17. Fejezet

Sziasztok!

Itt is a 17. Fejezet! :) Most nem késtem egy percet sem. Nincs is igazából semmi hozzáfűzni valóm, talán csak, hogy jó olvasást! :) Tudom, rövidebb lett, mint amit megszokhattatok tőlem, de velős :P 

Puszi Nektek!

Detty

[ Diana szemszöge]

Suli? Kelés? Szó sem lehet róla! Minimum 10 órát kell aludnom, különben kibírhatatlanabb vagyok, mint egyébként. És még nincs meg a tíz óra. Aly úgyis fürödni ment. Na akkor én ma már nem jutok be oda, főleg ha hajat mos. A biztonság kedvéért azért kicsit elkezdtem figyelni a gondolatokat, és húgom összefüggéstelen gondolatain kívül, egy pasi gondolatai is beágyazódtak elmémbe. Jobbnak láttam, ha kinyitom a szemem, és tényleg jól tettem.
-Ne! Justin a húgom bent van a fürdőben!-figyelmeztettem, de már késő volt. Amilyen tempóval robogott fel a lépcsőn a fiú, olyan lendülettel rontott be az éppen zuhanyzó húgomhoz. Visszafojtott lélegzettel figyeltem az eseményeket, és próbáltam nem elnevetni magam.
-Diana még nem végeztem! - kiabált Aly.
-Uhh én!!! Azta!!! Bo...Bocsi!...-makogott Justin. Nem akartam, de kitört belőlem a nevetés. Annyira vicces ez az egész. Jussi...huhh úgy becenevet találtam fel. Hehe. Na jó, szóval Justin rákvörös fejjel ugrott ki a fürdőszobából. Engem pusztán csak egy pillantással méltatott, majd eltűnt. Vihogva mentem be a fürdőbe.
-Még mindig nem mentél ki?-visította megbotránkozva szerencsétlen.
-Mély lélegzet! Csak én vagyok az, húgi!- prüszköltem a nevetéstől Alesha arcába.-Meg van az új préda? Lehet, hogy ő az igazi. Cöhh létezik, hogy nagyobb pasivadász legyél mint én? Szégyen.-nevettem tovább.
-Nem létezik! Nagyon cikis volt! Diana ha tudnád...és te is menj ki, mert ha nem vetted volna észre, meztelen vagyok. És még szeretnék egy kicsit a zuhany alatt lenni.
-Anyám...mintha még nem láttalak volna mezítelenül. Na jó...pörkölődj, én húzok vissza aludni!
-Mit csinálsz? Die! Suli van!
-Nem mindegy? Már rég elkéstünk.-dobtam oda neki félvállról.
-Mennyi az idő?-ugrott ki Aly a zuhanyból.
-Negyed kilenc.
-Bameg!
-Aly nyugi! Szerintem menjünk holnap. Nem jó, késéssel kezdeni az évet.
-Ennél jobb kifogást nem tudnál kitalálni?-zsörtölődött miközben egy szál törölközőbe rohant Mirandához.
-Én ezt komolyan gondolom, de ha te akarsz menni, hát tessék, én addig sütögetek valamit.
-Még csak a serpenyővel sem tudsz bánni.
-Nem ez a lényeg. Én nem megyek. Amúgy sem bírnám most a közösséget...
-Én meg pont szeretnék valahova tartozni...
-Nem hiába vagyunk mi ellentétek. Mondom. Akkor menj, én maradok. Amúgy is szívesen meghallgatnám, hogy milyen kifogással próbálsz meg előállni...főleg színészi képességek híján.
-Jó, maradjunk.
-Annyira tudtam.-motyogtam a bajszom alatt.
-Hallottam!
-Süssünk! Miranda!-kiáltottam el magam.-Sütni akarok.-jelentettem ki neki, mikor megláttam. Modoromat érzékelve kissé furcsán nézett rám. Szokatlan neki ez a viselkedés, de majd megszokja.
-Érezzétek otthon magatokat! Most megyek vásárolni. Szeretnétek valamit?-mosolygott továbbra is bájosan.
-Igen, ruhát!-válaszolta kedvesen Aly
-Gyertek, adok.-hívott Miranda a szobája felé.
 Határozottan abban a hitben voltam, hogy kizárt, hogy ránk jöjjenk a ruhái, de tévedtem. Kaptunk egy-egy cicanacit, és pulcsit. Miután felöltöztünk, lerohantunk a konyhába, és előkotortunk mindent ami egy egyszerű palacsinta elkészítéséhez szükséges. Kezembe vettem a serpenyőt, mert én akartam kisütni a hamit. Utálom bekeverni a tésztát. Egyszer csak egy légy szállt a konyhapultra és reflexből lecsaptam rá a serpenyővel, ami kongva jelezte, hogy ezt nem kellett volna.
-Még, hogy nem tudok bánni a serpenyővel...-morogtam, és Aly száját egy pindurka kuncogás hagyta el. A továbbiakban nem foglalkoztunk mással, csak a reggeli elkészítésével, majd annak a biztonságos szánkba szállításával. Miután végeztünk, elmentünk bevásárolni, és egy valag ruhát cuccoltunk össze. A bankkártya alapos megcsapolása után ismét Mirandához mentünk, leraktuk a zsákmányokat, és a szülői ház felé vettük az irányt.
  Ismét farkasszemet néztünk a ház betörött ablakaival, és döntésképtelenek voltunk. Hol lehetnek a szüleink? Mi történt a házunkkal? Kérdés kérdés hátán, de válasz sehol. Javaslatom alapján körbenéztünk a házban, de semmi olyat nem találtunk, ami valami horrorisztikus tényezőre utalna. A szüleinket egyszerűen a föld nyelte el. Jobb magyarázat nincs. Értetlenül pakolgattuk tovább még a törmelékeket is, de a hátborzongató emlékeken kívül semmit sem találtunk. Olyan idegállapotban voltunk mindketten, hogyha ránk szállna egy légy, tébolyultan rogynánk össze. Nyomott és merev volt a légkör. Értetlenül, és magyarázat nélkül hagytuk el, immáron harmadjára is a házat. Ezúttal Aly kocsiját is elhoztuk, és mindketten a saját autónkkal tértünk ideiglenes szállóhelyünkre.
-Mi lenne, ha felhívnánk őket? - ajánlottam, miközben mindketten lehuppantunk az ágyra. - Ez a legkézenfekvőbb lehetőség, és ez az egy ami nem jutott eddig az eszünkbe.
-Nem hinném, hogy fel fogják venni.-válaszolt Aly rezzenéstelen arccal, és ebből egyértelművé vált számomra, hogy nagyon töri magát a dolgon. Persze ez érthető, de annyira azért mégsem. Nem értem miért viseli meg ennyire az eset. Végül is sosem voltak valami szerető szüleink. Unottan kaptam a telefonomhoz, és rögtön anyu számát tárcsáztam.
-Kicsörög! - biztattam
 Egy ideig még kicsöngött, majd megszakadt. A pittyegő hangot a telefon rezgése vette át. Ijedten dobtam az ágyra a telefont, míg az tovább rezgett. Nem akarta abbahagyni. Mindketten sápadt arccal bámultok a mobilt, végül Aly megfogta és földhöz vágta. A telefon ripityára tört, aztán lángra kapott és elégett. Mindez másodpercek alatt történt.
-Én ezt nem hiszem el! A fene esne abba a bunkó tetűládába, aki ezt csinálja velünk. Miért? Csak kerülne a kezeim közé...Istenem, azt nem hálálná meg! - dühöngtem feszengve. A hátamban egy furcsa bénító érzés lett úrrá, az indulattól. Már megszoktam, de ez rendszerint csak jobban felperzselte a kedélyeket. Most is.
-Kifúj..beszív...
-De még milyet szív!
-Nyugodj már meg. Kezdesz megijeszteni.-tette a vállamra a kezét.
-Alesha húzz innen!-morogtam rá, mire visszavonulót fújt, és mereven bámulta a falat. Hosszas hallgatásba burkolóztunk mindketten, s csak jóval később ocsúdtunk fel, Miranda jól hallható lépteinek hallatára. Egy emberként kaptuk oda a fejünket és néztük az ajtót, míg meg nem jelent Miranda igen csinos alakja és beszélni nem kezdett.
-Valaki keres titeket lányok! Itt áll az ajtóban....

