12. Fejezet

Sziasztok!
Elég gyorsan jönnek a fejik mindnyájunk nagy örömére :D:D Itt is van a 12. fejezet amit Szasza írt :) Jó olvasást!

(Miranda szemszöge)

Reggel csörömpölésre ébredtem ami a konyhából jött.
-Juss??- kérdeztem álmosan. Megtapogattam magam mellett a helyet de szeretett öcsémnek se híre se hamva nem volt. Nagy nehezen feltápászkodtam és felvettem a hálóköntöst ami az ágy mellett lévő székre volt rakva. A fürdő felé vettem az irányt, öt perc alatt fogat mostam és elvégeztem teendőimet. Már kissé felélénkülve indultam meg a konyha felé.
-Justin? - kérdeztem halkan, de mikor megláttam hogy nincs egyedül rögtön a menedéket nyújtó fal mögé vetettem magam. Nem szerettem volna ha bárki is így lát. Álmosan egy szál köntösben.... Nem volt szerencsém mert észrevettek.
- Miranda! Gyere elő nyugodtan...- nevetett öcsikém. Nagyon kedves mondhatom. Vettem egy mély lélegzetet majd mintha egyáltalán nem lennék zavarba megindultam a hűtő felé egy pillantást sem vetve az engem néző emberekre. Kivettem a tejet a kávémhoz, de mikor megfordultam megcsapott a felismerés...
-Alton!- jött a frappáns köszönés számból. Rég nem láttuk egymást. Valamikor egy párt alkottunk, de még milyen szép párt!!
- Szia Miranda... - hiába vártam azt a régi gyönyörű mosolyát... csak egy furcsa grimaszt kaptam, amit nem hagyhattam szó nélkül...
- Igen én is nagyon örülök hogy megint találkoztunk! Te is jól nézel ki... Á velem nem történt semmi veled? - Kezdtem el beszélgetni saját magammal. - Ugyan Alton! Nehogy belehalj a kíváncsiságba hogy mi van velem! - mondtam cinikusan.
-Nem fogok nyugi... - mondta lezseren.
- Mióta vagytok ti ilyen jó barátok? - mutattam kettősükre.
- Azóta mióta egy célért "küzdünk" - nevetett fel.
- Oh valóban? És mi lenne az a közös cél?
- Csak nem gondolod hogy elmondjuk? - nézett rám immár kicsit idegesen.
- De komolyan gondolom...- vetettem be mosolyom, de rögtön le is hervadt arcomról mikor elmémbe szörnyű fájdalom hasított. Kezem oda kaptam és még kipréseltem pár szót a számon.
-Most mennem kell...- préseltem ki ajkaimon. Berohantam a szobába és belevettem magam az ágyba a szörnyű fejfájás közepette, de ami nagyon furcsa volt, hogy fél perc múlva minden fájdalmam elmúlt. Nem akartam visszamenni a fiúkhoz, inkább úgy döntöttem kicsomagolok. A bőröndből nem tudtam hová tegyem a cuccaimat így úgy döntöttem csinálok magamnak helyet. Az egyik szekrényből kipakoltam a ruháit és a helyére beraktam a sajátjaimat. Az ő ruhának is találtam helyet 5 perc keresgélés után. Hihetetlen milyen rendetlen az öcsém... Nem erre lett nevelve... Kíváncsi lettem. Mi lehet az a közös cél? Remélem nem keveredett bajba... Ezért fogok megőszülni! Mert folyton-folyvást aggódok az öcsémért.

(Justin szemszöge)

Kedvem lett volna megölni Altont mikor nővéremet kínozta... A düh elemi erővel tört rám. Nehéz volt visszafogni magam de mégis megtettem mert tudtam egy rossz lépés és megöl. Nem segítettem volna neki ha nincs ekkora ereje. A terv már készen állt. Csak kivitelezni kellett...
- Most megyek, de ne feledd amit mondtam! Semmit sem árulhatsz el a nővérednek!
- Rendben! - mondtam és köszönés nélkül távozott is.Kifújtam a levegőt. Elindultam szobám felé, de nem tudtam mit mondjak Mirandának... Bekopogtam.. Hátha öltözik. Hát nem vagyok jó testvér??
-Gyere - mondta én pedig beléptem az ajtón. Nővérem ahogy gondoltam éppen öltözködött, de ahogy láttam nem igazán zavartatta magát. Megköszörültem torkom, mire felém fordult. Csak egy bugyi és egy melltartó volt rajta. Ha nem a nővérem lenne még meg is dicsérném, mert tényleg nagyon szép... Ezek beteges gondolatok!! Miranda kérdően nézett rám, de miután nem szólaltam meg csak vállat vont és felvette  aznapi öltözékét. Egy fehér farmert egy piros pólóval és magassarkú csizmával.
-Készülsz valahova? -kérdeztem gyanakvóan.
-Nem itthon fogok magassarkúban rohangálni! Persze hogy elmegyek.- A végére már vigyorgott és én sem tudtam megállni nevetés nélkül. Magában a mondatban semmi vicces sincs de az értelme!! Elképzeltem nővérem ahogyan fejvesztve és kiáltozva rohangál a nem túl nagy házban mint egy 5 éves gyerek. Még jobban nevettem, de mivel Miranda már abbahagyta elég érdekes arccal nézett rám. Kicsit lenyugodtam és tovább kérdezősködtem.
- És hova mész?
- Még nem tudom csak úgy sétálgatok majd.
- Jó, rendben. Nem baj ha most nem megyek veled?
- Nem, dehogy maradj csak. Szerintem két óra és itthon leszek!
- Rendeben várlak. - mondtam mosolyogva.


