2010. november 27., szombat

2. fejezet

A fejezet írója Szasza. Alesha beceneve pedig Aly és amikor ezt írom akkor nem azt mondom hogy ajjj xD

(Alesha szemszöge)

Sírtam. Jobban sírtam mint valaha. Ezeket a leveleket nem tudta volna kitervelni nővérkém akit nem mellesleg imádtam. Nem mutattam ki de így volt nagyon szerettem és egyben utáltam mert nem bírta elfogadni a boldogságom, ami úgy néz ki nem is volt igaz. Nem volt igaz mert Alton megcsalt. A leveleket eláztatta az arcomról patakokban folyó könny. Kikászálódtam az autóból és elindultam a ház felé, közben könnyeimet letöröltem arcomról és egyre jobban kezdett felmenni bennem a pumpa! Nagyon haragudtam Altonra. Nem, nem fejeztem ki jól magam. Meg akarom ölni! Erőteljesen gondoltam nővéremre így sikerült eljuttatnom hozzá pár gondolatomat amiből nyilvánvalóvá vált számára mire is készülök.... Nagyon reméltem hogy leállít mielőtt megölöm. Nem volt kedvem börtönben tölteni az egész életem. Úgy robbantam be az ajtón mint valami bomba. A nappaliban Diana és Alton ült. Mikor odaértem Diana felkapta a fejét és csak somolygott, míg Alton felpattant és hozzám rohant könnyeimet látva.
-Szemét állat! - Sikítottam mintha éppen a halálba készülnék. Ellöktem  magamtól azt a férget. És bosszú szomjtól izzó szemekkel rontottam neki.
-Alesha mi a baj? Mit tettem? - Alton ijedten ugrott hátra így elkerülve öklömet.
-Hogy mi a baj? Hányadik vagyok neked Alton? A levelekből ítélve legalább az ötödik, ami nem is lenne gond de neked egyszerre van ennyi barátnőd!!!
-Tessék? Ez hazugság Aly ! Diana már megint kitalált valamit! Higgy nekem!!
-Akkor már inkább a nővéremnek hiszek mint neked! Tudod mit Alton ? Elegem van ! A levelek.... és állandóan valaki mással láttalak csókolózni amit betudtam Diana őrült szívatásainak ! De így már egyáltalán nem vagyok biztos benne hogy ő találta ki!!!
- Komolyan így gondolod? Ebben az esetben akkor igénybe veszem Diana szolgáltatásait ami lehet hogy csak egy estés kaland ,de sokkal jobban járok vele, mintha rád várnék! Te sosem mentél tovább a csóknál és már kezdek megőrülni!
- Alton! Takarodj! Most! - Úgy ordítottam vele mint még soha! Hogy engem nem becsült meg még rendben van de hogy még a nővéremet is cseszteti!!
- Akkor itt vége? - Nem volt annyira kiakadva mint amennyire egy szakítás után az embernek kellene.
-A cuccaidat postán küldöm!! - Jól értelmezte a mondatom. Vége. Kirohant és fél perc múlva már csak a kerekek csikorgását hallottam.
- Diana.... sajnálom. Sajnálom mert nem hiszem hogy te voltál... nem te küldted rá azokat a lányokat... - Nem szólalt meg csak nézett.- Egyedül szeretnék lenni, ha nem gond akkor felmegyek. - Csak bólintott, én pedig felrohantam a szobámba. Sikeresen megcsúsztam a szobámban lévő szőnyegen de óriási szerencsémre az ágyba estem. Egy pillanatig mozdulatlanul feküdtem majd rögtön felpattantam. Kezemmel undorodva töröltem meg arcom. Az ágyról szinte letéptem a lepedőt és a földre is keményebben dobtam a takarókat a kelleténél!
Berohantam velük a fürdőbe de nem fáradtam a mosógéppel rögtön a kukába hajítottam az összeset!
Szívem összeszorult mikor arra gondoltam hogy mindennek vége. Elvesztettem azt aki fontos volt számomra. De nem mondhatnám hogy az életet jelentette számomra csak egy 1 éves kapcsolat volt ami jól is működhetett volna. De nem működött. Szerencsétlen vagyok minden téren. Na jó ez nem igaz. Diana sokkal szerencsétlenebb. Ez boldogsággal töltött el! Már csak 10 nap volt az iskola kezdésig. Úgy döntöttem ma itthon fogok fetrengeni az ágyban és az önsajnálatban, holnap pedig elmegyünk beszerezni a könyveket , a füzeteket és minden mást ami még kellhet... Felhúztam a tiszta ágyneműt és befeküdtem. Egy ideig még gondolkodtam, majd akaratom ellenére elaludtam. Sokat forgolódtam és mikor már meguntam felkeltem, de az óra még csak  hajnali 6-ot mutatott. Nem igazán tudtam mit csinálni így legjobbnak láttam ha fürdök  egy jót. A kádba forró vizet engedtem és nyomtam bele egy kis tusfürdőt is. Bőrömet égette a forró víz mikor bemásztam, de nem foglalkoztam vele. 2 órát biztos hogy bent töltöttem a forró vízben ami időközben langyossá hűlt. Kimásztam és magam köré tekertem a törölközőt. Már szinte reszkettem a hidegtől de nem igazán érdekelt.
- Diana segítenél? - ordítottam, de tudtam hogy úgy is meghallja, ha máshogy nem akkor a gondolataimat. Jól gondoltam. Hallottam lépteit amint felfelé tartott a lépcsőn. Pár másodperc múlva pedig kopogtak az ajtón. Meglepődtem. Ez nem az ő stílusa. Általában ajtóstul ront a házba... vagy a szobámba.
- Gyere!- fölösleges volt kimondanom de már megszoktam Alton miatt.
-Miben segítsek? - kérdezte de már tudta a választ.
-Arra gondoltam hogy ma már elmehetnénk vásárolni könyveket és a többit... De nem tudom hogy mit vegyek fel.
- Várj... elmehetnénk? Szóval menjek én is?
-Persze! Csak nem gondoltad hogy egyedül fogok vásárolni!!
-Hát nem. Na jó hadd nézzem a választékot!- Megjött a kedve! Egy kis vásárlás mindig feldobja.... És az is hogy segíthet kiválasztani a ruhámat. Berohant a gardróbomba, ami akkora volt mint a szobám. Egymás után dobálta a földre a ruhákat a válla fölött. Majd kijött kezében egy szürkés farmerral és egy szürke laza toppal.
-Ez lesz az alap! - Alap!! Szuper!!Szóval még rám fogja aggatni a kiegészítőket is!
-Aly!! Ezt hallottam! - Jó..jó bocsi .... mondtam neki gondolatban közben pedig jókat nevettem.- Magas vagy lapos sarkú csizmát szeretnél?
- Legyen lapos!
-Gondoltam. - Nem hiába Diana elég jól ismer...- Most az egyszer nem kínozlak .... legyen csak két nyaklánc és semmi más ....
-Köszönöm! - Hálát adtam az istennek hogy jó kedve van. De tényleg... mitől is van jó kedve??
-Örülök hogy kedves hugicám végre észhez tért!
-Én is... Akármennyire is fáj érzem hogy jobb lesz így. - Nem volt túl nagy kedvem lelkizni.....
-Megértem... - válaszolt nővérem gondolataimra.
-Ezeket vedd fel!- mutatott az ágyra ahova a választott ruhadarabokat és kiegészítőket dobta.-Én is elkészülök aztán indulhatunk!
-Rendben.- Miután kiment gyorsan magamra kapkodtam a ruhákat és már indultam is kifelé. Lerohantam a lépcsőn és pont beleütköztem a már kész Diana-ba . Sikeresen dőltünk el. Nem csak mi dőltünk, hanem a röhögés is belőlünk. Nagy nehezen feltápászkodtunk, de még mindig nevettünk. Diana elindult az ajtó felé és felvette a kabátját. Én is követtem és felvettem a bőrkabátom. Kint szállingózott a hó. Diana beült az anyósülésre én pedig a vezetőülésre. Szokásommá vált gyorsan hajtani így most is tövig nyomtam a gázt. ...

