulladással kezdenéd az évet...

- Tudod mit Aly? Inkább tűnj el! - Ez szíven ütött. Éreztem arcom egészen eltorzul a fájdalomtól,  nem tudtam magamban tartani érzéseimet, mint ahogyan szerettem volna. Könnyeim kicsordultak a szememből, már ömlöttek mikor észbe kaptam és rohanni kezdtem a "biztonságot" nyújtó ház felé. Sok mindentől megvédhetett. A hidegtől, a szúrós pillantásoktól, de attól nem amitől vagy inkább akitől a legjobban féltem. A nővérem és csak is ő bánthatott. Azt elviseltem ha valaki beszólogatott esetleg még utánam is köpött, de hogy a  tulajdon nővérem aki ráadásul még az ikrem is nem kíváncsi rám... Az elviselhetetlennek látszott. Eszeveszett tempóval rontottam be a házba, rögtön a szobám felé rohantam és magamra zártam az ajtót. Az ágy felé haladva felkaptam a telefonom és a fülhallgatóm. Belevetettem magam az ágyba, talán kicsit durvábban mint kellett volna. A fülhallgatót próbáltam beledugni a telefonba de kezem remegett és így nem igazán sikerült. Minden mérgemet beleadva a földhöz vágtam a telefont, ami ripityára tört. Megöltem! Semmiről nem tehetett mégis megöltem 2 éves telefonom ami már igencsak a szívemhez nőtt! Most be kell szereznem egy újat... Őrjöngve keltem fel és vettem kezembe Notebookomat. Az ő életét megpróbáltam megkímélni... Ujjaimmal idegesen doboltam és vártam míg betölt. Felmentem egy telefon vállalat oldalára és elkezdtem keresgélni az ideális mobilt. Egy Samsung Corby mellett döntöttem... Nem álmaim telefonja de megteszi. Megrendeltem és megnéztem emailjaimat. Semmi érdekes nem volt csak a szokásos hirdetések. Mindegyikre külön válaszoltam, de persze csak szóban bosszús hangon.

-Nem, nem szeretnék elutazni. 

-Nem veszem meg ezt a könyvet és nem, nem szeretnék biztosítást kötni.- Egy levélen azonban megakadt a szemem. Ez volt a címe: " A halál mindenkit megtalál..." Meg nyitottam de csak egy képet találtam amin nővérem  arca fájdalmas grimaszra torzult. Kettőt pislogtam és a a levél a képpel együtt eltűnt. Helyét ismét egy hirdetés vette át. Arcom hasonló formát öltött mint amilyet az imént a képen láttam. Rémületem az egekig szökött mikor az ablakomon koppant valami. Lassú léptekkel közeledtem felé majd kinyitottam. Arcomat megcsapta a hideg. Szemem elé a szokásos látvány tárult annyi különbséggel hogy most egy árny suhant át az úton. Nem láttam hogy ki az. Azt sem, hogy fiú vagy lány. Úgy éreztem nem tétlenkedhetek tovább. Lerohantam a lépcsőn, ki az ajtón. Fáztam mert kabátot nem vettem, de félelemmel keveredett izgatottságom elterelte a figyelmem. Csak rohantam arrafelé amerre az árny futott, vagy inkább suhant. Agyam csak annyit hajtogatott hogy "Menekülj!" de én nem hallgattam rá. Mielőtt lelassíthattam volna beleütköztem valamibe. Az ütés erejétől a földre estem. 

-Alesha? - Kérdezte az akibe nagy valószínűséggel beleütköztem...

9. Fejezet

Sziasztok!
Lám megérkezett a 9. Fejezet is. Bevallom egy kicsit beijedtem a feji írása közben, de ez azért lehetett, mert a fejemben már megvannak a részletek, és este van. :D Hát nem is szaporítanám a szót, helyette átadom a fejit. Jó olvasást Nektek!!
PS.: Boldog osztálykarácsonyt és ideiglenes megválást a tankönyvektől!
Puszi

Detty

[ Diana szemszög ]


