Sziasztok!Csak hogy tudjátok két bolond lánnyal van dolgotok akik megszállott írók. Mind a ketten szeretjük a horrort de én személy szerint(Szasza)inkább írni mintsem nézni(Ennek oka: halálosan félek :D)Detty ezen kívül 2, Szasza pedig 3 bloggal rendelkezik! Közös erővel fogjuk írni ezt a blogot és próbálunk minél horrorisztikusabb történetet írni poénokkal vegyítve.És, hogy az én kezem munkája is(Detty)benne legyen: Kellemes rettegést, és fulladozásban gazdag röhögést kívánunk! Detty, Szasza
2010. december 15., szerda
A nevetés kedvéért!! :D
Rengeteg olyan kifejezés van a magyarban, ami valamilyen módon valamilyen étellel kapcsolatos. Például amikor perecelsz egyet. Vagy elmész csak úgy céltalanul kolbászolni a városba. Vagy rizsázol valakinek, például abból a célból, hogy később megrépázd, de az is lehet, hogy ő meg utána megmogyoróz. Ilyenkor nem kell Sokat tökölni, ha egyszer már lekenyerezted. Veled ne kukoricázzon. Persze ha éjszakai pillangó, akkor tejelned kell, mert kisajtolja belőled, ezt általában előre le is vajazzátok, amikor még úgy be vagy sózva, hogy borsózik a hátad, és nem gondolsz arra, hogy utána annyira fel leszel paprikázva, hogy majd becsokizol. Nem ér a nevem, káposzta a fejem. És ha erre nem tudsz mit mondani, akkor mákom van.
2010. december 11., szombat
8. fejezet
Sziasztok! Nem is lesz olyan ismeretlen az a lány mert a fejezetben a neve is kiderül :D:D Remélem tetszeni fog! Szasza a fejezet alkotója.
(Ismeretlen lány szemszöge)
Már nagyon rég gondolkozom azon hogy meglátogatom rég nem látott testvérem. Eddig nem volt merszem visszamenni hozzá, hisz haragban váltunk el. De már nagyon hiányzik. Kellett ez a két év hogy rájöjjek nagyon szeretem. Remélem nem csinált semmi ökörséget míg nem vigyáztam rá! Mindig is nekem kellett ügyelnem rá mert a szüleink nem voltak túl gondoskodók. Amerikában élek és nagyon nehéz lesz eljutni Anchorage-be ami ráadásul nagyon messze van és az sem biztos hogy még mindig ott lakik! A bőröndbe már elkezdtem bepakolni és le is foglaltam egy repülő jegyet. Sok meleg ruhát viszek mert nagyon hideg van ott. Alapjáraton utálom a hideget de most el kell viselnem. Az esővel semmi bajom...de a hó!! Sokan szeretik ahogyan ropog a talpuk alatt a friss hó és azt a látványt is mikor betakarja az egész tájat ameddig a szem ellát. Elmondva szép de nem nekem találták ki. Bepakoltam az utolsó meleg zoknimat is és már indulásra készen álltam lakásom ajtajában. Még utoljára körbenéztem és szippantottam egy nagyot a hazai illatokból. Volt minden. Rózsa illat amiről tudtam hogy hamarosan megszűnik mert elhervad a csodás virágom amit az ex barátomtól kaptam. Összességében nem bántam hogy itt kell hagynom Amerikát. Mindig is szerettem a változásokat és azt sem bánom hogy itt kell hagyom az emlékeket. Az emlékeket amelyek a szívemet mardosták. Mindegyik azt az embert juttatta eszembe aki megbántott és eltiport. Erre nem akartam gondolni. Nagyon kis részben ezért is megyek el. Kiléptem az ajtón magam mögött hagyva minden fájdalmas emléket. A lakást nem adom el, csak bérbe adom az egyik ismerősömnek.Benne megbízok. Lassan vettem a lépcsőfokokat egymás után. Majd a kapun kilépve leintettem egy taxit.
-Jó napot!
-Jó napot!-A csomagokat berakta a csomagtartóba majd mind a ketten beszálltunk.
- A reptérre kérem.
-Rendben. Már is. -A taxis egy harmincas éveiben járó férfi volt. Kedvesnek tűnt, de nem különösebben foglalkoztam vele. Az egész utat gondolataimba merülve töltöttem míg az autó lassítani nem kezdett.
- Megérkeztünk.
- Köszönöm. Mennyibe fog kerülni?
- 25 dollár lesz. - Előkotortam a pénztárcámból pont annyit amennyit mondott és a kezébe adtam.
- Köszönöm, további szép napot!
- Önnek is! - mondtam még köszönés képen, majd kiszálltam az autóból. A bőröndömet én vettem ki és mivel -szerencsére- gurulós nem kellett cipelnem. Besétáltam a reptér épületébe és elintéztem a papírokat.
1 nappal később
Nagyon izgultam mikor már az öcsém háza előtt álltam. Rég láttam és ez a találkozás sorsdöntően hathat az egész életünkre. Meg nyomtam a csengőt aminek hangja átjárta az egész házat. Nem nyitottak ajtót így gondoltam várok egy kicsit. Miközben vártam elgondolkoztam rajta hogy mit is mondhatnék neki? Nem bírtam tovább a hidegben ácsorogni így elindultam a járdán. 10 perc múlva megláttam egy kis kávéházat és be is mentem. Kerestem egy szabad asztalt és helyet foglaltam. A pincér másfél percen belül már mellettem állt.
- Jó napot! Mit hozhatok?
-Jó napot! Egy forrócsokit kérek és egy üveg buborék mentes ásványvizet.
- Már is hozom! - csak bólintottam. Elővettem érintőképernyős telefonom, amit nem rég vásároltam. Még nem tudtam zökkenő mentesen kezelni, így úgy döntöttem próbálgatom az alkalmazásokat. 5 perc sem telt bele és érkezett a pincér az italommal.
- Köszönöm. - mondtam mikor elém tette a rendelt italokat.
- Szívesen. - mosolygott rám kedvesen. Kezembe vettem a forrócsokit és óvatosan belekortyoltam. Testemet átjárta a meleg. Az ajtón belépett egy nagyon szép lány amitől rögtön elfogott a irigység. Körbenéztem és láttam hogy nincs üres asztal. Amikor ezt ő is észre vette egy pillanatra megállt, körbenézett majd elindult felém.
- Szia. Leülhetnék? - kérdezte. A hangja is szép volt. Úgy gondoltam miért ne. Ha itt fogok lakni, akkor nem árt ha megismerek pár embert.
- Szia! Persze. Ülj csak le nyugodtan.
- Köszönöm. Alesha vagyok. Téged hogy hívnak?
- Miranda vagyok. Most érkeztem egy órája ide. Eddig Amerikában éltem.
- De jó!! És még iskolába jársz?
- Nem. Már befejeztem. Viszont az öcsém még gimibe jár. - közben megérkezett a pincér.
-Mit hozhatok?
- Öhm... Egy narancslevet kérek szépen.
- Rendben hozom.
- Mivel foglalkozol? - kérdezte Alesha.
- Fényképészettel legfőképpen, de ezen kívül modell is vagyok.
- Én is imádok fényképezni. Egyszer szívesen megnézném a képeidet.
- Rendben. Megadod a számod? - nyújtottam felé telefonom, hogy pötyögje be.
- Persze, de te is! Sokszor volt hogy én megadtam de nem hívott az illető. Most szeretnék biztosra menni.
- Egyet értek. Szimpatikus vagy. - erre csak mosolygott. Intettem a pincérnek mert miközben beszélgettünk már egy óra is eltelhetett. Fizettem és hagytam borravalót is. - Remélem nem baj ha most megyek. Az öcsém már lehet hogy otthon van...
- Nem dehogy baj. Akkor majd hívjuk egymást. Szia.
- Szia. - kabátommal és bőröndömmel a kezemben kisétáltam az ajtón. Nagyon hideg szél fújt így gyorsan belebújtam a meleget adó télikabátba. A hó már szállingózott, a földet pedig vékonyan fedte a fehér lepel. Lassan botorkáltam, mert a magassarkúval eléggé csúszott a föld. Csoda ha nem esek hasra. Alapvetően nem vagyok esetlen de a magassarkú és hó párosítás mindig kiveri nálam a biztosítékot. Még 5 percnyi séta lehet a házig és reméltem hogy most már otthon találom szeretett öcsikémet. A forrócsoki melege kezdett elszállni testemből és kezdtem fázni is. Az ajtó elé lépve újra csöngettem. Bentről halk motoszkálást hallottam. Remek!!! Itthon van!! Az öröm és félelem egyszerre terjedt szét testemben. A zár kattant, egyet.... kettőt, majd az ajtó nyikorogva kinyílt. Az érdeklődő arcot rögtön felváltotta a meglepett.
- Miranda? Te hogy kerülsz ide? Mit keresel itt? - hányféle képen fogja még elmondani azt hogy mit is keresek itt??
- Igen én vagyok. Miért? Nem látogathat meg csak úgy a nővéred?
- De .... csak váratlanul ért...
- Esetleg bemehetnék? Kezdek szétfagyni.
- Gyere!! - mondta és közben utat engedett maga mellett. - Add ide a bőröndöd. - én nagy kegyesen átnyújtottam neki, de soha nem ismertem volna be hogy mennyire is fájt már tőle a kezem. Mindig az a magamban fortyogó és szenvedő alak voltam. Próbáltam a kirohanásaimtól megvédeni a körülöttem élőket.
- Azért örülsz hogy itt vagyok vagy még mindig haragszol?
- Nem dehogy haragszok! Pont ellenkezőleg! Nagyon hiányoztál és örülök hogy itt vagy.
- Akkor jó. Van egy fölös alvóhelyed? Nem igazán béreltem lakást.
- Mellettem aludhatsz. Öhm... nem rég.... szakítottam... a barátnőmmel.
- Oh ... sajnálom.
- Ne sajnáld! Nem volt jó kapcsolat. A lány állandóan részeg volt.
- Jó akkor nem sajnálom.
- Nem vagy éhes, szomjas?
- Egy szendvics jól esne és egy kis tea. De ha megmutatod mit hol találok megcsinálom én.
- Nem változtál semmit sem . - Megmutatta mit hol találok, majd meg is ettük a sonkás szendvicseket amiket 10 perc alatt elkészítettem. A tea égette a torkom de azért megittam gyorsan. Miután elmúlt a kezdeti égető érzés már jól esett a meleg ami ismét szétáradt testemben. Ettől az érzéstől nagyon elálmosodtam és úgy nézett ki hogy öcsikém sem aludt sokat így bementünk a szobájába. Ő átvette a pizsamáját, én pedig egy kölcsön kapott pólóba bújtam bele. Semmi kedvem nem volt előkotorni a bőrönd legalján heverő alvóruhámat. Befeküdtünk egymás mellé és már majdnem elaludtam mikor megszólalt.
- Holnap sok kérdésem lesz ám! - mondta figyelmeztetőleg, mire megeresztettem egy gyors mosolyt. Ez volt az utolsó emlékképem . Mély álomba merültem és próbáltam kialudni a nap fáradalmait...
(Ismeretlen lány szemszöge)
Már nagyon rég gondolkozom azon hogy meglátogatom rég nem látott testvérem. Eddig nem volt merszem visszamenni hozzá, hisz haragban váltunk el. De már nagyon hiányzik. Kellett ez a két év hogy rájöjjek nagyon szeretem. Remélem nem csinált semmi ökörséget míg nem vigyáztam rá! Mindig is nekem kellett ügyelnem rá mert a szüleink nem voltak túl gondoskodók. Amerikában élek és nagyon nehéz lesz eljutni Anchorage-be ami ráadásul nagyon messze van és az sem biztos hogy még mindig ott lakik! A bőröndbe már elkezdtem bepakolni és le is foglaltam egy repülő jegyet. Sok meleg ruhát viszek mert nagyon hideg van ott. Alapjáraton utálom a hideget de most el kell viselnem. Az esővel semmi bajom...de a hó!! Sokan szeretik ahogyan ropog a talpuk alatt a friss hó és azt a látványt is mikor betakarja az egész tájat ameddig a szem ellát. Elmondva szép de nem nekem találták ki. Bepakoltam az utolsó meleg zoknimat is és már indulásra készen álltam lakásom ajtajában. Még utoljára körbenéztem és szippantottam egy nagyot a hazai illatokból. Volt minden. Rózsa illat amiről tudtam hogy hamarosan megszűnik mert elhervad a csodás virágom amit az ex barátomtól kaptam. Összességében nem bántam hogy itt kell hagynom Amerikát. Mindig is szerettem a változásokat és azt sem bánom hogy itt kell hagyom az emlékeket. Az emlékeket amelyek a szívemet mardosták. Mindegyik azt az embert juttatta eszembe aki megbántott és eltiport. Erre nem akartam gondolni. Nagyon kis részben ezért is megyek el. Kiléptem az ajtón magam mögött hagyva minden fájdalmas emléket. A lakást nem adom el, csak bérbe adom az egyik ismerősömnek.Benne megbízok. Lassan vettem a lépcsőfokokat egymás után. Majd a kapun kilépve leintettem egy taxit.
-Jó napot!
-Jó napot!-A csomagokat berakta a csomagtartóba majd mind a ketten beszálltunk.
- A reptérre kérem.
-Rendben. Már is. -A taxis egy harmincas éveiben járó férfi volt. Kedvesnek tűnt, de nem különösebben foglalkoztam vele. Az egész utat gondolataimba merülve töltöttem míg az autó lassítani nem kezdett.
- Megérkeztünk.
- Köszönöm. Mennyibe fog kerülni?
- 25 dollár lesz. - Előkotortam a pénztárcámból pont annyit amennyit mondott és a kezébe adtam.
- Köszönöm, további szép napot!
- Önnek is! - mondtam még köszönés képen, majd kiszálltam az autóból. A bőröndömet én vettem ki és mivel -szerencsére- gurulós nem kellett cipelnem. Besétáltam a reptér épületébe és elintéztem a papírokat.
1 nappal később
Nagyon izgultam mikor már az öcsém háza előtt álltam. Rég láttam és ez a találkozás sorsdöntően hathat az egész életünkre. Meg nyomtam a csengőt aminek hangja átjárta az egész házat. Nem nyitottak ajtót így gondoltam várok egy kicsit. Miközben vártam elgondolkoztam rajta hogy mit is mondhatnék neki? Nem bírtam tovább a hidegben ácsorogni így elindultam a járdán. 10 perc múlva megláttam egy kis kávéházat és be is mentem. Kerestem egy szabad asztalt és helyet foglaltam. A pincér másfél percen belül már mellettem állt.
