20. Fejezet

Sziasztok!
Sajnálom, hogy ennyit késtem. De most itt van a feji :D Egy új szereplőnk is van, akinek a képét is kiraktam :) Remélem tetszeni fog :P
Jó olvasást: Szasza

-Die! -visítottam, majd arra fordultam amerre Die meredt.- Alton!-suttogtam elhaló hangon.......
Nem tudtam mit tegyek. Agyam lefagyott, mint ahogy a Windows szokott. Lassan újraindítottam agy működésem és ideges pillantásokat vetettem Altonra és nővéremre is. Majd kezemmel megragadtam vállát és miden ellenkezését figyelmen kívül hagyva az autóhoz vezettem. Beültettem, én pedig a vezetőülésbe huppantam. Várakozóan tartottam tenyerem a kulcsért, míg gondolatban azt ordítottam felé, hogy "Add ide, vagy nem állok jót magamért". Nem sokszor voltam ennyire kiakadva, de nem kívántam még egy olyan találkozást, aminél Die élete is veszélybe kerül. Egy sóhaj kíséretében kezembe dobta a kulcsot. Agyamat egy vörös köd fedte el a külvilágtól. Lassan kitolattam, majd a gázra léptem. Egy pillanatot vetettem a visszapillantó tükörre. Láttam amint Alton felé tart egy fiú, de nem láttam ki az. Százzal repesztettem hazáig. Ott befaroltam a ház elé. Mindezt úgy, hogy az autónak semmi baja sem lett. Szusszantottam egyet, akárcsak Die. Mindketten megkönnyebbülésünkben. Én, hogy messze vagyunk Altontól, ő pedig, hogy túlélte a haza utat őrült vezetési stílusom mellett. Kiszálltunk az autóból. Én rányomtam a bezárás gombra, majd táskáinkkal mentünk be a házba. Most nem találtunk otthon senkit sem. Így ledobtuk cuccainkat, majd megcéloztuk a konyhát. Összedobtunk egy gyors kaját, ami... rántotta volt. Ugyanis főzőtudományunk nem volt túl gazdag. Mikor készen lettünk vele két tányérra pakoltuk az adagokat. Leültünk vele az asztalhoz és falatozni kezdtünk. Persze megint Die végzett előbb, mint mindig. Így elmosogatta maga után a tányérját. Miután végeztem én is megtettem ugyanezt. Aztán felmentünk szobánkba. Ő elment fürödni én meg nekiálltam a leckénknek. Igen, én írtam meg az övét is. A kézírásunk ugyan különbözött, de mesterien tudtuk utánozni a másikét. Aztán bepakoltam a másnapi könyveket. Die még mindig nem jött ki, így épp az ágy felé tartottam, hogy pihenjek egy kicsit, mikor valaki csöngetett. Sóhajtva indultam el a bejárati ajtó felé. Szépen komótosan lépkedtem. Majd kinyitottam az ajtót. Először egy vigyorgó sráccal találtam szembe magam, majd vigyora szégyenlős mosollyá vált.
-Öh... Hello.-Mondta zavart hangon. Ebbe meg mi ütött?
-Nem veszek sütit.-Zártam rövidre a témát. Úgy nézett ki, mintha valami kiscserkész lenne, aki sütit árul. Erre kérdőn felvonta szemöldökét,de továbbra sem mondott mást.
-Semmi mást sem veszek.-Mondtam neki ezzel jelezve, hogy most már mehet. Pillantását idegesen doboló lábamra vetette, majd arcomra nézett és szégyenlős hangon megszólalt.
-Nem szeretnék semmit sem eladni, csak Justint keresem... de ha zavarok már megyek is.- Hitelen szörnyű bűntudat tört rám. Szegény srác.
-Bocsi, hogy ennyire.... nem is tudom mi voltam. Gyere be. Láttam a suli előtt. Szerintem nem sokára itt lesz.-Mondtam és félreálltam az útból. A fiú belépett én pedig becsuktam utána az ajtót. Felé fordultam és kezemet nyújtottam.
-Alesha vagyok. Téged hogy hívnak?-Kérdeztem tőle. Kezet ráztunk, majd válaszolt. Ajkain ismét ott virított a szégyenlős mosoly.
-Colin vagyok.-Mondta és leült az egyik székre. Én továbbra is álltam és figyeltem. 
-Te is a suliba jársz?-Kérdeztem.
-Igen. Veled vagyok egy osztályban.... -
-Uhh.... sajnálom, nem figyeltem kik az osztálytársaim...-Mert nem is érdekelt. De így legalább az egyiküket ismerem. 
-Áh, engem általában senki sem vesz észre.- Mondta.
-Kérsz valamit inni, vagy enni?-Kérdeztem udvariasan.
-Egy pohár vizet, köszi.- Bólintottam, levettem egy poharat és öntöttem bele a szénsavmentes ásványvízből. A kezébe adtam, ő pedig belekortyolt. A vizet visszaraktam a helyére és a pultnak támaszkodtam. Die nem tudom mit csinál ennyi ideig. Jöhetnél te lány! Mit csináljak a cserkésszel kettesben?? Mintha meghallotta volna a gondolataimat, amik szinte ordítottak és valószínűleg meg is hallotta komótosan felénk sétált egy cicanadrágban és lila pólóban. Haja a vállára omlott. Colinra néztem aki nem bírt megszólalni.
-Na igen... Colin, ő itt az ikrem Diana. Die, ő itt Colin- A kiscserkész. Tettem hozzá gondolatban amin jót mosolygott.
-Ciao Colin.-Mondta neki lazán, majd a hűtőből kivett egy túrórudit és enni kezdte. 
-Szia-Mondta félős hangon és cipője orrát kezdte nézni. Die kérdőn rám nézett én pedig gondolatban üzentem neki. "Azt hittem cserkész. De Justin egyik haverja... Segíts! Mit csináljak vele??" Gonoszan elvigyorodott és a túrórudi papírját a kukába hajította.
-Nah megyek pihenni.-Mondta és már el is ment. Kedves!!! Ordítottam neki gondolatban. Megesküdtem volna rá, hogy egy ördögi kacajt hallottam, de megráztam fejem és elhessegettem ezt a gondolatot. Colin felnézett, de csak azért, mert az ajtón belépett Justin. Táskáját ledobta és egy féloldalas mosollyal ajkain mellénk sétált. Összepacsiztak Colinnal én pedig elmotyogtam egy halk sziát. Rám emelte pillantását.
-Szia.- Mondta én pedig a pólóm szélével kezdtem babrálni. 
-Én nem is zavarok tovább. Majd találkozunk Colin.-Küldtem felé egy mosolyt és bementem szobánkba, ahol Die éppen gépezett, fülében fülhallgatóval. Hahó Die!! Ordítottam felé gondolatban ő pedig összerezzent. Letette a fülhallgatót és felém fordult.
-Jól mulattatok?-Ajkain egy ördögi mosoly játszott. 
-Nagyon jól.- Mondtam hangomban töménytelen iróniával.- Megírtam a leckédet.- közöltem vele és lehuppantam az ágyra.
-Kösz. Most nem lett volna hozzá kedvem. A fürdő szabad. Kell valamit tanulnom?-Kérdezte. Kezdem azt hinni, hogy én vagyok a személyi asszisztense. De nem baj, mert szeretem ezt csinálni.
-Kiraktam az éjjeliszekrényedre. Egy picit fizikából... Másból nem igazán fognak számon kérni. Én már megtanultam, 30 perc az egész, mire kijövök már készen is leszel.- Mondtam és bementem a fürdőbe. Ruháimat a szennyesbe dobtam és beléptem a zuhany alá. A forró víz felmelegített. Hajat is mostam. Mikor készen lettem megtörülköztem és hajat szárítottam. Aztán visszamentem a szobába és felvettem pizsamámat. Die már az ágyban volt kezében a könyvvel. Mikor bemásztam mellé ledobta a szekrényre. 
-Nagyjából megtanultam...- Mondta.
-Majd segítek.-Vigyorogtam. Jól elment az idő... Már tíz óra is elmúlt. Die lekapcsolta a villanyokat és hallgattuk egymás egyenletes szuszogását... 
-Kösz hogy elrángattál onnan... Azt hiszem megöltem volna.-Mondta, s hangja dühvel teli volt. Én csak vállat vontam. Majd mindketten álomba merültünk.

****

Reggel álmosan ébredtünk. Én elmentem zuhanyozni. Fogat mostam és elvégeztem teendőimet, aztán visszamentem a szobámba ahol egy ruha szett várt. Egy fekete nadrág szürke csíkokkal, egy fehér póló, egy barna, vékony, bőrhatású dzseki ami rövid ujjú volt és egy magassarkú. Köszi! Üzentem gondolatban. Die fürdött én addig felvettem a ruhákat. A táskákat az ajtóba raktam és mikor Die már felöltözve kijött végeztünk magunkon pár utolsó simítást. Magunkhoz vettük kulcsainkat és ami ég kellett, majd a konyhába mentünk. Bekajáltunk egy-egy tál müzlit és indultunk is a mosogatás után. Megint Die kosijával mentünk és immár ő vezetett. A saját autóm a sulinál maradt, így majd azzal kell hazajönnöm. Nővérem gyorsan hajtott. Pár perc alatt ott voltunk. Ismét úgy szálltunk ki, hogy mindenki minket bámult. Már nem zavart. Egyszer már elestem.... annál cikibb nem nagyon lehet semmi sem. Egymás mellett lépkedtünk. És a fizika terem felé mentünk. Beléptünk, a tanár még nem volt ott. Pár lány az asztalon ült és élénken fecsegett. A fiúk is beszélgettek. Mi leültünk egymás mellé egy hátsóbb padba. A tanár pár perc múltán beért és csöndre intette az osztályt. Ez pár vihogás kivételével sikerült is. Belekezdett a tananyagba, de közölte, hogy minden óra elején két embert feleltet. Kinyitotta a naplót és na ná, hogy Dienál. Nővérem magabiztos léptekkel ment a táblához. Egy utolsó pillantást vetett rám, majd a tanárra kezdett figyelni. Én kinyitottam a könyvem és figyeltem a tanárra is. Mikor kérdezett valamit gyorsan megkerestem a választ és elküldtem gondolatban Dienak, ő pedig kimondta. Mindössze 5 kérdés volt és mindegyiket így oldottuk meg. Ötöst kapott hála képességeinknek, na meg a legtöbb dologra maga is tudta a választ. Egy elégedett mosollyal ajkain sétált vissza és ült le mellém. Az óra unalmas volt és a csengőszónál mindenki villámgyorsan elment. Nyelvtan volt a következő óránk, ami szintén közös volt. Egy szóval lehet jellemezni: Unalmas. Mikor ezt is leküzdöttük szétváltunk. Die rajzra én pedig technikára mentem. Sosem voltam belőle jó, hála bénaságomnak. Egy anyacsavart kellett volna elkészítenünk... Én megkértem a mellettem ülő fiút, hogy csinálja meg nekem, ő pedig mint valami kis pincsi kutyus már ugrott is és megcsinálta. Legközelebb az ebédszünetben találkoztam Die-vel a történelem órám után. Sokat jelentkeztem, mert ebben mindig jó voltam. Az egyik asztalnál várt egy teli tálcával. Most egy almát rágcsált. Én elvettem egy üveg vizet és egy banánt, majd nekiláttam az evéshez. Gondolatban lepörgettem az eseményeket      Die-nek. Néhol elmosolyodott, majd kérdésemre, hogy vele mi volt, csak annyit mondott, hogy semmi. A rajzban mindig is tehetséges volt, így nem csodálkoztam. Az olaszról sem mondott semmi érdekeset. Miután végeztünk az evéssel elmentünk utolsó óránkra. Az enyém rajz volt, az övé informatika. Egy állatot kellett kiválasztanunk és lerajzolnunk. Én egy pockot rajzoltam. Az óra hamar eltelt. A parkolóban összefutottunk Dianaval és már válaszolt is kérdésemre.

