6.fejezet

Sziasztok!
Ez egy rendhagyó hétvége lesz ugyanis itt van a következő feji is :D Detty feladta nekem a leckét, de nem annyira mint amennyire hitte. :))) Szasza a fejezet írója.
(Alesha szemszög)

Die-vel megtaláltuk a megfelelő helyet a bulizásra, ahol  jól érezhetjük magunkat. Ez már a törzshelye így ingyen beengedtek . Rögtön elindultunk táncolni majd megittunk jó pár alkoholmentes koktélt. Elég jól elbeszélgettem a pultos fiúval, aki nem mellesleg nagyon dögös volt!
-És mi a foglalkozásod? - ennyire öregnek nézne?!
-Még tanulok. És a nővérem is. Ő itt Die. - Magam mellé néztem ahol egy kopaszodó részeg ember ült. A pultosból kitört a röhögés. Én sem bírtam tovább nevetés nélkül, de már kezdtem félni is! Azt mondta itt lesz! Azt mondta megvéd, hogy nem hagy magamra! Egyedül éreztem magam és a félelem elemi erővel áradt szét testemben. Éppen bepánikolni készültem, mikor óriási fájdalmat éreztem a hátam és az oldalam környékén. Nem ez nem jó megfogalmazás, mert az egész testem égett, szúrt és minden lehetséges módon kínzott. Nem bírtam tovább csöndben maradni, így felsikoltottam. Semmit sem értettem. Hogy lehet ez? És mitől? Akkor agyamba egy régi emlék kúszott, mikor Die eltörte a lábát. Tisztán emlékszem fájdalmára, ugyanis átéltem, amit ő érzett. Agyamat immár a féltés öntötte el! Hol lehet? Mi a baja? Erősen koncentráltam, hogy mentális kapcsolatot tudjak kettőnk között kialakítani. Die!! Ordítottam gondolatban, és reményeim szerint meghallotta. - Szűkségem van rád! Hallod? Nem hagyhatsz itt! Meg foglak találni! Ordítottam még mindig gondolatban. Bár a fájdalom nem akart alábbhagyni és már jó pár ember is körém gyűlt elindultam kifelé. A lábam sajgott, és lépteim csak tovább rontottak  a helyzeten, de tovább futottam. Valami, amit nem tudok megmagyarázni egyenesen Altonék házához vezetett. Mikor megláttam ki fekszik az ablak alatt, először lefagytam, majd fejvesztve kezdtem felé rohanni.
-Die!!! - arcát simogattam miközben a mentőket tárcsáztam. Rövid időn elül fel is vették.
-Halló? A nővérem! Nem tudom mi baja lehet, de eszméletlenül fekszik- kiáltottam a telefonba. Még elmondtam a címet is miután a telefon másik végén lévő ember kérte, aztán letették. Amint a telefon pittyegni kezdett, jelezve a vonal megszakadt, az én szívem is megszakadt. Még mindig éreztem fájdalmát, de csak reménykedni tudtam benne, hogy ő nem érzi. Lehet hogy nem hallja amit mondok neki, de a gondolatait nem tudja teljesen kizárni!
-Die? Kérlek tarts ki! Mindjárt jön a mentő! Megmentenek hallod?? Megmentenek! Nem lesz semmi baj. - Próbáltam közvetíteni felé gondolataimat.És ekkor nagy meglepetésemre és örömömre megérkezett a várva-várt mentőautó. A sziréna bántotta a fülemet, de egyre inkább homályosodott el minden. Lábam kezdett remegni és nem tudta megtartani testsúlyom. A földre rogytam Die mellé és utolsó erőmből kezemet a kezére tettem. Nem hallottam, nem láttam semmit. Viszont legalább a gondolataim megmaradtak. Nagyon furcsa jelenség és nem tartom kizártnak hogy azért van mert máshogy működik az agyam. Akkor viszont Die is hallotta amit mondtam neki! Nem éreztem fájdalmat. Most meghaltam? Nem az nem lehet. Nem szólat arról a halál hogy csak a nagy feketeségben test nélkül a gondolataimmal egybezárva "élek" az örökkévalóságig. Nem is tudom  mióta vagyok már kettesben a gondolataimmal. Az idő megszűnt létezni. Nem érzékeltem sok mindent, csak annyit hogy megint kezd fájni a testem minden porcikája. A szemhéjam nehéznek tűnt, a tüdőm pedig szúrt. Mindezek ellenére megpróbáltam kinyitni a szemem. Ez nem lehet a halál. Ahhoz túl fájdalmas  és világos. Nyitott szememet elvakította a fény, fülemet pedig bántotta a csipogó hang. Mindeddig csak magamra gondoltam, de eszembe befurakodott valami. Die! A nővérem! Ő jól van? Meg kell tudnom! Szememet még mindig bántotta a fény, de nem foglalkoztam vele. Mikor már kitudtam venni a körvonalakat megláttam egy ember formájú alakot is. Nem tudom hogy meg tudok- e szólalni, de egy próbát megér.
-D... - na ez nehezebb mint gondoltam. - Die! - Sikerült és nagyon reméltem hogy meghallották,mert nem lenne több erőm kimondani. Óriási szerencsémre az alak közeledett felém.
-Aly? Hallasz kincsem?- Ez? Ez anyu hangja? Testemben szétáradt az öröm. De hamar el is szállt. Mi van Dianával?? Óriási erőt vettem és mondatokban kezdtem beszélni.
-Anyu! Mi... Mi van.. Di... Die-vel? - féltem a választól.
-Rendben van kicsim ő is itt van . A doktor szerint gyorsan javul az állapototok és egyforma helyen sérültetek meg! Mi történt? - A kezdeti öröm visszatért és el is szállt abban a pillanatban, mikor megkérdezte mi történt. Most bárcsak Die lenne a gondolatközvetítő nem én! Nem megyek vele sokra ha nem tudom Die mire gondol. Válaszolni nem tudtam volna így inkább lecsuktam szemem és rögtön elaludtam. Nagyon reméltem anyu megérti és el felejti amit az imént kérdezett.  Szörnyű rémálmaim voltak, amik egészen érthetőnek bizonyultak a történtek után...

Nem lett olyan hosszú, de remélem tetszett :))