(Alesha szemszöge)


Reggel kilenc fele keltünk. Megbeszéltük különös álmunkat ami nagy meglepetésünkre ugyanaz volt! Hátborzongató ez az egész! Féltettem nővérem akinek miattam kellett szenvednie!! Ez a gondolat kínzott még akkor is mikor bementem a fürdőbe. Lassan vetkőztem. Nem volt kedvem sietni. Bemásztam a zuhany alá és megnyitottam a vizet. Eszeveszett sikítozásba kezdtem! A csapból nem víz, hanem vér folyt. Undorodtam magamtól és a vér minden egyes cseppjétől. Az ajtó kicsapódott... Diana az első meglepődésen átjutva odarohant és elzárta a csapot  de késő volt. Egész testemet vér borította. Hajat mosni készültem így a  fejemen is csorgott végig... Nem tudtam hogyan is szedhetném le magamról!! A víz kilőve...
-Adj egy törülközőt... Kérlek!- sírtam kétségbeesetten. Die nem habozott. Felkapta a türcsit és odadobta nekem.
-Hozok még! Maradj itt! - Hálás voltam neki de maradjak itt?? Mégis hova mehetnék vértől tocsogva?? Két percbe sem telt és máris jött vissza kezében vagy 5 törülközővel. Lerakta őket és megállt. Szemei üvegesen csillogtak. Nagyon gondolkozott valamin, de  én nem lévén gondolatolvasó nem is sejthettem min. A törülközővel egyre erősebben súroltam magam. Bőröm egyre vörösebb lett. Néhol már a saját vérem is kibuggyant... Minden porcikám égett de nem tudtam még mindig leszedni...
- Aly?? - kérdezte nővérem hisztérikusan. Csak futólag rápillantottam, majd súroltam tovább már így is égő bőröm. - Hagyd ezt abba! Nem segít! Keresek ásványvizet!- nem hallgattam rá. Félőrülten dörzsöltem tovább bőröm. Nem tudtam másra gondolni csak arra hogy gusztustalan, irtózatos és hogy meg kell szabadulnom tőle...
-Aly!!- próbálkozott utoljára nővérem, de mikor látta hogy sikertelenül elkezdte cibálni a karom. Kitépte a kezemből a törülközőt és féltő szemekkel meredt rám. Nem bírtam elviselni a tudatot hogy valaki vére éppen rajtam szárad... A szám lebénult .. egy hang sem jött volna ki a torkomból. Körmöm vészesen közelített saját véremmel színezett bőröm felé. Mielőtt elkezdhettem volna karmolni Die elkapta a kezem és vasmarkába zárta. Szemei mindent kifejeztek, nem kellett megszólalnia. Féltett, ideges volt és undorodott. Nem tőlem, a vértől ami ellepte a zuhanyzó minden részét. Mélyen a szemembe nézett és láttam benne azt hiszi megőrültem.. Lehet hogy igaza van. Tovább szerettem volna magam karmolni de az amekkora fájdalmat a szemében láttam teljesen elvonta figyelmem. Csak néztem rá könnyeim pedig akaratlanul is kicsordultak. Kezdtem magamhoz térni..
- Jaj Die!!! - borultam a nyakába sírva. Reszkető vállaimra terített egy törülközőt,  vacogtam. Szó sem volt undorodásról és ez reménnyel töltött el. Reménnyel hogy talán mégis fontos vagyok neki. Ekkor a lámpa pislákolni kezdett Diana pedig ugrott egyet zihálni kezdett és még szorosabban bújt karjaim közé. Nem értettem miért teszi mindezt... Csak ki kell cserélni az égőt és máris jó lesz! Vagy ennyire félne egy villanykörte cseréléstől? Ez abszurd!! Altonnal persze leáll verekedni de egy pislákoló lámpa már megijeszti? Azt hiszem lesz vele egy hosszú beszélgetésem amint elláttuk több sebből vérző testem. Úgy érzem nem mond el nekem mindent... De még attól sem kellene félnie hogy sötétbe maradunk hisz lehet hogy a fürdőn nincs ablak de reggel van... ha kimegyünk a fürdőszobából világosságot találunk...
- Die? - kérdeztem mire összerezzent. Valamire nagyon kíváncsi voltam... - Nem érzed a fájdalmam? És nem, nem önsajnáltatás szempontjából kérdezem, szóval nem érzed a sebeimet?
- Nem. - nyögte ki végül. Megértettem hogy sok neki ez az egész... nekem is, de most erősnek kellene lennünk.
- Die kérlek! Tudok segíteni? Valamit nem mondasz el! Mit?