-Gondoltam.-furcsa mód nem lepett meg, hogy nem ember, így egész nyugodt volt a hangom. Ezzel szemben Alesha egy hangyányit kiborult a maga módján.
-Gondoltad...ennyi?! Először áthajítod az egész udvaron a volt pa....Altont, utána ő megpróbál megölni téged...majd elmondom, hogy nem ember, erre te annyit mondasz, hogy gondoltam? Ha gondoltad, akkor mégis miért nem osztottad meg velem? - mondta feszengve, számon kérően.
-Honnan tudod, hogy nem ember?-hagytam figyelmen kívül kérdését.
-Ezt ne most...jó?
-Nem jó! Mégis mi lehet? -gondolkoztam kizárva a külvilágot és vele az idegesítő húgomat.
-Nem tudom.- mindketten szótlanul ültünk az ágy egy-egy végében, a gondolatainkba merülve. Már kezdtem ideges lenni amiért nem jöttem rá, hogy mi lehet Alton, mikor valami kaparászásfélét hallottam az ajtón. Alesha ugrott egyet ültében, majd rám meredt. 
-Azt ne mond, hogy még világosba is félsz!-gúnyolódtam.
-Ha-ha Diana hozod a formád, de mégis mi volt ez?-kérdezte a szemeit kapkodva.
-Már el is felejtetted a kutyáinkat? Engedd be őket!
-Marlo? Lory?-pattant ki Alesha az ágyból. Odarohant az ajtóhoz és kinyitotta. Két nagy eb ugrott be rajta Alyt a földre teperve. Marlo ott maradt és az arcát nyálazta tele. Lory azonban otthagyta őt és az ágyra pattanva mellém feküdt, s hagyta, hogy végigdögönyözzem testét míg ő játékosan harapdálta a karom.
Hol voltatok??-kérdezte meghatódva Aly. Igaz ami igaz tényleg nem láttuk őket egy ideje és komolyan kezdtem aggódni miattuk. Sokszor ellógnak, de mindig hazajönnek. Lory az az egy személy-igen személy, mert hiszem, hogy a kutyák is rendelkeznek olyan értelemmel mint az emberek...ha nem többel - akit imádok és ezt KI IS MUTATOM. Szorosan megöleltem csupa bunda kutyám, aki szorgalmasan nyalogatta az arcom.
 Szerettem Loryval lenni. Nagyon megnyugtató a jelenléte, bár néha nem nagyon össze tud zavarni. Az ő gondolatait is érzékeltem. Furcsa dolog...a kutyák gondolatai nem szavakban, hanem képekben jutnak el hozzám. Ez néha nagyon előnyös, mert így tudom, hogy miért ugat. Néha viszont összezavar. Olyan mintha ő is hallaná az én gondolataim...könnyen megértjük egymást. Aly és Marlo kapcsolata is ilyen, bár őket nem figyelem annyira. Marlo nem kedvel engem..Lory meg Alyt nem szereti.
-Mit csináljunk most?-kérdezte húgom és én nem tudtam, hogy a kutyához vagy hozzám beszél-e. Akkor világosultam meg, mikor már előttem állt és a nevemet mondogatta.
-Diana! Die! Figyelsz? Hozzád beszélek! Mit csináljunk?
-Mit..mit..miért kéne egyáltalán csinálnunk valamit?
-Hát Altonnal kéne valamit kezdeni. Nem úszhatja meg, hogy kilökött téged az ablakon!
-És mit akarsz csinálni? Feljelented?-gúnyolódtam
-Nem tudom...talán beszélhetnénk vele.
-Mi csak emberek vagyunk. Nem tudunk vele semmit sem csinálni. Ha még egyszer a kezeim közé kerül, akkor biztos, hogy megölöm, de addig nem tudunk mit tenni. Azonnal megölne minket.
-De....egyrészt nekünk is vannak bizonyos "dolgaink" és...
-Várj! Mégis van egy tervem!
-Micsoda?- kérdezte mohón Aly.
-Nem gondolod, hogy megmondom...
-De gondolom!
-Nem, nem gondolod, mert te nem tudnál úgysem segíteni! Ezt egyedül én csinálom.
-Fenét! Segítek!
-Pontosan. A fenét segítesz! Nem kell segítség. Amúgy sem lennél képes rá! Csak hátráltatnál!
-Vagy elmondod, vagy..
-Nem!-ordítottam rá, és megindultam felé, mire Marlo közénk állt, és morogni kezdett rám.
-Hülye kutya! Tűnj innen!-nagyon úgy tűnt, hogy Marlo érzi a szavaim súlyát, mert nekem akart ugrani, csakhogy Lory nem engedte. Megijedtem mert féltettem őt. Gyorsan magamhoz hívtam, és megsimogattam.
-Jól van kicsim gyere menjünk innen.
-Hova mentek?-aggodalmaskodott Alesha.
-El innen! Tűnjetek el az ajtóból!-parancsoltam rá és a kutyájára.
-Nem.-makacskodtak mindketten.
-Jó.-mondtam és elindultam az ablak felé. Aly odarohant és elém állt.
-Elment az  eszed?!
-Nem. Nagyon is sok van.-mondtam és mivel Alesha már nem állt az ajtóban, könnyűszerrel kislisszoltam rajta. Lory követett miközben lementem a lépcsőn. Anyuékba botlottam, akik kikerekedett szemmel figyelték magán akciómat.
-Te mégis hova mész? Most engedtek haza a kórházból! Pihenned kell!-hadarta el a vádpontokat apu.
-Igen, tudom, de szükségem van egy kis levegőre. Nem éreztem jól magam a szobámban, úgyhogy gondoltam sétálok egyet.-mondtam teljesen ártatlan fejjel.-Nem megyek messzire, csak a környéken sétálgatok.
-Jó, de nagyon vigyázz magadra! Ne kísérjelek el?
-Öhm..nem köszönöm.-Francokat. Tettem hozzá magamban. Hallottam Alesha gondolatait amint méltatlankodik. Utálta mikor megjátszom a jó kislányt. Nemhogy elismerné a munkám. Kifejezetten nagy színészi tehetséget igényel, hogy megjátsszam a pedáns kislányt.
 Kiléptem az ajtón és elindultam az erdő felé. Loryn nem volt nyakkörv, mert anélkül is mellettem maradt. Sétálás közben még soha nem csatangolt el, csak néha esténként lóg ki. Már egészen mélyen jártam az erdőben, hol Loryt, hol a hóval meghintett tájat figyelve, mikor meghallottam Aly hangját. Túl sok információ jutott el hozzám, úgyhogy nagy valószínüséggel a gondolatait hallottam. Engem keresett, és jó nyomon volt. Halkan letértem eddig járt utamról és irányt változtattam, hogy nem találjon meg. Loryt csendre intettem, és szinte hang nélkül figyeltük Alyt. Kicsit közelebb ért, ezért hátrálni kezdtem, csakhogy ráléptem egy ágra, ami hangos reccsenéssel adta tudtomra, hogy megadta magát. Húgom a hang irányába, vagyis felém kapta a fejét és közelített.
-Diana beszéljük meg.
-Mit?
-Azt, hogy nem csinálhatod egyedül! És örülnék ha előjönnél, mert nem látlak.
-Eszemben sincs előjönni!
-Veled nem lehet beszélni!-fogyott el húgom türelme.-Elmegyek a kedvenc kávézónkba. Ha esetleg beszélni támad kedved, akkor gyere.-mondta, s azzal eltrappolt.
-A fenét támad kedvem beszélgetni. Főleg nem veled és főleg nem erről.-válaszoltam szinte suttogva.
Egy hirtelen jött ötlettől vezérelve, lefeküdtem a hóba. Nem vagyok valami hajlamos a betegségekre, úgyhogy nyugodt szívvel tehetem meg ezt. A friss hó inkább nyikorgott, mintsem ropogott, mit ahogy azt mondani szokták. Kicsit fáztam, de ez jó volt arra, hogy kitisztuljon az elmém. Átgondoltam a szobámban megszületett ötletem és nem is volt akkora hülyeség...bár kicsit rizikós és nevetséges, nem utolsó sorban nagy a lebukásveszély.
 Mivel Alton úgy tudja, hogy megölt engem, könnyűszerrel ráijeszthetnék azzal, hogy visszatértem a halálból, és őt kísértem. Vajon bevenné? Megijedne egyáltalán? Nem tudom. Olyan képek kúsztak be az elmémbe, amitől muszáj volt nevetnem. Hangom villámcsapásként hasított keresztül az amúgy majdnem csöndes erdőn. Az erdei állatok féltek tőlem, pedig én szívesen jártam ide. Mindig szerettem az erdőket, főleg ha velem volt Lory. Kutyám most fejét a hasamra tette és egyik szemöldökét felhúzva figyelt engem. Annyi értelem volt a tekintetében, ami még emberek között is ritka.
-Szerinted is gonosz vagyok Lory?-Az említett felpattant, vakkantott egyet és végignyalta az arcom. -Ezt nemnek veszem.-vigyorogtam rá, mivel a gondolatai egyértelmű nemmel válaszoltak. Percekig ültünk a hóban, miközben simogattam őt. Hirtelen felpattant, s a gondolatai ijedtek voltak. El kezdett loholni kifele az erdőből. Még csak két métert tehetett meg, mikor visszafordult és a fejével intett, hogy kövessem. Földbe gyökeredzett a lábam. Megijedtem. Egy furcsa, összefüggéstelen gondolatot hallottam meg, egy ismeretlen hangon. Valahonnan távolabbról, a hátam mögül jöhetett. Közeledett felém. A félelem elhatalmasodott rajtam, de valamilyen szinten kijózanított. Elkezdtem rohanni ki az erdőből, és Lory is velem rohant. Ő kicsit előrébb járt, mint én. Figyelt rá, hogy egy bizonyos távolságnál messzebb ne kerüljön tőlem. A félelem őt is uralma alá vette, de én jobban rettegtem. Minden második pillanatban hátrakaptam a fejem. Nem láttam semmit, de a hang nem akart megszűnni. Egyre hangosabb és rémítőbb lett. Az erdő ami eddig békés volt, most félelmetes hejjé változott. A szívem a torkomban dobogott és remegtem. Próbáltam minél gyorsabban futni, de mintha nem is haladtam volna előre. Már láttam az erdő végét jelentő fényt. A hang szinte elviselhetetlen volt. Már majdnem a hátam mögött volt az a valami, mikor még mindig volt kábé öt méter hátra. Négy, már azt is hallottam, ahogy suhanása megrezegteti a leveleket. Három, émelyítően édes illat csapta meg az orrom. Kettő, éreztem tekintetét a hátamon. Egy, lehelete a tarkómat érte.
 Az utolsó pár centit már ugorva tettem meg. Valami megérintette a karom. Kiértem az erdőből és azonnal támadómra emeltem tekintetem, de nem láttam senkit és a hang is megszűnt...

A nevetés kedvéért!! :D

Rengeteg olyan kifejezés van a magyarban, ami valamilyen módon valamilyen étellel kapcsolatos. Például amikor perecelsz egyet. Vagy elmész csak úgy céltalanul kolbászolni a városba. Vagy rizsázol valakinek, például abból a célból, hogy később megrépázd, de az is lehet, hogy ő meg utána megmogyoróz. Ilyenkor nem kell Sokat tökölni, ha egyszer már lekenyerezted. Veled ne kukoricázzon. Persze ha éjszakai pillangó, akkor tejelned kell, mert kisajtolja belőled, ezt általában előre le is vajazzátok, amikor még úgy be vagy sózva, hogy borsózik a hátad, és nem gondolsz arra, hogy utána annyira fel leszel paprikázva, hogy majd becsokizol. Nem ér a nevem, káposzta a fejem. És ha erre nem tudsz mit mondani, akkor mákom van.

8. fejezet

Sziasztok! Nem is lesz olyan ismeretlen az a lány mert a fejezetben a neve is kiderül :D:D Remélem tetszeni fog! Szasza a fejezet alkotója.
(Ismeretlen lány szemszöge)

Már nagyon rég gondolkozom azon hogy meglátogatom rég nem látott testvérem. Eddig nem volt merszem visszamenni hozzá, hisz haragban váltunk el. De már nagyon hiányzik. Kellett ez a két év hogy rájöjjek nagyon szeretem. Remélem nem csinált semmi ökörséget míg nem vigyáztam rá! Mindig is nekem kellett ügyelnem rá mert a szüleink nem voltak túl gondoskodók. Amerikában élek és nagyon nehéz lesz eljutni Anchorage-be ami ráadásul nagyon messze van és az sem biztos hogy még mindig ott lakik! A bőröndbe már elkezdtem bepakolni és le is foglaltam egy repülő jegyet. Sok meleg ruhát viszek mert nagyon hideg van ott. Alapjáraton utálom a hideget de most el kell viselnem. Az esővel semmi bajom...de a hó!! Sokan szeretik ahogyan ropog a talpuk alatt a friss hó és azt a látványt is mikor betakarja az egész tájat ameddig a szem ellát. Elmondva szép de nem nekem találták ki. Bepakoltam az utolsó meleg zoknimat is és már indulásra készen álltam lakásom ajtajában. Még utoljára körbenéztem és szippantottam egy nagyot a hazai illatokból. Volt minden. Rózsa illat amiről tudtam hogy hamarosan megszűnik mert elhervad a csodás virágom amit az ex barátomtól kaptam. Összességében nem bántam hogy itt kell hagynom Amerikát. Mindig is szerettem a változásokat és azt sem bánom hogy itt kell hagyom az emlékeket. Az emlékeket amelyek a szívemet mardosták. Mindegyik azt az embert juttatta eszembe aki megbántott és eltiport. Erre nem akartam gondolni. Nagyon kis részben ezért is megyek el. Kiléptem az ajtón magam mögött hagyva minden fájdalmas emléket. A lakást nem adom el, csak bérbe adom az egyik ismerősömnek.Benne megbízok. Lassan vettem a lépcsőfokokat egymás után. Majd a kapun kilépve leintettem egy taxit.
-Jó napot! 
-Jó napot!-A csomagokat berakta a csomagtartóba majd mind a ketten beszálltunk.
- A reptérre kérem.
 -Rendben. Már is. -A taxis egy harmincas éveiben járó férfi volt. Kedvesnek tűnt, de nem különösebben foglalkoztam vele. Az egész utat gondolataimba merülve töltöttem míg az autó lassítani nem kezdett. 
- Megérkeztünk.
- Köszönöm. Mennyibe fog kerülni? 
- 25 dollár lesz. - Előkotortam a pénztárcámból pont annyit amennyit mondott és a kezébe adtam.
- Köszönöm, további szép napot!
- Önnek is! - mondtam még köszönés képen, majd kiszálltam az autóból. A bőröndömet én vettem ki és mivel -szerencsére- gurulós nem kellett cipelnem. Besétáltam a reptér épületébe és elintéztem a papírokat. 


