21. Fejezet

Sziasztok!
Megint késtem, de mentségemre szóljon, hogy most nem volt net. A Szürkülethez holnap után hozom a frisst.
Remélem tetszeni fog a fejezet, de most rohanok, mert a nevelőapám éppen rajtam éli ki a feszültséget! :S :D
Puszi Nektek!
Detty


  Eszeveszettül hajtottam, hogy még Aly előtt a házhoz érjek, és ennek meg is lett az eredménye. Olyan érdekes, hogy mindkettőnknek pontosan ugyan olyan a vezetési stílusa-szóval katasztrofális-és mégis be vagyunk ijedve a másik kocsijában. Lepergettem szemeim előtt a mai napot, de ezen kívül más furcsaságot nem találtam. Vigyorral a pofázmányomon léptem be a házba, húgom díszkíséretével. Bent, a nappaliban megláttam a kiscserkészt, akit Aly nevezett el így. Nagyban beszélgetett Justinnal, nem vettek észre minket. Volt időm tehát végigmérni mindkettőjüket, miközben ikrem csöndre intettem. A kiscserkész...eléég...ronda. Hát istenem. De nagyon aranyos...uhh inkább hagyjuk. Beljebb léptem és mikor észrevettek, egy hanyag mozdulattal a földre dobtam a táskát és csak úgy mellékesen számon kértem mindkettőt.
-Nem voltatok suliban.-vigyorogtam rájuk köszönés helyett-De most itthon vagytok és látszólag nincsen semmi olyan apropó, ami kifogásolhatta volna, hogy bemenjetek és elhelyezzétek a hátsótokat azokban a roppant kényelmes padokban. Hmmm mennyire vagyok gonosz...Aly?-néztem húgomra az egyik szemöldökömet megemelve. A két pasi nem nagyon tudta mire vélni viselkedésem, sőt Justin nagyon is ficánkolt ültében.
-Nagyon!-bólintott mindent tudóan Aly és csak nagy nehézségek árán sikerült visszafojtania a mosolyát.
-Ez esetben...-kezdtem bele, de valaki hiányzott.-Hol van Miranda?
-Itt vagyok!-mosolygott miközben lejött a lépcsőn.-Mi az?
-Nem voltak suliban!-árulkodtam rögtön, mint egy ötéves.
Megpróbáltam belekutatni az elméjükbe, hogy találjak valami olyat, amit semmiképp nem akarnának tudatni velünk...de nem ment. Az ég világon semmit nem hallottam. Ez olyan szinten felbosszantott...dühösen meredtem rájuk. Nem mondhatnám, hogy értették hirtelen hangulatváltozásomat, így inkább Mirandához fordultam.
-Mi legyen a büntetésetek?-ment bele a játékba Miranda.
-Szerintem ma főzzenek ők vacsorát, és ha nem lesz jó, akkor kilógatjuk őket az ablakon!-ajánlottam gyorsan.
-Benne vagyok!-mondta Miranda és Aly.
-Na fiúk, ti jöttök!-mondta Aly egy hirtelen bátorsághullámtól vezérelve.-De mi lenne, ha versenyeznénk?
-Aha, jó ötlet! Nélkülem!-jelentettem ki és felrohantam a lépcsőn. Természetesen Alesha jött utánam.
-Mi a baj?
-Nem tudok olvasni  gondolataikban!
-Jó, ne dühöngj!
-Jó? Nem, rohadtul nem jó!-kiabáltam torkom szakadtából.
-Én értem, hogy ez nem jó, de ne az én fejemet ordítsd le!
-Annak a fejét ordítom le akiét akarom.-köptem oda.-Menj inkább versenyezni.
-Jó!-mondta és leviharzott a lépcsőn.
  Szóóóóval Aly, Miranda vs. Justin, Kiscserkész. Hmmm...hallgatózni kezdtem.
-Akkor rántott dolgokat csinálunk és akiknek finomabbak lesznek, azok nyernek. A panír mindegy, hogy milyen.-hallatszott Mianda hangja. Tehát panír...ez jól hangzik. Csendben lelopóztam a földszintre, és az egyik pult mögött bújtam meg. Kétoldalt voltak a versenyzők. Elkezdték bekeverni a panírt, és egy egy pillanatban, mikor nem néztek oda kicsit belerondítottam a kutyulékba. Amikor a fiúcsapat elfordult, alaposan elsóztam a főztjüket. Mikor a húgomék fordultak el, némi ecettel bolondítottam meg a szószt. Néha Justin egy-egy pillanatra arra fordította egyébként igen dögös tekintetét, ahol én bújtam meg. Kezdtem azt hinni, hogy tudja: Ott vagyok. Így ment ez addig, míg el nem jött a sütés pillanata. Akkor aztán észrevétlenül felrohantam, majd mikor hallottam egy diadalmas kiáltást, szépen hangosan lerobogtam.
-Die! Akarsz te lenni a zsűri? Kóstold meg!-mosolygott édesen Miranda. Ha tudná milyen a kajájuk...
-ŐŐŐŐ neeem köszi, fáj a hasam. -hazudtam könnyedén, majd jelentőségteljesen vigyorogva néztem Aly szemébe, és rágcsálni kezdtem egy almát.
-Jó, akkor először mindenki az ellenfél ételét kóstolja meg.-hunyorgott gyanakvóan Aly.
  A következő pillanatban csődöt mondott minden színészi képességem és kitört belőlem a röhögés, ugyanis Aly megkóstolta a Justinék túlsózott rántott sajtját és egy laza mozdulattal ki is köpte. Ugyanebben a pillanatban a kiscserkész megkóstolta Alyék ecetes panírját és Alyval egyszerre rohantak vízért, egymással szemben rohantak és a végén egymásnak mentek. Akkorát estek, mint a ház. Aly fülig pirulva próbálkozott a felállással. Egyedül Justin nem mozdult, csak a pultnak támaszkova vigyorgott felém. Tehát tudja, hogy én voltam. Kacsintott egyet, majd segített a kiscserkésznek felállni. Miranda töltött némi vizet mindenkinek. Aly undorodva törölgette a száját, és rekedt hangon szólt hozzám.
-Ez mire volt jó?
-Ugyan micsoda? -kérdeztem újra elővéve tehetségem, de Aly nem hitt már nekem. A következő pillanatban azonban már nem kellett színészkednem, ugyanis szörnyű hányinger jött rám. Kezemet a számhoz tapasztva rohantam a mosdó felé. Még hallottam egy "szegény lány" megjegyzést Miranda hangján, de aztán minden elsötétült. Éreztem a hideg csempét magam alatt, viszont nem láttam semmit. Eszeveszett sikítás hangzott a fülemben, de tudtam, hogy nem a házból jön. Valahonnan sokkal távolabbról. "Ne bántsd őket!"-sikította tovább a hang. Egyre elviselhetetlenebbé vált a sikítás, mert megismertem a feladóját: Anya
 