Alesha ruhája

2010. november 26., péntek

1. fejezet

[ Diana szemszöge ]

   Egy újabb unalmas napnak nézünk elébe. Nyár van, de zuhog a hó és én itt ülök a második emeleti szobámban és bámulok ki a fejemből. Kéne csinálni valamit, de mit...? Ohh tulajdonképpen még be sem mutatkoztam. Diana Burke vagyok, 15 éves. Három állatom van. Kettő husky, az egyiket Lorinak, a másikat Marlonak hívják, a harmadik állat pedig az ikertesóm Alesha. Igazából Marlo is az övé, de egy kicsit kisajátítottam magamnak. Anyuval és apuval élünk, de a nagyszüleink is a közelben laknak. Anyut Lillian Burke-nek, aput Peter Burke-nek hívják. Visszatérek az én áldott jó tesókámra. Alesha-val nem vagyunk valami közeli kapcsolatban, ő szöges ellentéte az én lényemnek. Külsőleg naná, hogy hasonlítunk, de közel sem vagyunk ugyan-olyanok. Főleg belsőleg. A belsőnk nem is különbözhetne jobban. Én örömömet lelem mások szenvedésében, benne vagyok minden buliban, és előszeretettel csábítom a pasikat. Alesha ezt csak úgy jellemzi, hogy gonosz vagyok, de ez más. Nekem ez a szenvedélyem. Soha nem is voltam még szerelmes...na jó egyszer talán, de ezzel a témával át is tértünk húgicám történetéhez. Ő neki van egy 1 éves kapcsolata. Azzal a pasival akibe én voltam...na mindegy. Mondjuk úgy, hogy előszeretettel készítem ki a pasit, Alton Growen-t. Alesha maga a jótét lélek, habár neki is vannak elég kemény beszólásai, és sokszor rántom magam után a hülyeségbe, de ő józanabbul viselkedik és ez kikészít. Alton nemrég hozzánk költözött és az én húgom szobájában élősködik. Gyűlölöm, mert elutasított, a húgomra meg dühös vagyok amiért jár ezzel a....
  Motorzúgásra lettem figyelmes. Hogy a franc esne belé! Emlegetett szamarak. Kinéztem az ablakon és egy szürke gip került a látóterembe, aminek megismerkedésünk óta nem derítettem ki a fajtáját. A kocsit Alton vezette és mellette Alesha ült. Beparkoltak Alesha Mercedes E-Coupé-ja mellé. Harag terjedt szét a testemben mikor mindketten kiszálltak és megcsókolták egymást. Valami kicseszést megint be kell vetnem ellenük, de mit?? Miközben ezen gondolkoztam, hallottam a bejárati ajtón bejönni őket. Kifejezetten jó hallásom van, ezért meghallottam mikor Alton az ecsetelte, hogy milyen szépen tisztították le a kocsiját.
  Igen! Ez az! Már meg is van a tervem csak valahogy el kell terelnem a figyelmüket. Egy hirtelen ötlettől vezérelve kibaktattam a szobámból és lesuhantam a lépcsőn.
-Sziasztok!-kiáltottam el magam. Adtam Alesha-nak két puszit, mert hát mégis csak testvérek vagyunk, aztán odamentem Altonhoz és szájon csókoltam. Nem volt sok időm, mert Alton rögtön eltolt magától. Túl tisztességes ez a pasi. Akárhányszor próbáltam elcsábítani vagy elcsábíttatni mindig hűséges maradt. Nem kaptam semmiféle szidást, hiszen már megszokhatták, hogy nem hagyom őket nyugton, de azért mind a ketten dühösen meredtek rám. Csak hárman voltunk a házban, mert a szüleink dolgoztak. Az álompáros rögtön fel akart vonulni a kis zugocskájukba, csakhogy én befogtam őket házimunkára és egy pillanatra sem hagytam kettesben őket.
-Mi a tervetek holnapra?- kérdeztem, hisz ez is hozzátartozik a tervemhez.
-Holnap elmegyünk Alton ismerőseihez, úgyhogy kell adnod valami puccos ruhát.-jelentette ki drága tesókám
-Értem. És kinek a kocsijával mentek?
-Altonéval. Miért érdekel ez annyira?
