2011. február 19., szombat

18. Fejezet

Sziasztok!

Kis késéssel, de itt van a 18. Fejezet :) Mivel kihagytak egy napot a suliból, most már azért csak kéne menni :P Szóval ezt olvashatjátok ebben a fejiben egy kis bővítéssel :D Remélem tetszeni fog ;)
Szasza


[Alesha szemszöge]

-Valaki keres titeket lányok! Itt áll az ajtóban....- Mondta Miranda hozzánk intézve szavait. Gyorsan az ajtóhoz rohantunk. Die biztos másra számított és én is kicsit meglepődtem, mert már el is felejtettem...
- Végre!! - Ujjongtam.- Megjött a telefonom!!! - Ordítottam boldogan és szinte rávetettem magam a futárra. Gyorsan aláírtam a papírokat és mivel már kifizettem csak megfogtam a dobozt és becsaptam a futár orra előtt az ajtót. Die kissé értetlen arccal nézett rám. 
- Nem bírtam tovább. Nem vettük meg... Otthonra rendeltem, de átkértem ide.- Magyaráztam neki. Kivettem a dobozból érintőképernyős telefonom. Nem vagyok oda az ilyen cuccokért, de a szükség nagyúr. Kezemben forgattam, majd ismét bepötyögtem szüleink számát. Kicsörgött, egyszer, kétszer, háromszor, négyszer, majd csak pittyegést hallottam. Megszakadt a vonal. Amilyen boldog voltam, most annyira elszomorodtam. Kedvem a béka... khm alsóbb fertálya alatt volt. Leültem a konyhaszékre és egymást kezdtük nézni Die-al. 
-Őket hívtad igaz?- Kérdezte. Én csak bólintottam. Az első iskolai napról lemaradtunk. Holnap már mennünk kéne és tenni fogok érte, hogy be is jussunk. Die gondolataimat hallva felhorkant, de nem fűzött hozzá különösebben semmit. Elindult fel a szobánkba és én is követtem. Nem történt semmi különös a délután folyamán. Én az ágyon egyik oldalamról a másikra, majd a hátamra vagy a hasamra dőltem, fordultam vagy éppen vergődtem. Die kicsit hasznosabban töltötte az időt. A ruháinkat mustrálta és kirakta nekem azt a ruha kombinációt, amit a következő nap kell hordanom. Majd a sajátját is elkezdte összeállítgatni. Mire ezzel végzett már elmúlt kilenc óra is. Bekapcsoltam a laptopot és egy ügyes mozdulattal feltöltöttem pár számot a telefonomra. Nem néztem hátra, így nem láttam Die mit csinál. Majd mikor végeztem nővérem is géphez ült. Nem leskelődtem, így nem tudom mit csinált. Eközben ismét az ágyban döglöttem. És szó szerint vergődtem, annyi különbséggel, hogy most bedugtam fülembe a fülhallgatót és a feltöltött számokat hallgattam. Közben a zene ritmusára mozgattam a fejemet, lábfejemet, és lábaimat az ég felé emelve még rugdostam is. Egy külső szemlélő szerint biztosan diliházban volna a helyem. Mikor Diana is végzett 11 óra volt. Azt mondta 10 órát kell aludnia, hogy ne legyen elviselhetetlen.
-Ez így van.- Mondta a nővérem, majd kikapcsolta a gépet és bedőlt az ágyba engem kissé arrébb rugdosva. Gyors fejszámolás következett. Fél hétkor kelünk. Ha nagyon bénán is számoltam... De ez biztos hogy nincs meg tíz óra. 
-Jól számolod húgi.- Mondta Die és lehajtotta fejét a párnára egy ásítás közepette. Beállítottam az ébresztőórát 6 órára és én is a párnára döntöttem fejemet. Majd mind ketten álomba merültünk.