-Szöveget szerkesztettünk. 10 perc alatt készen voltam, utána neteztem.-Elvigyorodtam. Mindketten a saját kocsink felé mentünk. És mikor kihajtottunk a parkolóból megint versenyeztünk. Eszeveszett gyorsasággal száguldottam, de ma nem voltam formában, így Die nyert. Ma nem találkoztam Colinnal, de volt egy olyan érzésem, hogy hamarosan fogok...

Aly ruhája

19. Fejezet

Sziasztok!!!! :D 

Apró késéssel ugyan, de itt a 19. Fejezet!! :D Remélem sikerült alkotnom egy jó függővéget....:D Egy hirtelen ötlettől vezérelve csináltam és Szaszi helyében nem tudom mit csinálnék...de majd ő feltalálja magát, ebben biztos vagyok. :) 

Most még nem értitek miről beszélek, úgyhogy átadom a fejezetet Nektek! Jó olvasást és kérek szépen komikat!!! :D

Puszi

Detty

Veszekedős kedvükben vannak a lányok.

De kibékülnek :D:

Miért ébreszt fel az éjszaka közepén? Uh...ásítva, félig csukott szemmel bukdácsoltam az ablakhoz és ki akartam nézni rajta, de mire odaértem, automatikusan visszacsukódtak szemeim
-Die nyisd ki a szemed!-hallottam Aly hangját
-Jól van na!- nyafogtam idegesen és kinyitva a szemem, kibámultam az ablakon.
Először nem láttam semmit. Az utcai lámpa fénye elvakította a látásom, ami a sötéthez volt hozzászokva. Hunyorogtam és vártam, hogy kitisztuljon a kép. Először csak körvonalakat láttam, majd észrevettem a tengernyi nyálkás békát sorakozni a talajon.
-Hányok!-morogtam, mert kavargott a nyomrom a sok dögtől. Öklendezni kezdtem és a fürdőbe rohantam. Mivel nem volt bennem sok étel nem hánytam, de továbbra is émelyegtem. Mikor visszamentem a szobámba azt vettem észre, hogy Aly még mindig az ablakon keresztül nézi a tájat.
-Aludj! Álmosa vagyok. Ha te nem tudsz aludni és nyugtalankodsz, akkor nekem is végem. A tíz órám sosem akar mostanában összejönni.-parancsoltam rá és készültem befeküdni az ágyba, de húgom megragadta a könyököm ezzel lehúzva az ágyról. Ez mégis mire volt jó? A földön kötöttem ki és dühösen meredtem húgomra, majd felálltam. Csak, hogy megtartsam méltóságom, megfogtam a haját és finoman hátrarántottam.
-Mondtam már, hogy baromira elegem van a viselkedésedből?! - dühöngött
-Mondtam már, hogy rohadtul leszarom? Ha nem keltettél volna fel ilyen kis apróságok miatt és nem ráncigálnál le az ágyról, akkor én sem lennék ilyen erőszakos.
-Nem gondolom, hogy apróságnak lehet nevezni azokat ott.-mutatott ki az ablakon.
-Zavarnak téged? Mi a franc közünk van ehhez? Semmi!! Én alszom.-olyan kimerült voltam, mint ritkán. Szemem szúrt és kiszáradt ha nem hunytam le. Nem akartam mást csak aludni. Már a szobában táncoló árnyak sem érdekelte, amiket a szemem odaképzelt. Na jó féltem, de jobbnak láttam ha becsukom a szemem és elalszom. Így is tettem.
  Reggel az a semmirekellő ébresztőóra keltett, ami természetesen Aly oldalán volt, de azt várhattam, hogy kikapcsolja...ő csak lassú és komótos mozdulatokkal kapcsolja ki. Még egy ideig fel sem kel rá, de ha mégis akkor is tutyi-mutyizik vele. Hát ezt nem engedhettem. Bántotta a fülem a zene éles hangja. Számomra a csönd a megváltás. Néha utálok válaszolni mások kérdéseire, mert akkor én magam töröm meg az áhított csendet. Már a saját gondolataim is zavarnak. De jó lenne őket kikapcsolni... a többi ember gondolatairól már nem is beszélve...szörnyű! A szokásos dühömmel pattantam négykézlábra az ágyban és megindulva a hangoskodó tárgy felé, lelöktem Alyt az ágyból, a csörgő micsodát pedig darabokra törtem. Aly zsák módjára ért földet amiben valami állat van. Nagyot puffant, majd nyögött. Miután végignéztem munkám eredményén, visszafeküdtem az ágyba, betakaróztam és lehunytam szemem. Nem számítottam húgomra aki a következő pillanatban már rajtam feküdt és készült agyonnyomni. Nem kövér, de akkor sem bírtam el izmok híján. Kiszorította belőlem a szuszt. Dühösen gurítottam le magamról és berohantam a fürdőbe. Ott elvégeztem szokásos teendőim, majd a hálóban lévő szekrény felé vettem az irányt. Alynak nem vettem ki semmit. Dühöm nem hagyott alább, úgyhogy had válogasson csak magának cuccokat és égjen csak. Magamnak egy apró képekből álló szűk szárú nadrágot vettem ki, egy egyszerű fehér pulcsival. Felvettem őket.
-Velem is foglalkozhatnál végre!-mutatott a dolgok állására Aly.
Kaján vigyor terült szét az arcomon, ami mellé felhúztam egyik szemöldököm és úgy világosítottam fel.
-Ma magadtól öltözködsz. Én ugyan nem választok neked semmit.
Azonnal megértette, hogy tényleg nem segítek neki és nekilátott válogatni. Mikor hallottam, hogy kész, kárörömmel vegyes gúnnyal néztem rá. Csalódnom kellett, mert nem volt olyan rossz, mint ahogy elképzeltem. Nem az én stílusom, de Alynak jól állt. Magára aggatott még pár kiegészítőt. Uhm...de utálom a kiegészítőket. Mire jók? Plusz előnye volt azonban, hogy így nem hasonlítottunk. Hálát adok az égnek amiért valami rejtélyes oknál fogva nekem fekete a hajam, ellenben a család többi tagjával. Herótom van attól, hogy  van a földön még egy olyan lány, aki majdnem úgy néz ki mint én. Aleshát ez szemmel láthatólag nem zavarja. Soha nem is említettem meg neki, mert még azt hinné, hogy letagadom.
-Kinéztél már azóta az ablakon? -kérdeztem flegmának szánt hanggal. Nem hisztizésből undorodom a békáktól. Pár példánnyal még nincs semmi bajom. Boncolni például prímán lehet velük, de ennyi brekeke..
-Még nem mertem.-válaszolta kerülve a pillantásom. Mindig ezt csinálja. Először nem beszél, majd beszél, de nem néz a szemembe, aztán már a szemembe néz és végül jön a könnyes kibékülés.
  Kinéztem az ablakon. Továbbra is ott voltak a zöld mocskok.
-Dobj ide egy dezodort!-utasítottam Alyt -Nem olyat!-állítottam le mikor egy golyós dezodort fogott meg. -Olyat ami olyan "Pszzzszszszszs" hangot ad ki. - Aly megfogott egy Olyat(!) és a kelleténél erősebben vágta hozzám.
-Ó te dög! Ez vért kíván! -kiáltottam játékosan és ráugrottam. A különválást Aly könnyes szeme kísérte. Én megmondtam.
-Kérek még egy gyufát.
-Mit akarsz csinálni?-aggodalmaskodott.
-Adj gyufát!
Aly adott egy gyufát. Egy madzagot kötöttem a dezodorra, amit meggyújtottam és vártam, hogy kicsit leégjen, majd a békák közé dobtam. Csalódottan vettem tudomásul, hogy nem történt az égvilágon semmi. Mintha még a békák is vigyorogtak volna. Nem sokkal ezután a dezodor robbant egyet. Nem volt tűz, csak hang, de megtette a hatását és a békák továbbálltak mintha csak lejárt volna a műszakjuk.
-Szabad a pálya!-kiáltottam diadalittasan.
-Imádlak!- tapsolt egyet, majd lementünk.
-Sziasztok!-köszöntött Miranda mosolyogva.-Csináltam nektek reggelit.
-Isten vagy!-ujjongtam.
-Melegszendvics. Dobtam rá mindent amit itthon találtam. Nem tudom szeretitek-e...
A mondatot már nem fejezte be, mert Aly átölelte. Felkapunk egy-egy szendvicset és kiléptünk az ajtón. Én a saját, és Aly is a saját autójához lépett. Mikor ezt észrevette, rám nézett és ugyanaz a gondolat futott át az agyán, mint az enyémen: Verseny.
  Bepattantunk a kocsinkba és rögtön a gázra léptünk. A kanyarokat éppen hogy csak be tudtuk venni. Én nyertem, de csak mert az utolsó pillanatban megdobtam Aly kocsiját egy tollal. Úgy megijedt, hogy rögtön a fékre lépett. Röhögve szálltam ki a kocsiból mikor elsőnek parkoltam be az iskola parkolójába. Húgom durcás fejjel jött felém, hogy kiosszon.
-Nem tudsz veszíteni húgi?
Aly felemelte állát, és eltrappolt az iskola bejáratához, amin belépett. Elment a matekterem felé én pedig az olasz teremhez sétáltam. Gyönyörű nyelvnek tartom az olaszt, de felesleges és sok időt vesz igénybe. Itt vagyok én, akinek az anyanyelve a világ talán legismertebb nyelve erre olaszt tanulok. Miért is? Jó vagyok belőle, de utálom az órákat. Alyért nem aggódtam, a matek a specialitása.
  Az óra nagy részét firkálgatással töltöttem, mikor pedig felszólítottak, gyorsan kiolvastam a válaszokat a tanár gondolataiból és tovább rajzoltam. Néha halálra rémítette szerencsétlen osztálytársaimat, mikor suttogva kimondtam a gondolataikat. Persze ügyeltem arra, hogy ne tudják merről jön a hang így szerencsétlenek még jobban megijedtek, én pedig sokszor majdnem elnevettem magam. Néha pedig bekukkantottam Aly gondolataiba és az ő szemén keresztül körbenéztem az óráján. Félő volt, hogy elalszom, ezért abbahagytam.
Kitört belőlem a nevetés, mikor kicsöngettek.
  Alynak földrajz, nekem pedig tesi jött. Tesi...katasztrófa! Kosárra kellett dobni és azt akarta leosztályozni a tanár. A kosár Aly szakterülete, de én...cöh. Hetvenedjére próbáltam végre bedobni ezt a ku...szemét labdát a kosárba, de nem ment.
-Dobjon már kosárra, nem létezik, hogy ennyit nem tud megcsinálni.-cseszett le.
-Álljon fejre és szarja le magát! Nem igaz, hogy ennyit nem tud megcsinálni!-löktem oda neki flegmán.
-Egyes!
-Az IQ-ja?-szemtelenkedtem tovább.
-Szeretne az igazgatóiba jutni?
-Minden vágyam, de most inkább kihagyom.
-Öltözzön vissza!-sziszegte lila fejjel a tanár és lám....pont kicsöngettek. Kifele menet összefutottam Aly-val és figyelmeztettem, hogy egy szemét a tanár, és elmondtam neki a kis párbeszédünket. Nem hatotta meg, bár jót nevetett. Megveti a szemtelenkedést, úgyhogy vele nincs baj.
  A földrajz órát végigunatkoztam, a kémiát úgyszintén. Irodalom órán feleltünk. Mivel együtt járunk erre az órára, ezért egymás mellé ültünk. Aly olyat tett amit még soha. A képességével elintézte, hogy minden felelő ötöst kapjon. Elküldte nekik gondolatban a helyes válaszokat, én próbáltam keresztbe tenni neki, zagyváltam minden hülyeséget, hogy ne jó gondolatot küldözgessen, de mindenkinek elintézett egy ötöst. És szerencsétlenek azt hitték, hogy saját kútfőből hozták össze. 
-Miért csináltad? -kérdeztem mikor az ebédlőben leültünk egymással szemben az egyik asztalhoz.
-Szeretem használni a képességem. És mert tudom, hogy ez idegesít téged!
-Sunyi vagy!-nevettem rá
-Tudom.-vonta fel a vállát vigyorogva.
Csöngetés után mindketten elmentünk maradék egy óránkra és utána a parkolóban találkoztunk.
-Na milyen volt a matek?-kérdezte
-Unalmas. És az olasz?
-Unalmas. Die itt vagy?? Hahó. - Hiába hallottam Aly kétségbeesett hangját, nem tudtam megmozdulni. Izmaim megfeszültek, agyamat elöntötte a düh. Támadni akartam...mint egy vadállat. Ajkaimat felhúztam fogamról, ami így kivillant. Ijesztő volt, hogy így reagált a testem a dühre. Gyűlölködő szemekkel meredtem a 10 méterre álló motoros pasira. Lazán nekidőlt a motorjának, sisakját a kezében tartotta. Még szexis is lehetett volna. Sőt. Az is volt.
-Die! -visította Aly, majd arra fordult amerre én meredtem.- Alton!-suttogta elhaló hangon.......