1 nappal később

Nagyon izgultam mikor már az öcsém háza előtt álltam. Rég láttam és ez a találkozás sorsdöntően hathat az egész életünkre. Meg nyomtam a csengőt aminek hangja átjárta az egész házat. Nem nyitottak ajtót így gondoltam várok egy kicsit. Miközben vártam elgondolkoztam rajta hogy mit is mondhatnék neki? Nem bírtam tovább a hidegben ácsorogni így elindultam a járdán. 10 perc múlva megláttam egy kis kávéházat és be is mentem. Kerestem egy szabad asztalt és helyet foglaltam. A pincér másfél percen belül már mellettem állt.
- Jó napot! Mit hozhatok?
-Jó napot! Egy forrócsokit kérek és egy üveg buborék mentes ásványvizet.
- Már is hozom! - csak bólintottam. Elővettem érintőképernyős telefonom, amit nem rég vásároltam.  Még nem tudtam zökkenő mentesen kezelni, így úgy döntöttem próbálgatom az alkalmazásokat. 5 perc sem telt bele és érkezett a pincér az italommal. 
- Köszönöm. - mondtam mikor elém tette a rendelt italokat.
- Szívesen. - mosolygott rám kedvesen. Kezembe vettem a forrócsokit és óvatosan belekortyoltam. Testemet átjárta a meleg. Az ajtón belépett egy nagyon szép lány amitől rögtön elfogott a irigység. Körbenéztem és láttam hogy nincs üres asztal. Amikor ezt ő is észre vette egy pillanatra megállt, körbenézett majd elindult felém.
- Szia. Leülhetnék? - kérdezte. A hangja is szép volt. Úgy gondoltam miért ne. Ha itt fogok lakni, akkor nem árt ha megismerek pár embert.
- Szia! Persze. Ülj csak le nyugodtan. 
- Köszönöm. Alesha vagyok. Téged hogy hívnak?
- Miranda vagyok. Most érkeztem egy órája ide. Eddig Amerikában éltem.
- De jó!! És még iskolába jársz? 
- Nem. Már befejeztem. Viszont az öcsém még gimibe jár. - közben megérkezett a pincér.
-Mit hozhatok? 
- Öhm... Egy narancslevet kérek szépen. 
- Rendben hozom.
- Mivel foglalkozol? - kérdezte Alesha.
- Fényképészettel legfőképpen, de ezen kívül modell is vagyok.
- Én is imádok fényképezni. Egyszer szívesen megnézném a képeidet. 
- Rendben. Megadod a számod? - nyújtottam felé telefonom, hogy pötyögje be.
- Persze, de te is! Sokszor volt hogy én megadtam de nem hívott az illető. Most szeretnék biztosra menni. 
- Egyet értek. Szimpatikus vagy. - erre csak mosolygott. Intettem a pincérnek mert miközben beszélgettünk már egy óra is eltelhetett. Fizettem és hagytam borravalót is. - Remélem nem baj ha most megyek. Az öcsém már lehet hogy otthon van...
- Nem dehogy baj. Akkor majd hívjuk egymást. Szia.
- Szia. - kabátommal és bőröndömmel a kezemben kisétáltam az ajtón. Nagyon hideg szél fújt így gyorsan belebújtam a meleget adó télikabátba. A hó már szállingózott, a földet pedig vékonyan fedte a fehér lepel. Lassan botorkáltam, mert a magassarkúval eléggé csúszott a föld. Csoda ha nem esek hasra. Alapvetően nem vagyok esetlen de a magassarkú és hó párosítás mindig kiveri nálam a biztosítékot. Még 5 percnyi séta lehet a házig és reméltem hogy most már otthon találom szeretett öcsikémet. A forrócsoki melege kezdett elszállni testemből és kezdtem fázni is. Az ajtó elé lépve újra csöngettem. Bentről halk motoszkálást hallottam. Remek!!! Itthon van!! Az öröm és félelem egyszerre terjedt szét testemben. A zár kattant, egyet.... kettőt, majd az ajtó nyikorogva kinyílt. Az érdeklődő arcot rögtön felváltotta a meglepett.
- Miranda? Te hogy kerülsz ide? Mit keresel itt? - hányféle képen fogja még elmondani azt hogy mit is keresek itt?? 
- Igen én vagyok. Miért? Nem látogathat meg csak úgy a nővéred?
- De .... csak váratlanul ért...
- Esetleg bemehetnék? Kezdek szétfagyni.
- Gyere!! - mondta és közben utat engedett maga mellett. - Add ide a bőröndöd. - én nagy kegyesen átnyújtottam neki, de soha nem ismertem volna be hogy mennyire is fájt már tőle a kezem. Mindig az a magamban fortyogó és szenvedő alak voltam. Próbáltam a kirohanásaimtól megvédeni a körülöttem élőket.
- Azért örülsz hogy itt vagyok vagy még mindig haragszol?
- Nem dehogy haragszok! Pont ellenkezőleg! Nagyon hiányoztál és örülök hogy itt vagy.
- Akkor jó. Van egy fölös alvóhelyed? Nem igazán béreltem lakást. 
- Mellettem aludhatsz. Öhm... nem rég.... szakítottam... a barátnőmmel.
- Oh ... sajnálom.
- Ne sajnáld! Nem volt jó kapcsolat. A lány állandóan részeg volt.
- Jó akkor nem sajnálom. 
- Nem vagy éhes, szomjas? 
- Egy szendvics jól esne és egy kis tea. De ha megmutatod mit hol találok megcsinálom én.
- Nem változtál semmit sem . - Megmutatta mit hol találok, majd meg is ettük a sonkás szendvicseket amiket 10 perc alatt elkészítettem. A tea égette a torkom de azért megittam gyorsan. Miután elmúlt a kezdeti égető érzés már jól esett a meleg ami ismét szétáradt testemben. Ettől az érzéstől nagyon elálmosodtam és úgy nézett ki hogy öcsikém sem aludt sokat így bementünk a szobájába. Ő átvette a pizsamáját, én pedig egy kölcsön kapott pólóba bújtam bele. Semmi kedvem nem volt előkotorni a bőrönd legalján heverő alvóruhámat. Befeküdtünk egymás mellé és már majdnem elaludtam mikor megszólalt.
- Holnap sok kérdésem lesz ám! - mondta figyelmeztetőleg, mire megeresztettem egy gyors mosolyt. Ez volt az utolsó emlékképem . Mély álomba merültem és próbáltam kialudni a nap fáradalmait...

7. Fejezet

Ez egy tényleg rendhagyó hétvége, mert már hozom is nektek a 7. fejezetet. Annyira megszerettem ezt a történetet, hogy nem bírtam ki, hogy ne írjam meg ezt a fejezetet. De ezt ne nagyon szokjátok meg :) jah és egy figyelmeztetés: 3 szemszöges és a második elég idétlen. :D
Puszi
Detty

[ Diana szemszöge ]

  A fájdalom a gerincemtől kezdve szétterjedt az egész testemben. A szememet lehunytam és vágytam a halál csókjára, ami megváltás lett volna, tekintve helyzetem. A fájdalom kezdett felemészteni és legszívesebben sikítottam volna. Nem lehet igaz, hogy Alton öl meg engem.
  Sikítozásra lettem figyelmes. Aly közeledett felém és sírt. Tudnám, hogy került ide...Ő is érezte, hogy már nincs sok hátra. Ebben a pillanatban leesett, hogy ő is érzi azt amit én. Meg kell, hogy halljak végre. Nem hagyhatom őt szenvedni!! Várjunk. Ha meghalok, akkor ő is meghal. Életben kell maradnom miatta. Hallottam, hogy Aly hívja a mentőket és én könyörögtem, hogy siessenek. Még pár perc és mindketten meghalunk. Igazából azt sem értem, hogy, hogy lehetek még életben.
  Szerencsére meghallottam a szirénázást, ami egyre közelebbről és közelebbről hallatszott. Nem tudtam mozdulni sem. Az utolsó emlékfoszlány az volt, hogy Aly a kezét a kezemre helyezte és engem ölelve mindketten elvesztettük eszméletünket.