- Jó napot! Mit hozhatok?
-Jó napot! Egy forrócsokit kérek és egy üveg buborék mentes ásványvizet.
- Már is hozom! - csak bólintottam. Elővettem érintőképernyős telefonom, amit nem rég vásároltam. Még nem tudtam zökkenő mentesen kezelni, így úgy döntöttem próbálgatom az alkalmazásokat. 5 perc sem telt bele és érkezett a pincér az italommal.
- Köszönöm. - mondtam mikor elém tette a rendelt italokat.
- Szívesen. - mosolygott rám kedvesen. Kezembe vettem a forrócsokit és óvatosan belekortyoltam. Testemet átjárta a meleg. Az ajtón belépett egy nagyon szép lány amitől rögtön elfogott a irigység. Körbenéztem és láttam hogy nincs üres asztal. Amikor ezt ő is észre vette egy pillanatra megállt, körbenézett majd elindult felém.
- Szia. Leülhetnék? - kérdezte. A hangja is szép volt. Úgy gondoltam miért ne. Ha itt fogok lakni, akkor nem árt ha megismerek pár embert.
- Szia! Persze. Ülj csak le nyugodtan.
- Köszönöm. Alesha vagyok. Téged hogy hívnak?
- Miranda vagyok. Most érkeztem egy órája ide. Eddig Amerikában éltem.
- De jó!! És még iskolába jársz?
- Nem. Már befejeztem. Viszont az öcsém még gimibe jár. - közben megérkezett a pincér.
-Mit hozhatok?
- Öhm... Egy narancslevet kérek szépen.
- Rendben hozom.
- Mivel foglalkozol? - kérdezte Alesha.
- Fényképészettel legfőképpen, de ezen kívül modell is vagyok.
- Én is imádok fényképezni. Egyszer szívesen megnézném a képeidet.
- Rendben. Megadod a számod? - nyújtottam felé telefonom, hogy pötyögje be.
- Persze, de te is! Sokszor volt hogy én megadtam de nem hívott az illető. Most szeretnék biztosra menni.
- Egyet értek. Szimpatikus vagy. - erre csak mosolygott. Intettem a pincérnek mert miközben beszélgettünk már egy óra is eltelhetett. Fizettem és hagytam borravalót is. - Remélem nem baj ha most megyek. Az öcsém már lehet hogy otthon van...
- Nem dehogy baj. Akkor majd hívjuk egymást. Szia.
- Szia. - kabátommal és bőröndömmel a kezemben kisétáltam az ajtón. Nagyon hideg szél fújt így gyorsan belebújtam a meleget adó télikabátba. A hó már szállingózott, a földet pedig vékonyan fedte a fehér lepel. Lassan botorkáltam, mert a magassarkúval eléggé csúszott a föld. Csoda ha nem esek hasra. Alapvetően nem vagyok esetlen de a magassarkú és hó párosítás mindig kiveri nálam a biztosítékot. Még 5 percnyi séta lehet a házig és reméltem hogy most már otthon találom szeretett öcsikémet. A forrócsoki melege kezdett elszállni testemből és kezdtem fázni is. Az ajtó elé lépve újra csöngettem. Bentről halk motoszkálást hallottam. Remek!!! Itthon van!! Az öröm és félelem egyszerre terjedt szét testemben. A zár kattant, egyet.... kettőt, majd az ajtó nyikorogva kinyílt. Az érdeklődő arcot rögtön felváltotta a meglepett.
- Miranda? Te hogy kerülsz ide? Mit keresel itt? - hányféle képen fogja még elmondani azt hogy mit is keresek itt??
- Igen én vagyok. Miért? Nem látogathat meg csak úgy a nővéred?
- De .... csak váratlanul ért...
- Esetleg bemehetnék? Kezdek szétfagyni.
- Gyere!! - mondta és közben utat engedett maga mellett. - Add ide a bőröndöd. - én nagy kegyesen átnyújtottam neki, de soha nem ismertem volna be hogy mennyire is fájt már tőle a kezem. Mindig az a magamban fortyogó és szenvedő alak voltam. Próbáltam a kirohanásaimtól megvédeni a körülöttem élőket.
- Azért örülsz hogy itt vagyok vagy még mindig haragszol?
- Nem dehogy haragszok! Pont ellenkezőleg! Nagyon hiányoztál és örülök hogy itt vagy.
- Akkor jó. Van egy fölös alvóhelyed? Nem igazán béreltem lakást.
- Mellettem aludhatsz. Öhm... nem rég.... szakítottam... a barátnőmmel.
- Oh ... sajnálom.
- Ne sajnáld! Nem volt jó kapcsolat. A lány állandóan részeg volt.
- Jó akkor nem sajnálom.
- Nem vagy éhes, szomjas?
- Egy szendvics jól esne és egy kis tea. De ha megmutatod mit hol találok megcsinálom én.
- Nem változtál semmit sem . - Megmutatta mit hol találok, majd meg is ettük a sonkás szendvicseket amiket 10 perc alatt elkészítettem. A tea égette a torkom de azért megittam gyorsan. Miután elmúlt a kezdeti égető érzés már jól esett a meleg ami ismét szétáradt testemben. Ettől az érzéstől nagyon elálmosodtam és úgy nézett ki hogy öcsikém sem aludt sokat így bementünk a szobájába. Ő átvette a pizsamáját, én pedig egy kölcsön kapott pólóba bújtam bele. Semmi kedvem nem volt előkotorni a bőrönd legalján heverő alvóruhámat. Befeküdtünk egymás mellé és már majdnem elaludtam mikor megszólalt.
- Holnap sok kérdésem lesz ám! - mondta figyelmeztetőleg, mire megeresztettem egy gyors mosolyt. Ez volt az utolsó emlékképem . Mély álomba merültem és próbáltam kialudni a nap fáradalmait...
2010. december 5., vasárnap
7. Fejezet
Ez egy tényleg rendhagyó hétvége, mert már hozom is nektek a 7. fejezetet. Annyira megszerettem ezt a történetet, hogy nem bírtam ki, hogy ne írjam meg ezt a fejezetet. De ezt ne nagyon szokjátok meg :) jah és egy figyelmeztetés: 3 szemszöges és a második elég idétlen. :D
Puszi
Detty
[ Diana szemszöge ]
A fájdalom a gerincemtől kezdve szétterjedt az egész testemben. A szememet lehunytam és vágytam a halál csókjára, ami megváltás lett volna, tekintve helyzetem. A fájdalom kezdett felemészteni és legszívesebben sikítottam volna. Nem lehet igaz, hogy Alton öl meg engem.
Sikítozásra lettem figyelmes. Aly közeledett felém és sírt. Tudnám, hogy került ide...Ő is érezte, hogy már nincs sok hátra. Ebben a pillanatban leesett, hogy ő is érzi azt amit én. Meg kell, hogy halljak végre. Nem hagyhatom őt szenvedni!! Várjunk. Ha meghalok, akkor ő is meghal. Életben kell maradnom miatta. Hallottam, hogy Aly hívja a mentőket és én könyörögtem, hogy siessenek. Még pár perc és mindketten meghalunk. Igazából azt sem értem, hogy, hogy lehetek még életben.
Szerencsére meghallottam a szirénázást, ami egyre közelebbről és közelebbről hallatszott. Nem tudtam mozdulni sem. Az utolsó emlékfoszlány az volt, hogy Aly a kezét a kezemre helyezte és engem ölelve mindketten elvesztettük eszméletünket.
Ébredésem nagyon furcsa volt. Erős fény világított a szemembe, ami elvakított. Nem hittem az érzékeimnek. Meghaltam volna? És a fény...a mennybe kerültem? Bármit el tudtam képzelni, de ez az egy kizárt volt! Én a pokolba kerültem volna és csak Aly a mennybe.
Látásom kitisztult, mikor megszoktam a fényt és az érzékeim is elkezdtek normálisan működni. Felfigyeltem egy csipogó hangra, és a gépekre körülöttem. Mozdulni akartam, de nem ment. Szörnyen fájt mindenem és a tűk a kezemben sem nyugtattak meg. Egy új gondolat ütött szöget a fejemben. Élek! És Aly is! Rákoncentráltam a gondolataira és megtudtam, hogy ő is most kelt fel. Azon gondolkodott, hogy élek-e még. Hát igen..ez Aly. Amikor fél, elveszti a józan eszét és még annyit sem fog fel, hogy azt nagyon is érezné ha meghaltam volna. Nagyon aggódott értem és ez jó érzés volt. Tudtam, hogy szeret és ő is tudta, hogy én is szeretem őt, de ezt szánt szándékkal egyikünk sem adta a másik tudtára.
Anya hangját hallottam. Be akart jönni hozzám, de nem engedték. Miért nem engedik be anyut? Látni akarom! Nagy csodálkozásomra anya beletörődött, hogy nem fogják beengedni, és megkérdezte, hogy Aly-hoz bemehet-e. Hozzá beengedték. Mi történik itt? Elmélkedésem egy ápolónő zavarta meg és mikor belépett, én inkább úgy tettem mintha aludnék. Bevette. Ellenőrizte az állapotom, és a gondolataiból kiolvasva nem találtam semmi nyugtalanítót. Akkor miért van az, hogy hozzám nem engedik be a szüleimet? És hol az apám? Ő miért nincs most anyuval?
Apropó anyu. Ki kéne hallgatni a beszélgetésüket. Ha nem fájna mindenem ennyire, akkor könnyebb lett volna odafigyelni, de így... Annyit fogtam fel, hogy anyu megkérdezi Aly-tól, hogy mi történt. Aly nem tudott válaszolni és kétségbeesve üzengette felém, hogy segítsek neki, de nem tudtam. Ez vicces volt. Kíváncsi voltam, hogy vágja ki magát. A kérdésemre hamar választ kaptam. A legegyszerűbb módot választotta: Elaludt, és vele én is.
Mikor ismét felkeltem, már többen voltak a szobámban. Egy orvos, két ápolónő és...Aly? Egy tolószékben őt is átengedték, de a szüleinket még mindig nem engedték be. Megpróbáltam kiolvasni a gondolataikból, hogy mi történik, de nem ment. Az infúzió átmenetileg ugyan, de törli a képességem. Ezt már tapasztaltam még mikor régebben eltörtem a lábam. Nagyon kíváncsi voltam, ezért ki kellett nyitnom a szemem.
-Felébredt!-kiáltott fel vékony hangon az egyik ápolónő.
-És akkor mi van?-mordultam rá flegmán.
-Die! Die!-ordított Aly és kipattant a tolószékből, amin nevetnem kellett.
-Minek neked tolószék te lány?-kérdeztem
-Jól vagy?
-Pont annyira, mint te.-mosolyogtam rá.-De úgy látom te elég jól úgyhogy mehetünk is.
-Hááát Die...ne ijedj meg...
-....mi van?? Mi történt?
Tudod, én másodkézből éltem át. Közölte gondolatban Aly, de a következő mondatát már hangosan mondta.
-Te...elég súlyos sebeid vannak.-közölte Alesha.
-Súlyos sebek? Na ne! Adjatok egy tükröt!
-Die nyugi! Az arcod nem sérült.-nyugtatott nevetve Aly. Hiába, ő tudja, hogy nem élném túl ha sérült volna az arcom.
-Akkor nincs semmi gáz, de akkor mégis mim sérült?
-A gerinced.-felelt a doki
-Magyarul?-kérdeztem szokásos bunkó modoromban, de ezt az itteni dokik már megszokhatták mivel törzshelyemmé vált a kórház.
-Nem vagyunk benne biztosak, hogy tudod-e mozgatni a tested.... Előfordulhat, hogy az ütés miatt megbénultál.-mondta halkan a doki félve, mert tudta, hogy kiborulok.
-Mi az, hogy megbénultam?- olyan dühös lettem, hogy kitéptem a kezemből a tűket és kipattantam az ágyból, hogy neki ugorjak a dokinak.
-Ezek szerint szó sincs bénulásról.-nevetett hangosan Aly.
-Valóban. Akkor mehetünk?-kérdeztem
-Nem lehet, hogy ilyen gyorsan gyógyulj!-kiáltott fel az orvos.- És ha szabad megkérdeznem, mi történt?
-Nem szabad!-förmedtem rá.
-Tudnunk kell.
-Összeverekedtem Alesha-val és azt hiszem folytatni fogom, ha tovább röhög!
-Egy verekedéstől lennének ilyen sebeitek?
-Igen, mert Alesha egy kővel dobott hátba, csak azzal nem számolt, hogy a fájdalmamat ő is foglya érezni, mert ikrek vagyunk.-sziszegtem, mire Aly-nak az arcára fagyott a mosolya. Csak el ne felejtsek bocsánatot kérni tőle később.
-Akkor megírjuk a zárójelentést és mehetnek is.
-Ajánlom, hogy gyorsan csinálják. És egyébként mire volt jó az, hogy nem engedték be a szüleimet?
-Nem akartuk, hogy így lássanak.
-Aha. Na menjünk már.
Kiléptünk a kórteremből és anyuék a nyakunkba ugrottak. Miután agyon csókolgattak mindkettőnket, hazavittek és betessékeltek minket az én szobámba és mindketten a franciaágyamba feküdtünk be. Persze csak míg anyuék ki nem mentek. Bírtam az ősökbe, azt, hogy soha nem kérdeztek semmit. Még arról sem tudtak, hogy milyen képességeink vannak. Be akartam menni a gardróbomba átöltözni, de a húgom megragadta a kezem és én felszisszentem, mert Alton nagyon megszorította.
-Bocsánat.-engedte el a kezem.
-Hát van mit!
-Van mit?? Van mit?? Őrült, hülye, liba? Van mit? Még te mondod? Mi a fenét csináltál? Azt hittem meg fogsz halni!! El tudod te képzelni, hogy hogy aggódtam. Én is átéltem azt amit te és mégis miattad aggódtam!-zokogta Aly
-Én is miattad aggódtam, mert tudtam, hogy te is átéled amit én! Egyébként meg had világosítsalak fel, Alton-nál voltam, és tudod ki volt nála? Az a lány akivel utoljára láttad őt csókolózni! Gondoltam kinyírom, de az a barom kilökött a hálószoba ablakán!! Jah és tudod, mi mondott előtte? Figyelj idézem! "Jah és Die! Ha nem akarnál kinyírni szívesen kerülnék veled közelebbi kapcsolatba, mert igencsak izgató tudsz lenni"! Én mondom neked Aly, ez a pasi nem ember. Túl nagy ereje van hozzá. Meg sem érezte ha megütöttem, viszont ő ember feletti erővel vágott vissza.-ordítottam húgom pofázmányába.