18. Fejezet

Sziasztok!

Kis késéssel, de itt van a 18. Fejezet :) Mivel kihagytak egy napot a suliból, most már azért csak kéne menni :P Szóval ezt olvashatjátok ebben a fejiben egy kis bővítéssel :D Remélem tetszeni fog ;)
Szasza

[Alesha szemszöge]

-Valaki keres titeket lányok! Itt áll az ajtóban....- Mondta Miranda hozzánk intézve szavait. Gyorsan az ajtóhoz rohantunk. Die biztos másra számított és én is kicsit meglepődtem, mert már el is felejtettem...
- Végre!! - Ujjongtam.- Megjött a telefonom!!! - Ordítottam boldogan és szinte rávetettem magam a futárra. Gyorsan aláírtam a papírokat és mivel már kifizettem csak megfogtam a dobozt és becsaptam a futár orra előtt az ajtót. Die kissé értetlen arccal nézett rám. 
- Nem bírtam tovább. Nem vettük meg... Otthonra rendeltem, de átkértem ide.- Magyaráztam neki. Kivettem a dobozból érintőképernyős telefonom. Nem vagyok oda az ilyen cuccokért, de a szükség nagyúr. Kezemben forgattam, majd ismét bepötyögtem szüleink számát. Kicsörgött, egyszer, kétszer, háromszor, négyszer, majd csak pittyegést hallottam. Megszakadt a vonal. Amilyen boldog voltam, most annyira elszomorodtam. Kedvem a béka... khm alsóbb fertálya alatt volt. Leültem a konyhaszékre és egymást kezdtük nézni Die-al. 
-Őket hívtad igaz?- Kérdezte. Én csak bólintottam. Az első iskolai napról lemaradtunk. Holnap már mennünk kéne és tenni fogok érte, hogy be is jussunk. Die gondolataimat hallva felhorkant, de nem fűzött hozzá különösebben semmit. Elindult fel a szobánkba és én is követtem. Nem történt semmi különös a délután folyamán. Én az ágyon egyik oldalamról a másikra, majd a hátamra vagy a hasamra dőltem, fordultam vagy éppen vergődtem. Die kicsit hasznosabban töltötte az időt. A ruháinkat mustrálta és kirakta nekem azt a ruha kombinációt, amit a következő nap kell hordanom. Majd a sajátját is elkezdte összeállítgatni. Mire ezzel végzett már elmúlt kilenc óra is. Bekapcsoltam a laptopot és egy ügyes mozdulattal feltöltöttem pár számot a telefonomra. Nem néztem hátra, így nem láttam Die mit csinál. Majd mikor végeztem nővérem is géphez ült. Nem leskelődtem, így nem tudom mit csinált. Eközben ismét az ágyban döglöttem. És szó szerint vergődtem, annyi különbséggel, hogy most bedugtam fülembe a fülhallgatót és a feltöltött számokat hallgattam. Közben a zene ritmusára mozgattam a fejemet, lábfejemet, és lábaimat az ég felé emelve még rugdostam is. Egy külső szemlélő szerint biztosan diliházban volna a helyem. Mikor Diana is végzett 11 óra volt. Azt mondta 10 órát kell aludnia, hogy ne legyen elviselhetetlen.
-Ez így van.- Mondta a nővérem, majd kikapcsolta a gépet és bedőlt az ágyba engem kissé arrébb rugdosva. Gyors fejszámolás következett. Fél hétkor kelünk. Ha nagyon bénán is számoltam... De ez biztos hogy nincs meg tíz óra. 
-Jól számolod húgi.- Mondta Die és lehajtotta fejét a párnára egy ásítás közepette. Beállítottam az ébresztőórát 6 órára és én is a párnára döntöttem fejemet. Majd mind ketten álomba merültünk.

***

Reggel álmosan ébredtem egy pörgős zenére. Kikapcsoltam.Majd mikor éberebb lettem ráugrottam Die-ra aki a fejére tette párnáját és megmakacsolta magát. De 10 percnyi próbálkozás után megadta magát és beslattyogott a fürdőbe. Oda rohantam, még mielőtt bezárhatta volna  cselesen kivettem a zárból a kulcsot. Képes lenne és bezárkózna, hogy ne vonszoljam be az iskolába. Csak nyelvet öltött rám, de az ajtót becsukta. Vízcsobogást hallottam. Majd szerencsémre fél óra múlva már ki is jött testét törülközőkbe bugyolálva. Gyorsan berohantam. Ruháimat ledobtam a földre. Majd a zuhany alá álltam és langyos víz segítségével próbáltam még jobban felkelni. Mikor alaposan átmostam testem megtörülköztem és fogat mostam. Majd kimentem a fürdőből és néztem Die-t amint bepakol két táskába... Nos nem kis mennyiségű könyvet. Felvettem aznapi ruhámat. Egy fehér farmer egy mintás pólóval, egy hosszú nyaklánccal és egy bokacsizmával.Pont első napi viselet. Kényelmes. Die-ét inkább nem is elemezgettem. Csábos és nagyon jól néz ki, mint mindig. Mikor mindketten készen voltunk, vállunkon a táskával a konyhába mentünk és ettünk valami zabpelyhet reggeli gyanánt. Fél nyolc körül mindennek megvoltunk. Majd felvettük cipőinket, kabátjainkat és vállunkra a táskákat, majd Die felkapta a kocsikulcsát és indultunk is első, egyben  második napunkra. Beszálltunk és bekötöttük magunkat a biztonsági övvel.Gyorsan hajtott, ami nem tetszett, mert kissé fagyos volt az út, majd mikor megálltunk egy stop táblánál megláttam egy cuki kis békát. Gusztustalan is lehetne, de olyan egyedül van és milyen aranyosan ugrál ott az út szélén.... Die újra indított és még gyorsabban hajtott. Az ablakon bámultam kifelé, majd egyik percről, a másikra felordítottam. 
-Die vigyázz!- Ordítottam. Nővérem rátaposott a fékre, mi pedig kisodródtunk. Beletelt pár percbe, míg felfogtam mi is történt valójában. Az egyik pillanatban még csak egy cuki békát láttam, majd a másik pillanatban már ezrével ugráltak keresztül az úton, gonoszan csillogó szemekkel. Ezek már nem voltak cukik. Sokkal inkább undorítóak és félelmet keltőek.
-Ez meg mi a p***a??- Káromkodott nővérem. Nah most kifejezte az én gondolataimat is. Szerencsre nem ütköztünk neki semminek. A kocsi megállt az út szélén, mielőtt az árokba sodródhattunk volna. Igaz egy fél fordulatot leírt az autó, de mi hála a biztonsági öveknek sérülés nélkül megúsztuk. Die csak értetlen arccal ült, majd átsuhant a boldogság és a haragosság is az arcán.
-Nyomorék kis békák. Majdnem összetörték a kocsimat!- Jót nevettem magamban.- De így legalább nem érünk be a suliba.- Vigyorgott rám kajánul, na erre már tényleg elnevettem magam. Kimutattam a hátsó ablakon.
-Die, innen 3 perc séta a suli. És még csak háromnegyed nyolc van.- Mondtam a tényeket.
-Igen, de én át nem megyek a között a sok undorító béka között.- Érvelt ő is. Oda néztem és örömmel mutattam,hogy már csak az utolsó pár béka ugrándozik az úton, a többi már átért.
-Fordulj meg a kocsival.- Mondtam, mert így pont az ellenkező irányba állt a kocsi eleje mint amerre mennünk kellett volna. Die indított és megfordult, mire ezt megtette már az utolsó breki is átért. Alig fél perc alatt a suli parkolójában voltunk. Die beparkolt egy tökéletes helyre, mintha csak nekünk lett volna fenntartva. Egyszerre pattantunk ki a kocsiból vállunkon a táskánkkal. Jó pár kíváncsi, csodáló és irigykedő szempárral találtuk szembe magunkat.  Die láthatóan élvezte, hogy a figyelem középpontjában állunk. Én nem. Kecses léptekkel elindultunk az ajtóhoz. Die belépett és én is... Követtem. Csak, hogy az én belépőm nem sikerült túl szerencsésre. Átestem a... Nem is tudom miben, talán a saját lábamban és eltaknyoltam. Táskám elrepült. Kezemmel kissé felfogtam az esést, így nem vertem be a fejem, de a bal kezem egy kicsit fájt. Szerencsésen kezdem a sulit... Alighogy betettem a lábamat az ajtón már el is estem, remek. Abba már bele sem merek gondolni, hogy mi lesz ezután. Felnéztem és láttam, ahogyan többen engem bámulnak, majd megláttam Die-t tőlem pár lépésnyire mérges arccal. A tömeg felé fordult és olyan ijesztő hangon szólalt meg, hogy még a szőr is felállt tőle a hátamon.
-Mit ácsorogtok itt? Húzzatok órára!- Mondta megfélemlítően, kissé hangosabban a megszokottnál.- Ha nem mentek, nem kímélem a csinos kis hátsófeleteket!- Mondta ugyanolyan hangon, majd felvette táskámat a földről és a kezemnél fogva felhúzott. Majd táskámat a vállamra rakta és egy iroda felé húzott, ahova ki volt írva az "Igazgatói iroda" felirat. Bekopogtunk, majd benyitottunk. Az asztal mögött egy rövid barna hajú nő ült. Negyvenes éveiben járhatott és elegáns öltözéket viselt. Majd kedvesen köszöntött minket. Még szép hogy kedvesen! Egy rakat pénzt fizetünk azért, hogy ide járhassunk. Mindketten köszöntünk. És leültünk a székekbe, amik az asztal előtt álltak. Az igazgatónő elmondta a szabályokat és a fontos tudnivalókat. megkérdezte hogy hétfőn miért nem jöttünk suliba, de Die lerendezte annyival, hogy családi ok és másnap hozzuk az igazolást. Majd átnyújtotta papírjainkat, órarendjeinket és a térképeinket az iskolához. Elköszöntünk és indultuk első óránkra, ami nem más volt, mint biológia. Kedd van és szerencsére közös az óránk. Mikor beléptünk a terembe minden szempár ránk szegeződött. A tanár kedvesen üdvözölt minket. köszöntünk és elnézést kértünk a késésért, pontosabban én kértem elnézést, mert Die inkább a képébe vágta volna, hogy álmos és miért nem mehet haza. Már majdnem mindenhol ültek... Egy hátsó pad még teljesen üres volt, így oda ültünk le. Hallgattuk a tanár bemutatkozó szövegét és azt is hallottuk, ahogy azt mondja, hogy itt minden osztály az évfolyamon ugyan aszerint  a tanmenet szerint halad, így lehet az, hogy néha több osztály is egybe kerül az órákon. Mindenki kapott egy ellenőrzőt, amit a tanár osztott ki. Ezután még két órán keresztül együtt voltunk. Az ének nagyon vicces volt. Rögtön belekezdtünk a tananyagba egy rövid bemutatkozó után légzésgyakorlatokat végeztünk, de mi szinte semmit sem csináltunk mert már a levegővételnél elakadtunk. Mikor beszívtuk a levegőt azon nyomban jött is ki röhögés formájában, ami a másik látványától származott. Mikor ennek az órának vége volt, nekem fizikára...pfúj... Die-nak pedig történelemre kellett menni. Fájdalmas búcsút vettünk, majd elindultunk. A fizika tanár nagyon komoly.... Kedvesen állt az osztályhoz, de amint valaki felröhögött, vagy cseverészni kezdett volna, rögtön bevágta az 1-est órai munkára. Ebből lejött, hogy a katonás fegyelmet szereti. Csak reménykedtem benne, hogy csak ránk akar ijeszteni az első órán, hogy megmutassa ki a főnök, aztán pedig majd kissé lazít.  Fellélegeztem mikor kicsöngettek és azt mondták pakoljunk. Majd világfájdalmas képpel végigültem a történelmet. A csöngőszóval együtt a gyomrom korgása is felharsant. Szerencsémre épp ebédszünet volt. Reméltem, hogy Diet is idecsábítja majd a hasa. Beléptem a suli menzájára és a sorban legelöl megláttam Diet. Elindultam felé, de ő addigra már fizetett és egy tálcányi kajával együtt leültünk az egyik asztalhoz. 
-Válassz.- Mondta miközben elvett egy szelet pizzát és azt kezdte el enni. Én egy csinos szendvicset rágcsáltam és közben néztem a tömeget. Hogyan juthatott ide ilyen hamar? És vajon milyenek lehettek az órái? Tettem fel magamban a kérdéseket, de egyiket sem mondtam ki. Lesz elég időnk megbeszélni.
-Milyen órád lesz?- Kérdezte mikor végzett a pizzával. Lenyeltem egy falatot és válaszoltam.
-Olasz. Neked?-Kérdeztem.
-Fizika.- Mondta és el is kezdtük az infó cserét.
-Vigyázz azzal a tanárral! Ha nem szólít fel és úgy röhögsz, vagy beszélsz máris bevágja az egyes órai munkát...- Mondtam neki. 
-A matek tanár teljesen normális és érthetően magyaráz. Már elkezdtük a tananyagot.- Mondja Die. Majd megszólalt a jelző csengő, ezzel késztetve minket indulásra. Két különböző irányba indultunk. Időben érkeztem az olasz terem elé. Várakoztam pár percet a többi diákkal, majd megérkezett a tanárnő. Kedves külsejű hölgy volt és mint órán kiderült tényleg kedves. Bemutatkoztunk, majd elkezdtük az első leckét. Rengeteg leckét kaptam és mire elengedett a tanár az agyam rendesen lefáradt. Die-al a parkolóban találkoztunk. Beszálltunk a kocsiba és Mirandáékhoz hajtottunk. Ott leparkoltunk és már mentünk is be a házba. Összességében nem volt olyan rossz a mai nap... Felmentünk a szobánkba és én elmentem zuhanyozni, miután leraktuk cuccainkat. Miközben én fürödtem Die a matekleckéjét írta, amit másnapra kellett elkészítenie, ugyanis akkor volt a következő óra. Majd mikor végeztem ő is elment fürödni. Én pedig felöltöztem egy kényelmes melegítőbe. Majd elővettem olasz felszerelésem és elkezdtem megírni a leckémet. Majd megtanultam, amit kellett és beraktam a táskámba a többi könyvemmel együtt. Majd elővettem mindkettőnk ellenőrzőjét, kitöltöttem, amit ki kellett. Majd gyorsan írtam egy igazolást és aláhamisítottam anyu kézjegyét. Mikor Die kijött a fürdőből már nyolc óra volt, így Die felöltözött és bebújtunk az ágyba. Egy jó kis film ment, így elkezdtük nézni. majd mikor vége lett ránk tört az álmosság és álomba szenderültünk. De úgy fél óra múlva felkeltem és az ablakhoz sétáltam. Kinéztem és kis híján felsikítottam. Az utat ismét békák fedték.
-Die!- Szóltam neki remegő hangon. Ő feltápászkodott és lassan mellém sétált, majd kinézett az ablakon.