  Ébredésem nagyon furcsa volt. Erős fény világított a szemembe, ami elvakított. Nem hittem az érzékeimnek. Meghaltam volna? És a fény...a mennybe kerültem? Bármit el tudtam képzelni, de ez az egy kizárt volt! Én a pokolba kerültem volna és csak Aly a mennybe.
 Látásom kitisztult, mikor megszoktam a fényt és az érzékeim is elkezdtek normálisan működni. Felfigyeltem egy csipogó hangra, és a gépekre körülöttem. Mozdulni akartam, de nem ment. Szörnyen fájt mindenem és a tűk a kezemben sem nyugtattak meg. Egy új gondolat ütött szöget a fejemben. Élek! És Aly is! Rákoncentráltam a gondolataira és megtudtam, hogy ő is most kelt fel. Azon gondolkodott, hogy élek-e még. Hát igen..ez Aly. Amikor fél, elveszti a józan eszét és még annyit sem fog fel, hogy azt nagyon is érezné ha meghaltam volna. Nagyon aggódott értem és ez jó érzés volt. Tudtam, hogy szeret és ő is tudta, hogy én is szeretem őt, de ezt szánt szándékkal egyikünk sem adta a másik tudtára.
   Anya hangját hallottam. Be akart jönni hozzám, de nem engedték. Miért nem engedik be anyut? Látni akarom! Nagy csodálkozásomra anya beletörődött, hogy nem fogják beengedni, és megkérdezte, hogy Aly-hoz bemehet-e. Hozzá beengedték. Mi történik itt? Elmélkedésem egy ápolónő zavarta meg és mikor belépett, én inkább úgy tettem mintha aludnék. Bevette. Ellenőrizte az állapotom, és a gondolataiból kiolvasva nem találtam semmi nyugtalanítót. Akkor miért van az, hogy hozzám nem engedik be a szüleimet? És hol az apám? Ő miért nincs most anyuval?
  Apropó anyu. Ki kéne hallgatni a beszélgetésüket. Ha nem fájna mindenem ennyire, akkor könnyebb lett volna odafigyelni, de így... Annyit fogtam fel, hogy anyu megkérdezi Aly-tól, hogy mi történt. Aly nem tudott válaszolni és kétségbeesve üzengette felém, hogy segítsek neki, de nem tudtam. Ez vicces volt. Kíváncsi voltam, hogy vágja ki magát. A kérdésemre hamar választ kaptam. A  legegyszerűbb módot választotta: Elaludt, és vele én is.

  Mikor ismét felkeltem, már többen voltak a szobámban. Egy orvos, két ápolónő és...Aly? Egy tolószékben őt is átengedték, de a szüleinket még mindig nem engedték be. Megpróbáltam kiolvasni a gondolataikból, hogy mi történik, de nem ment. Az infúzió átmenetileg ugyan, de törli a képességem. Ezt már tapasztaltam még mikor régebben eltörtem a lábam. Nagyon kíváncsi voltam, ezért ki kellett nyitnom a szemem.
-Felébredt!-kiáltott fel vékony hangon az egyik ápolónő.
-És akkor mi van?-mordultam rá flegmán.
-Die! Die!-ordított Aly és kipattant a tolószékből, amin nevetnem kellett.
-Minek neked tolószék te lány?-kérdeztem
-Jól vagy?
-Pont annyira, mint te.-mosolyogtam rá.-De úgy látom te elég jól úgyhogy mehetünk is.
-Hááát Die...ne ijedj meg...
-....mi van?? Mi történt?
Tudod, én másodkézből éltem át. Közölte gondolatban Aly, de a következő mondatát már hangosan mondta.
-Te...elég súlyos sebeid vannak.-közölte Alesha.
-Súlyos sebek? Na ne! Adjatok egy tükröt!
-Die nyugi! Az arcod nem sérült.-nyugtatott nevetve Aly. Hiába, ő tudja, hogy nem élném túl ha sérült volna az arcom.
-Akkor nincs semmi gáz, de akkor mégis mim sérült?
-A gerinced.-felelt a doki
-Magyarul?-kérdeztem szokásos bunkó modoromban, de ezt az itteni dokik már megszokhatták mivel törzshelyemmé vált a kórház.
-Nem vagyunk benne biztosak, hogy tudod-e mozgatni a tested.... Előfordulhat, hogy az ütés miatt megbénultál.-mondta halkan a doki félve, mert tudta, hogy kiborulok.
-Mi az, hogy megbénultam?- olyan dühös lettem, hogy kitéptem a kezemből a tűket és kipattantam az ágyból, hogy neki ugorjak a dokinak.
-Ezek szerint szó sincs bénulásról.-nevetett hangosan Aly.
-Valóban. Akkor mehetünk?-kérdeztem
-Nem lehet, hogy ilyen gyorsan gyógyulj!-kiáltott fel az orvos.- És ha szabad megkérdeznem, mi történt?
-Nem szabad!-förmedtem rá.
-Tudnunk kell.
-Összeverekedtem Alesha-val és azt hiszem folytatni fogom, ha tovább röhög!
-Egy verekedéstől lennének ilyen sebeitek?
-Igen, mert Alesha egy kővel dobott hátba, csak azzal nem számolt, hogy a fájdalmamat ő is foglya érezni, mert ikrek vagyunk.-sziszegtem, mire Aly-nak az arcára fagyott a mosolya. Csak el ne felejtsek bocsánatot kérni tőle később.
-Akkor megírjuk a zárójelentést és mehetnek is.
-Ajánlom, hogy gyorsan csinálják. És egyébként mire volt jó az, hogy nem engedték be a szüleimet?
-Nem akartuk, hogy így lássanak.
-Aha. Na menjünk már.
Kiléptünk a kórteremből és anyuék a nyakunkba ugrottak. Miután agyon csókolgattak mindkettőnket, hazavittek és betessékeltek minket az én szobámba és mindketten a franciaágyamba feküdtünk be. Persze csak míg anyuék ki nem mentek. Bírtam az ősökbe, azt, hogy soha nem kérdeztek semmit. Még arról sem tudtak, hogy milyen képességeink vannak. Be akartam menni a gardróbomba átöltözni, de a húgom megragadta a kezem és én felszisszentem, mert Alton nagyon megszorította.
-Bocsánat.-engedte el a kezem.
-Hát van mit!
-Van mit?? Van mit?? Őrült, hülye, liba? Van mit? Még te mondod? Mi a fenét csináltál? Azt hittem meg fogsz halni!! El tudod te képzelni, hogy hogy aggódtam. Én is átéltem azt amit te és mégis miattad aggódtam!-zokogta Aly
-Én is miattad aggódtam, mert tudtam, hogy te is átéled amit én! Egyébként meg had világosítsalak fel, Alton-nál voltam, és tudod ki volt nála? Az a lány akivel utoljára láttad őt csókolózni! Gondoltam kinyírom, de az a barom kilökött a hálószoba ablakán!! Jah és tudod, mi mondott előtte? Figyelj idézem! "Jah és Die! Ha nem akarnál kinyírni szívesen kerülnék veled közelebbi kapcsolatba, mert igencsak izgató tudsz lenni"! Én mondom neked Aly, ez a pasi nem ember. Túl nagy ereje van hozzá. Meg sem érezte ha megütöttem, viszont ő ember feletti erővel vágott vissza.-ordítottam húgom pofázmányába.
-Várj..várj! Alton kilökött az ablakon?-rémületében még a zokogást is abba hagyta.-Alton meg akart ölni? És megütött téged?
-Lényeglátásod lenyűgöz. De komolyan!
-Nem lehet...nem....lehet. Biztos nem direkt csinálta!

-De lehet. És, de igen direkt csinálta. Te nem hallottad az a röhögést amit az utána hallatott miután kilökött.

-Neeem! Die...öhm mondanom kell valamit.-mondta Aly félve és olyan volt az arca mintha megvilágosult volna.
-Micsodát?
-Az előbb mondtad, hogy Alton nem ember...hát én sem tudom, hogy mi ő...de tényleg nem ember....

 + két fejezet


[ Elisa szemszöge ( a csajé, aki Diana jóvoltából ketcupban fürdött) ] ( Ez egy olyan paródia bevezető Alton szemszögéhez. Vicces kedvemben vagyok.)



-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ Meghaltam!!!!! Meghaltam!!! Meghaltam!!!! Segítség!! Úristen, tiszta vér a víz!! Mi történt?? Segítség! Meghaltam!!
-Fogd már be hülye liba! Felvered az egész várost!-mordul rám Alton!!
-Te voltál Alton te öltél meg?? Miért? Miért öltél meg Alton??? Én szerettelek és te is engem!! Alton!!!
-Kuss! Nem vagy halott!!
-Nem látod, hogy halott vagyok?? Tiszta vér minden! De miért tetted ezt velem?? Vagy ha nem te tetted, akkor ki volt?

-Istenem! Te nem csak kívülről vagy szőke!! Az ott csak ketchup! Neked nincs szaglásod?
-Ketchup? Hát te meg akartál enni?? Miért Alton?
-Nem akartalak megenni!-kiáltott rám undorodva Alton.-A kannibalizmus amúgy is büntetik.
-Tényleg. Akkor mit keresek egy kád ketchupban?
-Elisa...te mennyit ittál?-kérdezte gyanakodva az én Altonkám.
-Nem sokat.-vigyorogtam rá, mert igazából nagyon sokat ittam.
-Aha. Szakítok veled. Új célom van.

[ Alton szemszöge ]
-Aha. Szakítok veled. Új célom van.-mondtam neki.
-Mi??? Neeem!-mondta és ledobta magáról a ruhákat. - Szeretlek Alton!
-Én nem. Öltözz fel és menj innen.
-Miért? Szóval csak egy egy éjszakás kaland voltam neked?
-Le sem feküdtünk.-mordultam rá. Már a gondolattól is undorodtam.
-Az mindegy!
-Neem!-sikította és meztelen testével nekem ugrott. Undorodva löktem el magamtól.
-Takarodj!
-Nem.
-Nincs kedvem veled játszadozni.-mondtam és olyan erősen koncentráltam a halálára, hogy holtan esett össze a csempén.
-Végre.- Mormogtam magamba. Legalább tudom használni a képességem. Megérintettem meztelen vállát és hamuvá pörköltem. Hiába. A négy elem  is a képességem.
 El kezdtem tervezgetni. Tudtam, hogy nem öltem meg Diana-t azzal, hogy kilöktem az ablakon. Meg akartam szerezni őt, s magam mellé állítani. Tudtam, ha bevetem azt a képességem, amivel bárkit el tudnék csábítani, sikerülni fog...