-Várj..várj! Alton kilökött az ablakon?-rémületében még a zokogást is abba hagyta.-Alton meg akart ölni? És megütött téged?
-Lényeglátásod lenyűgöz. De komolyan!
-Nem lehet...nem....lehet. Biztos nem direkt csinálta!
-De lehet. És, de igen direkt csinálta. Te nem hallottad az a röhögést amit az utána hallatott miután kilökött.
-Neeem! Die...öhm mondanom kell valamit.-mondta Aly félve és olyan volt az arca mintha megvilágosult volna.
-Micsodát?
-Az előbb mondtad, hogy Alton nem ember...hát én sem tudom, hogy mi ő...de tényleg nem ember....
+ két fejezet
[ Elisa szemszöge ( a csajé, aki Diana jóvoltából ketcupban fürdött) ] ( Ez egy olyan paródia bevezető Alton szemszögéhez. Vicces kedvemben vagyok.)
-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ Meghaltam!!!!! Meghaltam!!! Meghaltam!!!! Segítség!! Úristen, tiszta vér a víz!! Mi történt?? Segítség! Meghaltam!!
-Fogd már be hülye liba! Felvered az egész várost!-mordul rám Alton!!
-Te voltál Alton te öltél meg?? Miért? Miért öltél meg Alton??? Én szerettelek és te is engem!! Alton!!!
-Kuss! Nem vagy halott!!
-Nem látod, hogy halott vagyok?? Tiszta vér minden! De miért tetted ezt velem?? Vagy ha nem te tetted, akkor ki volt?
-Istenem! Te nem csak kívülről vagy szőke!! Az ott csak ketchup! Neked nincs szaglásod?
-Ketchup? Hát te meg akartál enni?? Miért Alton?
-Nem akartalak megenni!-kiáltott rám undorodva Alton.-A kannibalizmus amúgy is büntetik.
-Tényleg. Akkor mit keresek egy kád ketchupban?
-Elisa...te mennyit ittál?-kérdezte gyanakodva az én Altonkám.
-Nem sokat.-vigyorogtam rá, mert igazából nagyon sokat ittam.
-Aha. Szakítok veled. Új célom van.
[ Alton szemszöge ]
-Aha. Szakítok veled. Új célom van.-mondtam neki.
-Mi??? Neeem!-mondta és ledobta magáról a ruhákat. - Szeretlek Alton!
-Én nem. Öltözz fel és menj innen.
-Miért? Szóval csak egy egy éjszakás kaland voltam neked?
-Le sem feküdtünk.-mordultam rá. Már a gondolattól is undorodtam.
-Az mindegy!
-Neem!-sikította és meztelen testével nekem ugrott. Undorodva löktem el magamtól.
-Takarodj!
-Nem.
-Nincs kedvem veled játszadozni.-mondtam és olyan erősen koncentráltam a halálára, hogy holtan esett össze a csempén.
-Végre.- Mormogtam magamba. Legalább tudom használni a képességem. Megérintettem meztelen vállát és hamuvá pörköltem. Hiába. A négy elem is a képességem.
El kezdtem tervezgetni. Tudtam, hogy nem öltem meg Diana-t azzal, hogy kilöktem az ablakon. Meg akartam szerezni őt, s magam mellé állítani. Tudtam, ha bevetem azt a képességem, amivel bárkit el tudnék csábítani, sikerülni fog...
Puszi
Detty
[ Diana szemszöge ]
A fájdalom a gerincemtől kezdve szétterjedt az egész testemben. A szememet lehunytam és vágytam a halál csókjára, ami megváltás lett volna, tekintve helyzetem. A fájdalom kezdett felemészteni és legszívesebben sikítottam volna. Nem lehet igaz, hogy Alton öl meg engem.
Sikítozásra lettem figyelmes. Aly közeledett felém és sírt. Tudnám, hogy került ide...Ő is érezte, hogy már nincs sok hátra. Ebben a pillanatban leesett, hogy ő is érzi azt amit én. Meg kell, hogy halljak végre. Nem hagyhatom őt szenvedni!! Várjunk. Ha meghalok, akkor ő is meghal. Életben kell maradnom miatta. Hallottam, hogy Aly hívja a mentőket és én könyörögtem, hogy siessenek. Még pár perc és mindketten meghalunk. Igazából azt sem értem, hogy, hogy lehetek még életben.
Szerencsére meghallottam a szirénázást, ami egyre közelebbről és közelebbről hallatszott. Nem tudtam mozdulni sem. Az utolsó emlékfoszlány az volt, hogy Aly a kezét a kezemre helyezte és engem ölelve mindketten elvesztettük eszméletünket.
Ébredésem nagyon furcsa volt. Erős fény világított a szemembe, ami elvakított. Nem hittem az érzékeimnek. Meghaltam volna? És a fény...a mennybe kerültem? Bármit el tudtam képzelni, de ez az egy kizárt volt! Én a pokolba kerültem volna és csak Aly a mennybe.
Látásom kitisztult, mikor megszoktam a fényt és az érzékeim is elkezdtek normálisan működni. Felfigyeltem egy csipogó hangra, és a gépekre körülöttem. Mozdulni akartam, de nem ment. Szörnyen fájt mindenem és a tűk a kezemben sem nyugtattak meg. Egy új gondolat ütött szöget a fejemben. Élek! És Aly is! Rákoncentráltam a gondolataira és megtudtam, hogy ő is most kelt fel. Azon gondolkodott, hogy élek-e még. Hát igen..ez Aly. Amikor fél, elveszti a józan eszét és még annyit sem fog fel, hogy azt nagyon is érezné ha meghaltam volna. Nagyon aggódott értem és ez jó érzés volt. Tudtam, hogy szeret és ő is tudta, hogy én is szeretem őt, de ezt szánt szándékkal egyikünk sem adta a másik tudtára.
Anya hangját hallottam. Be akart jönni hozzám, de nem engedték. Miért nem engedik be anyut? Látni akarom! Nagy csodálkozásomra anya beletörődött, hogy nem fogják beengedni, és megkérdezte, hogy Aly-hoz bemehet-e. Hozzá beengedték. Mi történik itt? Elmélkedésem egy ápolónő zavarta meg és mikor belépett, én inkább úgy tettem mintha aludnék. Bevette. Ellenőrizte az állapotom, és a gondolataiból kiolvasva nem találtam semmi nyugtalanítót. Akkor miért van az, hogy hozzám nem engedik be a szüleimet? És hol az apám? Ő miért nincs most anyuval?
Apropó anyu. Ki kéne hallgatni a beszélgetésüket. Ha nem fájna mindenem ennyire, akkor könnyebb lett volna odafigyelni, de így... Annyit fogtam fel, hogy anyu megkérdezi Aly-tól, hogy mi történt. Aly nem tudott válaszolni és kétségbeesve üzengette felém, hogy segítsek neki, de nem tudtam. Ez vicces volt. Kíváncsi voltam, hogy vágja ki magát. A kérdésemre hamar választ kaptam. A legegyszerűbb módot választotta: Elaludt, és vele én is.
Mikor ismét felkeltem, már többen voltak a szobámban. Egy orvos, két ápolónő és...Aly? Egy tolószékben őt is átengedték, de a szüleinket még mindig nem engedték be. Megpróbáltam kiolvasni a gondolataikból, hogy mi történik, de nem ment. Az infúzió átmenetileg ugyan, de törli a képességem. Ezt már tapasztaltam még mikor régebben eltörtem a lábam. Nagyon kíváncsi voltam, ezért ki kellett nyitnom a szemem.
-Felébredt!-kiáltott fel vékony hangon az egyik ápolónő.
-És akkor mi van?-mordultam rá flegmán.
-Die! Die!-ordított Aly és kipattant a tolószékből, amin nevetnem kellett.
-Minek neked tolószék te lány?-kérdeztem
-Jól vagy?
-Pont annyira, mint te.-mosolyogtam rá.-De úgy látom te elég jól úgyhogy mehetünk is.
-Hááát Die...ne ijedj meg...
-....mi van?? Mi történt?
Tudod, én másodkézből éltem át. Közölte gondolatban Aly, de a következő mondatát már hangosan mondta.
-Te...elég súlyos sebeid vannak.-közölte Alesha.
-Súlyos sebek? Na ne! Adjatok egy tükröt!
-Die nyugi! Az arcod nem sérült.-nyugtatott nevetve Aly. Hiába, ő tudja, hogy nem élném túl ha sérült volna az arcom.
-Akkor nincs semmi gáz, de akkor mégis mim sérült?
-A gerinced.-felelt a doki
-Magyarul?-kérdeztem szokásos bunkó modoromban, de ezt az itteni dokik már megszokhatták mivel törzshelyemmé vált a kórház.
-Nem vagyunk benne biztosak, hogy tudod-e mozgatni a tested.... Előfordulhat, hogy az ütés miatt megbénultál.-mondta halkan a doki félve, mert tudta, hogy kiborulok.
-Mi az, hogy megbénultam?- olyan dühös lettem, hogy kitéptem a kezemből a tűket és kipattantam az ágyból, hogy neki ugorjak a dokinak.
-Ezek szerint szó sincs bénulásról.-nevetett hangosan Aly.
-Valóban. Akkor mehetünk?-kérdeztem
-Nem lehet, hogy ilyen gyorsan gyógyulj!-kiáltott fel az orvos.- És ha szabad megkérdeznem, mi történt?
-Nem szabad!-förmedtem rá.
-Tudnunk kell.
-Összeverekedtem Alesha-val és azt hiszem folytatni fogom, ha tovább röhög!
-Egy verekedéstől lennének ilyen sebeitek?
-Igen, mert Alesha egy kővel dobott hátba, csak azzal nem számolt, hogy a fájdalmamat ő is foglya érezni, mert ikrek vagyunk.-sziszegtem, mire Aly-nak az arcára fagyott a mosolya. Csak el ne felejtsek bocsánatot kérni tőle később.
-Akkor megírjuk a zárójelentést és mehetnek is.
-Ajánlom, hogy gyorsan csinálják. És egyébként mire volt jó az, hogy nem engedték be a szüleimet?
-Nem akartuk, hogy így lássanak.
-Aha. Na menjünk már.
Kiléptünk a kórteremből és anyuék a nyakunkba ugrottak. Miután agyon csókolgattak mindkettőnket, hazavittek és betessékeltek minket az én szobámba és mindketten a franciaágyamba feküdtünk be. Persze csak míg anyuék ki nem mentek. Bírtam az ősökbe, azt, hogy soha nem kérdeztek semmit. Még arról sem tudtak, hogy milyen képességeink vannak. Be akartam menni a gardróbomba átöltözni, de a húgom megragadta a kezem és én felszisszentem, mert Alton nagyon megszorította.
-Bocsánat.-engedte el a kezem.
-Hát van mit!
-Van mit?? Van mit?? Őrült, hülye, liba? Van mit? Még te mondod? Mi a fenét csináltál? Azt hittem meg fogsz halni!! El tudod te képzelni, hogy hogy aggódtam. Én is átéltem azt amit te és mégis miattad aggódtam!-zokogta Aly
-Én is miattad aggódtam, mert tudtam, hogy te is átéled amit én! Egyébként meg had világosítsalak fel, Alton-nál voltam, és tudod ki volt nála? Az a lány akivel utoljára láttad őt csókolózni! Gondoltam kinyírom, de az a barom kilökött a hálószoba ablakán!! Jah és tudod, mi mondott előtte? Figyelj idézem! "Jah és Die! Ha nem akarnál kinyírni szívesen kerülnék veled közelebbi kapcsolatba, mert igencsak izgató tudsz lenni"! Én mondom neked Aly, ez a pasi nem ember. Túl nagy ereje van hozzá. Meg sem érezte ha megütöttem, viszont ő ember feletti erővel vágott vissza.-ordítottam húgom pofázmányába.
-Várj..várj! Alton kilökött az ablakon?-rémületében még a zokogást is abba hagyta.-Alton meg akart ölni? És megütött téged?
-Lényeglátásod lenyűgöz. De komolyan!
-Nem lehet...nem....lehet. Biztos nem direkt csinálta!
-De lehet. És, de igen direkt csinálta. Te nem hallottad az a röhögést amit az utána hallatott miután kilökött.
-Neeem! Die...öhm mondanom kell valamit.-mondta Aly félve és olyan volt az arca mintha megvilágosult volna.
-Micsodát?
-Az előbb mondtad, hogy Alton nem ember...hát én sem tudom, hogy mi ő...de tényleg nem ember....
+ két fejezet
[ Elisa szemszöge ( a csajé, aki Diana jóvoltából ketcupban fürdött) ] ( Ez egy olyan paródia bevezető Alton szemszögéhez. Vicces kedvemben vagyok.)
-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ Meghaltam!!!!! Meghaltam!!! Meghaltam!!!! Segítség!! Úristen, tiszta vér a víz!! Mi történt?? Segítség! Meghaltam!!
-Fogd már be hülye liba! Felvered az egész várost!-mordul rám Alton!!
-Te voltál Alton te öltél meg?? Miért? Miért öltél meg Alton??? Én szerettelek és te is engem!! Alton!!!
-Kuss! Nem vagy halott!!
-Nem látod, hogy halott vagyok?? Tiszta vér minden! De miért tetted ezt velem?? Vagy ha nem te tetted, akkor ki volt?
-Istenem! Te nem csak kívülről vagy szőke!! Az ott csak ketchup! Neked nincs szaglásod?
-Ketchup? Hát te meg akartál enni?? Miért Alton?
-Nem akartalak megenni!-kiáltott rám undorodva Alton.-A kannibalizmus amúgy is büntetik.
-Tényleg. Akkor mit keresek egy kád ketchupban?
-Elisa...te mennyit ittál?-kérdezte gyanakodva az én Altonkám.
-Nem sokat.-vigyorogtam rá, mert igazából nagyon sokat ittam.
-Aha. Szakítok veled. Új célom van.
[ Alton szemszöge ]
-Aha. Szakítok veled. Új célom van.-mondtam neki.
-Mi??? Neeem!-mondta és ledobta magáról a ruhákat. - Szeretlek Alton!
-Én nem. Öltözz fel és menj innen.
-Miért? Szóval csak egy egy éjszakás kaland voltam neked?
-Le sem feküdtünk.-mordultam rá. Már a gondolattól is undorodtam.
-Az mindegy!
-Neem!-sikította és meztelen testével nekem ugrott. Undorodva löktem el magamtól.