17. Fejezet

Sziasztok!

Itt is a 17. Fejezet! :) Most nem késtem egy percet sem. Nincs is igazából semmi hozzáfűzni valóm, talán csak, hogy jó olvasást! :) Tudom, rövidebb lett, mint amit megszokhattatok tőlem, de velős :P 

Puszi Nektek!

Detty

[ Diana szemszöge]

Suli? Kelés? Szó sem lehet róla! Minimum 10 órát kell aludnom, különben kibírhatatlanabb vagyok, mint egyébként. És még nincs meg a tíz óra. Aly úgyis fürödni ment. Na akkor én ma már nem jutok be oda, főleg ha hajat mos. A biztonság kedvéért azért kicsit elkezdtem figyelni a gondolatokat, és húgom összefüggéstelen gondolatain kívül, egy pasi gondolatai is beágyazódtak elmémbe. Jobbnak láttam, ha kinyitom a szemem, és tényleg jól tettem.
-Ne! Justin a húgom bent van a fürdőben!-figyelmeztettem, de már késő volt. Amilyen tempóval robogott fel a lépcsőn a fiú, olyan lendülettel rontott be az éppen zuhanyzó húgomhoz. Visszafojtott lélegzettel figyeltem az eseményeket, és próbáltam nem elnevetni magam.
-Diana még nem végeztem! - kiabált Aly.
-Uhh én!!! Azta!!! Bo...Bocsi!...-makogott Justin. Nem akartam, de kitört belőlem a nevetés. Annyira vicces ez az egész. Jussi...huhh úgy becenevet találtam fel. Hehe. Na jó, szóval Justin rákvörös fejjel ugrott ki a fürdőszobából. Engem pusztán csak egy pillantással méltatott, majd eltűnt. Vihogva mentem be a fürdőbe.
-Még mindig nem mentél ki?-visította megbotránkozva szerencsétlen.
-Mély lélegzet! Csak én vagyok az, húgi!- prüszköltem a nevetéstől Alesha arcába.-Meg van az új préda? Lehet, hogy ő az igazi. Cöhh létezik, hogy nagyobb pasivadász legyél mint én? Szégyen.-nevettem tovább.
-Nem létezik! Nagyon cikis volt! Diana ha tudnád...és te is menj ki, mert ha nem vetted volna észre, meztelen vagyok. És még szeretnék egy kicsit a zuhany alatt lenni.
-Anyám...mintha még nem láttalak volna mezítelenül. Na jó...pörkölődj, én húzok vissza aludni!
-Mit csinálsz? Die! Suli van!
-Nem mindegy? Már rég elkéstünk.-dobtam oda neki félvállról.
-Mennyi az idő?-ugrott ki Aly a zuhanyból.
-Negyed kilenc.
-Bameg!
-Aly nyugi! Szerintem menjünk holnap. Nem jó, késéssel kezdeni az évet.
-Ennél jobb kifogást nem tudnál kitalálni?-zsörtölődött miközben egy szál törölközőbe rohant Mirandához.
-Én ezt komolyan gondolom, de ha te akarsz menni, hát tessék, én addig sütögetek valamit.
-Még csak a serpenyővel sem tudsz bánni.
-Nem ez a lényeg. Én nem megyek. Amúgy sem bírnám most a közösséget...
-Én meg pont szeretnék valahova tartozni...
-Nem hiába vagyunk mi ellentétek. Mondom. Akkor menj, én maradok. Amúgy is szívesen meghallgatnám, hogy milyen kifogással próbálsz meg előállni...főleg színészi képességek híján.
-Jó, maradjunk.
-Annyira tudtam.-motyogtam a bajszom alatt.
-Hallottam!
-Süssünk! Miranda!-kiáltottam el magam.-Sütni akarok.-jelentettem ki neki, mikor megláttam. Modoromat érzékelve kissé furcsán nézett rám. Szokatlan neki ez a viselkedés, de majd megszokja.
-Érezzétek otthon magatokat! Most megyek vásárolni. Szeretnétek valamit?-mosolygott továbbra is bájosan.
-Igen, ruhát!-válaszolta kedvesen Aly
-Gyertek, adok.-hívott Miranda a szobája felé.
 Határozottan abban a hitben voltam, hogy kizárt, hogy ránk jöjjenk a ruhái, de tévedtem. Kaptunk egy-egy cicanacit, és pulcsit. Miután felöltöztünk, lerohantunk a konyhába, és előkotortunk mindent ami egy egyszerű palacsinta elkészítéséhez szükséges. Kezembe vettem a serpenyőt, mert én akartam kisütni a hamit. Utálom bekeverni a tésztát. Egyszer csak egy légy szállt a konyhapultra és reflexből lecsaptam rá a serpenyővel, ami kongva jelezte, hogy ezt nem kellett volna.
-Még, hogy nem tudok bánni a serpenyővel...-morogtam, és Aly száját egy pindurka kuncogás hagyta el. A továbbiakban nem foglalkoztunk mással, csak a reggeli elkészítésével, majd annak a biztonságos szánkba szállításával. Miután végeztünk, elmentünk bevásárolni, és egy valag ruhát cuccoltunk össze. A bankkártya alapos megcsapolása után ismét Mirandához mentünk, leraktuk a zsákmányokat, és a szülői ház felé vettük az irányt.
  Ismét farkasszemet néztünk a ház betörött ablakaival, és döntésképtelenek voltunk. Hol lehetnek a szüleink? Mi történt a házunkkal? Kérdés kérdés hátán, de válasz sehol. Javaslatom alapján körbenéztünk a házban, de semmi olyat nem találtunk, ami valami horrorisztikus tényezőre utalna. A szüleinket egyszerűen a föld nyelte el. Jobb magyarázat nincs. Értetlenül pakolgattuk tovább még a törmelékeket is, de a hátborzongató emlékeken kívül semmit sem találtunk. Olyan idegállapotban voltunk mindketten, hogyha ránk szállna egy légy, tébolyultan rogynánk össze. Nyomott és merev volt a légkör. Értetlenül, és magyarázat nélkül hagytuk el, immáron harmadjára is a házat. Ezúttal Aly kocsiját is elhoztuk, és mindketten a saját autónkkal tértünk ideiglenes szállóhelyünkre.
-Mi lenne, ha felhívnánk őket? - ajánlottam, miközben mindketten lehuppantunk az ágyra. - Ez a legkézenfekvőbb lehetőség, és ez az egy ami nem jutott eddig az eszünkbe.
-Nem hinném, hogy fel fogják venni.-válaszolt Aly rezzenéstelen arccal, és ebből egyértelművé vált számomra, hogy nagyon töri magát a dolgon. Persze ez érthető, de annyira azért mégsem. Nem értem miért viseli meg ennyire az eset. Végül is sosem voltak valami szerető szüleink. Unottan kaptam a telefonomhoz, és rögtön anyu számát tárcsáztam.
-Kicsörög! - biztattam
 Egy ideig még kicsöngött, majd megszakadt. A pittyegő hangot a telefon rezgése vette át. Ijedten dobtam az ágyra a telefont, míg az tovább rezgett. Nem akarta abbahagyni. Mindketten sápadt arccal bámultok a mobilt, végül Aly megfogta és földhöz vágta. A telefon ripityára tört, aztán lángra kapott és elégett. Mindez másodpercek alatt történt.
-Én ezt nem hiszem el! A fene esne abba a bunkó tetűládába, aki ezt csinálja velünk. Miért? Csak kerülne a kezeim közé...Istenem, azt nem hálálná meg! - dühöngtem feszengve. A hátamban egy furcsa bénító érzés lett úrrá, az indulattól. Már megszoktam, de ez rendszerint csak jobban felperzselte a kedélyeket. Most is.
-Kifúj..beszív...
-De még milyet szív!
-Nyugodj már meg. Kezdesz megijeszteni.-tette a vállamra a kezét.
-Alesha húzz innen!-morogtam rá, mire visszavonulót fújt, és mereven bámulta a falat. Hosszas hallgatásba burkolóztunk mindketten, s csak jóval később ocsúdtunk fel, Miranda jól hallható lépteinek hallatára. Egy emberként kaptuk oda a fejünket és néztük az ajtót, míg meg nem jelent Miranda igen csinos alakja és beszélni nem kezdett.
-Valaki keres titeket lányok! Itt áll az ajtóban....