6.fejezet

Sziasztok!
Ez egy rendhagyó hétvége lesz ugyanis itt van a következő feji is :D Detty feladta nekem a leckét, de nem annyira mint amennyire hitte. :))) Szasza a fejezet írója.
(Alesha szemszög)

Die-vel megtaláltuk a megfelelő helyet a bulizásra, ahol  jól érezhetjük magunkat. Ez már a törzshelye így ingyen beengedtek . Rögtön elindultunk táncolni majd megittunk jó pár alkoholmentes koktélt. Elég jól elbeszélgettem a pultos fiúval, aki nem mellesleg nagyon dögös volt!
-És mi a foglalkozásod? - ennyire öregnek nézne?!
-Még tanulok. És a nővérem is. Ő itt Die. - Magam mellé néztem ahol egy kopaszodó részeg ember ült. A pultosból kitört a röhögés. Én sem bírtam tovább nevetés nélkül, de már kezdtem félni is! Azt mondta itt lesz! Azt mondta megvéd, hogy nem hagy magamra! Egyedül éreztem magam és a félelem elemi erővel áradt szét testemben. Éppen bepánikolni készültem, mikor óriási fájdalmat éreztem a hátam és az oldalam környékén. Nem ez nem jó megfogalmazás, mert az egész testem égett, szúrt és minden lehetséges módon kínzott. Nem bírtam tovább csöndben maradni, így felsikoltottam. Semmit sem értettem. Hogy lehet ez? És mitől? Akkor agyamba egy régi emlék kúszott, mikor Die eltörte a lábát. Tisztán emlékszem fájdalmára, ugyanis átéltem, amit ő érzett. Agyamat immár a féltés öntötte el! Hol lehet? Mi a baja? Erősen koncentráltam, hogy mentális kapcsolatot tudjak kettőnk között kialakítani. Die!! Ordítottam gondolatban, és reményeim szerint meghallotta. - Szűkségem van rád! Hallod? Nem hagyhatsz itt! Meg foglak találni! Ordítottam még mindig gondolatban. Bár a fájdalom nem akart alábbhagyni és már jó pár ember is körém gyűlt elindultam kifelé. A lábam sajgott, és lépteim csak tovább rontottak  a helyzeten, de tovább futottam. Valami, amit nem tudok megmagyarázni egyenesen Altonék házához vezetett. Mikor megláttam ki fekszik az ablak alatt, először lefagytam, majd fejvesztve kezdtem felé rohanni.
-Die!!! - arcát simogattam miközben a mentőket tárcsáztam. Rövid időn elül fel is vették.
-Halló? A nővérem! Nem tudom mi baja lehet, de eszméletlenül fekszik- kiáltottam a telefonba. Még elmondtam a címet is miután a telefon másik végén lévő ember kérte, aztán letették. Amint a telefon pittyegni kezdett, jelezve a vonal megszakadt, az én szívem is megszakadt. Még mindig éreztem fájdalmát, de csak reménykedni tudtam benne, hogy ő nem érzi. Lehet hogy nem hallja amit mondok neki, de a gondolatait nem tudja teljesen kizárni!
-Die? Kérlek tarts ki! Mindjárt jön a mentő! Megmentenek hallod?? Megmentenek! Nem lesz semmi baj. - Próbáltam közvetíteni felé gondolataimat.És ekkor nagy meglepetésemre és örömömre megérkezett a várva-várt mentőautó. A sziréna bántotta a fülemet, de egyre inkább homályosodott el minden. Lábam kezdett remegni és nem tudta megtartani testsúlyom. A földre rogytam Die mellé és utolsó erőmből kezemet a kezére tettem. Nem hallottam, nem láttam semmit. Viszont legalább a gondolataim megmaradtak. Nagyon furcsa jelenség és nem tartom kizártnak hogy azért van mert máshogy működik az agyam. Akkor viszont Die is hallotta amit mondtam neki! Nem éreztem fájdalmat. Most meghaltam? Nem az nem lehet. Nem szólat arról a halál hogy csak a nagy feketeségben test nélkül a gondolataimmal egybezárva "élek" az örökkévalóságig. Nem is tudom  mióta vagyok már kettesben a gondolataimmal. Az idő megszűnt létezni. Nem érzékeltem sok mindent, csak annyit hogy megint kezd fájni a testem minden porcikája. A szemhéjam nehéznek tűnt, a tüdőm pedig szúrt. Mindezek ellenére megpróbáltam kinyitni a szemem. Ez nem lehet a halál. Ahhoz túl fájdalmas  és világos. Nyitott szememet elvakította a fény, fülemet pedig bántotta a csipogó hang. Mindeddig csak magamra gondoltam, de eszembe befurakodott valami. Die! A nővérem! Ő jól van? Meg kell tudnom! Szememet még mindig bántotta a fény, de nem foglalkoztam vele. Mikor már kitudtam venni a körvonalakat megláttam egy ember formájú alakot is. Nem tudom hogy meg tudok- e szólalni, de egy próbát megér.
-D... - na ez nehezebb mint gondoltam. - Die! - Sikerült és nagyon reméltem hogy meghallották,mert nem lenne több erőm kimondani. Óriási szerencsémre az alak közeledett felém.
-Aly? Hallasz kincsem?- Ez? Ez anyu hangja? Testemben szétáradt az öröm. De hamar el is szállt. Mi van Dianával?? Óriási erőt vettem és mondatokban kezdtem beszélni.
-Anyu! Mi... Mi van.. Di... Die-vel? - féltem a választól.
-Rendben van kicsim ő is itt van . A doktor szerint gyorsan javul az állapototok és egyforma helyen sérültetek meg! Mi történt? - A kezdeti öröm visszatért és el is szállt abban a pillanatban, mikor megkérdezte mi történt. Most bárcsak Die lenne a gondolatközvetítő nem én! Nem megyek vele sokra ha nem tudom Die mire gondol. Válaszolni nem tudtam volna így inkább lecsuktam szemem és rögtön elaludtam. Nagyon reméltem anyu megérti és el felejti amit az imént kérdezett.  Szörnyű rémálmaim voltak, amik egészen érthetőnek bizonyultak a történtek után...

Nem lett olyan hosszú, de remélem tetszett :))

5. Fejezet

Nah ismét itt! Még magam sem hiszem el, de ezen a hétvégén ez már a második fejezet, amit írok...:D Detty vagyok és Die szemszöge következik! Jó olvasást!
Ui.: a függővégért nem vállalok felelősséget... Muhaha

[ Diana szemszöge ]