-Mert tesók vagyunk?-tettem fel a költői kérdést, de Alton válaszolt rá.
-Bár ne lennétek azok!
-Mi az szépfiú nagy a csábítás? Beindult a fantáziád az ikerlányokra igaz?
-Diana elég!-ordította le a fejem az én józanabbik felem, Alesha.-Mi végeztünk, úgyhogy felmennénk.
-Jó.-vigyorogtam hiszen ők még nem tudhatják, hogy mi vár rájuk...
Elindultak felfele a lépcsőn és mikor beértek a közös szobájukba, Alesha sikított.
-A rohadt életbe Diana!! Megöllek!-és azzal lerobogott a lépcsőn és elém állt, mint aki készül megütni engem.
-Te raktad be azt a két macskát a szobánkba?-kérdezte, de már tudta a választ.
-Jah azt a két szexuálisan túlfűtött egyedet? Igen, azt hiszem én voltam.-játszottam meg az elmebajost
-Szexuálisan túlfűtött? Ezt mégis, hogy érted?
-Ohh jah ...hát..azt hiszem, utoljára az ágyatokon csinálták.
Puff. Olyan pofont kaptam, aminek az erejét még a furcsa helyzet ellenére is megirigyeltem.
-Alesha....ezek a macskák....-hallatszott Alton elhaló hangja az emeletről. Elharapta a mondat végét, de így is lehetett tudni, hogy mi történik odafent.
Nem tehettem róla, nevetnem kellett. És csak nevettem, és nevettem.
 Alesha megint felment az emeletre és vissza már két macskával jött. Ledobta a lábam elé és utasított, hogy csináljak velük valami, és én megígértem neki, hogy csinálok is! Alig bírtam visszatartani kitörni készülő vihogásom. Hiába. A legszebb öröm, a káröröm!
 Mivel mindketten felmentek az emeletre, volt időm elvégezni piszkos tervem. Kiléptem a házból. Először elmentem a háztól nem messze lévő erdőig és elengedtem a két macskát, hogy végre ismét egymásnak ugorhassanak. Utána a gip felé vettem az irányt. Mivel Aton mindig nyitva hagyja a kocsi ajtaját, könnyen bejutottam és leraktam az anyósülésre pár Altonnak címzett levelet, amit elméletben a szeretői írtak neki, gyakorlatban pedig én, reménykedve abban, hogy majd Alesha foglya megtalálni őket és majd szépen szakít ezzel a barommal. A biztonság kedvéért még tettem le pár olyan újságot, amik kifejezik Alton perverz mivoltját, ami igazából nem is létezik. Átgondoltam és tökéletesnek bizonyult a heccem, ám eszembe jutott, hogy Alesha azt mondta, hogy puccos helyre fognak menni. Tehát már az is tudom miért ilyen rém tiszta ez a kocsi. De már nem sokáig. Fogtam magam és telesaraztam az egész autót. Most már szó szerint piszkosul tiszta. Hihi
  Nevettem még magamban egy sort, majd mint aki jól végezte dolgát, elégedetten rohantam fel a lépcsőn és örömittasan elterültem az ágyon. Észbe kaptam, hogy még nem is fürödtem, ezért összekapkodtam a cuccaimat és a fürdő felé vettem az irányt. Gyorsan lezuhanyoztam, és felkaptam a pizsimet, ami természetesen elég kihívó volt, hátha sikerül elcsábítanom Alton-t. Éppen fogat mostam, de valami nagy csattanást hallottam a húgomék szobájából és úgy megijedtem, hogy a fogkefe megindult le a torkomon, nem nagyon, de éppen annyira, hogy öklendezni kezdjek tőle. Még szerencse, hogy nem nagyon ettem mostanában. Nagy nehezen kész lettem, és visszamentem a szobámba. Ránéztem az órámra és döbbenten tapasztaltam, hogy már éjfél is elmúlt. Mégis mi a fenét csináltam ennyi ideig? Úgy döntöttem, hogy lényegtelen. Inkább belegondoltam, hogy milyen hatékony voltam ma kicseszés téren és elégedetten feküdtem be az ágyamba. Azonnal elaludtam.