***

Reggel álmosan ébredtem egy pörgős zenére. Kikapcsoltam.Majd mikor éberebb lettem ráugrottam Die-ra aki a fejére tette párnáját és megmakacsolta magát. De 10 percnyi próbálkozás után megadta magát és beslattyogott a fürdőbe. Oda rohantam, még mielőtt bezárhatta volna  cselesen kivettem a zárból a kulcsot. Képes lenne és bezárkózna, hogy ne vonszoljam be az iskolába. Csak nyelvet öltött rám, de az ajtót becsukta. Vízcsobogást hallottam. Majd szerencsémre fél óra múlva már ki is jött testét törülközőkbe bugyolálva. Gyorsan berohantam. Ruháimat ledobtam a földre. Majd a zuhany alá álltam és langyos víz segítségével próbáltam még jobban felkelni. Mikor alaposan átmostam testem megtörülköztem és fogat mostam. Majd kimentem a fürdőből és néztem Die-t amint bepakol két táskába... Nos nem kis mennyiségű könyvet. Felvettem aznapi ruhámat. Egy fehér farmer egy mintás pólóval, egy hosszú nyaklánccal és egy bokacsizmával.Pont első napi viselet. Kényelmes. Die-ét inkább nem is elemezgettem. Csábos és nagyon jól néz ki, mint mindig. Mikor mindketten készen voltunk, vállunkon a táskával a konyhába mentünk és ettünk valami zabpelyhet reggeli gyanánt. Fél nyolc körül mindennek megvoltunk. Majd felvettük cipőinket, kabátjainkat és vállunkra a táskákat, majd Die felkapta a kocsikulcsát és indultunk is első, egyben  második napunkra. Beszálltunk és bekötöttük magunkat a biztonsági övvel.Gyorsan hajtott, ami nem tetszett, mert kissé fagyos volt az út, majd mikor megálltunk egy stop táblánál megláttam egy cuki kis békát. Gusztustalan is lehetne, de olyan egyedül van és milyen aranyosan ugrál ott az út szélén.... Die újra indított és még gyorsabban hajtott. Az ablakon bámultam kifelé, majd egyik percről, a másikra felordítottam. 
-Die vigyázz!- Ordítottam. Nővérem rátaposott a fékre, mi pedig kisodródtunk. Beletelt pár percbe, míg felfogtam mi is történt valójában. Az egyik pillanatban még csak egy cuki békát láttam, majd a másik pillanatban már ezrével ugráltak keresztül az úton, gonoszan csillogó szemekkel. Ezek már nem voltak cukik. Sokkal inkább undorítóak és félelmet keltőek.
-Ez meg mi a p***a??- Káromkodott nővérem. Nah most kifejezte az én gondolataimat is. Szerencsre nem ütköztünk neki semminek. A kocsi megállt az út szélén, mielőtt az árokba sodródhattunk volna. Igaz egy fél fordulatot leírt az autó, de mi hála a biztonsági öveknek sérülés nélkül megúsztuk. Die csak értetlen arccal ült, majd átsuhant a boldogság és a haragosság is az arcán.
-Nyomorék kis békák. Majdnem összetörték a kocsimat!- Jót nevettem magamban.- De így legalább nem érünk be a suliba.- Vigyorgott rám kajánul, na erre már tényleg elnevettem magam. Kimutattam a hátsó ablakon.
-Die, innen 3 perc séta a suli. És még csak háromnegyed nyolc van.- Mondtam a tényeket.
-Igen, de én át nem megyek a között a sok undorító béka között.- Érvelt ő is. Oda néztem és örömmel mutattam,hogy már csak az utolsó pár béka ugrándozik az úton, a többi már átért.
-Fordulj meg a kocsival.- Mondtam, mert így pont az ellenkező irányba állt a kocsi eleje mint amerre mennünk kellett volna. Die indított és megfordult, mire ezt megtette már az utolsó breki is átért. Alig fél perc alatt a suli parkolójában voltunk. Die beparkolt egy tökéletes helyre, mintha csak nekünk lett volna fenntartva. Egyszerre pattantunk ki a kocsiból vállunkon a táskánkkal. Jó pár kíváncsi, csodáló és irigykedő szempárral találtuk szembe magunkat.  Die láthatóan élvezte, hogy a figyelem középpontjában állunk. Én nem. Kecses léptekkel elindultunk az ajtóhoz. Die belépett és én is... Követtem. Csak, hogy az én belépőm nem sikerült túl szerencsésre. Átestem a... Nem is tudom miben, talán a saját lábamban és eltaknyoltam. Táskám elrepült. Kezemmel kissé felfogtam az esést, így nem vertem be a fejem, de a bal kezem egy kicsit fájt. Szerencsésen kezdem a sulit... Alighogy betettem a lábamat az ajtón már el is estem, remek. Abba már bele sem merek gondolni, hogy mi lesz ezután. Felnéztem és láttam, ahogyan többen engem bámulnak, majd megláttam Die-t tőlem pár lépésnyire mérges arccal. A tömeg felé fordult és olyan ijesztő hangon szólalt meg, hogy még a szőr is felállt tőle a hátamon.