[ Alton szemszöge ]

A francba. Az a szerencsétlen mindent elrontott! Tökéletes lett volna a támadásom, ha az az istenverte barom nem kavart volna be. Nem elég, hogy nem csinálta azt, amit mondtam, de még meg is védte őket. Szánalmas. Nagyon meg fogja bánni, és ezt ő is tudja.Tartozik nekem és még nem vagyunk kvittek. Egy közeli hozzátartozójával végzek, abból talán tanul. Még több munkát csinál nekem...
 Kellenek nekem a lányok! Aleshat már sikerült megszereznem egyszer, nem lesz gond a visszaszerzésével, de Die. Az nem lesz könnyű. A legegyszerűbb az lenne, ha elcsábítanám, mint egykor Alyt. De abban hol lenne az izgalom, az élvezet? Semmi játék...Szórakoztatóbb, ha rettegésben tartom őket. Onnantól már csak várnom kell, hogy eljöjjenek hozzám segítségért. Én vagyok az egyetlen...vagyis szerintük az egyetlen, aki természetfeletti erőkkel bír, így egyértelműen hozzám fognak sietni. Én felveszem a segítőkész szerepet, majd ha már teljesen megbíznak bennem, magam mellé állítom őket, és önként és dalolva fognak ölni. Remélem Die nem neheztel rám amiért kilöktem őt az ablakon. Kaján vigyor ült ki a képemre. Őt ismerve szerintem jobban idegesítette az amit mondta, nem amit tettem.
 Padlónyikorgás csapta meg a fülem, majd egy egy test körvonalazódott ki a fél homályban.
-Gyere ide, kutya!
-Beszélni akartál velem.-mondta kimérten.
-Van miről.....

16.Fejezet

Sziasztok!

Itt Szasza és az új feji :D Rövid lett és ezt kérlek nézzétek el, annak tudatában , hogy ez egy átvezető feji, vagy hogy mondják ezt :D:D Még csak most indulnak az események ;) Szerintem Detty is hosszabbat fog írni és amit én fogok írni az is hosszabb lesz :)
Jó olvasást! : Szasza

[Alesha szemszöge]


  Az autó jobb, és baloldalán állva meredtünk a házra és megpróbáltunk némi erőt gyűjteni, de ez nem volt valami könnyű. A kutyák türelmesen várakoztak.
-Most szóljon az Ész! Aly, mi legyen?
- Jótól kérdezed! Azt hittem legalább neked lesz valami ötleted...- estem kétségbe. Nagy sajnálatomra Die nem úgy nézett ki mint akinek van bárminemű terve... Hosszasan törtük a fejünket, hátha kiötlünk valamit. Úgy 10 percnyi némaság után én törtem meg a csendet.
-Figyelj mi lenne, ha azt mondanánk, hogy... - De, nem. Semmi sem jutott eszembe. Mi mondhatnánk? Messze van a suli? De ott vannak az autóink. Nem érezzük jól magunkat ebben a házban? Vennének egy másikat. Die bepasizott és hozzáakar költözni? Nos ebbe belegondolni sem merek. Marad az igazság... persze egy két helyen korrigálva. -Mondjuk el az igazat, kicsit átalakítva. -folytattam hangosan.
- Ha nincs más megoldás...
- Menjünk be és eldől! Nem lesz gond.- próbáltam biztatni nem is Die-t hanem inkább magamat. Diana bólintott és a kutyákat szabadon engedve elindultunk a ház ajtaja felé. Megbíztunk bennük annyira, hogy tudjuk egyetlen szavunkra visszajönnek. Az ajtó nem volt kulcsra zárva, így könnyűszerrel léptünk be.
- Anya!!! Apa!!!- üvöltöttem. A hideg futkosott a hátamon ettől a helytől. A véresre sikerült fürdés után nem mernék itt lakni... Nem érkezett válasz és én már kezdtem aggódni. A házban teljes csönd volt. Hol lehetnek? Hideg fuvallat suhant át a házon amibe beleremegtem. Fogaim egymást verdesték és rájöttem, a házban olyan hideg van mint kint. Lassan beljebb sétáltam sarkamban Diana-val. A nappali hatalmas ablaka alatt üvegszilánkok sorakoztak. A törött ablakon fújt be a szél.
-Itt... Itt meg mi történt?- néztem akadozó lélegzettel nővéremre.
-Fogalmam sincs, de kiderítem! - tört elő belőle az indulat. A házról eszembe ötlött jó pár emlék. Többek között az is, hogy rendeltem egy telefont...
- Aly!!! Szerintem ezzel ráérnél máskor foglalkozni... Baromira ez a legkisebb gondunk!!!- ordította nekem a színtiszta igazságot gondolataimra reagálva. Tudtam, hogy így van. És nem is azért mondtam.. vagyis gondoltam, de elég kényelmetlen mobil nélkül...
-Jó oké.. Akkor ha itt végeztünk beugorhatunk egy boltba venni egyet...
-Köszönöm...Hol vannak anyuék?? - Tényleg kezdek félni. Sokat dolgoznak... De ez nem vall rájuk! Törött ablak és nyitott ajtó? Pont ők azok akik kiskorunkban kiselőadásokat tartottak: Ezt jól jegyezzétek meg lányok!Az ajtót mindig zárjátok be, mert az ördög nem alszik!- Mondta mindig apu a frappáns hasonlatot.
-Kérlek menjünk innen! Majd később beszélünk velük, de nem bírom... - ő is érezhette amit én , azokat az emlékeket amiktől elszorult a torkom mert bólintott és elindultunk az autó felé. A két kutya nem ment el, így mikor kinyitottuk az autót beugrottak és jöttek velünk. Holnap suli. Ez kissé elszomorított, másrészt boldogított a tudat, hogy valahova tartozni fogok. Die egyenesen Mirandáék-hoz hajtott méghozzá olyan gyorsasággal, hogy csoda volt, hogy nem tekeredtünk fel egy fára. Loryt és Marlot szabadjára engedtük. Kell nekik is egy kis szabadság. Sokat gondolkoztam rajta, hogyan kerülhetett ide egy oroszlán, de egy épeszű ötletem sem volt. A házba belépve csak Mirandát találtuk. Merre lehet mindig az öccse? Ez furcsa... A köszönések után a szobát tűztük ki célul. Én beledőltem az ágyba, míg Diana a Laptopon matatott valamit.
- Kuszák a gondolataid. - közölte nemes egyszerűséggel. És belátom, tényleg így van. Az elmúlt 1 órában annyi különféle témában voltak gondolataim...
- Mit csinálsz?
- Rendeltem neked egy istenverte telefont, mert elfelejtettünk bemenni venni. Azt írja két napon belül kiszállítják.
- És azzal mi lesz amit már egyszer megrendeltem?
- Csak észre veszik, hogy nem kell...
-Igen, igazad van, köszönöm.
-Semmi- suttogta miközben kikapcsolta a gépet. Az e-mail-es incidens óta nem gépeztem és, hogy az igazat megvalljam, nem is akartam. Hálát adtam az égnek, hogy Die ezt nem hallotta, mert azt hiszem ezt neki nem említettem. Pár órányi gondolkodás után mély álomba zuhantam és csak korán reggel ébredtem a vekker hangjára. Idegesítő és nagyon zajos!! Szó szerint lecsaptam, mire megadta magát és abbahagyta a prittyegést. Nem volt mit tenni, kelni kellett. Diana nem kelt fel. Így ráugrottam és úgy ébresztgettem. Nem mondhatni, hogy a korán kelés hívei lennénk.
- Elmegyek zuhanyozni, addig próbálj felkelni!- mondtam neki saját álmos hangomon. Beléptem a fürdőbe és a padlóra dobtam ruháimat. Megnyitottam a csapot, de nem álltam be alá. Meg akartam róla győződni, hogy nem vér folyik a csapból. Tiszta víz volt így beléptem és élveztem forróságát. Pár perc múlva ajtó nyikorgást halottam.
- Diana még nem végeztem! - kiabáltam ki. Hajat mostam és a sampon miatt nem tudtam kinyitni a szemem mert nagyon csípte.
- Uhh én!!! Azta!!! Bo... Bocsi!... -Nyögdécselt egy hang,de egy férfitől származott, így kizárva azt , hogy én azt hittem Die az. Nincs más fiú a házban csak Justin. Oh de égő!! Ha legalább lett volna rajtam fehérnemű azt mondom tök jó nézzen csak, kit érdekel? De azért mégiscsak meztelen voltam! Remélem kiment...

15. Fejezet

Sziasztok!
Itt Detty. Tudom, tudom megbocsájthatatlan, hogy ilyen későn van friss, de ez mind az én hibám! (Mindig elaludtam, mikor írnom kellett volna, tanulmányképp pedig horrort néztem, ami után már nem nagyon volt idegállapotom még írni is...:D) Tényleg sajnálom és megígérem, hogy nem lesz több ilyen. Titeket várattalak, Szaszát meg hátráltattam...megbocsájthatatlan...tényleg. Nah, de gondolkozzunk pozitívan! Itt az új fejezet. Az alapszöveg Dettyé, és mikor Alesha szövege jött, akkor mindig Szasza válaszolt. Hát akkor következzen Diana szemszöge!