Reggel felriadtam álmomból. Még nagyon álmos voltam és aludtam volna még, de nem bírtam. Csüggedten kászálódtam ki az én szent ágyacskámból, mikor eszembe jutott, hogy tegnap mégis milyen pazar tervet vittem véghez. A gondolatra izgatott lettem és nagyon vártam a fejleményeket. Gyorsan felkaptam valami "göncöt" itthonra és lerohantam a nappaliba, ahol ismét csak hárman tartózkodtunk. Csak tudnám miért...Mindegy.
-Jó reggelt-köszöntem
-Neked is!
-Mikor indultok?-kérdeztem
-Most megyünk.-mondták egyszerre.
-Akkor nem kérsz ruhát?-képedtem el
-Nem kössz! Diana ha nem vetted volna észre van rajtam ruha-mondta Alesha és huncutul Altonra vigyorgott, aki nyelt egy nagyot a gondolatra, miszerint drága ikerpáromat ruha nélkül találhatja.
-Csinos vagy!-dicsértem hugimat
-Köszi. Mi megyünk is. Gyere kicsim.-Nyújtotta kezét Alesha Altonnak
-Várj van egy kis beszélni valóm Altonnal, és ez most kivételesen komoly dolog.-Mondtam hivatalos hangnemben, de Alesha még így is gyanakodva nézett rám.
-Jó, addig én kimegyek, de siessetek!-Adta be derekát és kiment pontosan a gip irányába.
-Miről akarsz beszélni?-gyanakodott a fiú is
-Ohh ...hhááát...-basszus a tervem ezen része még nem volt kitervelve- tudni akarom mi a szándékod a húgommal.-mondtam végül, persze tudtam a választ.
-Háát..most meglepődtem megmondom őszintén. Igazából nem tudom....-harapta el a mondatot, tehát akart valamit mondani, de nem tette. Nah vajon mit?
Néma csendben ültünk, mikor tudtomra jutott, hogy Alesha kétségbe van esve, elolvasta a leveleket. Ördögi vigyor terült szét arcomon. Tudtomra jutottak érzései, hiszen hallottam a gondolatait.