-Mit ácsorogtok itt? Húzzatok órára!- Mondta megfélemlítően, kissé hangosabban a megszokottnál.- Ha nem mentek, nem kímélem a csinos kis hátsófeleteket!- Mondta ugyanolyan hangon, majd felvette táskámat a földről és a kezemnél fogva felhúzott. Majd táskámat a vállamra rakta és egy iroda felé húzott, ahova ki volt írva az "Igazgatói iroda" felirat. Bekopogtunk, majd benyitottunk. Az asztal mögött egy rövid barna hajú nő ült. Negyvenes éveiben járhatott és elegáns öltözéket viselt. Majd kedvesen köszöntött minket. Még szép hogy kedvesen! Egy rakat pénzt fizetünk azért, hogy ide járhassunk. Mindketten köszöntünk. És leültünk a székekbe, amik az asztal előtt álltak. Az igazgatónő elmondta a szabályokat és a fontos tudnivalókat. megkérdezte hogy hétfőn miért nem jöttünk suliba, de Die lerendezte annyival, hogy családi ok és másnap hozzuk az igazolást. Majd átnyújtotta papírjainkat, órarendjeinket és a térképeinket az iskolához. Elköszöntünk és indultuk első óránkra, ami nem más volt, mint biológia. Kedd van és szerencsére közös az óránk. Mikor beléptünk a terembe minden szempár ránk szegeződött. A tanár kedvesen üdvözölt minket. köszöntünk és elnézést kértünk a késésért, pontosabban én kértem elnézést, mert Die inkább a képébe vágta volna, hogy álmos és miért nem mehet haza. Már majdnem mindenhol ültek... Egy hátsó pad még teljesen üres volt, így oda ültünk le. Hallgattuk a tanár bemutatkozó szövegét és azt is hallottuk, ahogy azt mondja, hogy itt minden osztály az évfolyamon ugyan aszerint  a tanmenet szerint halad, így lehet az, hogy néha több osztály is egybe kerül az órákon. Mindenki kapott egy ellenőrzőt, amit a tanár osztott ki. Ezután még két órán keresztül együtt voltunk. Az ének nagyon vicces volt. Rögtön belekezdtünk a tananyagba egy rövid bemutatkozó után légzésgyakorlatokat végeztünk, de mi szinte semmit sem csináltunk mert már a levegővételnél elakadtunk. Mikor beszívtuk a levegőt azon nyomban jött is ki röhögés formájában, ami a másik látványától származott. Mikor ennek az órának vége volt, nekem fizikára...pfúj... Die-nak pedig történelemre kellett menni. Fájdalmas búcsút vettünk, majd elindultunk. A fizika tanár nagyon komoly.... Kedvesen állt az osztályhoz, de amint valaki felröhögött, vagy cseverészni kezdett volna, rögtön bevágta az 1-est órai munkára. Ebből lejött, hogy a katonás fegyelmet szereti. Csak reménykedtem benne, hogy csak ránk akar ijeszteni az első órán, hogy megmutassa ki a főnök, aztán pedig majd kissé lazít.  Fellélegeztem mikor kicsöngettek és azt mondták pakoljunk. Majd világfájdalmas képpel végigültem a történelmet. A csöngőszóval együtt a gyomrom korgása is felharsant. Szerencsémre épp ebédszünet volt. Reméltem, hogy Diet is idecsábítja majd a hasa. Beléptem a suli menzájára és a sorban legelöl megláttam Diet. Elindultam felé, de ő addigra már fizetett és egy tálcányi kajával együtt leültünk az egyik asztalhoz. 
-Válassz.- Mondta miközben elvett egy szelet pizzát és azt kezdte el enni. Én egy csinos szendvicset rágcsáltam és közben néztem a tömeget. Hogyan juthatott ide ilyen hamar? És vajon milyenek lehettek az órái? Tettem fel magamban a kérdéseket, de egyiket sem mondtam ki. Lesz elég időnk megbeszélni.
-Milyen órád lesz?- Kérdezte mikor végzett a pizzával. Lenyeltem egy falatot és válaszoltam.
-Olasz. Neked?-Kérdeztem.
-Fizika.- Mondta és el is kezdtük az infó cserét.
-Vigyázz azzal a tanárral! Ha nem szólít fel és úgy röhögsz, vagy beszélsz máris bevágja az egyes órai munkát...- Mondtam neki. 
-A matek tanár teljesen normális és érthetően magyaráz. Már elkezdtük a tananyagot.- Mondja Die. Majd megszólalt a jelző csengő, ezzel késztetve minket indulásra. Két különböző irányba indultunk. Időben érkeztem az olasz terem elé. Várakoztam pár percet a többi diákkal, majd megérkezett a tanárnő. Kedves külsejű hölgy volt és mint órán kiderült tényleg kedves. Bemutatkoztunk, majd elkezdtük az első leckét. Rengeteg leckét kaptam és mire elengedett a tanár az agyam rendesen lefáradt. Die-al a parkolóban találkoztunk. Beszálltunk a kocsiba és Mirandáékhoz hajtottunk. Ott leparkoltunk és már mentünk is be a házba. Összességében nem volt olyan rossz a mai nap... Felmentünk a szobánkba és én elmentem zuhanyozni, miután leraktuk cuccainkat. Miközben én fürödtem Die a matekleckéjét írta, amit másnapra kellett elkészítenie, ugyanis akkor volt a következő óra. Majd mikor végeztem ő is elment fürödni. Én pedig felöltöztem egy kényelmes melegítőbe. Majd elővettem olasz felszerelésem és elkezdtem megírni a leckémet. Majd megtanultam, amit kellett és beraktam a táskámba a többi könyvemmel együtt. Majd elővettem mindkettőnk ellenőrzőjét, kitöltöttem, amit ki kellett. Majd gyorsan írtam egy igazolást és aláhamisítottam anyu kézjegyét. Mikor Die kijött a fürdőből már nyolc óra volt, így Die felöltözött és bebújtunk az ágyba. Egy jó kis film ment, így elkezdtük nézni. majd mikor vége lett ránk tört az álmosság és álomba szenderültünk. De úgy fél óra múlva felkeltem és az ablakhoz sétáltam. Kinéztem és kis híján felsikítottam. Az utat ismét békák fedték.
-Die!- Szóltam neki remegő hangon. Ő feltápászkodott és lassan mellém sétált, majd kinézett az ablakon.