-Takarodj!
-Nem.
-Nincs kedvem veled játszadozni.-mondtam és olyan erősen koncentráltam a halálára, hogy holtan esett össze a csempén.
-Végre.- Mormogtam magamba. Legalább tudom használni a képességem. Megérintettem meztelen vállát és hamuvá pörköltem. Hiába. A négy elem is a képességem.
El kezdtem tervezgetni. Tudtam, hogy nem öltem meg Diana-t azzal, hogy kilöktem az ablakon. Meg akartam szerezni őt, s magam mellé állítani. Tudtam, ha bevetem azt a képességem, amivel bárkit el tudnék csábítani, sikerülni fog...
6.fejezet
Sziasztok!
Ez egy rendhagyó hétvége lesz ugyanis itt van a következő feji is :D Detty feladta nekem a leckét, de nem annyira mint amennyire hitte. :))) Szasza a fejezet írója.
(Alesha szemszög)
Die-vel megtaláltuk a megfelelő helyet a bulizásra, ahol jól érezhetjük magunkat. Ez már a törzshelye így ingyen beengedtek . Rögtön elindultunk táncolni majd megittunk jó pár alkoholmentes koktélt. Elég jól elbeszélgettem a pultos fiúval, aki nem mellesleg nagyon dögös volt!
-És mi a foglalkozásod? - ennyire öregnek nézne?!
-Még tanulok. És a nővérem is. Ő itt Die. - Magam mellé néztem ahol egy kopaszodó részeg ember ült. A pultosból kitört a röhögés. Én sem bírtam tovább nevetés nélkül, de már kezdtem félni is! Azt mondta itt lesz! Azt mondta megvéd, hogy nem hagy magamra! Egyedül éreztem magam és a félelem elemi erővel áradt szét testemben. Éppen bepánikolni készültem, mikor óriási fájdalmat éreztem a hátam és az oldalam környékén. Nem ez nem jó megfogalmazás, mert az egész testem égett, szúrt és minden lehetséges módon kínzott. Nem bírtam tovább csöndben maradni, így felsikoltottam. Semmit sem értettem. Hogy lehet ez? És mitől? Akkor agyamba egy régi emlék kúszott, mikor Die eltörte a lábát. Tisztán emlékszem fájdalmára, ugyanis átéltem, amit ő érzett. Agyamat immár a féltés öntötte el! Hol lehet? Mi a baja? Erősen koncentráltam, hogy mentális kapcsolatot tudjak kettőnk között kialakítani. Die!! Ordítottam gondolatban, és reményeim szerint meghallotta. - Szűkségem van rád! Hallod? Nem hagyhatsz itt! Meg foglak találni! Ordítottam még mindig gondolatban. Bár a fájdalom nem akart alábbhagyni és már jó pár ember is körém gyűlt elindultam kifelé. A lábam sajgott, és lépteim csak tovább rontottak a helyzeten, de tovább futottam. Valami, amit nem tudok megmagyarázni egyenesen Altonék házához vezetett. Mikor megláttam ki fekszik az ablak alatt, először lefagytam, majd fejvesztve kezdtem felé rohanni.
-Die!!! - arcát simogattam miközben a mentőket tárcsáztam. Rövid időn elül fel is vették.
-Halló? A nővérem! Nem tudom mi baja lehet, de eszméletlenül fekszik- kiáltottam a telefonba. Még elmondtam a címet is miután a telefon másik végén lévő ember kérte, aztán letették. Amint a telefon pittyegni kezdett, jelezve a vonal megszakadt, az én szívem is megszakadt. Még mindig éreztem fájdalmát, de csak reménykedni tudtam benne, hogy ő nem érzi. Lehet hogy nem hallja amit mondok neki, de a gondolatait nem tudja teljesen kizárni!
-Die? Kérlek tarts ki! Mindjárt jön a mentő! Megmentenek hallod?? Megmentenek! Nem lesz semmi baj. - Próbáltam közvetíteni felé gondolataimat.És ekkor nagy meglepetésemre és örömömre megérkezett a várva-várt mentőautó. A sziréna bántotta a fülemet, de egyre inkább homályosodott el minden. Lábam kezdett remegni és nem tudta megtartani testsúlyom. A földre rogytam Die mellé és utolsó erőmből kezemet a kezére tettem. Nem hallottam, nem láttam semmit. Viszont legalább a gondolataim megmaradtak. Nagyon furcsa jelenség és nem tartom kizártnak hogy azért van mert máshogy működik az agyam. Akkor viszont Die is hallotta amit mondtam neki! Nem éreztem fájdalmat. Most meghaltam? Nem az nem lehet. Nem szólat arról a halál hogy csak a nagy feketeségben test nélkül a gondolataimmal egybezárva "élek" az örökkévalóságig. Nem is tudom mióta vagyok már kettesben a gondolataimmal. Az idő megszűnt létezni. Nem érzékeltem sok mindent, csak annyit hogy megint kezd fájni a testem minden porcikája. A szemhéjam nehéznek tűnt, a tüdőm pedig szúrt. Mindezek ellenére megpróbáltam kinyitni a szemem. Ez nem lehet a halál. Ahhoz túl fájdalmas és világos. Nyitott szememet elvakította a fény, fülemet pedig bántotta a csipogó hang. Mindeddig csak magamra gondoltam, de eszembe befurakodott valami. Die! A nővérem! Ő jól van? Meg kell tudnom! Szememet még mindig bántotta a fény, de nem foglalkoztam vele. Mikor már kitudtam venni a körvonalakat megláttam egy ember formájú alakot is. Nem tudom hogy meg tudok- e szólalni, de egy próbát megér.
-D... - na ez nehezebb mint gondoltam. - Die! - Sikerült és nagyon reméltem hogy meghallották,mert nem lenne több erőm kimondani. Óriási szerencsémre az alak közeledett felém.
-Aly? Hallasz kincsem?- Ez? Ez anyu hangja? Testemben szétáradt az öröm. De hamar el is szállt. Mi van Dianával?? Óriási erőt vettem és mondatokban kezdtem beszélni.
-Anyu! Mi... Mi van.. Di... Die-vel? - féltem a választól.
-Rendben van kicsim ő is itt van . A doktor szerint gyorsan javul az állapototok és egyforma helyen sérültetek meg! Mi történt? - A kezdeti öröm visszatért és el is szállt abban a pillanatban, mikor megkérdezte mi történt. Most bárcsak Die lenne a gondolatközvetítő nem én! Nem megyek vele sokra ha nem tudom Die mire gondol. Válaszolni nem tudtam volna így inkább lecsuktam szemem és rögtön elaludtam. Nagyon reméltem anyu megérti és el felejti amit az imént kérdezett. Szörnyű rémálmaim voltak, amik egészen érthetőnek bizonyultak a történtek után...
Nem lett olyan hosszú, de remélem tetszett :))
Ez egy rendhagyó hétvége lesz ugyanis itt van a következő feji is :D Detty feladta nekem a leckét, de nem annyira mint amennyire hitte. :))) Szasza a fejezet írója.
(Alesha szemszög)
Die-vel megtaláltuk a megfelelő helyet a bulizásra, ahol jól érezhetjük magunkat. Ez már a törzshelye így ingyen beengedtek . Rögtön elindultunk táncolni majd megittunk jó pár alkoholmentes koktélt. Elég jól elbeszélgettem a pultos fiúval, aki nem mellesleg nagyon dögös volt!
-És mi a foglalkozásod? - ennyire öregnek nézne?!
-Még tanulok. És a nővérem is. Ő itt Die. - Magam mellé néztem ahol egy kopaszodó részeg ember ült. A pultosból kitört a röhögés. Én sem bírtam tovább nevetés nélkül, de már kezdtem félni is! Azt mondta itt lesz! Azt mondta megvéd, hogy nem hagy magamra! Egyedül éreztem magam és a félelem elemi erővel áradt szét testemben. Éppen bepánikolni készültem, mikor óriási fájdalmat éreztem a hátam és az oldalam környékén. Nem ez nem jó megfogalmazás, mert az egész testem égett, szúrt és minden lehetséges módon kínzott. Nem bírtam tovább csöndben maradni, így felsikoltottam. Semmit sem értettem. Hogy lehet ez? És mitől? Akkor agyamba egy régi emlék kúszott, mikor Die eltörte a lábát. Tisztán emlékszem fájdalmára, ugyanis átéltem, amit ő érzett. Agyamat immár a féltés öntötte el! Hol lehet? Mi a baja? Erősen koncentráltam, hogy mentális kapcsolatot tudjak kettőnk között kialakítani. Die!! Ordítottam gondolatban, és reményeim szerint meghallotta. - Szűkségem van rád! Hallod? Nem hagyhatsz itt! Meg foglak találni! Ordítottam még mindig gondolatban. Bár a fájdalom nem akart alábbhagyni és már jó pár ember is körém gyűlt elindultam kifelé. A lábam sajgott, és lépteim csak tovább rontottak a helyzeten, de tovább futottam. Valami, amit nem tudok megmagyarázni egyenesen Altonék házához vezetett. Mikor megláttam ki fekszik az ablak alatt, először lefagytam, majd fejvesztve kezdtem felé rohanni.
-Die!!! - arcát simogattam miközben a mentőket tárcsáztam. Rövid időn elül fel is vették.
-Halló? A nővérem! Nem tudom mi baja lehet, de eszméletlenül fekszik- kiáltottam a telefonba. Még elmondtam a címet is miután a telefon másik végén lévő ember kérte, aztán letették. Amint a telefon pittyegni kezdett, jelezve a vonal megszakadt, az én szívem is megszakadt. Még mindig éreztem fájdalmát, de csak reménykedni tudtam benne, hogy ő nem érzi. Lehet hogy nem hallja amit mondok neki, de a gondolatait nem tudja teljesen kizárni!
-Die? Kérlek tarts ki! Mindjárt jön a mentő! Megmentenek hallod?? Megmentenek! Nem lesz semmi baj. - Próbáltam közvetíteni felé gondolataimat.És ekkor nagy meglepetésemre és örömömre megérkezett a várva-várt mentőautó. A sziréna bántotta a fülemet, de egyre inkább homályosodott el minden. Lábam kezdett remegni és nem tudta megtartani testsúlyom. A földre rogytam Die mellé és utolsó erőmből kezemet a kezére tettem. Nem hallottam, nem láttam semmit. Viszont legalább a gondolataim megmaradtak. Nagyon furcsa jelenség és nem tartom kizártnak hogy azért van mert máshogy működik az agyam. Akkor viszont Die is hallotta amit mondtam neki! Nem éreztem fájdalmat. Most meghaltam? Nem az nem lehet. Nem szólat arról a halál hogy csak a nagy feketeségben test nélkül a gondolataimmal egybezárva "élek" az örökkévalóságig. Nem is tudom mióta vagyok már kettesben a gondolataimmal. Az idő megszűnt létezni. Nem érzékeltem sok mindent, csak annyit hogy megint kezd fájni a testem minden porcikája. A szemhéjam nehéznek tűnt, a tüdőm pedig szúrt. Mindezek ellenére megpróbáltam kinyitni a szemem. Ez nem lehet a halál. Ahhoz túl fájdalmas és világos. Nyitott szememet elvakította a fény, fülemet pedig bántotta a csipogó hang. Mindeddig csak magamra gondoltam, de eszembe befurakodott valami. Die! A nővérem! Ő jól van? Meg kell tudnom! Szememet még mindig bántotta a fény, de nem foglalkoztam vele. Mikor már kitudtam venni a körvonalakat megláttam egy ember formájú alakot is. Nem tudom hogy meg tudok- e szólalni, de egy próbát megér.
-D... - na ez nehezebb mint gondoltam. - Die! - Sikerült és nagyon reméltem hogy meghallották,mert nem lenne több erőm kimondani. Óriási szerencsémre az alak közeledett felém.
-Aly? Hallasz kincsem?- Ez? Ez anyu hangja? Testemben szétáradt az öröm. De hamar el is szállt. Mi van Dianával?? Óriási erőt vettem és mondatokban kezdtem beszélni.
-Anyu! Mi... Mi van.. Di... Die-vel? - féltem a választól.
-Rendben van kicsim ő is itt van . A doktor szerint gyorsan javul az állapototok és egyforma helyen sérültetek meg! Mi történt? - A kezdeti öröm visszatért és el is szállt abban a pillanatban, mikor megkérdezte mi történt. Most bárcsak Die lenne a gondolatközvetítő nem én! Nem megyek vele sokra ha nem tudom Die mire gondol. Válaszolni nem tudtam volna így inkább lecsuktam szemem és rögtön elaludtam. Nagyon reméltem anyu megérti és el felejti amit az imént kérdezett. Szörnyű rémálmaim voltak, amik egészen érthetőnek bizonyultak a történtek után...
Nem lett olyan hosszú, de remélem tetszett :))
2010. december 4., szombat
5. Fejezet
Nah ismét itt! Még magam sem hiszem el, de ezen a hétvégén ez már a második fejezet, amit írok...:D Detty vagyok és Die szemszöge következik! Jó olvasást!
Ui.: a függővégért nem vállalok felelősséget... Muhaha
[ Diana szemszöge ]
Buli? Az erdőben? Király! Még magam sem tudtam, hogy mit fogok csinálni, már ki is szálltam a kocsiból és magammal rángattam Alyt, aki a gondolatai alapján igencsak megrémült. Karon fogva mentünk oda a fiúkhoz. Amikor közelebbről is megláttak bennünket, a gondolataik teljesen elvadultak. Nem nagyon csodálkoztam rajtuk. Mindig is ilyen hatást keltettünk a férfi népben. Külön-külön is vonzóak voltunk, no de együtt...Imádtam Aly-val mutatkozni, mert ő is nagyon szép..apropó Aly. Miközben üdvözöltük a bulizni vágyó sereget, Alesha folyamatosan ficánkolt a karjaimban és ezt kezdtem nagyon unni.
-Vagy jó kislány leszel és elengeded magad, vagy esküszöm egyedül hagylak velük. Szép kis gondolataik vannak az én-idézem-"Dögös csaj" húgicámról. -fenyegettem halkan, de igen meggyőzően, mert Aly kikerekedett szemmel ugyan, de abbahagyta a ficánkolódást.
-De nem maradunk sokáig ugye?
-Áááá neem!-mondtam és el kellet, hogy forduljak, mert az aljas kis vigyor ott csücsült a szám sarkában.
-Na gyertek! Mutatjuk az utat.-Még mindig az a fiú beszélt, aki először, de már a haverjai is kajánul vigyorogtak ránk.