[ Alton szemszöge ]

A francba. Az a szerencsétlen mindent elrontott! Tökéletes lett volna a támadásom, ha az az istenverte barom nem kavart volna be. Nem elég, hogy nem csinálta azt, amit mondtam, de még meg is védte őket. Szánalmas. Nagyon meg fogja bánni, és ezt ő is tudja.Tartozik nekem és még nem vagyunk kvittek. Egy közeli hozzátartozójával végzek, abból talán tanul. Még több munkát csinál nekem...
 Kellenek nekem a lányok! Aleshat már sikerült megszereznem egyszer, nem lesz gond a visszaszerzésével, de Die. Az nem lesz könnyű. A legegyszerűbb az lenne, ha elcsábítanám, mint egykor Alyt. De abban hol lenne az izgalom, az élvezet? Semmi játék...Szórakoztatóbb, ha rettegésben tartom őket. Onnantól már csak várnom kell, hogy eljöjjenek hozzám segítségért. Én vagyok az egyetlen...vagyis szerintük az egyetlen, aki természetfeletti erőkkel bír, így egyértelműen hozzám fognak sietni. Én felveszem a segítőkész szerepet, majd ha már teljesen megbíznak bennem, magam mellé állítom őket, és önként és dalolva fognak ölni. Remélem Die nem neheztel rám amiért kilöktem őt az ablakon. Kaján vigyor ült ki a képemre. Őt ismerve szerintem jobban idegesítette az amit mondta, nem amit tettem.
 Padlónyikorgás csapta meg a fülem, majd egy egy test körvonalazódott ki a fél homályban.
-Gyere ide, kutya!
-Beszélni akartál velem.-mondta kimérten.
-Van miről.....