2011. február 5., szombat

17. Fejezet

Sziasztok!
Itt is a 17. Fejezet! :) Most nem késtem egy percet sem. Nincs is igazából semmi hozzáfűzni valóm, talán csak, hogy jó olvasást! :) Tudom, rövidebb lett, mint amit megszokhattatok tőlem, de velős :P 
Puszi Nektek!
Detty

[ Diana szemszöge]

Suli? Kelés? Szó sem lehet róla! Minimum 10 órát kell aludnom, különben kibírhatatlanabb vagyok, mint egyébként. És még nincs meg a tíz óra. Aly úgyis fürödni ment. Na akkor én ma már nem jutok be oda, főleg ha hajat mos. A biztonság kedvéért azért kicsit elkezdtem figyelni a gondolatokat, és húgom összefüggéstelen gondolatain kívül, egy pasi gondolatai is beágyazódtak elmémbe. Jobbnak láttam, ha kinyitom a szemem, és tényleg jól tettem.
-Ne! Justin a húgom bent van a fürdőben!-figyelmeztettem, de már késő volt. Amilyen tempóval robogott fel a lépcsőn a fiú, olyan lendülettel rontott be az éppen zuhanyzó húgomhoz. Visszafojtott lélegzettel figyeltem az eseményeket, és próbáltam nem elnevetni magam.
-Diana még nem végeztem! - kiabált Aly.
-Uhh én!!! Azta!!! Bo...Bocsi!...-makogott Justin. Nem akartam, de kitört belőlem a nevetés. Annyira vicces ez az egész. Jussi...huhh úgy becenevet találtam fel. Hehe. Na jó, szóval Justin rákvörös fejjel ugrott ki a fürdőszobából. Engem pusztán csak egy pillantással méltatott, majd eltűnt. Vihogva mentem be a fürdőbe.
-Még mindig nem mentél ki?-visította megbotránkozva szerencsétlen.
-Mély lélegzet! Csak én vagyok az, húgi!- prüszköltem a nevetéstől Alesha arcába.-Meg van az új préda? Lehet, hogy ő az igazi. Cöhh létezik, hogy nagyobb pasivadász legyél mint én? Szégyen.-nevettem tovább.
-Nem létezik! Nagyon cikis volt! Diana ha tudnád...és te is menj ki, mert ha nem vetted volna észre, meztelen vagyok. És még szeretnék egy kicsit a zuhany alatt lenni.
-Anyám...mintha még nem láttalak volna mezítelenül. Na jó...pörkölődj, én húzok vissza aludni!
-Mit csinálsz? Die! Suli van!
-Nem mindegy? Már rég elkéstünk.-dobtam oda neki félvállról.
-Mennyi az idő?-ugrott ki Aly a zuhanyból.
-Negyed kilenc.
-Bameg!
-Aly nyugi! Szerintem menjünk holnap. Nem jó, késéssel kezdeni az évet.
-Ennél jobb kifogást nem tudnál kitalálni?-zsörtölődött miközben egy szál törölközőbe rohant Mirandához.
-Én ezt komolyan gondolom, de ha te akarsz menni, hát tessék, én addig sütögetek valamit.
-Még csak a serpenyővel sem tudsz bánni.
-Nem ez a lényeg. Én nem megyek. Amúgy sem bírnám most a közösséget...
-Én meg pont szeretnék valahova tartozni...
-Nem hiába vagyunk mi ellentétek. Mondom. Akkor menj, én maradok. Amúgy is szívesen meghallgatnám, hogy milyen kifogással próbálsz meg előállni...főleg színészi képességek híján.
-Jó, maradjunk.
-Annyira tudtam.-motyogtam a bajszom alatt.
-Hallottam!
-Süssünk! Miranda!-kiáltottam el magam.-Sütni akarok.-jelentettem ki neki, mikor megláttam. Modoromat érzékelve kissé furcsán nézett rám. Szokatlan neki ez a viselkedés, de majd megszokja.
-Érezzétek otthon magatokat! Most megyek vásárolni. Szeretnétek valamit?-mosolygott továbbra is bájosan.
-Igen, ruhát!-válaszolta kedvesen Aly
-Gyertek, adok.-hívott Miranda a szobája felé.