Buli? Az erdőben? Király! Még magam sem tudtam, hogy mit fogok csinálni, már ki is szálltam a kocsiból és magammal rángattam Alyt, aki a gondolatai alapján igencsak megrémült. Karon fogva mentünk oda a fiúkhoz. Amikor közelebbről is megláttak bennünket, a gondolataik teljesen elvadultak. Nem nagyon csodálkoztam rajtuk. Mindig is ilyen hatást keltettünk a férfi népben. Külön-külön is vonzóak voltunk, no de együtt...Imádtam Aly-val mutatkozni, mert ő is nagyon szép..apropó Aly. Miközben üdvözöltük a bulizni vágyó sereget, Alesha folyamatosan ficánkolt a karjaimban és ezt kezdtem nagyon unni.
-Vagy jó kislány leszel és elengeded magad, vagy esküszöm egyedül hagylak velük. Szép kis gondolataik vannak az én-idézem-"Dögös csaj" húgicámról. -fenyegettem halkan, de igen meggyőzően, mert Aly kikerekedett szemmel ugyan, de abbahagyta a ficánkolódást.
-De nem maradunk sokáig ugye?
-Áááá neem!-mondtam és el kellet, hogy forduljak, mert az aljas kis vigyor ott csücsült a szám sarkában.
-Na gyertek! Mutatjuk az utat.-Még mindig az a fiú beszélt, aki először, de már a haverjai is kajánul vigyorogtak ránk.
-Oké-kacsintottam rá.
A ruhák, amik rajtunk voltak, nem éppen megfelelő darabjai egy erdei bulinak. Kezdtem eléggé fázni, s Aly is.
-Fázom-panaszkodtam Aly-nak, de úgy, hogy a fiúk is meghallják. És lám elértem a célom, mert az összes pasi egyszerre ugrott, hogy odaadhassa nekünk a kabátját. Mindketten felvettük. Én örömittas fejjel, Aly pedig elképedt arccal folytatta útját tovább egyre mélyebben és mélyebben az erdőben.
-Ezt, hogy csinálod?-kérdezte
-Mit?- értetlenkedtem ártatlan képpel.
-Hát, hogy mindenki ugrik már egy szavadra.
-A te szavadra is ugranának, ha nem játszanád el Morgó-t és Kukát egyszerre.
-Nem vagy vicces- Rivallt rám, de már nevetett is.
-Figyelj!-szóltam Aly-nak és megint úgy, hogy a fiúk is hallják beszélni kezdtem Aly-val, és tudtam, hogy a sereghajtók igenis hegyezik a füleiket. És elkezdődött a mesterkélt párbeszédünk.
-Hogy érzed magad?-kérdeztem
-Eddig jól.-válaszolt újabb vigyor kíséretében Aly és szerencsére értette a szándékomat.
-Nem fázol?-erre olyan gondolatáradat lepte el az agyam, amitől kicsit megszédültem. Mindenki akart ugrani, hogy segítse a húgom útját, be az erdőbe.
-Nem fázom, viszont roppant szomjas vagyok-válaszolt. És el is indult a lavina.
-Én meghívhatlak ha akarod.- ajánlotta fel segítségét egy kétes állapotú, részeg illető.
-Én fogom meghívni!-ordított rá egy másik részeg.
-Akkor én meghívom a másikat!-fölényeskedett az a fiú, aki először szólalt meg, s a piás üvege már teljesen üres volt.
-A büdös fenét!-rontott rá egy másik.
  Én jót nevettem az egészen, hiszen tudtam, hogy senki nem fog minket meghívni, mert szépen elhúzunk, azonban Alesha arcából kiszökött a vér, s megint a már ismert merevséggel állt az egyik fának támaszkodva. Halálra rémült. Na jó azt hiszem itt a vége a játéknak, de azért a kegyelem döfést még megadom nekik. Odaléptem az egyik fiúhoz. A legbátrabbhoz, megfogtam az ingénél és közelebb húztam magamhoz. A szám már súrolta az ő száját, mikor elhúzódtam tőle, s lerángattam róla a felsőjét, miközben végigsimítottam felsőtestén. Ő egyre szélesebben vigyorgott, a társai pedig halál féltékenyek voltak. Adtam neki egy apró csókot, utána vadul kezdtem falni a száját, ő pedig az enyémet. Csók közben gyorsan előkotortam a táskámból a narancslevemet és nyakon öntöttem vele. Ő elképedten bámult rám. Mivel mínusz volt, a pólót leszedtem róla, és még narancslével is nyakon öntöttem, vacogni kezdett. Én reméltem, hogy belefagy a narancslevembe, de ennek elég kicsi esélyét láttam. Odakiáltottam Aly-nak, hogy rohanjon és én is követtem. Mikor visszaértünk a kocsihoz, és betessékeltem húgit is, kitört belőlem a nevetés. Felelevenítettem annak a fiúnak az arcát, mikor rájött, hogy mit csinálok és még jobban nevettem. Mikor sikerült lenyugodnom, Aly-hoz fordultam. Üveges szemmel meredt maga elé, a szívverése a duplájára kapcsolt és hipergyorsan kapkodta a levegőt.
-Bocsi.-sajnálkoztam csöppet sem meggyőzően.
-Bocsi? Ennyi? Azt hiszed egy szimpla "bocsi"-val elintézed ezt az egészet?
-Igen! Miért ne? És te szerinted egy szimpla "véletlen volt"-al elintézed, azt, hogy Altont védelmezted?
-Nem direkt volt.-védekezett teljesen hatástalanul
-Azt mondtad ösztön volt. Ha ösztön, akkor a szíved legmélyéről jött, és a szíved azt súgta, hogy Altont védelmezd, aki többszörösen megcsalt téged!! Így van?-ordítottam most már
-Bocsi...
-Azt hiszed egy szimpla bocsival elintézed ezt az egészet?-idéztem szavait, kissé higgadtabban.
-Háát-mosolygott bátortalanul.
-Jó kvittek vagyunk. Mehetünk bulizni?
-Az attól függ.
-Mitől?
-Hogy hova megyünk és, hogy milyen társasággal.-világosított fel
-Nyugi a társaság nem lényeg. Aki hozzád mer nyúlni, azt két kézzel fojtom meg! Ebben biztos lehetsz!
-Akkor mehetünk.
-Végre.
-De lehet egy kérdésem?-kérdezte miközben gázt adott.
-Aha.
-Hogy lehetsz te olyan erős, hogy még Altont is legyőzöd?-kérdezte és olyan kíváncsi volt, hogy a gondolatain keresztül rám is átszállt a kíváncsisága ezért leállítottam egy kicsit.
-Nyugi! Kicsit vegyél vissza a gondolataidból, jó? Halkabban. Egy: nem győztem le Altont. Kettő: nem tudom. Három: ne legyél már ennyire kibukva. A gondolatokban is tudok olvasni. Az kicsit durvább, mint ez az erő.
-Jó, jó, csak kíváncsi vagyok.
-Vettem észre.
-Nah merre menjek?
-Nem tudom. Bolyongjunk egyet, aztán ha találunk valami, akkor bemegyünk.
-Oksa.
-Aly...-szóltam hozzá kissé félve
-Igen?-nem tudta, hogy mire akarok kilyukadni.
-Szereted még azt a .....Altont?-nagy erőt kellett, hogy vegyek ahhoz, hogy kimondjam a nevét.
-Igen.-mondta és elfordult. Nem akarta, hogy lássam az arcát.
-De hát..
-...megcsalt. Tudom. És valószínüleg soha nem is szeretett, de én igen. Ne aggódj nem fogok rajta sokat rágódni. Könnyen el is felejtettem volna, ha ma nem történik az, ami! És sajnálom, hogy ekkora fejtörést okozok neked ezzel.-a gondolatai egy estére vándoroltak át, mikor Alton...rámászott a húgomra? Még erőszakoskodott is vele? Ilyen nincs! Én megölöm! Aly gondolatai tovább haladtak, oda ahol már eltolta magától Altont, s az elégedetlenül elhúzott.
-Aly...-nyögtem és nem tudtam mit mondani.
-Nem tudnád egy kicsit kikapcsolni a gondolatolvasásos képességed?-kérdezte halkan és én ezt el is engedtem a fülem mellett.
-Annyira sajnálom. Miért nem mondtad? Biztos, hogy beszéltem volna a fejével!-soha nem éreztem még ilyen mértékű féltést Aly iránt.
-Mert szerettem és elvakultam. De nem történt semmi rossz, úgyhogy nem is lényeges. Menjünk bulizni jó?
-Jó-simogattam meg a vállát.-Nézd! Az a hely egész jó!-mutattam a velünk szemben lévő klubra. Kiszálltunk a kocsiból és bementünk. Azért szerettem ezt a helyet, mert itt már törzsvendégnek számítok, s ingyen beengednek.
  Táncoltunk, megittunk pár alkohol mentes koktélt, és mikor már elég felszabadultnak láttam Alyt, úgy gondoltam ideje itt hagynom egy kicsit és kinyírnom Altont. Észrevétlenül surrantam ki, és elindultam Alton házához.
  Mikor odaértem, megnéztem, hogy nyitva van-e a bejárati ajtó, s nem kis meglepetésemre kinyílt mikor lenyomtam a kilincset. Az egész házban sötét volt, de hallottam Alton szuszogását. Felbaktattam a lépcsőn, mert nekik is emeletes házuk volt, s elég jó ismertem a terepet, mert már jártunk itt. Halkan benyitottam a szobájába és azonnal megpillantottam az ágyán szétterülve Altont, egy lánnyal a karjaiban. Teljesen elborult az agyam. Úgy döntöttem, egyszer és mindenkorra kitörlöm az életünkből ezt a csótányt! Oda mentem a lányhoz, és kiszedtem Alton karjai közül, mindezt úgy, hogy egyiküket sem ébresztettem fel. Fogtam és kivittem a fürdőszobába. Engedtem egy kis vizet a kádba, és belefektettem a csaj. Mivel furcsa módon nagy erőm volt, mindez semmiség volt. A hatás kedvéért nyomtam a vízzel elfedett csajra egy kis ketchupot, amit még a lenti hűtőből csórtam el. Így majd mikor felébred, azt foglya hinni, hogy halott. A gondolatra hangosan felnevettem, majd mikor rájöttem, hogy hol vagyok, rémülten kapkodtam a fejem, de nem hallottam semmi arra utaló jelet, miszerint felébredtek volna. Visszamentem a hálóba és Alton tarkójára téve a kezem, megpróbáltam őt is felemelni, de a semmiből egy kéz jelent meg és ragadta meg a csuklóm. A föld eltűnt a lábam alól és én a földre estem, rajtam pedig Alton ült és szorította a földhöz mindkét csuklómat. Megpróbáltam szabadulni, de nem ment. Támadóm erősen szorított és gyilkos tekintetekkel méregetett.
-Mit keresel itt?-sziszegte
-Meg akarlak ölni.
-Hát ez nem jött össze!- válaszolt cinikus hangon és a számomra ismert ördögi vigyorra húzta száját.
-Még!-világosítottam fel és fordítottam egyet testhelyzetünkön. Már én ültem rajta. Megfogtam a nyakát és szorítani kezdtem. Nem, hogy eltorzult volna az arca, de még ahogy szorítottam egyre inkább nevetett. Ismét megfogta a csuklóm, lelökött magáról. Én odalöktem az egyik falnak, ahol éppen volt egy ablak. Legalább ki tudom lökni rajta. Ám a lépések nem úgy jöttek ki, mint ahogy elterveztem és én kerültem az ablak közelébe.
-Istenem, ha tudná a húgom, hogy milyen is vagy...
-Milyen?-kérdezte, felvéve ártatlan tekintetét, amivel a húgomat is elcsábította.
-Tudod te azt!-Leheltem a szájának, mivel az vészesen közelített, amitől én undorodtam, de nem tudtam mozdulni.
-Én tudom...az a kérdés, hogy te tudod-e? Jah és Die! Ha nem akarnál kinyírni szívesen kerülnék veled közelebbi kapcsolatba, mert igencsak izgató tudsz lenni.-mondta és szavait azzal nyomatékosította, hogy karjait körém fonta. A teste a testemhez simult, és ajkaival súrolta az én ajkaim. Ha nem undorodtam volna tőle, biztos, hogy élveztem volna a helyzetet, mert vevő vagyok az ilyen játékokra, és Alton is feltűnően szexis, és vonzó pasi. Mikor már éreztem nyelvét a számon, egy erős lökés ért.
  Az ablak egyre inkább távolodott, és hallottam Alton győzelemittas nevetését, majd nekiütköztem a talajnak...