-Oké-kacsintottam rá.
A ruhák, amik rajtunk voltak, nem éppen megfelelő darabjai egy erdei bulinak. Kezdtem eléggé fázni, s Aly is.
-Fázom-panaszkodtam Aly-nak, de úgy, hogy a fiúk is meghallják. És lám elértem a célom, mert az összes pasi egyszerre ugrott, hogy odaadhassa nekünk a kabátját. Mindketten felvettük. Én örömittas fejjel, Aly pedig elképedt arccal folytatta útját tovább egyre mélyebben és mélyebben az erdőben.
-Ezt, hogy csinálod?-kérdezte
-Mit?- értetlenkedtem ártatlan képpel.
-Hát, hogy mindenki ugrik már egy szavadra.
-A te szavadra is ugranának, ha nem játszanád el Morgó-t és Kukát egyszerre.
-Nem vagy vicces- Rivallt rám, de már nevetett is.
-Figyelj!-szóltam Aly-nak és megint úgy, hogy a fiúk is hallják beszélni kezdtem Aly-val, és tudtam, hogy a sereghajtók igenis hegyezik a füleiket. És elkezdődött a mesterkélt párbeszédünk.
-Hogy érzed magad?-kérdeztem
-Eddig jól.-válaszolt újabb vigyor kíséretében Aly és szerencsére értette a szándékomat.
-Nem fázol?-erre olyan gondolatáradat lepte el az agyam, amitől kicsit megszédültem. Mindenki akart ugrani, hogy segítse a húgom útját, be az erdőbe.
-Nem fázom, viszont roppant szomjas vagyok-válaszolt. És el is indult a lavina.
-Én meghívhatlak ha akarod.- ajánlotta fel segítségét egy kétes állapotú, részeg illető.
-Én fogom meghívni!-ordított rá egy másik részeg.
-Akkor én meghívom a másikat!-fölényeskedett az a fiú, aki először szólalt meg, s a piás üvege már teljesen üres volt.
-A büdös fenét!-rontott rá egy másik.
Én jót nevettem az egészen, hiszen tudtam, hogy senki nem fog minket meghívni, mert szépen elhúzunk, azonban Alesha arcából kiszökött a vér, s megint a már ismert merevséggel állt az egyik fának támaszkodva. Halálra rémült. Na jó azt hiszem itt a vége a játéknak, de azért a kegyelem döfést még megadom nekik. Odaléptem az egyik fiúhoz. A legbátrabbhoz, megfogtam az ingénél és közelebb húztam magamhoz. A szám már súrolta az ő száját, mikor elhúzódtam tőle, s lerángattam róla a felsőjét, miközben végigsimítottam felsőtestén. Ő egyre szélesebben vigyorgott, a társai pedig halál féltékenyek voltak. Adtam neki egy apró csókot, utána vadul kezdtem falni a száját, ő pedig az enyémet. Csók közben gyorsan előkotortam a táskámból a narancslevemet és nyakon öntöttem vele. Ő elképedten bámult rám. Mivel mínusz volt, a pólót leszedtem róla, és még narancslével is nyakon öntöttem, vacogni kezdett. Én reméltem, hogy belefagy a narancslevembe, de ennek elég kicsi esélyét láttam. Odakiáltottam Aly-nak, hogy rohanjon és én is követtem. Mikor visszaértünk a kocsihoz, és betessékeltem húgit is, kitört belőlem a nevetés. Felelevenítettem annak a fiúnak az arcát, mikor rájött, hogy mit csinálok és még jobban nevettem. Mikor sikerült lenyugodnom, Aly-hoz fordultam. Üveges szemmel meredt maga elé, a szívverése a duplájára kapcsolt és hipergyorsan kapkodta a levegőt.
-Bocsi.-sajnálkoztam csöppet sem meggyőzően.
-Bocsi? Ennyi? Azt hiszed egy szimpla "bocsi"-val elintézed ezt az egészet?
-Igen! Miért ne? És te szerinted egy szimpla "véletlen volt"-al elintézed, azt, hogy Altont védelmezted?
-Nem direkt volt.-védekezett teljesen hatástalanul
-Azt mondtad ösztön volt. Ha ösztön, akkor a szíved legmélyéről jött, és a szíved azt súgta, hogy Altont védelmezd, aki többszörösen megcsalt téged!! Így van?-ordítottam most már
-Bocsi...
-Azt hiszed egy szimpla bocsival elintézed ezt az egészet?-idéztem szavait, kissé higgadtabban.
-Háát-mosolygott bátortalanul.
-Jó kvittek vagyunk. Mehetünk bulizni?
-Az attól függ.
-Mitől?
-Hogy hova megyünk és, hogy milyen társasággal.-világosított fel
-Nyugi a társaság nem lényeg. Aki hozzád mer nyúlni, azt két kézzel fojtom meg! Ebben biztos lehetsz!
-Akkor mehetünk.
-Végre.
-De lehet egy kérdésem?-kérdezte miközben gázt adott.
-Aha.
-Hogy lehetsz te olyan erős, hogy még Altont is legyőzöd?-kérdezte és olyan kíváncsi volt, hogy a gondolatain keresztül rám is átszállt a kíváncsisága ezért leállítottam egy kicsit.
-Nyugi! Kicsit vegyél vissza a gondolataidból, jó? Halkabban. Egy: nem győztem le Altont. Kettő: nem tudom. Három: ne legyél már ennyire kibukva. A gondolatokban is tudok olvasni. Az kicsit durvább, mint ez az erő.
-Jó, jó, csak kíváncsi vagyok.
-Vettem észre.
-Nah merre menjek?
-Nem tudom. Bolyongjunk egyet, aztán ha találunk valami, akkor bemegyünk.
-Oksa.
-Aly...-szóltam hozzá kissé félve
-Igen?-nem tudta, hogy mire akarok kilyukadni.
-Szereted még azt a .....Altont?-nagy erőt kellett, hogy vegyek ahhoz, hogy kimondjam a nevét.
-Igen.-mondta és elfordult. Nem akarta, hogy lássam az arcát.
-De hát..
-...megcsalt. Tudom. És valószínüleg soha nem is szeretett, de én igen. Ne aggódj nem fogok rajta sokat rágódni. Könnyen el is felejtettem volna, ha ma nem történik az, ami! És sajnálom, hogy ekkora fejtörést okozok neked ezzel.-a gondolatai egy estére vándoroltak át, mikor Alton...rámászott a húgomra? Még erőszakoskodott is vele? Ilyen nincs! Én megölöm! Aly gondolatai tovább haladtak, oda ahol már eltolta magától Altont, s az elégedetlenül elhúzott.
-Aly...-nyögtem és nem tudtam mit mondani.
-Nem tudnád egy kicsit kikapcsolni a gondolatolvasásos képességed?-kérdezte halkan és én ezt el is engedtem a fülem mellett.
-Annyira sajnálom. Miért nem mondtad? Biztos, hogy beszéltem volna a fejével!-soha nem éreztem még ilyen mértékű féltést Aly iránt.
-Mert szerettem és elvakultam. De nem történt semmi rossz, úgyhogy nem is lényeges. Menjünk bulizni jó?
-Jó-simogattam meg a vállát.-Nézd! Az a hely egész jó!-mutattam a velünk szemben lévő klubra. Kiszálltunk a kocsiból és bementünk. Azért szerettem ezt a helyet, mert itt már törzsvendégnek számítok, s ingyen beengednek.
Táncoltunk, megittunk pár alkohol mentes koktélt, és mikor már elég felszabadultnak láttam Alyt, úgy gondoltam ideje itt hagynom egy kicsit és kinyírnom Altont. Észrevétlenül surrantam ki, és elindultam Alton házához.
Mikor odaértem, megnéztem, hogy nyitva van-e a bejárati ajtó, s nem kis meglepetésemre kinyílt mikor lenyomtam a kilincset. Az egész házban sötét volt, de hallottam Alton szuszogását. Felbaktattam a lépcsőn, mert nekik is emeletes házuk volt, s elég jó ismertem a terepet, mert már jártunk itt. Halkan benyitottam a szobájába és azonnal megpillantottam az ágyán szétterülve Altont, egy lánnyal a karjaiban. Teljesen elborult az agyam. Úgy döntöttem, egyszer és mindenkorra kitörlöm az életünkből ezt a csótányt! Oda mentem a lányhoz, és kiszedtem Alton karjai közül, mindezt úgy, hogy egyiküket sem ébresztettem fel. Fogtam és kivittem a fürdőszobába. Engedtem egy kis vizet a kádba, és belefektettem a csaj. Mivel furcsa módon nagy erőm volt, mindez semmiség volt. A hatás kedvéért nyomtam a vízzel elfedett csajra egy kis ketchupot, amit még a lenti hűtőből csórtam el. Így majd mikor felébred, azt foglya hinni, hogy halott. A gondolatra hangosan felnevettem, majd mikor rájöttem, hogy hol vagyok, rémülten kapkodtam a fejem, de nem hallottam semmi arra utaló jelet, miszerint felébredtek volna. Visszamentem a hálóba és Alton tarkójára téve a kezem, megpróbáltam őt is felemelni, de a semmiből egy kéz jelent meg és ragadta meg a csuklóm. A föld eltűnt a lábam alól és én a földre estem, rajtam pedig Alton ült és szorította a földhöz mindkét csuklómat. Megpróbáltam szabadulni, de nem ment. Támadóm erősen szorított és gyilkos tekintetekkel méregetett.
-Mit keresel itt?-sziszegte
-Meg akarlak ölni.
-Hát ez nem jött össze!- válaszolt cinikus hangon és a számomra ismert ördögi vigyorra húzta száját.
-Még!-világosítottam fel és fordítottam egyet testhelyzetünkön. Már én ültem rajta. Megfogtam a nyakát és szorítani kezdtem. Nem, hogy eltorzult volna az arca, de még ahogy szorítottam egyre inkább nevetett. Ismét megfogta a csuklóm, lelökött magáról. Én odalöktem az egyik falnak, ahol éppen volt egy ablak. Legalább ki tudom lökni rajta. Ám a lépések nem úgy jöttek ki, mint ahogy elterveztem és én kerültem az ablak közelébe.
-Istenem, ha tudná a húgom, hogy milyen is vagy...
-Milyen?-kérdezte, felvéve ártatlan tekintetét, amivel a húgomat is elcsábította.
-Tudod te azt!-Leheltem a szájának, mivel az vészesen közelített, amitől én undorodtam, de nem tudtam mozdulni.
-Én tudom...az a kérdés, hogy te tudod-e? Jah és Die! Ha nem akarnál kinyírni szívesen kerülnék veled közelebbi kapcsolatba, mert igencsak izgató tudsz lenni.-mondta és szavait azzal nyomatékosította, hogy karjait körém fonta. A teste a testemhez simult, és ajkaival súrolta az én ajkaim. Ha nem undorodtam volna tőle, biztos, hogy élveztem volna a helyzetet, mert vevő vagyok az ilyen játékokra, és Alton is feltűnően szexis, és vonzó pasi. Mikor már éreztem nyelvét a számon, egy erős lökés ért.
Az ablak egyre inkább távolodott, és hallottam Alton győzelemittas nevetését, majd nekiütköztem a talajnak...
Ui.: a függővégért nem vállalok felelősséget... Muhaha
[ Diana szemszöge ]
Buli? Az erdőben? Király! Még magam sem tudtam, hogy mit fogok csinálni, már ki is szálltam a kocsiból és magammal rángattam Alyt, aki a gondolatai alapján igencsak megrémült. Karon fogva mentünk oda a fiúkhoz. Amikor közelebbről is megláttak bennünket, a gondolataik teljesen elvadultak. Nem nagyon csodálkoztam rajtuk. Mindig is ilyen hatást keltettünk a férfi népben. Külön-külön is vonzóak voltunk, no de együtt...Imádtam Aly-val mutatkozni, mert ő is nagyon szép..apropó Aly. Miközben üdvözöltük a bulizni vágyó sereget, Alesha folyamatosan ficánkolt a karjaimban és ezt kezdtem nagyon unni.
-Vagy jó kislány leszel és elengeded magad, vagy esküszöm egyedül hagylak velük. Szép kis gondolataik vannak az én-idézem-"Dögös csaj" húgicámról. -fenyegettem halkan, de igen meggyőzően, mert Aly kikerekedett szemmel ugyan, de abbahagyta a ficánkolódást.
-De nem maradunk sokáig ugye?
-Áááá neem!-mondtam és el kellet, hogy forduljak, mert az aljas kis vigyor ott csücsült a szám sarkában.
-Na gyertek! Mutatjuk az utat.-Még mindig az a fiú beszélt, aki először, de már a haverjai is kajánul vigyorogtak ránk.
-Oké-kacsintottam rá.
A ruhák, amik rajtunk voltak, nem éppen megfelelő darabjai egy erdei bulinak. Kezdtem eléggé fázni, s Aly is.
-Fázom-panaszkodtam Aly-nak, de úgy, hogy a fiúk is meghallják. És lám elértem a célom, mert az összes pasi egyszerre ugrott, hogy odaadhassa nekünk a kabátját. Mindketten felvettük. Én örömittas fejjel, Aly pedig elképedt arccal folytatta útját tovább egyre mélyebben és mélyebben az erdőben.
-Ezt, hogy csinálod?-kérdezte
-Mit?- értetlenkedtem ártatlan képpel.
-Hát, hogy mindenki ugrik már egy szavadra.
-A te szavadra is ugranának, ha nem játszanád el Morgó-t és Kukát egyszerre.
-Nem vagy vicces- Rivallt rám, de már nevetett is.
-Figyelj!-szóltam Aly-nak és megint úgy, hogy a fiúk is hallják beszélni kezdtem Aly-val, és tudtam, hogy a sereghajtók igenis hegyezik a füleiket. És elkezdődött a mesterkélt párbeszédünk.
-Hogy érzed magad?-kérdeztem
-Eddig jól.-válaszolt újabb vigyor kíséretében Aly és szerencsére értette a szándékomat.
-Nem fázol?-erre olyan gondolatáradat lepte el az agyam, amitől kicsit megszédültem. Mindenki akart ugrani, hogy segítse a húgom útját, be az erdőbe.
-Nem fázom, viszont roppant szomjas vagyok-válaszolt. És el is indult a lavina.
-Én meghívhatlak ha akarod.- ajánlotta fel segítségét egy kétes állapotú, részeg illető.
-Én fogom meghívni!-ordított rá egy másik részeg.
-Akkor én meghívom a másikat!-fölényeskedett az a fiú, aki először szólalt meg, s a piás üvege már teljesen üres volt.