 Határozottan abban a hitben voltam, hogy kizárt, hogy ránk jöjjenk a ruhái, de tévedtem. Kaptunk egy-egy cicanacit, és pulcsit. Miután felöltöztünk, lerohantunk a konyhába, és előkotortunk mindent ami egy egyszerű palacsinta elkészítéséhez szükséges. Kezembe vettem a serpenyőt, mert én akartam kisütni a hamit. Utálom bekeverni a tésztát. Egyszer csak egy légy szállt a konyhapultra és reflexből lecsaptam rá a serpenyővel, ami kongva jelezte, hogy ezt nem kellett volna.
-Még, hogy nem tudok bánni a serpenyővel...-morogtam, és Aly száját egy pindurka kuncogás hagyta el. A továbbiakban nem foglalkoztunk mással, csak a reggeli elkészítésével, majd annak a biztonságos szánkba szállításával. Miután végeztünk, elmentünk bevásárolni, és egy valag ruhát cuccoltunk össze. A bankkártya alapos megcsapolása után ismét Mirandához mentünk, leraktuk a zsákmányokat, és a szülői ház felé vettük az irányt.
  Ismét farkasszemet néztünk a ház betörött ablakaival, és döntésképtelenek voltunk. Hol lehetnek a szüleink? Mi történt a házunkkal? Kérdés kérdés hátán, de válasz sehol. Javaslatom alapján körbenéztünk a házban, de semmi olyat nem találtunk, ami valami horrorisztikus tényezőre utalna. A szüleinket egyszerűen a föld nyelte el. Jobb magyarázat nincs. Értetlenül pakolgattuk tovább még a törmelékeket is, de a hátborzongató emlékeken kívül semmit sem találtunk. Olyan idegállapotban voltunk mindketten, hogyha ránk szállna egy légy, tébolyultan rogynánk össze. Nyomott és merev volt a légkör. Értetlenül, és magyarázat nélkül hagytuk el, immáron harmadjára is a házat. Ezúttal Aly kocsiját is elhoztuk, és mindketten a saját autónkkal tértünk ideiglenes szállóhelyünkre.
-Mi lenne, ha felhívnánk őket? - ajánlottam, miközben mindketten lehuppantunk az ágyra. - Ez a legkézenfekvőbb lehetőség, és ez az egy ami nem jutott eddig az eszünkbe.
-Nem hinném, hogy fel fogják venni.-válaszolt Aly rezzenéstelen arccal, és ebből egyértelművé vált számomra, hogy nagyon töri magát a dolgon. Persze ez érthető, de annyira azért mégsem. Nem értem miért viseli meg ennyire az eset. Végül is sosem voltak valami szerető szüleink. Unottan kaptam a telefonomhoz, és rögtön anyu számát tárcsáztam.
-Kicsörög! - biztattam
 Egy ideig még kicsöngött, majd megszakadt. A pittyegő hangot a telefon rezgése vette át. Ijedten dobtam az ágyra a telefont, míg az tovább rezgett. Nem akarta abbahagyni. Mindketten sápadt arccal bámultok a mobilt, végül Aly megfogta és földhöz vágta. A telefon ripityára tört, aztán lángra kapott és elégett. Mindez másodpercek alatt történt.
-Én ezt nem hiszem el! A fene esne abba a bunkó tetűládába, aki ezt csinálja velünk. Miért? Csak kerülne a kezeim közé...Istenem, azt nem hálálná meg! - dühöngtem feszengve. A hátamban egy furcsa bénító érzés lett úrrá, az indulattól. Már megszoktam, de ez rendszerint csak jobban felperzselte a kedélyeket. Most is.
-Kifúj..beszív...
-De még milyet szív!
-Nyugodj már meg. Kezdesz megijeszteni.-tette a vállamra a kezét.
-Alesha húzz innen!-morogtam rá, mire visszavonulót fújt, és mereven bámulta a falat. Hosszas hallgatásba burkolóztunk mindketten, s csak jóval később ocsúdtunk fel, Miranda jól hallható lépteinek hallatára. Egy emberként kaptuk oda a fejünket és néztük az ajtót, míg meg nem jelent Miranda igen csinos alakja és beszélni nem kezdett.
-Valaki keres titeket lányok! Itt áll az ajtóban....