4. fejezet

Sziasztok!
Nagyon izgatott vagyok és OKÉ nézzetek hülyének :)) mit bánom én .... emiatt a feji miatt totál felpörögtem. Detty olyan feladatot adott nekem amit nagyon nehezen sikerült megoldanom.... DE Vigyázz Detty mert lesújt a haragom MUHAHA XD Szasza a fejezet írója

(Alesha szemszög!)

Féltem. Jobban féltem mint valaha, ami nagyon furcsa. Sok horrort néztünk Die-vel de egyiktől sem féltem ennyire. Ott sem voltam tökéletes állapotban, de hozzábújtam Dianahoz vagy ..... Altonhoz. Nem féltem annyira , mint most. Közel sem. És tudtam a legegyszerűbb választ ami mindezt megmagyarázza. Ez a valóság volt, ahol nővérem vérszemet kapva rontott neki ex barátomnak aki még mindig jelenthetett nekem valamit, ha féltettem. Diana Altont fojtogatta. Megmozdulni sem tudtam. Agyam teljesen lefagyott. Mitől lehet Die-nek akkora ereje, hogy Altonnal is elbánik, aki egyébként elég erősnek bizonyult a sok gyúrástól. Gondolataimba merülve, lefagyva álltam egészen addig, míg Alton meg nem fogta nővérem haját. Hátrahúzta fejét, mitől már alig kapott levegőt. Majd kezét torkára rakva meg ragadta, de nem bírtam tovább nézni. Iszonyúan fájt ha arra gondoltam hogy bárki is bánthatja nővérem. Megindultam feléjük és egy jól irányzott mozdulattal orrba vágtam Altont. Már ugrottak volna ismét egymásnak, de közéjük álltam és kicsit sem szándékosan, de ezzel a megmozdulásommal Altont védelmeztem. Számban vér ízét éreztem. Rémülten kaptam oda. Mi történt? Nem is verekedtem.... Reméltem hogy csak ráharaptam a számra vagy a nyelvemre és nem tört ki egy fogam sem. Alton hátrált mögülem és mikor hátrafordultam, már teljes erejéből futott.
- Gyáva féreg! - sziszegte Die.
-Ez meg mire volt jó? Meg akartad ölni? - Dühöm lecsapott...
-Eltaláltad! Szerinted mi mást érdemelt volna ez a ....
- Ez! Én! Nem! Most..... megyek. Az lesz a legjobb.
-És mégis hova? Haza sírni?
-Nem fogok sírni, csak lenyugszom.
-Nyugtatónak van ami jobb, mint amit csinálsz. Hadd találjam ki. Hazamennél, vennél egy forró fürdőt és zenére aludnál el. És ne mondd nekem hogy nem sírnál mert még mindig szereted ezt a kis férget!
- Nem tudom hogy mit érzek jó? Össze vagyok zavarodva! Amikor őt védtem és nem téged az is csak ösztön volt! Nem gondolkoztam. Valamit biztos érzek de nem tudom pontosan mit.
- Én tudom hogyan felejthetsz. Gyere velem! - engedelmesen követtem a házba. Egyenesen a szobájába rohantunk ahol berontott óriási gardróbjába. Oda adott egy fekete elég kihívó koktélruhát. Az alja a combom közepéig is alig érhetett. Megfogta a nadrágom és elkezdte leráncigálni rólam.
-Azt hiszem ez egyedül is megy...
-Nem voltam benne biztos hogy felveszed.
-De felveszem.
-Akkor jó. Vedd fel én pedig kiválasztom a sajátomat is.- ismét eltűnt a gardróbban. Megpróbáltam felvenni a ruhát. Most már szívesen elfogadtam volna segítéségét.
-Oké segítek . - olyan megmagyarázhatatlan vigyor ült a képén mint még soha.
-Mire ez a jókedv?
-Te emlékszel még mikor voltunk együtt bulizni?
-Öhhh... nem!
- Na ez az! Soha nem tudtalak kirángatni.... de majd most. - arcán még nagyobb vigyor terült el. Nagyon furcsálltam, hogy sérülés nélkül megúszta a verekedést, de egy karcolás sem látszott rajta.
-Előre félek... Én kész vagyok . Te?
-Mondhatni... - nézett végig magán a tükör előtt.
-Akkor induljunk már! - Nagyon izgatott lettem és már alig vártam, hogy hova megyünk.
- Jó oké. - leviharzott a lépcsőn.
-Hova is megyünk? - kérdeztem miközben már a cipőinket és kabátjainkat vettük fel.
-Még nem tudom pontosan... - Kiléptünk a hűvös éjszakába és elindultunk az autóm felé. Megint a szokásos felállást vettük fel. Én vezettem. Kissé óvatosabban mint ahogy általában szoktam. Féltem nővérem életét ha a sajátomat már nem is. Alig 5 perce hajtottunk a központ felé mikor egy nagyobb fiatal csoportot láttunk sétálni a járdán. Már láttam Die szemében mi jár a fejében, de nem akartam megakadályozni, így lelassítottam séta tempóra az autóval. Nővérkém lehúzta az ablakot és kikiáltott.
-Hello srácok! Bulizni mentek??- Először egymásra néztek majd a legbátrabbik válaszolt.
-Hova máshova? - mosolygott csibészesen egy barna hajú fiú Die-re. Láthatólag tetszett neki. Nővérkém gondolataimat hallva rám nézett majd vissza a fiúra óriási vigyorral a képén.
- Mehetnénk mi is?
-Oh jah... persze!! - elég rendes srác leszámítva a kezében díszelgő piás üveget aminek a fele már hiányzott.
-Merre is kell menni? - Kérdezte Diana.
-Hát arra ! - mutatott a srác az erdő felé, amitől kissé megrémültem....

3. Fejezet

Sziasztok! Jelentem meghoztam a fejezetet! A Die, az Diana. Nem tudom, hogy ki melyik szereplőt szereti jobban...Az én "feladatom" igazából a testvérpár gonoszabbik felé, Diana karakterének kidolgozása, és valamilyen szinten azonosulni is tudok vele, de néhány helyen elég őrült jeleneteket idézek elő, ami igazából hozzá tartozik, és képekben jelenítik meg Diana lelki világát, érzéseit és elvon tulajdonságait. Jah és persze Aly és Die kapcsolatára is érdemes odafigyelni, és komiban írjátok le légy szíves, hogy nektek mi jött le belőle, mit gondoltok róla, hogy tudjam: sikerült-e megfelelően átadnom a lényeget. Egy kicsit melankolikusra sikeredett ez az "előszó", de a fejezet megírása után nem tudtam más hangulatba kerülni... :D  Nah szóval Detty vagyok és jó olvasást kívánok! 
Puszi:)


[ Diana szemszöge ]