-A büdös fenét!-rontott rá egy másik.
Én jót nevettem az egészen, hiszen tudtam, hogy senki nem fog minket meghívni, mert szépen elhúzunk, azonban Alesha arcából kiszökött a vér, s megint a már ismert merevséggel állt az egyik fának támaszkodva. Halálra rémült. Na jó azt hiszem itt a vége a játéknak, de azért a kegyelem döfést még megadom nekik. Odaléptem az egyik fiúhoz. A legbátrabbhoz, megfogtam az ingénél és közelebb húztam magamhoz. A szám már súrolta az ő száját, mikor elhúzódtam tőle, s lerángattam róla a felsőjét, miközben végigsimítottam felsőtestén. Ő egyre szélesebben vigyorgott, a társai pedig halál féltékenyek voltak. Adtam neki egy apró csókot, utána vadul kezdtem falni a száját, ő pedig az enyémet. Csók közben gyorsan előkotortam a táskámból a narancslevemet és nyakon öntöttem vele. Ő elképedten bámult rám. Mivel mínusz volt, a pólót leszedtem róla, és még narancslével is nyakon öntöttem, vacogni kezdett. Én reméltem, hogy belefagy a narancslevembe, de ennek elég kicsi esélyét láttam. Odakiáltottam Aly-nak, hogy rohanjon és én is követtem. Mikor visszaértünk a kocsihoz, és betessékeltem húgit is, kitört belőlem a nevetés. Felelevenítettem annak a fiúnak az arcát, mikor rájött, hogy mit csinálok és még jobban nevettem. Mikor sikerült lenyugodnom, Aly-hoz fordultam. Üveges szemmel meredt maga elé, a szívverése a duplájára kapcsolt és hipergyorsan kapkodta a levegőt.
-Bocsi.-sajnálkoztam csöppet sem meggyőzően.
-Bocsi? Ennyi? Azt hiszed egy szimpla "bocsi"-val elintézed ezt az egészet?
-Igen! Miért ne? És te szerinted egy szimpla "véletlen volt"-al elintézed, azt, hogy Altont védelmezted?
-Nem direkt volt.-védekezett teljesen hatástalanul
-Azt mondtad ösztön volt. Ha ösztön, akkor a szíved legmélyéről jött, és a szíved azt súgta, hogy Altont védelmezd, aki többszörösen megcsalt téged!! Így van?-ordítottam most már
-Bocsi...
-Azt hiszed egy szimpla bocsival elintézed ezt az egészet?-idéztem szavait, kissé higgadtabban.
-Háát-mosolygott bátortalanul.
-Jó kvittek vagyunk. Mehetünk bulizni?
-Az attól függ.
-Mitől?
-Hogy hova megyünk és, hogy milyen társasággal.-világosított fel
-Nyugi a társaság nem lényeg. Aki hozzád mer nyúlni, azt két kézzel fojtom meg! Ebben biztos lehetsz!
-Akkor mehetünk.
-Végre.
-De lehet egy kérdésem?-kérdezte miközben gázt adott.
-Aha.
-Hogy lehetsz te olyan erős, hogy még Altont is legyőzöd?-kérdezte és olyan kíváncsi volt, hogy a gondolatain keresztül rám is átszállt a kíváncsisága ezért leállítottam egy kicsit.
-Nyugi! Kicsit vegyél vissza a gondolataidból, jó? Halkabban. Egy: nem győztem le Altont. Kettő: nem tudom. Három: ne legyél már ennyire kibukva. A gondolatokban is tudok olvasni. Az kicsit durvább, mint ez az erő.
-Jó, jó, csak kíváncsi vagyok.
-Vettem észre.
-Nah merre menjek?
-Nem tudom. Bolyongjunk egyet, aztán ha találunk valami, akkor bemegyünk.
-Oksa.
-Aly...-szóltam hozzá kissé félve
-Igen?-nem tudta, hogy mire akarok kilyukadni.
-Szereted még azt a .....Altont?-nagy erőt kellett, hogy vegyek ahhoz, hogy kimondjam a nevét.
-Igen.-mondta és elfordult. Nem akarta, hogy lássam az arcát.
-De hát..
-...megcsalt. Tudom. És valószínüleg soha nem is szeretett, de én igen. Ne aggódj nem fogok rajta sokat rágódni. Könnyen el is felejtettem volna, ha ma nem történik az, ami! És sajnálom, hogy ekkora fejtörést okozok neked ezzel.-a gondolatai egy estére vándoroltak át, mikor Alton...rámászott a húgomra? Még erőszakoskodott is vele? Ilyen nincs! Én megölöm! Aly gondolatai tovább haladtak, oda ahol már eltolta magától Altont, s az elégedetlenül elhúzott.
-Aly...-nyögtem és nem tudtam mit mondani.
-Nem tudnád egy kicsit kikapcsolni a gondolatolvasásos képességed?-kérdezte halkan és én ezt el is engedtem a fülem mellett.
-Annyira sajnálom. Miért nem mondtad? Biztos, hogy beszéltem volna a fejével!-soha nem éreztem még ilyen mértékű féltést Aly iránt.
-Mert szerettem és elvakultam. De nem történt semmi rossz, úgyhogy nem is lényeges. Menjünk bulizni jó?
-Jó-simogattam meg a vállát.-Nézd! Az a hely egész jó!-mutattam a velünk szemben lévő klubra. Kiszálltunk a kocsiból és bementünk. Azért szerettem ezt a helyet, mert itt már törzsvendégnek számítok, s ingyen beengednek.
Táncoltunk, megittunk pár alkohol mentes koktélt, és mikor már elég felszabadultnak láttam Alyt, úgy gondoltam ideje itt hagynom egy kicsit és kinyírnom Altont. Észrevétlenül surrantam ki, és elindultam Alton házához.
Mikor odaértem, megnéztem, hogy nyitva van-e a bejárati ajtó, s nem kis meglepetésemre kinyílt mikor lenyomtam a kilincset. Az egész házban sötét volt, de hallottam Alton szuszogását. Felbaktattam a lépcsőn, mert nekik is emeletes házuk volt, s elég jó ismertem a terepet, mert már jártunk itt. Halkan benyitottam a szobájába és azonnal megpillantottam az ágyán szétterülve Altont, egy lánnyal a karjaiban. Teljesen elborult az agyam. Úgy döntöttem, egyszer és mindenkorra kitörlöm az életünkből ezt a csótányt! Oda mentem a lányhoz, és kiszedtem Alton karjai közül, mindezt úgy, hogy egyiküket sem ébresztettem fel. Fogtam és kivittem a fürdőszobába. Engedtem egy kis vizet a kádba, és belefektettem a csaj. Mivel furcsa módon nagy erőm volt, mindez semmiség volt. A hatás kedvéért nyomtam a vízzel elfedett csajra egy kis ketchupot, amit még a lenti hűtőből csórtam el. Így majd mikor felébred, azt foglya hinni, hogy halott. A gondolatra hangosan felnevettem, majd mikor rájöttem, hogy hol vagyok, rémülten kapkodtam a fejem, de nem hallottam semmi arra utaló jelet, miszerint felébredtek volna. Visszamentem a hálóba és Alton tarkójára téve a kezem, megpróbáltam őt is felemelni, de a semmiből egy kéz jelent meg és ragadta meg a csuklóm. A föld eltűnt a lábam alól és én a földre estem, rajtam pedig Alton ült és szorította a földhöz mindkét csuklómat. Megpróbáltam szabadulni, de nem ment. Támadóm erősen szorított és gyilkos tekintetekkel méregetett.
-Mit keresel itt?-sziszegte
-Meg akarlak ölni.
-Hát ez nem jött össze!- válaszolt cinikus hangon és a számomra ismert ördögi vigyorra húzta száját.
-Még!-világosítottam fel és fordítottam egyet testhelyzetünkön. Már én ültem rajta. Megfogtam a nyakát és szorítani kezdtem. Nem, hogy eltorzult volna az arca, de még ahogy szorítottam egyre inkább nevetett. Ismét megfogta a csuklóm, lelökött magáról. Én odalöktem az egyik falnak, ahol éppen volt egy ablak. Legalább ki tudom lökni rajta. Ám a lépések nem úgy jöttek ki, mint ahogy elterveztem és én kerültem az ablak közelébe.
-Istenem, ha tudná a húgom, hogy milyen is vagy...
-Milyen?-kérdezte, felvéve ártatlan tekintetét, amivel a húgomat is elcsábította.
-Tudod te azt!-Leheltem a szájának, mivel az vészesen közelített, amitől én undorodtam, de nem tudtam mozdulni.
-Én tudom...az a kérdés, hogy te tudod-e? Jah és Die! Ha nem akarnál kinyírni szívesen kerülnék veled közelebbi kapcsolatba, mert igencsak izgató tudsz lenni.-mondta és szavait azzal nyomatékosította, hogy karjait körém fonta. A teste a testemhez simult, és ajkaival súrolta az én ajkaim. Ha nem undorodtam volna tőle, biztos, hogy élveztem volna a helyzetet, mert vevő vagyok az ilyen játékokra, és Alton is feltűnően szexis, és vonzó pasi. Mikor már éreztem nyelvét a számon, egy erős lökés ért.
Az ablak egyre inkább távolodott, és hallottam Alton győzelemittas nevetését, majd nekiütköztem a talajnak...
2010. december 3., péntek
4. fejezet
Sziasztok!
Nagyon izgatott vagyok és OKÉ nézzetek hülyének :)) mit bánom én .... emiatt a feji miatt totál felpörögtem. Detty olyan feladatot adott nekem amit nagyon nehezen sikerült megoldanom.... DE Vigyázz Detty mert lesújt a haragom MUHAHA XD Szasza a fejezet írója
(Alesha szemszög!)
Féltem. Jobban féltem mint valaha, ami nagyon furcsa. Sok horrort néztünk Die-vel de egyiktől sem féltem ennyire. Ott sem voltam tökéletes állapotban, de hozzábújtam Dianahoz vagy ..... Altonhoz. Nem féltem annyira , mint most. Közel sem. És tudtam a legegyszerűbb választ ami mindezt megmagyarázza. Ez a valóság volt, ahol nővérem vérszemet kapva rontott neki ex barátomnak aki még mindig jelenthetett nekem valamit, ha féltettem. Diana Altont fojtogatta. Megmozdulni sem tudtam. Agyam teljesen lefagyott. Mitől lehet Die-nek akkora ereje, hogy Altonnal is elbánik, aki egyébként elég erősnek bizonyult a sok gyúrástól. Gondolataimba merülve, lefagyva álltam egészen addig, míg Alton meg nem fogta nővérem haját. Hátrahúzta fejét, mitől már alig kapott levegőt. Majd kezét torkára rakva meg ragadta, de nem bírtam tovább nézni. Iszonyúan fájt ha arra gondoltam hogy bárki is bánthatja nővérem. Megindultam feléjük és egy jól irányzott mozdulattal orrba vágtam Altont. Már ugrottak volna ismét egymásnak, de közéjük álltam és kicsit sem szándékosan, de ezzel a megmozdulásommal Altont védelmeztem. Számban vér ízét éreztem. Rémülten kaptam oda. Mi történt? Nem is verekedtem.... Reméltem hogy csak ráharaptam a számra vagy a nyelvemre és nem tört ki egy fogam sem. Alton hátrált mögülem és mikor hátrafordultam, már teljes erejéből futott.
- Gyáva féreg! - sziszegte Die.
-Ez meg mire volt jó? Meg akartad ölni? - Dühöm lecsapott...
-Eltaláltad! Szerinted mi mást érdemelt volna ez a ....
- Ez! Én! Nem! Most..... megyek. Az lesz a legjobb.
-És mégis hova? Haza sírni?
-Nem fogok sírni, csak lenyugszom.
-Nyugtatónak van ami jobb, mint amit csinálsz. Hadd találjam ki. Hazamennél, vennél egy forró fürdőt és zenére aludnál el. És ne mondd nekem hogy nem sírnál mert még mindig szereted ezt a kis férget!
- Nem tudom hogy mit érzek jó? Össze vagyok zavarodva! Amikor őt védtem és nem téged az is csak ösztön volt! Nem gondolkoztam. Valamit biztos érzek de nem tudom pontosan mit.
- Én tudom hogyan felejthetsz. Gyere velem! - engedelmesen követtem a házba. Egyenesen a szobájába rohantunk ahol berontott óriási gardróbjába. Oda adott egy fekete elég kihívó koktélruhát. Az alja a combom közepéig is alig érhetett. Megfogta a nadrágom és elkezdte leráncigálni rólam.
-Azt hiszem ez egyedül is megy...
-Nem voltam benne biztos hogy felveszed.
-De felveszem.
-Akkor jó. Vedd fel én pedig kiválasztom a sajátomat is.- ismét eltűnt a gardróbban. Megpróbáltam felvenni a ruhát. Most már szívesen elfogadtam volna segítéségét.
-Oké segítek . - olyan megmagyarázhatatlan vigyor ült a képén mint még soha.
-Mire ez a jókedv?
-Te emlékszel még mikor voltunk együtt bulizni?
-Öhhh... nem!
- Na ez az! Soha nem tudtalak kirángatni.... de majd most. - arcán még nagyobb vigyor terült el. Nagyon furcsálltam, hogy sérülés nélkül megúszta a verekedést, de egy karcolás sem látszott rajta.
-Előre félek... Én kész vagyok . Te?
-Mondhatni... - nézett végig magán a tükör előtt.
-Akkor induljunk már! - Nagyon izgatott lettem és már alig vártam, hogy hova megyünk.
- Jó oké. - leviharzott a lépcsőn.
-Hova is megyünk? - kérdeztem miközben már a cipőinket és kabátjainkat vettük fel.
-Még nem tudom pontosan... - Kiléptünk a hűvös éjszakába és elindultunk az autóm felé. Megint a szokásos felállást vettük fel. Én vezettem. Kissé óvatosabban mint ahogy általában szoktam. Féltem nővérem életét ha a sajátomat már nem is. Alig 5 perce hajtottunk a központ felé mikor egy nagyobb fiatal csoportot láttunk sétálni a járdán. Már láttam Die szemében mi jár a fejében, de nem akartam megakadályozni, így lelassítottam séta tempóra az autóval. Nővérkém lehúzta az ablakot és kikiáltott.
-Hello srácok! Bulizni mentek??- Először egymásra néztek majd a legbátrabbik válaszolt.