[ Alton szemszöge ]

A francba. Az a szerencsétlen mindent elrontott! Tökéletes lett volna a támadásom, ha az az istenverte barom nem kavart volna be. Nem elég, hogy nem csinálta azt, amit mondtam, de még meg is védte őket. Szánalmas. Nagyon meg fogja bánni, és ezt ő is tudja.Tartozik nekem és még nem vagyunk kvittek. Egy közeli hozzátartozójával végzek, abból talán tanul. Még több munkát csinál nekem...
 Kellenek nekem a lányok! Aleshat már sikerült megszereznem egyszer, nem lesz gond a visszaszerzésével, de Die. Az nem lesz könnyű. A legegyszerűbb az lenne, ha elcsábítanám, mint egykor Alyt. De abban hol lenne az izgalom, az élvezet? Semmi játék...Szórakoztatóbb, ha rettegésben tartom őket. Onnantól már csak várnom kell, hogy eljöjjenek hozzám segítségért. Én vagyok az egyetlen...vagyis szerintük az egyetlen, aki természetfeletti erőkkel bír, így egyértelműen hozzám fognak sietni. Én felveszem a segítőkész szerepet, majd ha már teljesen megbíznak bennem, magam mellé állítom őket, és önként és dalolva fognak ölni. Remélem Die nem neheztel rám amiért kilöktem őt az ablakon. Kaján vigyor ült ki a képemre. Őt ismerve szerintem jobban idegesítette az amit mondta, nem amit tettem.
 Padlónyikorgás csapta meg a fülem, majd egy egy test körvonalazódott ki a fél homályban.
-Gyere ide, kutya!
-Beszélni akartál velem.-mondta kimérten.
-Van miről.....