Igen! Igen! Igen! Míg Aly elvonult felvenni azokat a ruhákat, amiket kiválasztottam neki, addig én is felöltöztem! Ujjongtam! Végre sikerült szétválasztanom őket, és milyen primitív kis trükkel!! Istenem végre! Nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy lesz a sikerem! Szörnyen furcsállottam, hogy Aly ilyen könnyen elhiszi, hogy Alton Szemét Bunkó ennyi lánnyal csalja. Azt hittem nehéz lesz....de igazából nem is értem! Akkor most ASZB tényleg csalta? Nagyon vissza kellett fognom magam, hogy ne ugorjak neki, mikor azt mondta, hogy igénybe venné a szolgáltatásaimat!! Egy: Kizárt, hogy én ezzel a barommal fogok először lefeküdni!! Bármennyire is pasizós vagyok, én sem mentem még tovább a csóknál. Nem érdemelnek meg engem ezek a pasik. Kettő: Hogy meri így megsérteni a testvéremet. Az ereimben felforr a vér és belülről perzselte végig testem minden egyes porcikáját. Ami lenyugtatott és visszahozta józan eszem, az Aly gondolata volt. Kiakasztotta, hogy Alton így beszél rólam! Ekkor felváltotta a haragot egy másik érzés: Hála és szeretet! Szerettem Aly-t, bármennyire is utáltam...ez furcsa dolog, még én magam sem értem. Legtöbbször utáltam, de voltak olyan pillanatok, mikor a nyakába ugrottam volna és a fülébe suttogva a tudtára adtam volna, hogy szeretem és, hogy bármit megtennék érte, hiszen a testvérem. De nem tettem hisz' mégis csak én vagyok ennek a testvérpárnak a gonoszabbik fele. Hogy nézne ki ha neki állnék lelkizni? A lényeg, hogy mérhetetlenül boldog voltam! Aly szakított azzal a gennyládával! Valahogy még meg kell bosszulnom Altonnak, amit Aly-val tett! De előbb még meg kell látogatnunk a kínzókamrát a könyvekért és az egyéb helyeket a további kínzóeszközökért!
  Most a Alesha kocsijában ültünk. Én az anyósülésen, Aly pedig a vezető ülésen. Vigyorogva figyeltem Aly őrült vezetési stílusát. Ez azon néhány dolgok közé tartozik, amik nagyjából közösek bennünk. Én is így vezetek csak kicsit kevésbé figyelem az utat. A hobbimmá vált figyelni a félelmet az utasaim arcán. Csak tudnám, miért Aly kocsijával jöttünk...mondjuk ebben tántoríthatatlan. Ha valahova megyünk, akkor rendszerint én utazok vele, mert nem hajlandó beülni a kocsimba...főleg ha be van lőve a haja. Hihi
  Aly olyan hirtelen fékezett le, hogy én előrebuktam és hangosan káromkodtam, bár az én hülyeségem, hogy nem kötöm be a biztonsági övet miközben Aly mellett ülök.
-Mi van?-kérdeztem kicsit rosszabb kedvűen, mint ahogy egyébként éreztem magam.
-Megjöttünk!-válaszolta jókedvűen Aly.
-Neked mitől van ilyen jó kedved?-rökönyödtem meg teljesen...végtére is most szakított a pasijával. Mindketten túl könnyen vették ezt a szakítást...
-Szakítottam Altonnal. Érted Die? Szakítottam vele! Rájöttem, hogy ez az egész kapcsolat csak egy teher volt rajtam sok szenvedéssel és nem is volt igazi szerelem csak olyan...nem tudom. Így visszatekintve nem is volt értelme.- Mondta Aly nagy lendülettel és én nem hittem a fülemnek
-Aha.-jött a számomra is meglepően frappáns válaszom.
-Na gyere vegyük meg azokat a borzalmakat és húzzunk innen.
-Na jó...
  Beléptünk a suliba, hiszen itt árulják a könyveket. Nem volt valami nagy szám...a tavalyi év óta nem változtattak rajta semmit. Még mindig idétlen sárga falai, barna szekrényei és fekete keretű hatalmas ablakai voltak. Már a kinézetét is utáltam ennek az intézménynek.
-Aly menjünk már!!
-Jó-jó!
-Várj!-kiáltottam rá hirtelen
-Mi az?-nézett rám meglepetten Aly
-Ezeket a ruhákat én erőszakoltam rád?
-Igen-hallottam Alesha gondolataiból, hogy egyre inkább nem érti, hogy mire akarok kilyukadni.
-Kizárt!-hitetlenkedtem
-Miért?
-Romlik a stylist énem...
-És ezt muszáj rajtam szemléltetned?-nevetett rám a húgom, mert akármit adok rá, neki mindig tetszik.
Egy óránkba került beszerezni a könyveket. Miután megvettük őket Aly beültetett engem a kocsiba és én készségesen, minden szó nélkül néztem végig, hogy az ellenkező irányba indul el, mint amerre egyébként a házunk volt, de amikor már jó ideje egyikünk sem szólalt meg, csak Aly somolygott titokzatosan, akkor betelt a pohár és rámordultam.
-Alesha nincs kedvem játszani! Hova megyünk?
-PLÁZÁZNI!!
-Hogy....a....mi?-hitetlenkedtem. Ez nem Aly. Ő nem viselkedik így. Ráadásul a gondolatai is össze-vissza pörögtek.
-Die, vásárolni. Hahó, te imádsz vásárolni!-kissé elbizonytalanodott és én magamban jót nevettem az arcán, s a gondolatain.
-Tudom.- Most mit mondjak neki?-Menjünk!
-Nah végre!
Az autó ismét őrült rohamra kapcsolt majd megint megállt. Megérkeztünk egy óriási épülethez. Kiszálltunk a kocsiból, és megindultunk a bevásárlóközpont felé. Én személy szerint mikor beléptem, sokkot kaptam. Egy csomó üzlet egymás hegyén-hátán csak arra várakozott, hogy kifosszuk őket. Könyvesbolt, ajándékbolt és ami a legfontosabb, ruha bolt volt az üzletházban. Én vérszemet kapva kezdtem el rohangálni egyik boltból a másikba, magára hagyva az én húgicámat, aki csak azért a húgom és nem a nővérem, mert 3 perccel utánam született. Kb három órája pattogtam üzletről-üzletre, mikor megcsörrent a telefonom és fejembe szöktek Aly gondolatai. Tudtam, hogy menni akar, ezért megpróbáltam elmenekülni, de jobban ismert ő annál, hogy ne kapjon el.
 Miután rávett a távozásra-amit ő saját sikerének tudott be, pedig csak véghez akartam vinni újabb zseniális tervemet-megint kocsikáztunk egyet, egészen hazáig megállás nélkül és ez újdonság volt.
  Beértünk a házba és megmutattuk egymásnak a szerzeményeinket és egy komplett kis divatbemutatót tartottunk egymásnak. Én már nagyon untam, de gondoltam adok Aly-nak egy veszekedés nélküli napot. Fejfájásra hivatkozva bevonultam a szobámba és gyorsan felkaptam egy aznap vásárolt fehérneműt, ami Alton elleni hadjáratom egy lényeges része. Hallottam amint Aly jön fel a lépcsőn és a szobám felé tart. Gyorsan felkaptam azt a ruhát, ami aznap volt rajtam, és Alesha abban a pillanatban be is nyitott a szobámba. A gondolatai olyan feldúltak voltak, hogy megfájdult a fejem, s mikor még beszélni is elkezdett, akkor forogni kezdett körülöttem a világ. Néha nagyon nem jó gondolatolvasónak lenni.
-Die!! Itt van Alton a ház előtt!
-Hogy mi van?
-Die ne mond, hogy nem hallottad a gondolataimból!
-De igen hallottam, de nem hittem el! Ez most komoly?
-Nézz ki az ablakon!-utasított kétségbeesve. Én kinéztem az ablakon. Megláttam Altont és olyan harag gerjedt bennem, hogy a testem remegni kezdett és a torkom legmélyéről eszelős sikítás tört fel. A földre térdeltem és kapkodtam a levegőt, mikor kifogytam belőle. A vérem ismét perzselt, és Alesha gondolatain keresztül láttam, hogy teljesen kivörösödtem, és eltorzul az arcom a haragtól.

-Die, nyugalom!-egyre jobban megijedt, amit nem csodálok. Soha nem kaptam még ilyen rohamot, de most nem tudtam visszafogni magam. Nem érdekelt többé a tervem, se az, hogy Aly-t megóvjam az extra őrült énemtől. Fejvesztve rohantam le a lépcsőn és téptem föl a bejárati ajtót.
  Alton a kocsijának dőlt és láthatóan nem rám számított. A tekintetemet látva hátratántorodott, aminek az lett a végeredmény, hogy a földre esett. Kaján vigyor terült szét az arcomon, amit Alton gondolatban különösen gyönyörűnek, de rémisztően őrültnek titulált. Erre a gondolatára még dühösebb lettem. Most szakított a húgommal, mégis ilyenek a gondolatai.
-Undorító féreg! Te utolsó tetű! Hülye rohadék! Megöllek! - ordítottam és megindultam felé, s halottam Aly kétségbeesett sikoltását. Szóval mégis szereti. Még egy ok, hogy megöljem.
  Alton ijedten indult meg a házzal szemben lévő erdő felé, csakhogy én követtem. Még mielőtt beért volna az erdőbe, elkaptam a nyakánál fogva és a ház felé hajítottam az immár latyakossá vált hóba, de nem akárhogy. Repült vagy három méter és nekiütközött a kocsifelhajtónak. Alton fájdalmában felnyögött és engem ez valami morbid élvezettel töltött el. Rápillantottam Aly-ra aki földbegyökerezett lábbal figyelte az eseményeket. Kicsit fájt az arcára kiülő félelem és az, hogy kihasználom ijedségét, de agyamat elborította a gyilkolási vágy. Azt sem tudtam, hogy honnan jött az a hirtelen erő, amivel embert három méterre el tudok hajítani, de nem érdekelt. Rávetettem magam Altonra és a hangokból ítélve az orrát vertem be. Egy viszonylag szép napnak elég durva vége lesz ez, de ez sem érdekel. Semmi sem érdekelt. Egy célom volt, mégpedig az, hogy megölöm Altont. A fiú a földön feküdt én pedig a derekán ülve ütöttem ahol csak értem. Elég félreérthető lett volna a helyzet, de az ütések mindent egyértelművé tettek. A következő ütésem gyomorszájon érte Altont. Ő pedig utolsó erejét összeszedve legurított magáról és hátrarántotta a fejem a hajamnál fogva. Iszonyatosan fájt és nem tudtam mozdulni, mert ha megpróbáltam, akkor még jobban megfeszült a nyakam. Nem kaptam levegőt és az a görény ezt kihasználva a torkon ragadott. Ez kellett ahhoz, hogy Alesha végre megmozduljon és egy orrba vágással leszedje rólam azt a görényt. Én már ugrottam volna megint annak a szemétnek, ő pedig nekem, de a húgom közénk állt. Altont védelmezte, nem engem...