[ Diana szemszöge ]

Miután a pincér sikeresen felpumpálta az agyam a hülye gondolataival, Alesha beültetett a kocsiba. A két kutya hálásan fogadott minket. Miranda navigált, miközben igyekeztem valóban nem eltévedni. Elég közel lakott a kávézóhoz, így hamar odaértünk. Bementünk a házba, mely otthonos volt ugyan, de semmi különleges nem volt benne...pontosan ugyan-olyan volt, mint bármelyik másik ház a környéken. Miranda megkínált minket vízzel, és a kutyáknak is szorított helyet. Adott nekik pokrócot, enni és inni. Miután végzett az ebeinkkel, megmutatta a vendégszobát. Hatalmas franciaágy fogadott bennünket, egy hatalmas szobában. Mivel nem hoztunk tulajdonképpen semmit, nem nagyon kellett pakolnunk. Lenyomtunk a torkunkon némi ételt, jó éjszakát-ot kívántunk egymásnak, és mivel két szintes ház volt, azt első emeleti fürdőben készülődtünk az alváshoz. Minden pillanatban a szörny támadását "vártuk". Feszengve, rémülten figyeltük a tükröt, mikor belenéztünk. Szinte már vártuk a zuhanyrózsából folyó vért, mikor megnyitottuk. Az ajtónyikorgás, a lámpapislákolás, a vér, a gondolatok...teljesen összeomlott az életem...na meg persze a húgomé is. Minden apró neszre rémülten pattantunk fel, esetenként egy halk sikoltás is elhagyta szánk. A hátunk mögé is másodpercenként néztünk, de soha nem állt ott senki. Pedig meg mertem volna rá esküdni... Kibírhatatlan félelem uralkodott mindkettőnk lényében, melyen a torkomban dobogó szívem sem segített. Úgy éreztem még...akár egy, pusztán egy szörnyű dolog történik velem, én szívrohamot kapok.
   Fürdőszobai teendőink elvégzése után "biztonságban" tudva magunkat bújtunk be a takarók alá. Pizsama híján, egy-egy kinyúlt pólót fogtunk be éjszakai használatra. Egymással szemben, szinte már összebújva feküdtünk. Egyikünk sem aludt, csak figyeltük a csendet. Aleshanak teljesen kiürültek a gondolatai. Vannak pillanatai, mikor egyszerűen nincs semmi a fejében...Mintha más dimenzióban lenne. Ezeket a pillanatokat szörnyen irigyeltem tőle. Megelégelve a csendet, végre kinyögtem azt a kérdést, ami már rég bökte a csőrömet.
-Alesha....Melyek azok a gondolatok, amiket...akarva-akaratlanul megosztottál velem, de inkább titokban tartottál volna?
- Nincs erőm mindet elmondani, de talán párat megemlíthetek...Nincs konkrétum, de a fájdalmaimat senkivel sem szívesen osztom meg, főleg nem veled. Félreértés ne essék! Téged szeretlek a legjobban, és talán pont ezért... Nem szeretnélek felzaklatni vagy még több terhet rakni a válladra...Mára érd be ennyivel!
-Az, hogy érzem a fájdalmaidat, semmiképp sem negatívum! Így legalább tudok segíteni...Nem kell folyton mártírkodnod! Amúgy meg tudhatnád, hogy nehéz felzaklatni, több terhet rakni a vállamra meg szinte már lehetetlen. Ezzel azt akarom mondani, hogy én nem bánom, hogy érzem minden fájdalmad. Kötelességemnek érzem a megóvásodat. És ezt visszafele is megkapom én is, te is mindig mellettem állsz. Gondolj bele! Te konkrétan érzed minden fájdalmam. Például mikor Alton kilökött az ablakon...Téged nem töltött el félelem, zaklatottság? De igen!-Hadartam szinte kivehetetlenül a gondolataim ezzel kacsoltban, de nem gondoltam volna, hogy Aly ilyenek miatt aggódik! Na ez az amivel felzaklatott. Felkeltem az ágyból, és az ablakhoz állva figyeltem az elém terülő tájat. Egy ideig ismét csöndben voltunk, majd Aly hangja hasított át a szobán.
- Nem mártírkodom, de épp elég megbirkóznod a saját problémáiddal, nem kell még azt is hallgatnod, hogy én még mindig szeretem azt a fiút aki mindkettőnk életére akar törni!!! Igen jól hallottad szeretem, de próbálom kiverni a fejemből és egyre jobban megy. Azt amit a megóvásommal kapcsolatban mondtál boldogsággal tölt el! És az csak természetes hogy ugyanígy próbállak megóvni, csak tudnám még mit segíthetnék azon kívül, hogy befogom...-Aly hangja egy halkabb, s halkabb lett.
  Szó nélkül figyeltem tovább az éjszakát, és próbáltam feldolgozni húgom szavait. Természetesen a gondolatain keresztül mindig is tisztában voltam vele, hogy még mindig szereti Altont, de most ki is mondta. Csak tudnám miért szereti ha egyszer meg akar ölni minket. Egyre inkább elhiszem, hogy Alton a szörny. Lehet, hogy Alesha-nak igaza van... lehet, hogy Alton valahogy csábítja őt.... Annyira belemerültem gondolataimba, hogy csak percekkel később tudatosult az agyamban, az amit a szemem már rég felfogott. Megdermedve figyeltem az alakot, a ház előtt. Lélegzetem visszafojtottam, pislogni sem pislogtam. Furcsa, ugyanakkor gyönyörű jelenség volt. Amolyan fekete-ezüst ködféle fodrozódott a levegőbe, amit egy halvány fehér kontúr vett körül. Az egész nem volt vastagabb egy kisebb fa törzsénél, magasságra pedig mint én. Megbabonázott. Már szinte megfulladtam a levegővétel hiányától, mikor Aly hangja térített vissza a valóságba.
-Die!!! Itt vagy még?? Néha kételkedem benne, hogy hallod a gondolataimat...
-Nem is hallom mindig...-vágtam rá kissé monoton hangon, még mindig a lény hatása alatt.
-Tessék?? Ezt hogy érted?
-Úgy, hogy néha a saját gondolataim hangosabban ordítanak a tieid mellett, úgyhogy szó szerint nem hallom...Például most. Zúg a fejem! Ah...Aly, látod azt a micsodát ott? - kérdeztem az ablakon keresztül az egyik villanypózna mellé mutatva.
-Úristen!!! AZ mi??? - sipította Aly
-Nem tudom. Gyönyörű, nem? Nem megyünk le megnézni? - kérdeztem fátyolos hangon, mintha nem is itt járnék.
-Te meghibbantál?? Die mi a fene bajod van?? Az az Izé veszélyes is lehet!! - hisztizett Aly, miközben két vállamat megragadva rázni kezdett. Kitéptem magam szorításából, és elindultam le a lépcsőn, majd ki a bejárati ajtón. A házból kilépve lassabbra váltottam a tempót. Aly követett, de a ház ajtajában megállt és onnan próbált visszahívni, majd mikor látta, hogy ez nem jön be odafutott hozzám, s könyörögve próbált rávenni arra, hogy menjünk vissza a házba.
- Die! Kérlek!! Ez... ez az Izé veszélyes!!! Biztos, hogy az! Ez természetfeletti amit jobb elkerülni. Lehet hogy Alton!!! - nyögte ki utolsó, elkeseredett próbálkozását húgom, és valami megmagyarázhatatlan oknál fogva ez hatott. Felocsúdtam álmomból, s bólintottam jelezve, hogy menjünk innen. Már csak kíváncsiságból, fogtam egy kavicsot és az árny felé hajítottam. Mikor a kavics érintette a fekete foltot, az eltűnt. Mindketten hátat fordítottunk a jelenségnek, és visszaindultunk. Egyszer csak egy furcsa zizegő hang borította el elmém, amit Aly is érzékelt. Egymásra néztünk, s mindkettőnk arckifejezésében értetlenség tükröződött. Összehúzott szemöldökkel vizslattuk egymás arcát, s kerestük a hang forrását. A zaj felerősödött és egy emberként kaptuk hátra a fejünket. Milliónyi apró árny kúszott felénk a levegőben, egy vezérfélével középen. Semmi nem látszódott, csak a feketés ezüstös köd. Egyedül a középsőnek volt még valamije ami a többinek nem. A szeme.
-Alesha nézd a szemét!! - kiáltottam húgomra. Ő vonakodva, de engedelmeskedett és megvizsgálta a furcsa valami szemét. Mindez a másodperc töredéke alatt történt, de pont jó volt arra, hogy megerősítse  azt az információt amire nekem szükségem volt. A szem Aly szerint sem Alton szeme volt.
  Amint sikerült levonnom a következtetést, elértek hozzánk a lények, s a levegőbe repítettek. Nem tudtam, hogy merre van ég, s föld. Mindkét oldalamról éreztem amint nekem ütköznek azok a valamik. Az egyik, amelyiknek szeme is volt, nyakamat megszorítva a fülembe suttogott.
-Nem tudod megóvni őket!-figyelmeztetett, és elengedett a szorításából.
Amint kiszúrtam húgom, félre akartam lökni a pokolfajzatokat, de ennek az lett a következménye, hogy egy hangos roppanást hallottam, amit egy sikoltás követett, majd még egy. Az első az enyém volt mikor megéreztem a vállamba hasító fájdalmat, a második pedig Alyé volt, mikor ő is megérezte az én fájdalmam. A földön landoltunk. Az árnyak eltűntek és újra csend telepedett az éjszakára. Mikor már úgy éreztem, hogy fel tudok állni, odarohantam Alesha-hoz és megnéztem nem történt-e valami komolyabb baja.
-Jól vagy?? - kérdeztem aggódva, de ő nem válaszolt. Olyan megvető pillantással méregetett, amilyet még soha nem láttam szemeiben. - Tudom, hogy én vagyok a hibás, de jól vagy?? A gondolataid alapján igen, úgyhogy vegyük át a következő problémát. Mitől mentek el a szörnyek? Kelj már fel a földről! Nem gondolod, hogy minél hamarabb biztonságba kéne érnünk?? Gyere már Aly, félek! Nem igaz, hogy most kell sokkot kapnod! Aly azonnal mondj valamit!! - Utasítottam rekedten, remegő hanggal. Soha, és tényleg soha nem féltem még ennyire.
-Az...
-Mi? Mi az? Aly! A rohadt életbe! Mondj már valamit!
-Az. Mi volt... az??
-Aly, vagy kinyögsz egy összefüggő, és értelmes mondatot, vagy nem tudom mit csinálok!!! - fenyegettem meg miközben előtört belőlem az igazán gonosz énem.
-Hagyjuk! Inkább tűnjünk innen.- nyögte remegő hangon félelemmel a szemében. Beleegyeztem és segítettem neki felállni. Körbenéztem, és már majdnem elindultam, mikor megláttam azt, amit Aly is láthatott. Azt hitte, hogy csak hallucinált...igen, ez Aly.
-Aly, én is látom. - közöltem szinte már nevetve. Furcsa dolgokat vált ki belőlem a félelem, főleg mivel szórakoztatott a tény, hogy ő azt hiszi, hogy képzelődött.
- Én... Én azt hittem csak a képzeletem játszik velem. De ezt majd ráérünk később megbeszélni, most pedig kérlek menjünk be a házba! Nagyon félek és mindjárt megfagyok! -didergett Aly
-Jó menjünk. - Bementünk a házba, miközben végig az erdő szélén álló tűzben égő oroszlán járt a fejemben, ami valószínüleg elkergette a fekete alakokat. Különös vonzalom kötött hozzá. Nem olyan, mint az előbb ahhoz a valamihez, hanem olyan mélyről jövő kötődés. Hálás voltam neki, amiért megmentett minket. Furcsa...Aly fejében végig az árnyak voltak. Holtra vállt képpel feküdt le a földre és én is követtem. Egymás mellett feküdtünk, és a plafont vizslattunk.
-Azt mondta, hogy nem tudom megóvni őket.-jelentettem ki, mintha csak valami divatbemutatóról beszélnék.
Csendben hallgattam a gondolatait. Percekig feküdtünk így. Mindkettőnknek nagyon fájt a válla, de úgy éreztem, hogy mégsem tört el...maximum meghúzódott. De, hogy mi volt az a roppanás...Egyszer csak Aly megfogta a kezem, a gondolatai elhomályosultak, majd elcsendesültek. Azt mondják, hogy az emberek még alvás közben is gondolkoznak, de ez nem igaz. Aly gondolatai határozottan csöndben szoktak lenni ilyenkor. Egy ideig még figyeltem, ahogy meggyötört arca helyett most egy nyugodt, és békés arcot láthatok, azonban a fáradtság rajtam is eluralkodott, végül álomba zuhantam ott, a földön.