-Hova máshova? - mosolygott csibészesen egy barna hajú fiú Die-re. Láthatólag tetszett neki. Nővérkém gondolataimat hallva rám nézett majd vissza a fiúra óriási vigyorral a képén.
- Mehetnénk mi is?
-Oh jah... persze!! - elég rendes srác leszámítva a kezében díszelgő piás üveget aminek a fele már hiányzott.
-Merre is kell menni? - Kérdezte Diana.
-Hát arra ! - mutatott a srác az erdő felé, amitől kissé megrémültem....
Nagyon izgatott vagyok és OKÉ nézzetek hülyének :)) mit bánom én .... emiatt a feji miatt totál felpörögtem. Detty olyan feladatot adott nekem amit nagyon nehezen sikerült megoldanom.... DE Vigyázz Detty mert lesújt a haragom MUHAHA XD Szasza a fejezet írója
(Alesha szemszög!)
Féltem. Jobban féltem mint valaha, ami nagyon furcsa. Sok horrort néztünk Die-vel de egyiktől sem féltem ennyire. Ott sem voltam tökéletes állapotban, de hozzábújtam Dianahoz vagy ..... Altonhoz. Nem féltem annyira , mint most. Közel sem. És tudtam a legegyszerűbb választ ami mindezt megmagyarázza. Ez a valóság volt, ahol nővérem vérszemet kapva rontott neki ex barátomnak aki még mindig jelenthetett nekem valamit, ha féltettem. Diana Altont fojtogatta. Megmozdulni sem tudtam. Agyam teljesen lefagyott. Mitől lehet Die-nek akkora ereje, hogy Altonnal is elbánik, aki egyébként elég erősnek bizonyult a sok gyúrástól. Gondolataimba merülve, lefagyva álltam egészen addig, míg Alton meg nem fogta nővérem haját. Hátrahúzta fejét, mitől már alig kapott levegőt. Majd kezét torkára rakva meg ragadta, de nem bírtam tovább nézni. Iszonyúan fájt ha arra gondoltam hogy bárki is bánthatja nővérem. Megindultam feléjük és egy jól irányzott mozdulattal orrba vágtam Altont. Már ugrottak volna ismét egymásnak, de közéjük álltam és kicsit sem szándékosan, de ezzel a megmozdulásommal Altont védelmeztem. Számban vér ízét éreztem. Rémülten kaptam oda. Mi történt? Nem is verekedtem.... Reméltem hogy csak ráharaptam a számra vagy a nyelvemre és nem tört ki egy fogam sem. Alton hátrált mögülem és mikor hátrafordultam, már teljes erejéből futott.
- Gyáva féreg! - sziszegte Die.
-Ez meg mire volt jó? Meg akartad ölni? - Dühöm lecsapott...
-Eltaláltad! Szerinted mi mást érdemelt volna ez a ....
- Ez! Én! Nem! Most..... megyek. Az lesz a legjobb.
-És mégis hova? Haza sírni?
-Nem fogok sírni, csak lenyugszom.
-Nyugtatónak van ami jobb, mint amit csinálsz. Hadd találjam ki. Hazamennél, vennél egy forró fürdőt és zenére aludnál el. És ne mondd nekem hogy nem sírnál mert még mindig szereted ezt a kis férget!
- Nem tudom hogy mit érzek jó? Össze vagyok zavarodva! Amikor őt védtem és nem téged az is csak ösztön volt! Nem gondolkoztam. Valamit biztos érzek de nem tudom pontosan mit.
- Én tudom hogyan felejthetsz. Gyere velem! - engedelmesen követtem a házba. Egyenesen a szobájába rohantunk ahol berontott óriási gardróbjába. Oda adott egy fekete elég kihívó koktélruhát. Az alja a combom közepéig is alig érhetett. Megfogta a nadrágom és elkezdte leráncigálni rólam.
-Azt hiszem ez egyedül is megy...
-Nem voltam benne biztos hogy felveszed.
-De felveszem.
-Akkor jó. Vedd fel én pedig kiválasztom a sajátomat is.- ismét eltűnt a gardróbban. Megpróbáltam felvenni a ruhát. Most már szívesen elfogadtam volna segítéségét.
-Oké segítek . - olyan megmagyarázhatatlan vigyor ült a képén mint még soha.
-Mire ez a jókedv?
-Te emlékszel még mikor voltunk együtt bulizni?
-Öhhh... nem!
- Na ez az! Soha nem tudtalak kirángatni.... de majd most. - arcán még nagyobb vigyor terült el. Nagyon furcsálltam, hogy sérülés nélkül megúszta a verekedést, de egy karcolás sem látszott rajta.
-Előre félek... Én kész vagyok . Te?
-Mondhatni... - nézett végig magán a tükör előtt.
-Akkor induljunk már! - Nagyon izgatott lettem és már alig vártam, hogy hova megyünk.
- Jó oké. - leviharzott a lépcsőn.
-Hova is megyünk? - kérdeztem miközben már a cipőinket és kabátjainkat vettük fel.
-Még nem tudom pontosan... - Kiléptünk a hűvös éjszakába és elindultunk az autóm felé. Megint a szokásos felállást vettük fel. Én vezettem. Kissé óvatosabban mint ahogy általában szoktam. Féltem nővérem életét ha a sajátomat már nem is. Alig 5 perce hajtottunk a központ felé mikor egy nagyobb fiatal csoportot láttunk sétálni a járdán. Már láttam Die szemében mi jár a fejében, de nem akartam megakadályozni, így lelassítottam séta tempóra az autóval. Nővérkém lehúzta az ablakot és kikiáltott.
-Hello srácok! Bulizni mentek??- Először egymásra néztek majd a legbátrabbik válaszolt.
-Hova máshova? - mosolygott csibészesen egy barna hajú fiú Die-re. Láthatólag tetszett neki. Nővérkém gondolataimat hallva rám nézett majd vissza a fiúra óriási vigyorral a képén.
- Mehetnénk mi is?
-Oh jah... persze!! - elég rendes srác leszámítva a kezében díszelgő piás üveget aminek a fele már hiányzott.
-Merre is kell menni? - Kérdezte Diana.
-Hát arra ! - mutatott a srác az erdő felé, amitől kissé megrémültem....
3. Fejezet
Sziasztok! Jelentem meghoztam a fejezetet! A Die, az Diana. Nem tudom, hogy ki melyik szereplőt szereti jobban...Az én "feladatom" igazából a testvérpár gonoszabbik felé, Diana karakterének kidolgozása, és valamilyen szinten azonosulni is tudok vele, de néhány helyen elég őrült jeleneteket idézek elő, ami igazából hozzá tartozik, és képekben jelenítik meg Diana lelki világát, érzéseit és elvon tulajdonságait. Jah és persze Aly és Die kapcsolatára is érdemes odafigyelni, és komiban írjátok le légy szíves, hogy nektek mi jött le belőle, mit gondoltok róla, hogy tudjam: sikerült-e megfelelően átadnom a lényeget. Egy kicsit melankolikusra sikeredett ez az "előszó", de a fejezet megírása után nem tudtam más hangulatba kerülni... :D Nah szóval Detty vagyok és jó olvasást kívánok!
Puszi:)
[ Diana szemszöge ]
Igen! Igen! Igen! Míg Aly elvonult felvenni azokat a ruhákat, amiket kiválasztottam neki, addig én is felöltöztem! Ujjongtam! Végre sikerült szétválasztanom őket, és milyen primitív kis trükkel!! Istenem végre! Nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy lesz a sikerem! Szörnyen furcsállottam, hogy Aly ilyen könnyen elhiszi, hogy Alton Szemét Bunkó ennyi lánnyal csalja. Azt hittem nehéz lesz....de igazából nem is értem! Akkor most ASZB tényleg csalta? Nagyon vissza kellett fognom magam, hogy ne ugorjak neki, mikor azt mondta, hogy igénybe venné a szolgáltatásaimat!! Egy: Kizárt, hogy én ezzel a barommal fogok először lefeküdni!! Bármennyire is pasizós vagyok, én sem mentem még tovább a csóknál. Nem érdemelnek meg engem ezek a pasik. Kettő: Hogy meri így megsérteni a testvéremet. Az ereimben felforr a vér és belülről perzselte végig testem minden egyes porcikáját. Ami lenyugtatott és visszahozta józan eszem, az Aly gondolata volt. Kiakasztotta, hogy Alton így beszél rólam! Ekkor felváltotta a haragot egy másik érzés: Hála és szeretet! Szerettem Aly-t, bármennyire is utáltam...ez furcsa dolog, még én magam sem értem. Legtöbbször utáltam, de voltak olyan pillanatok, mikor a nyakába ugrottam volna és a fülébe suttogva a tudtára adtam volna, hogy szeretem és, hogy bármit megtennék érte, hiszen a testvérem. De nem tettem hisz' mégis csak én vagyok ennek a testvérpárnak a gonoszabbik fele. Hogy nézne ki ha neki állnék lelkizni? A lényeg, hogy mérhetetlenül boldog voltam! Aly szakított azzal a gennyládával! Valahogy még meg kell bosszulnom Altonnak, amit Aly-val tett! De előbb még meg kell látogatnunk a kínzókamrát a könyvekért és az egyéb helyeket a további kínzóeszközökért!
Most a Alesha kocsijában ültünk. Én az anyósülésen, Aly pedig a vezető ülésen. Vigyorogva figyeltem Aly őrült vezetési stílusát. Ez azon néhány dolgok közé tartozik, amik nagyjából közösek bennünk. Én is így vezetek csak kicsit kevésbé figyelem az utat. A hobbimmá vált figyelni a félelmet az utasaim arcán. Csak tudnám, miért Aly kocsijával jöttünk...mondjuk ebben tántoríthatatlan. Ha valahova megyünk, akkor rendszerint én utazok vele, mert nem hajlandó beülni a kocsimba...főleg ha be van lőve a haja. Hihi
Aly olyan hirtelen fékezett le, hogy én előrebuktam és hangosan káromkodtam, bár az én hülyeségem, hogy nem kötöm be a biztonsági övet miközben Aly mellett ülök.
-Mi van?-kérdeztem kicsit rosszabb kedvűen, mint ahogy egyébként éreztem magam.
-Megjöttünk!-válaszolta jókedvűen Aly.
-Neked mitől van ilyen jó kedved?-rökönyödtem meg teljesen...végtére is most szakított a pasijával. Mindketten túl könnyen vették ezt a szakítást...
-Szakítottam Altonnal. Érted Die? Szakítottam vele! Rájöttem, hogy ez az egész kapcsolat csak egy teher volt rajtam sok szenvedéssel és nem is volt igazi szerelem csak olyan...nem tudom. Így visszatekintve nem is volt értelme.- Mondta Aly nagy lendülettel és én nem hittem a fülemnek
-Aha.-jött a számomra is meglepően frappáns válaszom.
-Na gyere vegyük meg azokat a borzalmakat és húzzunk innen.
-Na jó...
Beléptünk a suliba, hiszen itt árulják a könyveket. Nem volt valami nagy szám...a tavalyi év óta nem változtattak rajta semmit. Még mindig idétlen sárga falai, barna szekrényei és fekete keretű hatalmas ablakai voltak. Már a kinézetét is utáltam ennek az intézménynek.
-Aly menjünk már!!
-Jó-jó!
-Várj!-kiáltottam rá hirtelen
-Mi az?-nézett rám meglepetten Aly
-Ezeket a ruhákat én erőszakoltam rád?
-Igen-hallottam Alesha gondolataiból, hogy egyre inkább nem érti, hogy mire akarok kilyukadni.
-Kizárt!-hitetlenkedtem
-Miért?
-Romlik a stylist énem...
-És ezt muszáj rajtam szemléltetned?-nevetett rám a húgom, mert akármit adok rá, neki mindig tetszik.
Egy óránkba került beszerezni a könyveket. Miután megvettük őket Aly beültetett engem a kocsiba és én készségesen, minden szó nélkül néztem végig, hogy az ellenkező irányba indul el, mint amerre egyébként a házunk volt, de amikor már jó ideje egyikünk sem szólalt meg, csak Aly somolygott titokzatosan, akkor betelt a pohár és rámordultam.
-Alesha nincs kedvem játszani! Hova megyünk?
-PLÁZÁZNI!!
-Hogy....a....mi?-hitetlenkedtem. Ez nem Aly. Ő nem viselkedik így. Ráadásul a gondolatai is össze-vissza pörögtek.
-Die, vásárolni. Hahó, te imádsz vásárolni!-kissé elbizonytalanodott és én magamban jót nevettem az arcán, s a gondolatain.
-Tudom.- Most mit mondjak neki?-Menjünk!
-Nah végre!
Az autó ismét őrült rohamra kapcsolt majd megint megállt. Megérkeztünk egy óriási épülethez. Kiszálltunk a kocsiból, és megindultunk a bevásárlóközpont felé. Én személy szerint mikor beléptem, sokkot kaptam. Egy csomó üzlet egymás hegyén-hátán csak arra várakozott, hogy kifosszuk őket. Könyvesbolt, ajándékbolt és ami a legfontosabb, ruha bolt volt az üzletházban. Én vérszemet kapva kezdtem el rohangálni egyik boltból a másikba, magára hagyva az én húgicámat, aki csak azért a húgom és nem a nővérem, mert 3 perccel utánam született. Kb három órája pattogtam üzletről-üzletre, mikor megcsörrent a telefonom és fejembe szöktek Aly gondolatai. Tudtam, hogy menni akar, ezért megpróbáltam elmenekülni, de jobban ismert ő annál, hogy ne kapjon el.
Miután rávett a távozásra-amit ő saját sikerének tudott be, pedig csak véghez akartam vinni újabb zseniális tervemet-megint kocsikáztunk egyet, egészen hazáig megállás nélkül és ez újdonság volt.
Beértünk a házba és megmutattuk egymásnak a szerzeményeinket és egy komplett kis divatbemutatót tartottunk egymásnak. Én már nagyon untam, de gondoltam adok Aly-nak egy veszekedés nélküli napot. Fejfájásra hivatkozva bevonultam a szobámba és gyorsan felkaptam egy aznap vásárolt fehérneműt, ami Alton elleni hadjáratom egy lényeges része. Hallottam amint Aly jön fel a lépcsőn és a szobám felé tart. Gyorsan felkaptam azt a ruhát, ami aznap volt rajtam, és Alesha abban a pillanatban be is nyitott a szobámba. A gondolatai olyan feldúltak voltak, hogy megfájdult a fejem, s mikor még beszélni is elkezdett, akkor forogni kezdett körülöttem a világ. Néha nagyon nem jó gondolatolvasónak lenni.