                                               Alton kocsija

                                       
                                        Alesha kocsija

                                              Diana hálóruhája (csak egy icipicit hosszabb)
Reklamálni Dettynél lehet, a fejezet írójánál! :D Szasza ha valami nem tetszik, akkor írd át nyugodtan.

Bevezető

Sokan úgy gondolják nem léteznek misztikus lények! Lehet, hogy igazuk van. Diana és Alesha Burke-ről sem tudjuk, hogy ők mik vagy hogy hogyan vélekednek erről. Egy ikerpárról van szó. Mondhatni egy Jing-Jang párosról. Két 15 éves lány akik Anchorage-ban élnek szüleikkel. Két husky fajtájú kutyájuk  is van, egy fiú és egy lány, név szerint Marlo és Lory. Egy elit iskolába, a Dalesha High School-ba fognak járni. A tandíj nagyon drága, de megtehetik ugyanis a szüleiknek jól kereső munkájuk és öröklött, több millió dolláros vagyonuk van. A két lány elég jól tanul, mindig meg van a 4-5 -ös átlaguk. Ez az egy közös tulajdonságuk! Hiába ikrek, különböző a külsejük. A belső, hát abban nem is különbözhetnének jobban. Diana olyan ügyetlen hogy egy sima úton is orra bukik és természetesen rántja magával a testvérét is. Ezenkívül nagyon rossz lány! Minden fiút elcsábít, de egyikkel sem akar járni, hisz csak játszik velük. Ezzel szemben Aleshának van egy 1 éves kapcsolata ami elég jól működne, ha Diana nem lenne őrületesen féltékeny. Alton Growen elég jól tűrtre egészen addig amíg Diana be nem keményített és kezdte el "heccelni" mindkettőjüket különféle gonoszabbnál gonoszabb viccekkel és tettekkel. Példának okáért Alton-t egyszer belökte a jeges tóba. Természetesen a lány tudta hogy csak kedvenc testvére szórakozik velük így még mindig együtt vannak, bár kicsit sem felhőtlen a kapcsolatuk. Augusztus 10. -e van mégis hideg. Ebben a városban sok a hó az erdő és minden közel áll a természethez.  A lányok az 1. osztályt már az új suliban kezdik. Addig már alig van pár nap így még kiélvezik a szünet hátralevő részét.