Ajtócsapódás, majd hangos trappolás. Nektek is jó reggelt! A hangok Miranda és Justin veszekedéséből adódtak, amit onnan tudok, hogy ébredésem óta figyelem őket.
-Hol voltál? Halálra aggódtam magam. Semmi cetli vagy ilyesmi...Még csak most költöztem hozzád! Hogy hagyhatsz máris egyedül a lakásodban? - kérte számon Miranda Justint.
 Justin válasz nélkül zárkózott be a szobájába. Meguntam gondolataiknak fürkészését, ezért felkeltem a földről, hogy kinyújthassam elgémberedett végtagjaimat. A vállam még mindig fáj, de nem annyira, mint tegnap. Mivel semmit nem hoztunk magunkkal, kénytelen voltam a tegnapi ruhámat felvenni. Istenkém az az arc amit Miranda vágott mikor meglátott minket ezekben a ruhákban...Habár nekem sem a kedvencem ez a kiszerelés.
 Ültem még egy ideig az ágyon arra várva, hogy ikerpárom is felkel esetleg, de a tegnapi nap nagyon kimerítette, úgyhogy inkább felkeltem és lementem a nappaliba. Miranda éppen teát főzött a konyhában, amire gondtalanul rá lehetett látni a nappaliból.
-Jó reggelt! - köszönt ismét elképedt arccal, mikor meglátott engem, és a testemet borító fekete ruhát.
-Neked is! - mondtam én is szórakozottan, és szememet dörzsölgetve lehuppantam a kanapéra. Ennyi volt a mi kis beszélgetésünk, bár Miranda még kíváncsi volt sok mindenre. Nekem sem tetszett a csönd, mert azonnal a tegnap esti jelenet elevenedett fel bennem, amitől eszelős hidegrázás tört rám. Ilyet csak őrültek csinálnak, de én nem vagyok az!
-Fázol? Fogalmam sincs, hogy hol lehet magasabb hőfokra venni azt a meleget sugárzó izét, de megpróbálhatom. - nevette el a végét ő is, és én is. Esküszöm mintha csak én mondtam volna. Lehet, hogy mégis megkedvelem? Hmm... kizárt. Annak örömére, hogy sikeresen eldöntöttem ezt a kérdést is, kértem házigazdánktól egy jutalom teát.
-Tessék.-mosolygott rám, miközben nagyon ügyelt arra, hogy ne borítsa rám a teát. - Kérsz valamit enni?
-Öhm nem kössz. Nincs étvágyam.
-Történt valami?
-Miért? - kaptam oda a fejem, miközben ügyesen félrenyeltem a teát és fuldokolni kezdtem. Ha ő látta a tegnap történteket...
-Csak mert nincs étvágyad.  világított rá a megnyugtató tényre.
-Jah, Kelés után sosincs étvágyam.
-Értem. A szüleitek miért rúgtak ki? - Bizalmaskodott, de ez már nem az én műfajom.
-Hosszú és bonyolult történet. Tény, hogy mivel beengedtél minket a házadba, jogod lenne tudni, de ha nem baj, akkor nem mondanám el.
-Okés, megértem. - mondta és visszament a konyhába. A gondolataiból kiderült, hogy elég ügyetlen, de főzni nagyon jól tud. Talán ebédre még maradunk.
-Holnap suli. - nyögtem
-Hihi, hát igen. Nekem is kezdődik.
-De te már nem jársz suliba. - értetlenkedtem.
-Attól még dolgoznom kell. - mosolygott.
-Az még mindig jobb, mint az iskola. Amúgy mennyi az idő?
-Most van dél. - mutatott a falon csüngő hatalmas órára.
-Banyek...Alesha Burke! - kiáltottam fel az emeletre. Két perccel később megjelent húgom a lépcső tetején és lassan elindult le az első szintre. - Öltözz, és indulunk. - utasítottam.
- Mi van?? Most keltem!! Kicsit érthetőbben! Hova megyünk, miért és mikor??- értetlenkedett álmoskásan, kócos hajjal.
-Az van! Tudom, hogy most keltél. Kicsit érthetőbben? Megyünk bevásárolni, mert, és most! - zártam rövidre, és felrohantam az emeletre a cipőmért. Mire visszajöttem Aly éppen egy csésze teát szürcsölgetett, még mindig alvós pólójában. - Aly gyerünk!
 Nehéz volt, de rávettem húgom, hogy jöjjön velem. Miután Miranda fél órán keresztül próbált rávenni minket arra, hogy maradjunk, és Aly 45 percen keresztül hálálkodott, végre elindulhattunk. Beszállva a kocsimba elhajtottam a legközelebbi boltba, hogy megvegyük a szükséges könyv-ceruza párosításokat. Az mondjuk még nem volt tiszta, hogy mégis lesz-e egyáltalán lelkierőnk suliba menni...Bevásárlásunk végeztével úgy döntöttünk, hogy hazamegyünk, és megpróbáljuk elmagyarázni anyuéknak, hogy mégis mi vett rá minket a hirtelen költözésre. Igen. Úgy döntöttünk, hogy jobb ha szerzünk valami lakást. Ehhez át kell verni a szüleinket, és meg kell fújnunk a hitelkártyákat is, de így legalább senkit sem veszélyeztetünk ... egyenlőre még csak ennyi volt megtervezve.
 Az autó jobb, és baloldalán állva meredtünk a házra és megpróbáltunk némi erőt gyűjteni, de ez nem volt valami könnyű. A kutyák türelmesen várakoztak.
-Most szóljon az Ész! Aly, mi legyen?

14. Fejezet

-Sziasztok!!
Itt Szasza és Detty Ez pedig a karácsonyi feji... Különleges módon csináltuk meg ezt a fejezetet. Külön voltunk mikor írtuk... Szasza az alapszerző és a párbeszédes részeknél mikor Diana jött mindig Detty válaszolt...  :) De további információkat olvashattok majd a fejezet végénél...

(Alesha szemszöge)