  Csukott szemeim előtt kibontakozott a már ismert tűzben égő oroszlán. Forróság borította be testemet, és ismét jól éreztem magam. Kezeket éreztem amik felemeltek, de nem tudtam kinyitni a szemem. A kéz az ágyra helyezett és hideg borogatás került a homlokomra.
-Die! Hahó! Jól vagy?-fogta meg Aly a kezemet.
-Mi van? Hagyjál!-nyavalyogtam csak úgy félvállról, flegmán, ezzel is jelezve, hogy tökéletesen jól vagyok. Körülöttem mindenki felnevetett.-Köszi annak aki felhozott!
-Nincs mit!-jött Justin válasza. Hmm...egy ilyen jó pasi hozott az ágyamba? Rávetítettem tekintetem, így láttam, hogy eszeveszettül vigyorog. A végén még kiderül, hogy én nem tudok olvasni az ő gondolataiban, de ő tud az enyémekben...cöh..
-Te szúrtad el az ételeket igaz?-kérdezte szemrehányóan Aly.
-Úgy nézek én ki, mint aki most tudott ezzel törődni?-hökkentem meg, persze csak a látszat kedvéért.-Naná, hogy én voltam!

-Hmmm...Mennyire vagyok gonosz haver?-kérdezte a szavaimat idézve Justin a kiscserkészt.
-Nagyon.-szólt a cserkész.
-Ez esetben....
-Ma egyedül alszol!-kiáltotta diadalittasan Aly

-Pihenhetek egy kicsit?
-Aha.-mondták és kimentek a szobából.
  Azonnal álomba merültem fürdés, és átöltözés nélkül.


  Egy hatalmas csattanásra keltem. Szemeim kipattantak, és a zaj forrását kerestem. Az ablak csapódott ki, a fagyos, rideg szél pedig cudarul rángatta a függönyt. Élesen suhogott be a levegő, azzal a veszéllyel fenyegetve, hogy a következő ablak is kicsapódik. Lerántottam magamról a takarót és az ablakhoz rohanva becsuktam azt. Ekkor egy hang ütötte meg a fülemet: a szobán túlról valaki nagyon dühöngött. A falhoz húzódtam és nagyon próbáltam láthatatlanná válni. Lépések zaja kavarta meg eddig sem éppen nagy nyugalmam. A szoba félhomályba burkolódzott, így jóformán semmit sem láttam. Odarohantam a villanykapcsolóhoz, hogy mikor bejön, legalább lássam ki az a szemét, aki mostanában folyton ijesztget minket. Az ajtóra vetítettem tekintetem. Láttam amint a kilincs lassan lenyomódik, majd kitárul az ajtó. Egy sötét alak bontakozott ki a homályban. Reflexből rácsaptam a villanykapcsolóra, de az az istenért nem akart felkapcsolódni. Ijedtemben két ököllel csapkodtam, de a lámpa fénye csak nem jelent meg. Egy különös hang szólalt meg.
-Mi volt ez?-kérdezte éles hangon.
-Ki az?-sipítottam. Egy szörnyet nem éppen ilyen hangon képzeltem el.
-Én!
-Ki az az én?
-A húgod!
-Aly?
-Igen!
-Mi a fenét keresel itt?
-Valami zajt hallottunk. Mindenki felkelt. Nincs áram.-foglalta össze.
-A-ha-nyökögtem-Kicsapódott az ablakom.
-Neked is?-kérdezte megütközve.-Mindannyiunk ablaka kicsapódott, de lépéseket hallottu.......-ekkor valaki hatalmasat sikított, de ezt nem csak beképzeltem. A hang Mirandától származott. Dühösen indultam a hang irányába, mert már elegem lett, abból a valamiből, ami folyton rémisztget. Aly némi habozás után követett.
-Hol vannak a kutyák?-kérdeztem közben.
-Nem tudom.-válaszolta Aly.
  Alig értünk oda a lány szobájához, ő az ajtón kiesve szorongatta...talán a csuklóját...amin patakokban folyt a vér. Pont úgy, mint ahogy a szeméből a könny. A sötétben két világító szempár villant meg.