-Die!! Itt van Alton a ház előtt!
-Hogy mi van?
-Die ne mond, hogy nem hallottad a gondolataimból!
-De igen hallottam, de nem hittem el! Ez most komoly?
-Nézz ki az ablakon!-utasított kétségbeesve. Én kinéztem az ablakon. Megláttam Altont és olyan harag gerjedt bennem, hogy a testem remegni kezdett és a torkom legmélyéről eszelős sikítás tört fel. A földre térdeltem és kapkodtam a levegőt, mikor kifogytam belőle. A vérem ismét perzselt, és Alesha gondolatain keresztül láttam, hogy teljesen kivörösödtem, és eltorzul az arcom a haragtól.
-Die, nyugalom!-egyre jobban megijedt, amit nem csodálok. Soha nem kaptam még ilyen rohamot, de most nem tudtam visszafogni magam. Nem érdekelt többé a tervem, se az, hogy Aly-t megóvjam az extra őrült énemtől. Fejvesztve rohantam le a lépcsőn és téptem föl a bejárati ajtót.
Alton a kocsijának dőlt és láthatóan nem rám számított. A tekintetemet látva hátratántorodott, aminek az lett a végeredmény, hogy a földre esett. Kaján vigyor terült szét az arcomon, amit Alton gondolatban különösen gyönyörűnek, de rémisztően őrültnek titulált. Erre a gondolatára még dühösebb lettem. Most szakított a húgommal, mégis ilyenek a gondolatai.
-Undorító féreg! Te utolsó tetű! Hülye rohadék! Megöllek! - ordítottam és megindultam felé, s halottam Aly kétségbeesett sikoltását. Szóval mégis szereti. Még egy ok, hogy megöljem.
Alton ijedten indult meg a házzal szemben lévő erdő felé, csakhogy én követtem. Még mielőtt beért volna az erdőbe, elkaptam a nyakánál fogva és a ház felé hajítottam az immár latyakossá vált hóba, de nem akárhogy. Repült vagy három méter és nekiütközött a kocsifelhajtónak. Alton fájdalmában felnyögött és engem ez valami morbid élvezettel töltött el. Rápillantottam Aly-ra aki földbegyökerezett lábbal figyelte az eseményeket. Kicsit fájt az arcára kiülő félelem és az, hogy kihasználom ijedségét, de agyamat elborította a gyilkolási vágy. Azt sem tudtam, hogy honnan jött az a hirtelen erő, amivel embert három méterre el tudok hajítani, de nem érdekelt. Rávetettem magam Altonra és a hangokból ítélve az orrát vertem be. Egy viszonylag szép napnak elég durva vége lesz ez, de ez sem érdekel. Semmi sem érdekelt. Egy célom volt, mégpedig az, hogy megölöm Altont. A fiú a földön feküdt én pedig a derekán ülve ütöttem ahol csak értem. Elég félreérthető lett volna a helyzet, de az ütések mindent egyértelművé tettek. A következő ütésem gyomorszájon érte Altont. Ő pedig utolsó erejét összeszedve legurított magáról és hátrarántotta a fejem a hajamnál fogva. Iszonyatosan fájt és nem tudtam mozdulni, mert ha megpróbáltam, akkor még jobban megfeszült a nyakam. Nem kaptam levegőt és az a görény ezt kihasználva a torkon ragadott. Ez kellett ahhoz, hogy Alesha végre megmozduljon és egy orrba vágással leszedje rólam azt a görényt. Én már ugrottam volna megint annak a szemétnek, ő pedig nekem, de a húgom közénk állt. Altont védelmezte, nem engem...
Puszi:)
[ Diana szemszöge ]
Igen! Igen! Igen! Míg Aly elvonult felvenni azokat a ruhákat, amiket kiválasztottam neki, addig én is felöltöztem! Ujjongtam! Végre sikerült szétválasztanom őket, és milyen primitív kis trükkel!! Istenem végre! Nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy lesz a sikerem! Szörnyen furcsállottam, hogy Aly ilyen könnyen elhiszi, hogy Alton Szemét Bunkó ennyi lánnyal csalja. Azt hittem nehéz lesz....de igazából nem is értem! Akkor most ASZB tényleg csalta? Nagyon vissza kellett fognom magam, hogy ne ugorjak neki, mikor azt mondta, hogy igénybe venné a szolgáltatásaimat!! Egy: Kizárt, hogy én ezzel a barommal fogok először lefeküdni!! Bármennyire is pasizós vagyok, én sem mentem még tovább a csóknál. Nem érdemelnek meg engem ezek a pasik. Kettő: Hogy meri így megsérteni a testvéremet. Az ereimben felforr a vér és belülről perzselte végig testem minden egyes porcikáját. Ami lenyugtatott és visszahozta józan eszem, az Aly gondolata volt. Kiakasztotta, hogy Alton így beszél rólam! Ekkor felváltotta a haragot egy másik érzés: Hála és szeretet! Szerettem Aly-t, bármennyire is utáltam...ez furcsa dolog, még én magam sem értem. Legtöbbször utáltam, de voltak olyan pillanatok, mikor a nyakába ugrottam volna és a fülébe suttogva a tudtára adtam volna, hogy szeretem és, hogy bármit megtennék érte, hiszen a testvérem. De nem tettem hisz' mégis csak én vagyok ennek a testvérpárnak a gonoszabbik fele. Hogy nézne ki ha neki állnék lelkizni? A lényeg, hogy mérhetetlenül boldog voltam! Aly szakított azzal a gennyládával! Valahogy még meg kell bosszulnom Altonnak, amit Aly-val tett! De előbb még meg kell látogatnunk a kínzókamrát a könyvekért és az egyéb helyeket a további kínzóeszközökért!
Most a Alesha kocsijában ültünk. Én az anyósülésen, Aly pedig a vezető ülésen. Vigyorogva figyeltem Aly őrült vezetési stílusát. Ez azon néhány dolgok közé tartozik, amik nagyjából közösek bennünk. Én is így vezetek csak kicsit kevésbé figyelem az utat. A hobbimmá vált figyelni a félelmet az utasaim arcán. Csak tudnám, miért Aly kocsijával jöttünk...mondjuk ebben tántoríthatatlan. Ha valahova megyünk, akkor rendszerint én utazok vele, mert nem hajlandó beülni a kocsimba...főleg ha be van lőve a haja. Hihi
Aly olyan hirtelen fékezett le, hogy én előrebuktam és hangosan káromkodtam, bár az én hülyeségem, hogy nem kötöm be a biztonsági övet miközben Aly mellett ülök.
-Mi van?-kérdeztem kicsit rosszabb kedvűen, mint ahogy egyébként éreztem magam.
-Megjöttünk!-válaszolta jókedvűen Aly.
-Neked mitől van ilyen jó kedved?-rökönyödtem meg teljesen...végtére is most szakított a pasijával. Mindketten túl könnyen vették ezt a szakítást...
-Szakítottam Altonnal. Érted Die? Szakítottam vele! Rájöttem, hogy ez az egész kapcsolat csak egy teher volt rajtam sok szenvedéssel és nem is volt igazi szerelem csak olyan...nem tudom. Így visszatekintve nem is volt értelme.- Mondta Aly nagy lendülettel és én nem hittem a fülemnek
-Aha.-jött a számomra is meglepően frappáns válaszom.
-Na gyere vegyük meg azokat a borzalmakat és húzzunk innen.
-Na jó...
Beléptünk a suliba, hiszen itt árulják a könyveket. Nem volt valami nagy szám...a tavalyi év óta nem változtattak rajta semmit. Még mindig idétlen sárga falai, barna szekrényei és fekete keretű hatalmas ablakai voltak. Már a kinézetét is utáltam ennek az intézménynek.
-Aly menjünk már!!
-Jó-jó!
-Várj!-kiáltottam rá hirtelen
-Mi az?-nézett rám meglepetten Aly
-Ezeket a ruhákat én erőszakoltam rád?
-Igen-hallottam Alesha gondolataiból, hogy egyre inkább nem érti, hogy mire akarok kilyukadni.
-Kizárt!-hitetlenkedtem
-Miért?
-Romlik a stylist énem...
-És ezt muszáj rajtam szemléltetned?-nevetett rám a húgom, mert akármit adok rá, neki mindig tetszik.
Egy óránkba került beszerezni a könyveket. Miután megvettük őket Aly beültetett engem a kocsiba és én készségesen, minden szó nélkül néztem végig, hogy az ellenkező irányba indul el, mint amerre egyébként a házunk volt, de amikor már jó ideje egyikünk sem szólalt meg, csak Aly somolygott titokzatosan, akkor betelt a pohár és rámordultam.
-Alesha nincs kedvem játszani! Hova megyünk?
-PLÁZÁZNI!!
-Hogy....a....mi?-hitetlenkedtem. Ez nem Aly. Ő nem viselkedik így. Ráadásul a gondolatai is össze-vissza pörögtek.
-Die, vásárolni. Hahó, te imádsz vásárolni!-kissé elbizonytalanodott és én magamban jót nevettem az arcán, s a gondolatain.
-Tudom.- Most mit mondjak neki?-Menjünk!
-Nah végre!
Az autó ismét őrült rohamra kapcsolt majd megint megállt. Megérkeztünk egy óriási épülethez. Kiszálltunk a kocsiból, és megindultunk a bevásárlóközpont felé. Én személy szerint mikor beléptem, sokkot kaptam. Egy csomó üzlet egymás hegyén-hátán csak arra várakozott, hogy kifosszuk őket. Könyvesbolt, ajándékbolt és ami a legfontosabb, ruha bolt volt az üzletházban. Én vérszemet kapva kezdtem el rohangálni egyik boltból a másikba, magára hagyva az én húgicámat, aki csak azért a húgom és nem a nővérem, mert 3 perccel utánam született. Kb három órája pattogtam üzletről-üzletre, mikor megcsörrent a telefonom és fejembe szöktek Aly gondolatai. Tudtam, hogy menni akar, ezért megpróbáltam elmenekülni, de jobban ismert ő annál, hogy ne kapjon el.
Miután rávett a távozásra-amit ő saját sikerének tudott be, pedig csak véghez akartam vinni újabb zseniális tervemet-megint kocsikáztunk egyet, egészen hazáig megállás nélkül és ez újdonság volt.
Beértünk a házba és megmutattuk egymásnak a szerzeményeinket és egy komplett kis divatbemutatót tartottunk egymásnak. Én már nagyon untam, de gondoltam adok Aly-nak egy veszekedés nélküli napot. Fejfájásra hivatkozva bevonultam a szobámba és gyorsan felkaptam egy aznap vásárolt fehérneműt, ami Alton elleni hadjáratom egy lényeges része. Hallottam amint Aly jön fel a lépcsőn és a szobám felé tart. Gyorsan felkaptam azt a ruhát, ami aznap volt rajtam, és Alesha abban a pillanatban be is nyitott a szobámba. A gondolatai olyan feldúltak voltak, hogy megfájdult a fejem, s mikor még beszélni is elkezdett, akkor forogni kezdett körülöttem a világ. Néha nagyon nem jó gondolatolvasónak lenni.
-Die!! Itt van Alton a ház előtt!
-Hogy mi van?
-Die ne mond, hogy nem hallottad a gondolataimból!
-De igen hallottam, de nem hittem el! Ez most komoly?
-Nézz ki az ablakon!-utasított kétségbeesve. Én kinéztem az ablakon. Megláttam Altont és olyan harag gerjedt bennem, hogy a testem remegni kezdett és a torkom legmélyéről eszelős sikítás tört fel. A földre térdeltem és kapkodtam a levegőt, mikor kifogytam belőle. A vérem ismét perzselt, és Alesha gondolatain keresztül láttam, hogy teljesen kivörösödtem, és eltorzul az arcom a haragtól.
-Die, nyugalom!-egyre jobban megijedt, amit nem csodálok. Soha nem kaptam még ilyen rohamot, de most nem tudtam visszafogni magam. Nem érdekelt többé a tervem, se az, hogy Aly-t megóvjam az extra őrült énemtől. Fejvesztve rohantam le a lépcsőn és téptem föl a bejárati ajtót.
Alton a kocsijának dőlt és láthatóan nem rám számított. A tekintetemet látva hátratántorodott, aminek az lett a végeredmény, hogy a földre esett. Kaján vigyor terült szét az arcomon, amit Alton gondolatban különösen gyönyörűnek, de rémisztően őrültnek titulált. Erre a gondolatára még dühösebb lettem. Most szakított a húgommal, mégis ilyenek a gondolatai.
-Undorító féreg! Te utolsó tetű! Hülye rohadék! Megöllek! - ordítottam és megindultam felé, s halottam Aly kétségbeesett sikoltását. Szóval mégis szereti. Még egy ok, hogy megöljem.
Alton ijedten indult meg a házzal szemben lévő erdő felé, csakhogy én követtem. Még mielőtt beért volna az erdőbe, elkaptam a nyakánál fogva és a ház felé hajítottam az immár latyakossá vált hóba, de nem akárhogy. Repült vagy három méter és nekiütközött a kocsifelhajtónak. Alton fájdalmában felnyögött és engem ez valami morbid élvezettel töltött el. Rápillantottam Aly-ra aki földbegyökerezett lábbal figyelte az eseményeket. Kicsit fájt az arcára kiülő félelem és az, hogy kihasználom ijedségét, de agyamat elborította a gyilkolási vágy. Azt sem tudtam, hogy honnan jött az a hirtelen erő, amivel embert három méterre el tudok hajítani, de nem érdekelt. Rávetettem magam Altonra és a hangokból ítélve az orrát vertem be. Egy viszonylag szép napnak elég durva vége lesz ez, de ez sem érdekel. Semmi sem érdekelt. Egy célom volt, mégpedig az, hogy megölöm Altont. A fiú a földön feküdt én pedig a derekán ülve ütöttem ahol csak értem. Elég félreérthető lett volna a helyzet, de az ütések mindent egyértelművé tettek. A következő ütésem gyomorszájon érte Altont. Ő pedig utolsó erejét összeszedve legurított magáról és hátrarántotta a fejem a hajamnál fogva. Iszonyatosan fájt és nem tudtam mozdulni, mert ha megpróbáltam, akkor még jobban megfeszült a nyakam. Nem kaptam levegőt és az a görény ezt kihasználva a torkon ragadott. Ez kellett ahhoz, hogy Alesha végre megmozduljon és egy orrba vágással leszedje rólam azt a görényt. Én már ugrottam volna megint annak a szemétnek, ő pedig nekem, de a húgom közénk állt. Altont védelmezte, nem engem...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)