Belevetettük magunkat az éjszakába. Először nem tűnt jó ötletnek és még most sem tartom annak, de azt be kell látnom, hogy nem maradhatunk itt... Csak tudnám mit mondunk majd a szüleinknek...Nagyon reméltem hogy Die-nak van valami ötlete hogy hova megyünk és arra  is hogy mit mondunk az "ősöknek".  Ahhoz képest, hogy több ideig készülünk távol maradni semmit nem hoztunk magunkkal...Kivéve a bankkártyáinkat és Die mobilját... Az enyém sajnálatos módon hősi halált halt... Arra sem vettük a fáradtságot hogy bezárjuk magunk után az ajtót, "Aki akar úgyis bejut" alapon. A ruhák miatt nem aggódtam és semmilyen más apróság miatt sem mert ezekre remek megoldás a bankkártya amin nem kevés pénz van. A szállás több félelmet keltett bennem mert annyira azért nincs sok pénzünk hogy hónapokig szállodában lakjunk... Vagyis lenne ha a szüleink nem korlátozták volna a havi fogyasztásunkat, ugyanis szerintük egy hangyányit sokat költekezünk... A sötét utcán sétáltunk, egy külső szemlélő szerint nyilván nyugodtan, de én tudtam hogy mi is az igazság. A sötétség mindkettőnkben félelmet keltett bár az éjszaka csendes és nyugodt volt...Kicsit már fáztam is..Apropó a kocsit miért nem hoztuk magunkkal?
-Die? A kocsit miért hagytuk otthon?? - fordultam nővérem felé értetlen arccal.
-Szerinted én tudom?- Ő is hasonló arckifejezést öltött. Kicsit el is nevettem magam helyzetünkön. Csak mi lehetünk olyan idióták hogy fagyhalálban elindulunk egy szál miniruhában amin oké hogy van egy kabát és hosszú csizmával hordjuk de mégis!!! Ha ott van a fűtött kocsi minek kutyagolunk ebben az eszeveszett hidegben??? Hirtelen megtorpantam és megosztottam ötletem Dianaval.
-Mi lenne ha inkább hazamennénk érte? Ki akar gyalogolni??? - néztem látványosan körbe...
-Menjünk, de az én kocsimat hozzuk el és én vezetek!! Nincs apelláta, én vagyok az idősebb!
- Jó ezt megbeszéltük!!! És most térjünk a lényegre!!! Miért viselkedsz ilyen furcsán?
-Biztos, hogy akarod hallani? Mert szerintem nem! Éppen elég ha én tudom....
-Szerintem nem!! Sokkal jobb ha felkészülök... Szóval??
-Meséltem erről a ..lényről. Mindent elmondtam, de azt nem, hogy beszél is. Suttog. Kiráz a hideg, ha csak rágondolok. Azt mondta, hogy ha ...inkább idézem jó? "Ott leszek mindenütt. Ha a lámpa megpislant, tudd, hogy én játszom ott, ha az ajtó megnyikordul, akkor én látogatlak meg, ha a gondolataid összekuszálódnak...ott vagyok a hátad mögött. Te nem láthatsz ha én nem akarom." Hát ettől félek....szörnyen...háromból, három már meg is történt. Kettőn te is ott voltál. Míg te azt hitted ketten vagyunk, igazából hárman voltunk...- Nem tudtam szóhoz jutni!! A félelem vasmarokként szorított markába és nem engedett szabadulni. Ha eddig féltem és sírni lett volna kedvem, akkor most már egyenesen rettegtem és ordítani lett volna kedvem... Arcomra egész érdekes és egyben ijesztő arckifejezés ülhetett ki, mert Die megállt és a szemembe nézett. Ő is rémültnek tűnt, de próbálta bennem tartani a lelket. Nem szólalt meg csak szorosan magához ölelt és annyit motyogott
-Annyira éreztem...nem szabadott volna elmondanom..
-Mi? Szerinted az jobb lett volna ha nem tudok róla? - háborodtam fel hangosabban a kelleténél. - Lehet hogy most kiakadtam de sokkal rosszabb lett volna ha váratlanul ér valami...
-Mégis mi a franc érne váratlanul?? Engem akar megölni, nem téged!! ....Úristen... Aly...nem akar megölni...csak úgy mondtam....Aly...- De már nem hatott rám semmi sem!! Jobban kiakadtam mint egész életemben valaha is... Torkom kiszáradt, sebeim újra égtek és éreztem hogy mára ennyi volt!!!! Elszakadt az a bizonyos cérna ami már így is viseltes és vékony volt a sok megpróbáltatás hatására. Die furán nézett rám és úgy mint aki éppen magát hibáztatja... Ettől még idegesebb lettem és olyan hangosan és fájdalmasan üvöltöttem föl hogy azt egész Anchorage-ben hallani lehetett!! Az utcán amelyiken végighaladtunk a házakban egymás után gyúltak a lámpák. Ekkor rájöttem... A sikolyom alapján úgy tűnhetett mintha éppen megerőszakolnának vagy kínoznának de legalábbis a halál felé taszítanának. Die rémült tekintete tudtomra hozta hogy nem lenne a legjobb ha megtalálnának. Kimondtam a végszót..
-Futás!!- Olyan gyorsan futottunk még a magassarkúnkban is hogy már rég elkellet volna esnünk a saját tulajdon lábunkban... A házunk felé vettük az irányt és nem is kellett sok idő hogy odaérjünk. Mikor megláttuk a házat Die megnyomta a kocsikulcson a nyitó gombot mire a kocsi kattanva és villogva kinyílt. Bepattant a vezető ülésre én pedig mellé. Nem tudtuk hova megyünk csak mentünk. Fejemben egy térkép körvonala rajzolódott ki.  Nem tudtam pontosan hová is tartunk, de úgy tűnt Die a fejemben lévő térkép alapján halad előre. Remegő hangon de megszólalt...
-Nem tudom ki az a Miranda, de most is a kávézóban van, mint mikor találkoztatok. Pont oda tartok. Ha másnak nem is, de szállásbiztosítónak jó lesz a csaj. Jó, hogy összebarátkoztál vele. Meg fogja engedni, hogy náluk lakjunk egy ideig...olyan kedvesek a gondolatai..szinte már idegesítő. Ha meg veszélybe kerülne miattunk, akkor majd továbbállunk. Mi a véleményed?
-Igen gondoltam hogy most is a gondolataim közt furkálsz .... Kedves lány majd meglátod!! Szerintem is megfogja engedni hogy náluk lakjunk... Teljesen rendben van... Máshova nem igazán mehetünk... Az egyik olcsó szállodából már rég kitiltottak mert ott tartottuk meg titokban a szülinapi bulinkat aminek nem lett túl jó vége...Arra emlékszel még?? A másik szálló pedig csak horror összegért adja ki a szobáit. Itt ki is futott a készlet. Nem igaz hogy Anchorage-nek csak két szállodája van ahhoz képest hogy nagyon szép és sokan jönnek ide...
-Emlékszem arra a bulira!! A következőt...már ha lesz következő, akkor a drága szállodában tartjuk meg, és onnan is kitiltatjuk magunkat! Drága Aly, hidd el, van horrorisztikusabb dolog is a szálloda áránál. Egyébként pont nem érdekel, hogy mennyire kedves a csaj...mellettünk úgyis veszélybe fog kerülni, úgyhogy nem is biztos, hogy egyáltalán életben marad azzal az áldott jó szívével!
-Ez gonosz volt de sajnos igazad van...- hajtottam le fejem, mire magamon éreztem Die pillantását.
-Gyűlölöm, hogy mindig igazam van!
- Erről most inkább ne nyissunk vitát. - Nincs mindig igaza csak azt hiszi... És beleestem abba a hibába hogy elfelejtettem drága jó nővérem még mindig a gondolataim között turkál...
-Mi az, hogy azt hiszem?? Mondj egyetlen egy rohadt esetet mikor nem volt igazam!!!! És ne merj rólam ilyen hangsúlyban beszélni, mert esküszöm nem állok jót magamért!! Te vagy az aki mindig azt hiszi, hogy ő ugyan mindent jól csinál, és te hiszed folyton azt, hogy igazad van, ugyanis az esetek  túlnyomó részében elfelejted, hogy olvasok a gondolataidban...de még csak véletlenül sem turkálok!!! Elegem van! Menj amerre akarsz, én kiszállok!- Kicsit kiakadt...
-Ismét nincs igazad... Nagyon jól tudod hogy nem hiszem azt hogy mindent jól csinálok!!! Ha mindent jól csináltam volna akkor már rég nem lennék itt!! Nem jöttem volna össze Altonnal és inkább feláldoztam volna magam hogy téged békén hagyjon az a ***** lény!!!! A gondolatolvasásról azért beszélek már turkálás számban mert nehéz úgy élni hogy amit legszívesebben magadban tartanál azt nem tarthatod mert valaki ha akarja, ha nem, megtudja!!! Nem szállhatsz ki... Ha kiszállsz én esküszöm kinyírom magamat... Még rég egyszer eljátszottam a gondolattal...
-Régen egyszer?? Óh tényleg szegénykém!! Én minden istenverte percben csak arra tudok gondolni, hogy ha meghalnék, akkor mindenkinek könnyebb lenne. El lenne rendezve az egész! Szerinted mégis micsoda az a vágás a csuklómon? Tudod mit? Inkább szállj ki te a kocsiból, és majd én elintézem a kocsi, és a saját sorsomat is! Gyerünk! Ki a kocsiból!
- Eszedbe ne jusson! Nem ölheted meg magad mert azzal velem is végeznél!!!- ordítottam a képébe amitől megdermedt és nagyon elgondolkozott...
-A rohadt franc enné meg, hogy cseszné szét a fene!! Utálok iker lenni!! Jól jegyezd meg, hogy kizárólag azért nem ölöm meg magamat, mert a te formás kis hátsódat biztonságban akarom tudni! - Széles vigyor ült ki a képemre. Nővérem nyakába ugrottam aki meglepődött, de viszonozta az ölelést.
-Mehetünk tovább?? - kérdeztem.
-Gondolj az útvonalra, mert az életben nem találok oda! Mindjárt ott vagyunk. Vá..várj!! A ...Aly ..úristen.... - A frászt hozta rám!!
-Die???? Mi történt?? Mit hallasz?
-Mit hallanék?? Az égvilágon semmit, de Die ilyen nincs!!!! Hogy lehetünk ennyire felelőtlenek?? Loryt és Marlot otthon hagytuk!!!- Majdnem kinevettem magam, de tudtam hogy megint igaza van... rá pillantottam és láttam hogy gondolataimmal megelégedett.
-Tényleg felelőtlenek vagyunk!!! Menjünk vissza!!!
-Vissza? Te megkattantál? A kutyák hallják a gondolatainkat!!
-És erről mégis mikor óhajtottál szólni??
-Nyugi van! A tied nem hall semmit, ő közvetíteni tud neked, mivel  neked ez a képességed, ezért neki is ez lett. Lory meg hallja az én gondolataim, de csak az enyémeket, mivel én is hallom a gondolatokat. Azt hittem észre vetted. Ezért értitek olyan jól meg egymás!! Ez eddig nem esett le?? Mindegy az a lényeg, hogy szuggerálj a kutyádra, hogy jöjjön és hozza Loryt is!!
-Nem értem ha hallja a gondolataid akkor minek én hívjam de oké legyen! Kíváncsi vagyok hogy működik!! - Erősen koncentráltam és Die bizonyára az arcomat nézte és közben a gondolataimat hallgatta mert megrázta az autót nevetése. "Marlo!!! Megtalálsz minket?? Gyere kérlek és ha megtalálod akkor hozd Loryt is!!"- Die szavaival élve így szuggeráltam kutyáinkat. - Azért kérlek ellenőrizd le hogy meghallotta-e. Nem vagyok még annyira biztos magamban...
-Ezt soha nem fogom elfelejteni!! Hihetetlen vagy! Hihi. Nah hát kérlek szépen jönnek!! Ügyi vagy!
-Oh!! Köszönöm szépen!!- vigyorogtam rá erőteljesen.  - Mikor vagyunk már ott?? - türelmetlenkedtem.
-Most! Kiszállás! Nézd, ott ül az a Miranda! Menj be ha akarsz, addig megvárom a kutyáinkat! Habár ebben a göncben lehet, hogy egy kicsit furcsán fog rád nézni, de szerintem nem lesz semmi baj...- Die kinyitotta az ajtót hogy egy kis friss levegőt engedjen be én pedig halálra rémültem ugyanis ezzel egyidejűleg a lámpa villogni kezdett az autóban.
- Die!!! A lény!! - Mutattam holtra váltan a lámpára.
-Mi? Hol?
- A lámpa!!!- mutattam a villódzó fényforrásra.
-Aly legalább te ne őrülj meg! Én már így is mindkettőnk helyében az vagyok!! Az a lámpa csak azért villog, mert nyitva van az ajtó. Most akkor nem mész be Mirandához? - Szívemről óriási kő esett le.
-De, de bemegyek... - mondtam és kiszálltam a kocsiból. Csupasz lábamat megcsapta a hideg de elég jól tűrtem. Besétáltam a kávézóba ahol kiszúrtam Mirandát.
-Szia Miranda!
- Alesha! Hogy vagy?
- Nem túl jól... Apuék... Öhm... Apuék kiraktak minket. - sose hazudtam jól így ez sem volt valami hihető.Félve pillantottam ki a kocsira és nem volt alaptalan félelmem. Die rosszalló pillantásokat küldött felém és tekintetében tisztán látszott egy gondolat.Amit nem kellett hallanom ahhoz hogy megértsem.
- Igazából nem, egy kicsit távol szeretnénk tőlük lenni de nincs hova mennünk...- mondtam sokkal hihetőbben, de csak azért mert részben igaz is volt. Azért is jöttünk el hogy őket megvédjük...
-Áh... és rögtön én jutottam eszedbe?- kérdezte barátságosan.
-Tudom hogy nagy teher és nem is fárasztanálak de nem ismerünk mást....
-Jó!! Oké legyen!- mondta én pedig rossz szokásomhoz híven a nyakába vetettem magam.
-Köszönöm. -ujjongtam.
-Ez a legkevesebb. Csak tudnám mit fog szólni az öcsém. - mondta mikor már egy ideje a pincér fiú is melettünk állt.
-Öhm sajnálom hogy beleszólok, de nem hiszem hogy bármely férfinak is ellenére lenne egy ilyen gyönyörűség! - Die nem tudom honnan de egyszer csak előbukkant és indulattól izzó szemekkel meredt a pincérre.
-Öhm sajnálom, hogy beleszólok, de nem hiszem, hogy bármelyik olyan gyönyörűségnek, mint például nekem, ellenére lenne, egy ilyen kínálkozó alkalom, hogy beverje a képed!!!- A pincér köpni nyelni nem tudott akárcsak Miranda. Ha jól emlékszem neki nem említettem hogy van egy ikrem... O-óhh
-Miranda, ő itt az ikrem Diana.- először nem szólalt meg majd feleszmélve  ő is köszönt.
-Szia...
-Te még mindg itt vagy? HA a nővérem nem adta volna eléggé értésedre, bár szerintem eléggé lényegre törő és érthető volt akkor most azért felvilágosítalak!  Nagyon örülnénk neki ha eltűnnél!! - mondtam neki a kelleténél egy kicsit erőteljesebben mire hátrahőkölt. Még ránézett Die-ra de mivel onnan nem várhatott segítséget elvonult.
-Kocsival vagy? -kérdeztem ismét Mirandához fordulva.
- Nem, gyalogosan.
-Akkor hazaviszünk.
- Rendben, csak előtte még fizetek..- mondta mire Die felkapta a fejét és ezt mondta úgy hogy lehetőle mindenki hallja a kávézóban:
-Fizetsz?Á-á! Pincérke drága gyere csak ide! Szerinted mennyit ér az a ruha ami rajtam van?? ...Oké akkor most azt kérdezem meg, szerinted mennyivel ér többet Miranda italánál az, hogy egyáltalán bejöttem ide és még szóba is álltam veled?...Jó 10 dollár lesz ide!!A fizetség pedig, hogy nem jelentelek fel, amiért műszakban részeg vagy és a vendégeket szapulod! Megegyeztünk? Mert ha nem elintézhetjük másképp is!! Fej vagy gyomor?- Páran hangosan felröhögtek és én is köztük voltam. Elengedtek fizetés nélkül... Azt hiszem jobban is tették, mert ha Die beindul akkor annak még akár feljelentés is lehetett volna a vége vagy panaszkönyv és a többi. Ez volt a legkevesebb...
 Nem akartam túl nagy balhét így inkább beültettem a kocsiba amiben már várt ránk a két kutya. Miranda is beszállt és elindultunk a házuk felé.

Nah remélem mindenki élvezte minimum annyira ezt a fejezetet, mint mi az írásakor. Ez a karácsonyi rendkívüli fejezetek első fele. Jól olvastátok tényleg többes számban írtuk, mivel a következő fejezet ugyan ilyen rendkívüli módon lesz megírva, csak Diana szemszögéből.

Merry Christmas!! 

Szasza

Detty